Tippek

Folyamatos kommentháborúkat vív az Y és a Z generáció

A 18-40 évesek online sokkal szókimondóbbak, sokszor az arcuk vállalása nélkül nyilvánítanak erőteljes véleményt a digitális térben, ezzel akár megbántva, megalázva másokat.

70%-uk nem ismeri személyesen minden online ismerősét, a kollégákkal azonban meglepően sokan chatelnek – derült ki a 18-40 évesek internethasználatát feltérképező reprezentatív kutatásból.

infografika_founge-group_0719

A Lounge Group felmérése szerint minden hetedik fiatalra jellemző, hogy vitába keveredik a közösségi oldalakon, javarészt anonim módon: a konfliktusokban a kommentelők közel fele, 46%-a nem vállalja fel a személyes adatait.

„A 18-40 éves korcsoportban minden ötödik személyt ért már zaklatás közösségi oldalon. Ez egy rendkívül magas arány, és a cyberbullying a fizikai inzultusnál mélyebb sebeket képes maga után hagyni. Sőt, mivel az internet a világ legnagyobb archívuma, tartósabbat is. Ezen az segíthet, ha a fiatalok tudatosabban osztják meg a tartalmakat, adataikat.”

– mondta el Szabó Zsófia, a Lounge Group kutatási divízióvezetője. Az is kiderült, hogy minden negyedik válaszadó szókimondóbb online, mint a személyes beszélgetések során. Sokan vannak azonban, akik a közösségi médiában inkább mellőzik a kommentek írását az esetleges negatív következmények érdekében: ha kommentárt írnak, az általában egy szolgáltatás véleményezése, és nem vitába szállás más emberekkel.

Ismeretlen ismerősök

A Facebookot a 18-40 évesek 90%-a naponta használja, viszont a válaszadók 70%-a nem ismeri személyesen minden online ismerősét. Az idősebb Y generációnál több az élő kapcsolat, köztük kétszer annyian ismerik személyesen minden online ismerősüket, mint a Z generációhoz tartozók. Észrevehető azonban a tudatos szelekció: a fókuszcsoport résztvevői közül többen is említették, hogy ahogy idősödtek, egyre nagyobb igényük lett arra, hogy szelektálják az ismerőseiket, amely keretében törlik a már nem aktív kapcsolatokat.

„Chatelés közben minden negyedik fiatal kiadja a személyes adatait. Láthatóan az Y generációsok óvatosabbak ezen a téren, de az még nem egyértelmű, hogy ez életkori sajátosság, vagy valóban generációs különbség.”

– vetette fel a kutatási divízióvezető.

Munkahelyen Facebookoznak a fiatalok

A kutatásból az is kiderült, hogy minden második válaszadónak van lehetősége közösségi oldalakat látogatni a munkahelyén, ezt a 18-40 évesek 45%-a napi rendszerességgel meg is teszi. A munkahelyen történő social media oldalak böngészése a magasabban képzettek és a fővárosiak körében intenzívebb, azonban az Y-osok ötöde soha nem görgeti a hírfalat munkaidőben. A kollégákkal történő kapcsolattartás, ami akár a munkán túlra is kiterjed, a közösségi oldalakon a válaszadók felére – leginkább a Z generációra és az érettségizettekre – jellemző.

„A kollégák ösztönösen keresik ezeket a csatornákat. A cégeknél emiatt célszerű a belső kommunikációs megoldásokat informális alternatívákkal is kiegészíteni, amivel az összetartozás is erősíthető.”

– mondja Szabó Zsófia.

Bár úgy tűnik, a fiatalok bátran és felelőtlenül osztanak meg magukról mindenféle információt, a kutatás ennél árnyaltabb képet fest. A biometrikus adatok például életkortól függetlenül szenzitív adatnak számítanak, és a válaszadók elzárkóznak ezek megadásától. Ezek közül legismertebb az ujjlenyomat, de ilyen adatnak számít az arckép, a retina, a saját hang, de akár az egyedi járásminta is! Nagyobb különbségek is megfigyelhetők a két generáció között: a 18-24 évesek kényesebb témaként kezelik a munkahellyel, ismerősökkel, utazásokkal és vásárlásokkal kapcsolatos adatokat, eközben az Y generációhoz tartozók az átlagosnál magasabb arányban tekintik a fogyasztásra és a káros szenvedélyre vonatkozó adatokat nem személyes adatnak.

Tippek

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

stem

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára.

