Zöld

Első helyezett lett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a Daimler nemzetközi környezetvédelmi pályázatán

20 éves az Environmental Leadership Award: a kiemelkedő vállalati környezetvédelmi projektek és kezdeményezőik ismét a figyelem középpontjába kerültek.

A Mercedes-Benz magyar gyárát Stuttgartban, február 13-án tüntették ki a Daimler Environmental Leadership Award (ELA) nyerteseként.

Nem kizárólag társadalmi szinten zajlik párbeszéd alternatív megoldásokról, megtakarítási lehetőségekről és megoldási javaslatokról a környezetvédelem, fenntartható fejlődés és az erőforrásokkal való kíméletes és tudatos gazdálkodás témakörében. A Daimler AG-n belül is világszerte központi szerepet játszanak ezek a kérdések. Ezt bizonyítja az Environmental Leadership Award (ELA), amelyet 2000-ben hívtak életre, és idén tizenkettedik alkalommal adták át. 30 ország 1200 résztvevőjének összesen 146 benyújtott projektjét értékelték a bírálók a múlt év pályázati időszakában – ez csaknem kétszer annyi pályamunka volt, mint a múlt alkalommal.

Azt, hogy a konszern egyre zöldebbé válik, számos munkatárs munkája bizonyítja nap mint nap. Kreatív ötleteikkel és lelkesedésükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a Daimler eleget tegyen a környezetvédelmi felelősségvállalásának. A vállalat belső környezetvédelmi díja, az Environmental Leadership Award elismeri azokat erőfeszítéseket, amelyek a termékek környezeti mérlegét javítják, és a gyártást a lehető leginkább környezetbarát módon alakítják.

A díjjal azokat, a már megvalósult kezdeményezéseket becsülik meg, amelyek kiemelkedő környezetpolitikájukkal tűnnek ki, és a társadalmi, helyi és regionális környezeti feltételek javítását célozzák.

A „#Green. #Besser. #Kecskemét“ projekt a „Kiemelkedő környezetvédelmi elkötelezettség” kategóriában nyert. Mióta a gyártás csaknem nyolc évvel ezelőtt megkezdődött, a kecskeméti gyár ezzel a mottóval számos különböző intézkedést tervezett és valósított meg. Az eredmény: 30 százalékkal alacsonyabb energiafelhasználás, a széndioxid-kibocsátás több mint 30 százalékos csökkentése, és 97,4 százalékos hulladék-újrahasznosítási arány.

A munkatársak a környezet- és klímavédelem jegyében eddig 2278 darab fát ültettek a gyár területén és új hulladéksziget-koncepciót vezettek be a hulladék optimális szétválogatásának támogatására. A gyártás során bevezetett több újítás közül pedig a felületkezelő üzemben például – a színblokkok növelésének köszönhetően – sikerült az oldószeres alapú folyékony hulladékot csökkenteni.

A modern és folyamatosan továbbfejlesztett ipar 4.0 technológiák alapvetően a Mercedes-Benz Cars valamennyi gyártási helyszíne számára meghatározó jelentőségűek – így a kecskeméti gyár számára is. A papír alapú dokumentumokat, például a gyártósoron használt kísérődokumentumokat és a belső folyamatok tanúsítványait, fokozatosan digitális megoldások váltják ki.

„A „#Green. #Besser. #Kecskemét“ programmal nem egyetlen projekttel pályáztunk, hanem a kecskeméti gyár termelésének elindulása óta eltelt csaknem 8 évben végzett sikeres munkájával.  Ide értjük a környezet- és munkavédelem területén tett intézkedéseinket, társadalmi felelősségvállalási projektjeinket és a zöldebb, élhetőbb környezet kialakításáért – a várossal való szoros együttműködésben – tett erőfeszítéseinket“

– mondta Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki igazgatója.

A környezetvédelem a csapat számára nem csak a gyár kapujáig terjed: hulladékgyűjtő akciók, kerékpárutak kiépítése, valamint a munkába járáshoz szükséges buszjegyek teljes költségtérítése – néhány példa arra, hogyan teszik a munkatársak a gyárat és környezetüket hosszú távon zöldebbé és jobbá. A gyermekek környezettudatos nevelésének részeként a kicsik már a Csillag bölcsődében és óvodában, valamint a Mercedes-Benz iskolában érzékennyé és tudatossá válnak a téma iránt a környezetvédelmi foglalkozásoknak köszönhetően.

„Ez a díj nem csupán a közvetlenül a pályázatban résztvevő kollégák erőfeszítésének az elismerése, hanem valamennyi munkatárs munkájának megbecsülése, valamint a gyár fenntarthatósági stratégiájának visszaigazolása is egyben. Nagy köszönet illeti meg a teljes kecskeméti csapatot, mindannyian nagyon büszkék lehetünk erre a kitüntetésre“

– nyilatkozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Friss