Zöld

November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére

A világ legnagyobb IT-vállalkozása, a Google 10 millió Eurót (~3,6 milliárd forint) ajánlott fel olyan, kifejezetten európai technológiai ötletek, fejlesztések finanszírozására, amelyek segítenek zöldebb pályára állítani a kontinenst. Mivel az Uniónak már régóta működik azonos küldetésű szervezete EIT Climate-KIC néven, kézenfekvő volt a két nagy szervezet együttműködése az Impact Challenge elnevezésű projekt során. A keretre első körben november 6-ig lehet pályázni.

Az EIT Climate-KIC 10 éve működik az európai közösség környezetvédelmi tudás és innovációs klasztereként. Most a tech-céget elsősorban a pályázati rendszer működtetésében segíti, Kirsten Dunlop, az uniós szervezet vezérigazgatója pedig csatlakozik majd a Google képviselőihez a beérkezett pályamunkák elbírálásakor. Mint fogalmazott, az ötleteknek hatásosnak és megvalósíthatónak kell lennie a környezet védelme, rehabilitációja szempontjából, és tekintettel kell lennie a társadalmi igazságosság kérdéseire is.

A vezérigazgató hozzátette:

„A felajánlás mellett a Google vállalta, hogy 2030-ra kizárólag karbonsemleges energiát használ majd a működéséhez. Ezzel a lépéssel a Google bebizonyította, hogy mélyen elkötelezett a klíma vészhelyzet megoldása iránt. Hozzájuk hasonlóan az EIT Climate-KIC-nél is hiszünk az emberi találékonyság erejében, és abban, hogy a szükséges mértékű változást csak együtt valósíthatjuk meg. Több mint egy évtizede az a küldetésünk, hogy az innováció révén katalizáljuk a rendszer változását. Hiszünk benne, hogy az Európai közösség erejét és gazdagságát felhasználva kulcslépéseket tehetünk, amelyek segítenek korlátozni a katasztrofális hőmérséklet-emelkedést.”

További információ a pályázatokról a szervezet honlapján:

https://impactchallenge-app.withgoogle.com/climate-challenge/#!/page/1

Friss