Connect with us
Hirdetés

Ipar

Az ötlet, amely megváltoztatja a térkövező szakmát szerte a világon

térkövezés

Szabadalmaztatás alatt álló magyar találmány jelentheti a megoldást a térburkolat-építő szakmában komoly gondot okozó munkaerőhiányra

A világ fejlettebb részén, így Magyarországon is, a fiatal generáció egyre ritkábban választ olyan szakmát, ami nehéz fizikai munkával jár, ráadásul alacsony presztízsű. A fiatalok ma már nem akarnak ácsnak, kőművesnek vagy tetőfedőnek menni, mert az „ciki”. Az építőipar ezért kifejezetten nehéz helyzetben van, a nyugati társadalmakban, hazánkat is beleértve, két megoldási mód látszik körvonalazódni: az egyik, hogy Keletről hoznak be munkaerőt, a másik pedig, hogy olyan technológiákat fejlesztenek ki, amik a munkát hatékonyabbá, olcsóbbá, gyorsabbá teszik. Ez utóbbira találtunk egy remek példát Magyarországon a térkövezés területén.

Mint minden mást, ezt a szakmát is utolérte a munkaerőhiány. Ennek következményei az egyre emelkedő kivitelezési árak, a csökkenő szakmai színvonal, és a gyakran akár 5-6 hónapos várakozási idő. Ezek a nehézségek ösztönözték az egyik hazai térkőgyártót, pontosabban annak névadó tulajdonosát, Barabás Árpádot arra, hogy az eredeti szakmájában, kőművesként korábban megszerzett tapasztalatait felhasználva megoldást keressen a problémára.

„A térkövezés folyamatának fő lépései a földmunka, az alap elkészítése, a szegélyépítés és a végén a térkő lerakása. Ebből a folyamatból a kerti szegély építése nagyjából a teljes időráfordítás 25-35%-át teszi ki, és ez az az idő, aminek egy részét meg lehet takarítani az új találmánynak köszönhetően. Természetesen nem én voltam az első az elmúlt ötven évben, aki rájött, hogy a szegélyezés idejét kellene megspórolni, de az eddigi próbálkozások nem voltak elég megbízhatóak. Tudni érdemes, hogy Magyarországon évente nagyságrendileg 10 millió m2 térkövet és 2-2,5 millió méter kerti szegélyt építenek be. Ehhez 10.000 ember munkája szükséges az év minden egyes munkanapján. Európában ez nagyságrendileg 1 milliárd m2 térkő, 200-250 millió méter kerti szegély és 1 millió szakember. Ennyi ember éves munkaidejének egyharmadát lehet megtakarítani az új Barabás Gyorsszegély használatával”

– foglalja össze Barabás Árpád.

A Barabás Gyorsszegély működési elve annyira újszerű, hogy minden olyan feltételnek megfelel, ami a magyar és a nemzetközi szabadalmaztatáshoz szükséges. Ez a folyamat 2021-ben el is indult, és a következő évben 157 országra lett kiterjesztve.

A feltaláló kitért arra is, hogy nemcsak időt, de a kertiszegély-építés teljes költségének nagyságrendileg a felét is meg lehet spórolni a Gyorsszegéllyel, nem beszélve annak egyéb műszaki előnyeiről. Például arról, hogy méterenként mindössze 1 kg, nem ég ki mellette a fű, és 90%-ban újrahasznosított anyagból készül.

„Kanada, Németország, Svédország, Anglia, Dubai legnevesebb térkőgyártói már tesztelik a Barabás Gyorsszegélyt, és a hazai piacon tavaly május óta több mint 25 ezer méter fogyott belőle. Figyelembe véve, hogy az elmúlt időszakban a promóció helyett még a fejlesztésre, tesztelésre helyeztük a hangsúlyt, ez kifejezetten jó eredmény.”

Mi, magyarok ahhoz szoktunk hozzá, hogy a világon minden új dolgot mi találunk ki, vagy legalábbis van hozzá valami közünk. Itt született a karburátor, a golyóstoll, a gyufa, de a Rubik-kocka is, hogy csak néhányat említsünk a legismertebbek közül. Ismerve a feltalálónak és a cégének, a Barabás Téglakőnek az előéletét, komoly esély van arra, hogy az előbbi lista hamarosan tovább bővül, és a magyar találékonyságnak újabb iskolapéldája lesz szerte a világon, mely nem mellesleg jelentős üzleti sikerrel is kecsegtet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Hét év alatt harmadszor nyerte el a Schneider Electric kommunikációs megbízását a DeepInsight

A Schneider Electric ismét a DeepInsight Creative-ot választotta PR- és közösségimédia-kommunikációs partnerének. A hét éve tartó együttműködés során az ügynökség immár harmadik alkalommal védte meg megbízását egy nyílt, átfogó tendereljárásban.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata 2019-ben bízta meg először a DeepInsight Creative ügynökséget magyarországi kommunikációs feladatainak ellátásával. A mostani, komoly szakmai versenyt jelentő nyílt tender sikeres lezárásával a két fél 2026 júliusától megújított szerződés keretében folytatja együttműködését. A DeepInsight a Schneider Electric magyarországi PR- és médiatanácsadási, press office tevékenységét, szövegalkotási és kríziskommunikációs feladatait, belső kommunikációs projektjeit, vállalati közösségimédia-jelenlétét gondozza a stratégiai tervezéstől a tartalomgyártáson át a riportálásig.

„Az energetika világa az egyik legösszetettebb kommunikációs terep: technológiailag szerteágazó, folyamatosan változó, ugyanakkor egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó téma. Kiemelt feladatunk, hogy a Schneider Electric üzeneteit hatékonyan és érthetően juttassuk el a különböző – sokszor speciális – B2B célcsoportoknak. Ez tipikusan az a terület, ahol az eredményeket minőségük, és nem mennyiségük alapján értékeljük. A DeepInsight csapata nemcsak a megoldásainkat és azok kontextusát érti, de napi szinten segít üzeneteink célba juttatásában, sokszor egyedi, a fogyasztói márkák által nem használt kommunikációs megoldásokat alkalmazva.”

– mondta Tengelits András, a Schneider Electric Magyarország kommunikációs vezetője.

“A megbízás ismételt elnyerése a DeepInsight számára kiemelt szakmai visszaigazolás: a hét éve tartó együttműködés során az ügynökség immár harmadik alkalommal védte meg a Schneider Electric kommunikációs megbízását nyílt tendereljárásban. Az eredmény egyszerre igazolja a csapat folyamatos megújulási képességét, proaktív tanácsadói szemléletét, a komplex energetikai témákban felépített mély szakmai tudását, ugyanakkor tanúskodik ügyfelünk kimagasló szakmai kvalitásairól és a mindennapi munka során mutatott rugalmas, támogató hozzáállásáról is”

– foglalta össze Vágvölgyi Mihály, az ügynökség ügyvezetője.

A megújított szerződés megerősíti a Schneider Electric azon elkötelezettségét, hogy kommunikációs üzeneteit szakmai partnerei segítségével következetesen és hitelesen juttassa el a hazai sajtóhoz, az iparági szereplőkhöz és a szélesebb nyilvánossághoz egyaránt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására

Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak.

Előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia (AI) feladatok ellátására használt adatközpontok száma 2030-ra 33 százalékkal nőni fog, 2028-ra pedig akár negyvenszeresére emelkedik az ilyen létesítmények energiaigénye. Továbbá a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzései szerint az adatközpontok globális villamosenergia-fogyasztása összesen megközelítheti a 945 terawattórát, ami Magyarország jelenlegi átlagos éves áramfogyasztásának húszszorosát jelenti. Emiatt egyre nagyobb az igény a skálázható, nagy hatékonyságú villamosenergia-elosztási rendszerek iránt.

E változó igényekre adhat választ az egyenáramú (DC) energiaelosztási rendszerek elterjedése. A villamosenergia-fogyasztók többsége több mint száz éve elsősorban váltakozó áramra (AC) épül. A mai, decentralizált hálózati rendszerben viszont az új energetikai és digitális infrastruktúrák közül egyre több (például AI-adatközpontok, napelemes rendszerek, energiatárolók, villámtöltők vagy bizonyos ipari elektronikai fogyasztók) eleve egyenáramot igényelnek. Amíg ezek az eszközök hagyományos AC-hálózaton keresztül működnek, az energiát át kell alakítani, ami veszteségekkel, nagyobb hőtermeléssel és rendszerkomplexitással jár.

Itt kíván előrelépést hozni a Siemens és a Reinhausen együttműködése. A két vállalat egy olyan szilárdtest-transzformátort (SST) fejleszt, amely középfeszültségű, akár 36 kV-os hálózati feszültségről is képes stabil 800 V egyenáramú kimenetet biztosítani. Az új megoldás így megbízhatóbbá teheti a nagy teljesítménysűrűségű adatközpontok energiaellátását.

Az ilyen moduláris felépítésű SST-k egyik legnagyobb előnye, hogy csökkentik a közbenső átalakítási lépéseket, ezáltal mérséklik a veszteségeket, miközben a hely- és infrastruktúraigényük is alacsonyabb. A robusztus rendszerarchitektúra emellett növeli a rendelkezésre állást, ami különösen fontos az AI-adatközpontok ingadozó terhelései mellett.

