Zöld

A VW összefog az InnoEnergyvel a CO2 mentesítés érdekében

Partnerségre lép egymással a világ legaktívabb fenntartható energetikai befektetője, az EIT InnoEnergy és a Volkswagen AG.

Közös fejlesztői és beruházási tevékenységeket terveznek, amelyek kifejezett célja, hogy felgyorsítsák a közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítését, valamint felpörgessék annak elektromobilitásra való átállását. A Volkswagen egyúttal az EIT InnoEnergy egyik új részvényesévé is válik a most megkötött megállapodás alapján.

 “Ahhoz, hogy szén-dioxid-mentessé tegyük a közlekedési ágazatot, temérdek fejlesztésre van szükség. Ezek megvalósításához a saját tevékenységünk mellett a jövőben egyre inkább a startup vállalkozásokra támaszkodunk majd. Az EIT InnoEnergy partnereként lehetőségünk lesz rátalálni a legígéretesebb vállalatokra az energetikai átállás minden területéről, amelyeknek aztán az üzleti modelljük bővítésében mi is segíthetünk

– hangsúlyozta Jens Wiese a Volkswagen M&A, Befektetés-tanácsadói és Partnerségek Csoportjának vezetője.

A közlekedési szektor a történetének eddigi egyik legnagyobb változásán megy keresztül. Az autóipari vállalatok komoly választás előtt állnak: vagy úttörőként lépnek fel, vagy hagyják, hogy mások vezessék őket. A Volkswagen úgy döntött, hogy a változások élére áll, és megragadja az irányító szerepet. Éppen ezért külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Volkswagen csatlakozott a részvényeseink köréhez. Készen arra, hogy ezzel az együttműködésünket újabb szintre emeljük. Végig tekintve a portfóliónkba tartozó háromszáz, a fenntartható energia területén tevékenykedő vállalkozáson, óriási lehetőség rejlik a Volkswagennel közös munkában a közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítésének felgyorsítására

– emelte ki a megállapodás kapcsán Diego Pavia, az EIT InnoEnergy vezérigazgatója.

A Volkswagen és az EIT InnoEnergy együttműködése több mint ötéves közös múltra tekint vissza. Az Európai Akkumulátorszövetség (EBA) kulcsfontosságú tagjaiként jelentős szerepet vállalnak együttes erővel a nemzetközileg versenyképes európai akkumulátoripar fejlesztésében, amelynek hozzájárulása az éves GDP-hez, az előrejelzések szerint, 2025-től eléri a 250 milliárd eurót, miközben négymillió közvetlen és közvetett munkahelyet teremt. A két vállalat befektetéseiken keresztül egyaránt elkötelezett a svéd zöld acél gyártó H2 Green Steel-ben, és a szintén svéd akkumulátor-gyártó Northvolt-ban. A Volkswagen az idén márciusi „Power Day” rendezvényén jelentette be, hogy hat hatalmas akkumulátorgyárat, úgynevezett giga factory-t építenek Európában 2030-ig a partnereikkel közösen, összesen 240 Gigawatt órás teljesítménnyel.

Friss