A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

Első alkalommal jelentkezhetnek a hazai informatikai képzésben részt vevő hallgatók a K&H STEM pályázatra, ahol a fiatal IT tehetségek tudományos dolgozatukon keresztül lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák innovatív megoldásaikat, akár új, szokatlan, kreatív ötleteiket. „Az innováció és a szakmai fejlődés kulcsfontosságúak a jövő generációjának felkészítésében. Mi, a K&H-nál az innováció élvonalába tartozó megoldásokra, a technológiai fejlesztésekre és a jövőálló tudásra, fejlődésre fókuszálunk. A K&H STEM díjjal pedig most szeretnénk elismerni és lehetőséget adni azon fiatal tehetségeknek, akik az IT területén ugyanezt a folyamatos fejlődést és innovációt képviselik, hogy megcsillogtathassák egyedi, innovatív gondolkodásmódjukat, és akik ily módon is példaként állhatnak a többiek előtt” – tájékoztatott Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője. A nyertes pályázók összesen közel 2 millió forint díjazásban részesülnek és akár részt is vehetnek valódi, értékteremtő piaci megoldások fejlesztésében, a K&H hazai és nemzetközi IT csapatának innovatív, technológiai projektjein keresztül.

„Az erős technológiai háttér ma már mindenhol jelen van – legyen szó akár az ügyfelekkel való biztonságos kommunikációról, a kontinensek között századmásodpercek alatt átfutó pénzügyi tranzakciókról vagy a biometrikus azonosítással indított vállalati banki megbízásokról. Annak érdekében, hogy mindezekhez könnyen használható, innovatív digitális megoldásokat tudjunk nyújtani, ma már a K&H nemcsak pénzügyi szervezetként, hanem egy IT szervezetként is működik, inspiráló feladatokkal és tapasztalt szakemberekkel”

– tette hozzá a szakember.

„Tulajdonképpen egy nagyvállalati IT műhelyről van szó, ahol az első ránézésre akár különösnek is tűnhető ötletekből olyan újítások születhetnek végül, mint Kate, az ország egyetlen hangalapú pénzügyi asszisztense vagy a szintén piacon egyedüli K&H digitális SZÉP kártya. Így arra bíztatom a hallgatókat, hogy nyugodtan gondolkodjanak szokatlan megoldásokban – akár a pénzügy világától elsőre távolinak tűnő IT területeken is – mutassák meg, miben igazán jók, mi érdekli őket a legjobban, hiszen egy kreatív, újító, nehezen megvalósítható ötlet kidolgozása során megszerzett tapasztalat által lehet valaki igazán egyedi és inspiráló szakember”

– hangsúlyozta Ozorai Dénes a pályázat kapcsán.

A pályázatra ezért nagyon széles témakörben, összesen nyolc szakterülethez kapcsolódóan jelentkezhetnek a hallgatók, az AI és fintech technológiától a felhőalapú megoldásokon át az adatelemzésig. A pályázatokat két, alap- és mesterképzés kategóriában lehet benyújtani 2024. október 31-ig. Bővebb információ ezen a linken található.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Rövid útmutató a szúnyogháló szereléséhez

szúnyogháló szerelése

A szúnyoghálók többségének felszerelése minimális kézügyességgel és műszaki érzékkel aránylag könnyen megvalósítható, de ha mégsem boldogulnál vele, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben megpróbálunk ehhez segítséget nyújtani.

Fix keretes szúnyogháló felszerelése

Ha megnézed a Lakberbazár szúnyogháló kínálatát, akkor láthatod, hogy a fix keretes szúnyoghálónak két nagy csoportja létezik. Vannak az úgynevezett kallantyús, valamint a csavarral történő rögzítésűek.

Az előbbi felszerelése lényegesen egyszerűbb: be kell helyezni az ablakba, rá kell fordítani a rögzítőkallantyúkat, és máris fent van. A másik esetében viszont a szerelés előtt át kell fúrni a szúnyogháló keretét azokon a helyeken, amelyeket ideálisnak vélsz a biztonságos rögzítéshez. Ezután pedig a csavarokat bele kell tenni a furatokba, és a keretet fel kell csavarozni kívülről az ablak tokjára.

Hogy ehhez mennyi csavar lesz szükséges, azt leginkább a háló mérete határozza meg. Ha egy kisebbről van szó, akkor elég lehet oldalanként egy-egy csavar, amennyiben viszont egy nagyobbról, akkor akár 8-12 darab csavar is kelleni fog majd a rögzítéshez.

Fentről lefelé húzható rolós szúnyogháló szerelése

Ez a típus már valamivel több figyelmet és hozzáértést igényel, de ha van már némi gyakorlatod a különböző tárgyak összeállításában és szerelésében, akkor nem okozhat számodra problémát.

Első lépésként a síneket óvatosan húzd rá a szúnyogháló tokjának két végén lévő műanyag oldal végére, és a korábban már kifúrt lyukakon keresztül a csomagban kapott csavarokkal rögzítsd az elemeket egymáshoz!

Következő lépésként fordítsd át a szúnyoghálót úgy, hogy a tok alul legyen! Majd a sínbe óvatosan rakd bele az alsó akasztóelem műanyag “T” idomját, és rögzítsd csavarokkal! Tulajdonképpen ennyi lenne az összeszerelés, ezután már csak annyi dolgod maradt, hogy az ablaktok külső részére felszereld a szúnyoghálót.