A Reinhausen a teljesítménytranszformátorok feszültségszabályozási technológiájának világelső gyártója, évtizedes tapasztalattal rendelkezik az energiaminőség és a hálózati stabilitás területén. A vállalat emellett kiterjedt szaktudást halmozott fel a középfeszültségű teljesítményelektronika és a kapcsolódó komponensek terén is, amelyek a modern SST-architektúrák szívét képezik.

A Siemens mély szakértelmet ötvöz a teljesítményelektronika, az elektromos energiaellátási megoldások, a hálózatvédelmi és automatizálási rendszerek, valamint a digitalizáció területén. Az SST-k telepítése során a Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Tovább növeli az áramellátás biztonságát a Schneider Electric

Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.

A kritikus infrastruktúrákat üzemeltető vállalkozások számára megbízható és költséghatékony megoldást jelentő berendezés már elérhető az összes IEC-piacon, beleértve Európát, a Közel-Keletet és Afrikát is.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata által most piacra dobott Easy UPS 3S Pro 10–40 kVA teljesítménytartományban kapható, és mind belső, mind külső akkumulátor-konfigurációkat támogat. A berendezést úgy tervezték, hogy biztosítsa az üzletmenet-folytonosságot a kis- és közepes méretű adatközpontokban, kereskedelmi épületekben, egészségügyi intézményekben, a gyártás, távközlési infrastruktúrákban és még a közlekedésben is.

A Schneider Electric bevált Easy UPS termékcsaládjára építve az Easy UPS 3S Pro ötvözi a robusztus elektromos teljesítményt az egyszerű telepítéssel, üzemeltetéssel és karbantarthatósággal, mindezt kompakt és könnyű kivitelben. A megoldás kettős átalakítási üzemmódban 96% feletti, ECO üzemmódban pedig akár 99%-os hatékonysági szintet biztosít, így az ügyfelek csökkenthetik az energiafogyasztást, miközben a kritikus infrastruktúráik számára továbbra is rugalmas áramellátást biztosítanak.

„A mai vállalkozásoknak olyan rugalmas és hatékony áramellátási megoldásokra van szükségük, amelyek egyszerűen telepíthetők és kezelhetők. Az Easy UPS 3S Pro-t úgy tervezték, hogy biztosítsa az üzletmenet-folytonosságot ötvözve a megbízható áramellátást, egyszerű telepítést és integrált felügyeleti funkciókat. Mindezt egy rendkívül költséghatékony csomag teszi elérhetővé mind az ügyfelek, mind a forgalmazói partnerek számára”

– mondta el Polóny Tibor, a Schneider Electric „Secure Power & Cooling” üzletágának hazai vezetője.

Egyszerű telepítés és működési hatékonyság

A kivitelezők, a telepítést végzők és a forgalmazók igényeinek figyelembevételével tervezett Easy UPS 3S Pro kompakt méretekkel, könnyű szerkezettel és beépített megszakítókkal rendelkezik, amelyek leegyszerűsítik a telepítési és üzembe helyezési folyamatokat. Az Easy Loop tesztfunkció lehetővé teszi az UPS teljesítményének ellenőrzését speciális tesztberendezés használata nélkül, míg a szervizelésre szolgáló elülső, oldalsó és hátsó hozzáférési pontok megkönnyítik a folyamatos karbantartást.

Az új megoldás továbbfejlesztett ember-gép interfésszel, széles üzemi hőmérsékleti tartománnyal, beépített porszűrőkkel és védőbevonattal rendelkezik, hogy rugalmas működést biztosítson a legkülönbözőbb telepítési környezetekben. Az Easy UPS 3S Pro lehetőséget kínál a párhuzamos üzemmódra a kapacitásbővítés vagy az N+1 redundancia érdekében, valamint megosztott akkumulátor-konfigurációkat is támogat az infrastruktúra-költségek optimalizálása érdekében.

Továbbfejlesztett átláthatóság, felügyelet és kiberbiztonság

A Easy UPS 3S Pro beépített hálózati menedzsmentkártyával rendelkezik, amely lehetővé teszi a távoli felügyeletet és irányítást a Schneider Electric EcoStruxure™ IT szoftvercsomagján keresztül, valamint az épületirányítási rendszerekkel való integrációt a BACnet protokoll támogatásának köszönhetően. A felhasználók felhőalapú és helyszíni felügyeleti eszközöket egyaránt igénybe vehetnek az adott infrastruktúra teljesítményének jobb követése érdekében, ami hozzájárul az üzemidő és az üzemeltetési rugalmasság javításához.

A folyamatosan változó kiberbiztonsági követelményeknek való megfelelés érdekében a Secure Network Management Card rendszer az IEC 62443-4-2 szabvány szerinti független tanúsítvánnyal rendelkezik, ami segít a szervezeteknek, hogy csökkentsék a kiberbiztonsági fenyegetéseknek való kitettségüket, miközben biztosítja, hogy a csatlakoztatott infrastruktúra-rendszerek megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss