Zöld

Növénytermesztés a víz alatt

A legmodernebb technológiával, a víz alatt termesztene növényeket egy olasz cég.

A Nemo’s Garden egy különleges startup. Bár 2022-ben már nem egyedi az, hogy szokatlan helyszíneken és körülmények között termesztenek növényeket, a vállalat ötlete mégis újdonságnak számít. Az alapítók víz alatti üvegházakkal kísérleteznek, amelyekben egészséges növényeket nevelnek hasonlóképpen, mint a csehországi okos konténerkertészetben.

A megoldás nemcsak a helyszín tekintetében izgalmas: a cég előszeretettel használ olyan, az iparból ismerős szolgáltatásokat, mint a mesterséges intelligencia, a felhőalapú adatgyűjtés vagy a távoli eléréssel történő beavatkozás. Ezek a mai ipar 4.0-ás üzemekben a gyártószektor szereplői számára ismerősen hangzanak, de a mezőgazdaságban még kevésbé elterjedt megoldások.

A 2021-ben alapított startup egy olasz búvárfelszereléseket gyártó vállalat vezetőjének ötlete volt, aki fiával és egy csapat mérnökkel vágott bele a víz alatti farm megvalósításába. Munkájukkal azt szeretnék bizonyítani, hogy ilyen körülmények között is nevelhetnek gyümölcs- és zöldségpalántákat, illetve gyógynövényeket. A víz alatti üvegházban kihasználják a pozitív környezeti hatásokat: a hőmérséklet stabilitását, a páratartalom állandóságát, a víz szén-dioxid megkötő képességét és oxigénbőségét, valamint azt, hogy a növények itt nincsenek kitéve a kártevőknek.

A csapat most azon dolgozik, hogy olyan megoldást fejlesszen, amivel széles körben is elérhetővé tehetik a víz alatti növénytermesztést. Ahhoz, hogy az idő, az időjárás és a rendelkezésükre álló víz alatti terület ne gátolja őket a kísérletezésben, egy bevált digitalizációs eszközt kerestek, így kerültek kapcsolatba a Siemens-szel és ismerték meg az Xcelerator szolgáltatásokat. A digitális iker technológiát hívták segítségül, így nemcsak megtervezhetik, hanem a modelleken le is tesztelhetik az elképzeléseiket.

Az elkészített modelleket szimulációknak is alávethetik: azt vizsgálják, hogy a különböző üvegház-kialakítások miképp befolyásolják a palánták növekedését és a termések fejlődését. Ezt nemcsak a szimulációkon, hanem a való életben a víz alatt is megfigyelik, erre ipari digitalizációs felügyeleti eszközöket használnak.

A fejlesztők a szabad levegőn nevelt növények fejlődésével vetik össze a víz alattiak növekedését. Több ezer felvétel felhasználásával, valamint az éppen termesztettnövények folyamatos megfigyelésével digitális adatbázist építenek. Ennek célja, hogy mesterséges intelligencia segítségével felismerje az eltéréseket és jelezze azokat. A felhőtechnológiát és az edge computingot a valós idejű felügyelet mellett a jövőben a távoli beavatkozásokhoz is használják majd. Így emberi erőforrást igénylő merülés nélkül is módosíthatók lesznek a farmok egyes működési paraméterei.

Ezzel valódi ipar 4.0 megoldásokat vezetnek be a növénytermesztésbe, nem is akármilyen környezetben.

Videó a víz alatti növénytermesztés lehetőségeiről, technikai sajátosságairól:

Friss