Ehhez viszont szükség lesz egy másik személyre is. Egyrészt azért, mert így sokkal biztonságosabb, másrészt pedig a szerelés is könnyebben megy majd. Amíg ugyanis ő odatartja a keretet az ideálisnak vélt helyre, te fel tudod csavarozni az ablak tokjára.

Oldalra húzható rolós szúnyogháló szerelése

Ennek a típusnak az összeszerelése a fentebb ismertetett módon történik, annyi különbséggel, hogy ebben egy mágnescsíkot tartalmazó elem van és nem akasztó.

Ami pedig a felszerelését illeti, először a felfogatást könnyítő műanyag idomokat kell a szúnyogháló tokján és a mágneses elemen lévő „T”-horonyba behúzni. Az ezekben lévő furatokon keresztül pedig a szúnyogháló már felszerelhető a kívánt helyre.

Ha még a fentebb leírtak után sem érzed a késztetést arra, hogy szúnyoghálót szerelj fel, akkor jobban teszed, ha inkább szólsz egy szakembernek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Az örök tavasz szigete tökéletes terep a túrázáshoz

tenerife túraútvonalak

Ha már sokat ültél a számítógép előtt, és a legaktívabb mozgást a klaviatúra és az egér használata jelenti számodra, itt az ideje egy kicsit kimozdulni. A túrázás remek lehetőség fantasztikus élmények szerzésére, méghozzá oly módon, hogy a tested is hálás lesz érte.

Nem máshova invitálunk, mint Tenerifére, amely ugyan strandjairól híres, de rengeteg túraútvonalat is kínál az aktív pihenésre vágyó vendégeknek. A Kanári-szigetek legnagyobbikán egész évben kellemes az éghajlat, ahol mindig zavartalanul lehet túrázni.

A Wanderers bemutatja Tenerife legszebb túraútvonalait, amelyeket nem érdemes kihagyni, ha a szigeten jársz. Kaktuszokkal fogsz találkozni, szubtrópusi növényekkel borított ösvényeken haladhatsz, a vulkánoktól az esőerdőkig mindennel megismerkedhetsz. Most nézzük meg a sziget egyik legismertebb túraútvonalát!

Az elfelejtett falu, Masca

Masca egy hangulatos hegyi kisváros, amelynek mindössze 150 lakosa van. Nagyszerű célpont a kiránduláshoz, mivel ez az egyik legszebb település az egész Kanári-szigeteken belül. Sziklák, szakadékok, óceán, pálmafák, hegyvidéki táj és jellegzetes épületek fogadják a látogatókat.

Fehér házak csücsülnek a hegy lejtőin, amelyek közül rengeteg az elhagyatott, mivel elköltöztek korábbi lakói. A legenda szerint a kalózok tanyája volt ez a hely, mivel belátható az óceán, könnyen észrevették, ha meg akarták támadni a hajójukat.

Mascába autóval és busszal is fel lehet jutni, innen további gyalogút vezet a mascai völgybe. Feketehomokos tengerpartra visz a túra, de előre kell foglalni, és a szabályokat be kell tartani, különben nem engednek elindulni se.

Pihenni is tudsz Tenerifén

Nem szükséges az egész szabadságodat kemény túrákkal tölteni, hiszen itt minden adott a nyugodt, kellemes pihenéshez is. A csodálatos strandok mellett hólepte hegycsúcsok is övezik a szigetet, de buja erdők, vulkánok és lenyűgöző sziklák is vannak.

Ha élményekre, felfedezésekre vágysz, Tenerifén sok izgalmas kis falut is találsz, ahol a helyi múzeumokban megismerkedhetsz az itteni művészi alkotásokkal. A sziget a világ egyik legnagyobb karneváljának is otthont ad.

Strandolj meghitten, vagy akár zsúfolt helyeken!

Tenerife fő turisztikai központját a déli partszakasz jelenti, ahol homokos strandok nyújtanak szórakoztató, látványokban gazdag és egyben pihentető szabadidős tevékenységet. Ha ahhoz van kedved, hogy csak süttesd magad a napsugarak kellemes melegében, keress csendesebb, visszafogottabb strandot!

Barátságos kis öblöket is találsz, amely a hullámoktól védve van. De ha szereted az élettel teli, mozgalmas nyaralást, akkor maradj a városi központok közelében elhelyezkedő strandokon, ahol sok más turistával fogsz találkozni.

Tenerife az a hely, ahol télen is nyaralhatsz, nem csupán nyáron, hiszen itt mindig csodálatos idő van. Izgalmas látnivalókat találsz, kirándulhatsz, felfedezheted a sziget természeti szépségeit. Ráadásul itt található a világ legjobbjai közé sorolt aquapark és állatkert is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss