Zöld

Minden 6. magyar vásárolna elektromos, vagy tölthető hibrid autót

A magyar lakosság 16%-a, tehát közel minden 6. magyar váltana tisztán elektromos, vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha megtehetné, míg a megkérdezettek kevesebb, mint 1%-a rendelkezik most is környezetkímélő autóval – derült ki a Generali Biztosító reprezentatív felméréséből.

Az autóeladási statisztikák az elektromos járművek elterjedésének egyértelmű felgyorsulását jelzik világszerte: az e-autók globális piaci részesedése 2021-ben több mint kétszeresére nőtt, csak Európában közel 2,5 millió hálózatról tölthető autót értékesítettek a tavalyi évben. A trend Magyarországon is hasonló: közel 28 ezerről majdnem 43 ezerre nőtt 2021-ben a zöld rendszámmal ellátott járművek száma hazánkban a Belügyminisztérium adatai szerint. Tisztán elektromos hajtású gépkocsiból is több mint 21 ezer fut a magyar utakon, ami az összes forgalomban lévő személygépkocsi 0,5%-át teszi ki.

Bár ez az arány még elenyésző, de az elektromos autópiac további dinamikus növekedését jelzi a Generali reprezentatív kutatása is, melyben a magyar lakosság jövőbeni autóvásárlási terveire kérdezett rá a biztosító.

Leginkább a 40-es, diplomás férfiak ülnének át egy elektromos autó volánja mögé

A kutatásból kiderült ugyanis, hogy sokkal többen vásárolnának elektromos, vagy plug-in hibrid autót, mint ahányan jelenleg rendelkeznek vele. Amennyiben az anyagi helyzetük úgy alakulna, a válaszadók 16%-a váltana tisztán elektromos, vagy plug-in hibrid meghajtású járműre, míg a megkérdezettek 0,4%-a rendelkezik most is környezetkímélő autóval. Akik vásárolnának elektromos autót, vagy már rendelkeznek vele, azok között jelentősen felülreprezentáltak a 40-49 év közötti, közép- vagy felsőfokú végzettségű, városi férfiak.

Arra a kérdésre, hogy mi motiválta vagy motiválná leginkább az e-autó vásárlásban, a legtöbben (57%) egyértelműen a környezettudatosságot jelölték meg, második tényezőként (53%) a hagyományos üzemanyag árának növekedését említették, 45%-ukat az innovatív technológia vonzza, és csupán 36% választana elektromos autót az ingyenes parkolási lehetőség miatt.

A javítási költségek még mindig aggasztóak; a többség casco-t is kötne elektromos autójára

A Generali felmérése kitért arra is, hogy – a gépjármű beszerzési árán túl – milyen költségek riasztják meg leginkább a magyarokat a villanyautók kapcsán. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a várható javítási- (52%) és alkatrészköltségek (46%), valamint az otthoni töltőpont kialakításának költségei (46%) veszik el az autósok kedvét attól, hogy elektromos autóra váltsanak.

„Azt kell, hogy mondjam, a javítási költségektől való félelmek nem alaptalanok. Az elektromos- és plug-in hibrid autók javítási költségei ugyanis sok esetben magasabbak, mint a hagyományos járműveké. Egyrészt kevesebb szakszerviz és autószerelő foglalkozik e-autókkal, ami magasabb munkadíjat jelenthet, másrészt az utángyártott vagy bontott alkatrészek száma is sokkal korlátozottabb, emellett pedig az új alkatrészek ára is magasabb az elektromos autók esetében.”

– magyarázza Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője, aki szerint elektromos autó vásárlásakor érdemes olyan modellt választanunk, amelyre köthető

Friss