Zöld

A láthatatlan víz problémájára hozott ötletet az Aquathon győztes csapata

A globális vízválság volt a témája a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal innovációs ötletversenyének, melynek tegnap rendezték a döntőjét. A csapatok izgalmas, innovatív, a mindennapokban is könnyen alkalmazható és jelentős változásokat hozó megoldásokat hoztak, melyeket mentorok segítségével dolgoztak ki a 24 órás megmérettetésen. 

A Duna hullámzása, a víz közvetlen közelsége teremtett adekvát hangulatot az Aquathon ötletverseny intenzív 24 órájának. Fiatal startupperek, egyetemi és főiskolai hallgatók, pályakezdők dolgoztak megfeszített tempóban a TRIP Hajó fedélzetén, szeptember 8-án és 9-én. Kétszáz fő jelentkezett összesen a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal innovációs kihívására, a döntőbe végül 12 csapat, vagyis 39 versenyző jutott be.

A globális vízválság megkerülhetetlen probléma napjainkban. Az Aquathonra olyan jelentkezőket kerestek, akik a nemzetközi piacon is értékesíthető megoldást kínálnak a felelős vízhasználat széleskörű elterjesztéséért. Kihívásként pedig olyan digitális megoldást kellett hozniuk, amellyel lakossági szinten lesz hatékonyabb az egyéni vízhasználat.

A csapatok a 24 óra alatt inspirációs előadást hallgattak, felkészítő workshopon vettek részt, illetve mentorok segítségével tökéletesítették ötleteiket, végül pedig szakértő zsűri előtt prezentálták azokat. Az ötleteket Tóth Márk, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány munkatársa, Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője és Sinka Attila, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség főtitkára értékelte.

A harmadik helyezett a 4 vízcsepp elég nevet viselő csapat lett, akik megoldása a szürke vizet, vagyis például az elhasznált fürdővizet gyűjtené és vezetné át a wc-tartályba másodlagos használatra. A zsűri értékelése szerint kiemelt érték, hogy olyan ötlettel érkeztek, amely meglepően egyszerű, és a lakosság széles körében is könnyen terjeszthető. A második helyet a Big Fishes szerezte meg: vízalatti járművük víztározókon keletkezett sérüléseket azonosít anélkül, hogy a tárolókban lévő vizet feleslegesen le kéne engedni. Esetükben azt díjazta a zsűri, hogy a közműhálózattal foglalkoztak, amelynek komoly kihívást jelent majd a vízgazdálkodás a jövőben.

Az Aquathon győztes csapata a BIGger Together lett: a láthatatlan víz problémájára hoztak innovatív, egyszerű és széles körben is remekül márkázható, értékesíthető terméket. A megálmodott applikáció azt mutatja meg a felhasználónak, milyen mértékű vízfelhasználással készült az éppen megvásárolni kívánt termék. A zsűri kiemelte, hogy az általuk hozott megoldás egyszerű, mégis rendkívül hatásosan képes a szemléletformálásra.

Az első három helyezett értékes nyereményekkel gazdagodott, a csőtörések, csősérülések és vízszivárgás megelőzésére szenzoros szondákat megálmodó Big Csövesek csapatnak pedig további mentorálást ajánlott fel a Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal.

Friss