Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Terjeszkedik a népszerű autómegosztó, avagy GreenGo menni Prága

Tavaly ősz óta tesztelték a rendszert és úgy tűnik, a csehek rákaptak: február 20-tól Prágában is élesben indul a GreenGo autómegosztó szolgáltatása. Itthon már jól ismert a kizárólag elektromos autókból álló carsharing szolgáltató, akik mostanra már Budapesten 300 járműből álló flottát kínálnak az ügyfeleknek. Csehországban az első hónapokban már 200 autóval kezdenek.

autómegosztó

A prágai indulás miért jó nekünk, magyaroknak?

Nem csak a büszkeség miatt, de azért is, mert akár a Prágába utazó magyarok is kényelmesen használhatják az ottani GreenGókat, hiszen hazai regisztrációval, akár magyar nyelven is lefoglalhatják a kinti autókat. A csehországi GreenGo-ra egyébként a magyar és cseh mellett angol nyelven is lehet regisztrálni az applikáción keresztül. A prágai GreenGo-zóna a cseh főváros 1-10. kerületében használhatóak az e-autók. A parkolás, csakúgy, mint nálunk, odakint is ingyenes, de csak az appon belül jelölt kék és a lila zónákban. A kocsik bérleti díja a magyarhoz hasonlóan perc alapon működik: percenként 7 cseh koronába kerül, ami kb. 88 forintnak felel meg, de teljes napra is lehet autót bérelni, ami körülbelül 10 ezer forint.

Betekintés a cseh piac működésébe

Fontos, hogy a csehországi GreenGo árazása jóval egyszerűbb, mint versenytársaié. A szolgáltatást úgy alakították ki, hogy legfeljebb 7 perces sétával elérhetőek legyenek az autók. Csehországban csaknem kétszer annyi autó van magánhasználatban, mint nálunk, ugyanakkor autóik átlagéletkora a hazaihoz hasonló (ez nálunk 14 év felett van). A GreenGo tehát a cseh piacon is igen sokat tehet a környezetszennyezés mérsékléséért. Főleg, hogy Volkswagen eUp kocsikkal indítja a szolgáltatást: a piacon elérhető járművek közül ennek a típusnak az elektromos autók között az egyik legkisebb a gyártásnál keletkező karbonlábnyom értéke.

Prágában nem lehet hátradőlni, ha az ember autómegosztót működtet, a piacon több éve erős versenytársak kínálnak egészen hasonló szolgáltatásokat. Több társaság is foglalkozik autómegosztással, van köztük olyan, aki kimondottan elektromos meghajtású járművekkel dolgozik, de olyanok is akadnak szép számmal, akiknek a flottájában hagyományos, belsőégésű motorral hajtott kocsik vannak. A GreenGo-n kívül van egy a másik cég is, ami kizárólag elektromos autókat üzemeltet dolgozik, a Revolt nevű társaság: nekik jóval kisebb a flottájuk és az autóik sem teljes értékű kocsik, inkább golfautókra hasonlítanak elektromos járgányaik. Rajtuk kívül még majd’ fél tucatnyi autómegosztó harcol a cseh sofőrök kegyeiért. Érdekesség, hogy amíg a GreenGo Prágában is az idehaza megszokott perc alapú árazást használja, addig a cseh piac többi szereplője meglehetősen kaotikus gyakorlatot követ. A car4way például félóránként más díjszabást használ, de van napidíjuk is (igény esetén ez egyébként a GreenGonál is elérhető). Az Anytime nevű cég pedig jóformán napszak szerint váltogatja a tarifákat, megspékelve a hétvégi és a munkanapokon alkalmazott szorzókkal. Még a Revolt díjszabási rendszere hasonlít leginkább a GreenGo-éra, náluk viszont van kötelezően fizetendő minimáldíj. A versenytársak flottáit tekintve a car4way autói elég változatosak, de mind hagyományos meghajtásúak: van köztük Skoda, de Volkswagen Caddy furgon is. Az Anytime Toyota Yaris hibrideket használ, de a Volkswagen saját autómegosztója, a WeShare is idén érkezik meg Prágába.

Erre a piacra tört most be a GreenGo. Ezek alapján felmerül a kérdés: jó választás volt Prága egy új autómegosztó beindításához?

„Budapest után egy olyan városban szeretett volna szintén kizárólag elektromos járművekből álló flottát működtetni a GreenGo, amely a méret, a vásárlóerő és a piaci lehetőségek szempontjából is hasonló a fővárosunkhoz, nem mellékesen pedig elérhető távolságra van a magyarországi bázistól, ráadásul jó tanulságokkal szolgálhat a további régiós terjeszkedéshez.”

– foglalta össze Michaletzky Bálint a GreenGo ügyvezetője. A cég prágai ügyvezetője Simon Capek, akinek több évtizedes tapasztalata van nagyvállalatok igazgatásában és termékbevezetések terén is.

Gazdaság

A Kyndryl Foundation 100 000 dolláros támogatással erősíti meg elkötelezettségét

A Kyndryl jótékonysági szervezete, a Kyndryl Alapítvány bejelentette harmadik éve futó globális támogatási programjának kedvezményezettjeit. A támogatásban részesülő 14 nonprofit szervezet között ismét helyet kapott a United Way Magyarország.

A Kyndryl ezzel tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségek fejlesztése iránt világszerte.

A Kyndryl Alapítvány legújabb támogatási portfóliója a korábbi, többéves együttműködések folytatása mellett új szervezeteket is bevon. A programok középpontjában a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-képzések, a digitális befogadás és a munkaerőpiaci felkészítés áll.

Az United Way Magyarország immár második egymást követő évben részesül támogatásban, és a 100 000 amerikai dolláros hozzájárulást az „United for CyberSafe Youth” program folytatására és továbbfejlesztésére fordítja. A moduláris képzési program középiskolás diákokat és fiatal felnőtteket céloz, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű közösségekre és a látássérült emberekre.

A program hatását jól tükrözik olyan résztvevők tapasztalatai, mint a pécsi látássérült középiskolás diák, Dorottya, aki éppen érettségire készült és az egyetemi továbbtanulását tervezte, amikor részt vett egy mesterséges intelligenciára fókuszáló képzésen. A program során olyan eszközöket és alkalmazásokat ismert meg, amelyek támogatják az önálló tanulást, például összefoglalják és akadálymentes formátumba alakítják a tananyagokat.

„Fel tudom tölteni a tananyagokat, akár teljes tankönyveket is, az alkalmazás pedig úgy foglalja össze őket, hogy könnyen megértsem. Olyan érzés, mintha a saját tankönyvemmel beszélgetnék”

– mondta.  A program a felelős MI-használatra is kiemelt figyelmet fordított, így Dorottya nemcsak új eszközöket ismert meg, hanem azt is megtanulta, hogyan használhatja azokat tudatosan és kritikusan a tanulásban és a mindennapi életben – ez pedig fontos készség lesz jövőbeli tanulmányai során.

A Kyndryl Alapítvány olyan programokat támogat, amelyek a munkaerőpiacon értékes digitális készségeket fejlesztenek, és segítik az embereket abban, hogy megfelelő munkalehetőségekhez jussanak. Ezek az oktatási programok várhatóan több mint 100 000 ember életére lesznek hatással világszerte.

„A Kyndryl Alapítvány magyarországi jelenléte immár a harmadik évébe lép, melynek segítségével tovább mélyítjük elkötelezettségünket azon programok iránt, amelyek gyakorlati kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségekkel vértezik fel a fiatalokat”

– mondta Presszer Péter, a Kyndryl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„A United Way Magyarországgal folytatott együttműködésünk közös célja, hogy minél több diák és fiatal felnőtt számára tegyük elérhetővé a magas színvonalú digitális képzéseket.”

A globális támogatási program harmadik évének kedvezményezettjeiről további információ itt található.

A Kyndryl Alapítvány kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készséghiány enyhítését célzó kezdeményezéseiről további részletek a www.kyndryl.org  oldalon érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Reális forgatókönyv, hogy jövőre az AI vásárol helyettünk

Az online kereskedelem csendben, mégis soha nem látott sebességgel alakul át. Egy vásárlási döntés előtt egyre többen fordulnak nagy nyelvi modellekhez
– például Geminihez, Copilothoz vagy ChatGPT-hez –, és sok esetben már el sem indítanak hagyományos keresést például a Google-ben.

„A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések jóval részletesebb helyzetekből indulnak ki, mint a korábbi keresések, az AI pedig olyan válaszokat ad, amelyek szinte észrevétlenül terelik a felhasználót egy konkrét termék vagy megoldás felé”

– mutat rá az egyik legfontosabb trendre Gandera Balázs, az INTREN digitális marketing ügynökség ügyvezetője.

A keresést felváltja a beszélgetés: új korszak kezdődik

„Egy új felhasználói réteg már aktívan használja ezt a megközelítést, és a változás üteme kifejezetten gyors”

– hangsúlyozza a szakértő. Ma már sokan nem egyszerűen beírják a keresőbe, hogy „gyerekbicikli”, hanem részletesen leírják az igényeiket: életkort, színt, felhasználási helyzeteket, preferált kialakítást és egyedi elvárásokat. Az AI erre nemcsak válaszokat ad, hanem alternatívákat kínál, visszakérdez, és folyamatos párbeszéddel formálja a vásárlói döntést. Bár az ilyen típusú keresések aránya egyelőre nem tűnik nagynak, a növekedés tempója kiemelkedő.

„Rövid idő alatt többszörösére bővülhet az AI-alapú keresések aránya, ami már érezhető hatást gyakorol a kereskedők forgalmára”

– teszi hozzá Gandera Balázs.

AI, mint digitális vásárlási asszisztens

A vásárlási folyamat alapjaiban alakul át. A felhasználó egyetlen kérdésre választ kap, majd azonnal további, személyre szabott javaslatok érkeznek, amelyek fokozatosan mélyítik az érdeklődését. Az AI alternatívákat ajánl, új szempontokat ad, és egyre konkrétabb irányba tereli a döntést. Ezzel párhuzamosan megjelennek azok a linkek és ajánlások is, amelyek már közvetlenül a vásárláshoz vezetnek. Nemzetközi szinten már ennél is tovább mentek: olyan megoldások születnek, ahol az AI nemcsak ajánl, hanem magát a tranzakciót is előkészíti.

„A Google által bejelentett fejlesztések például egy központi kosár köré épülnek, amely több webshop kínálatát kezeli egy helyen. A rendszer folyamatosan figyeli az árakat és akciókat, miközben releváns ajánlatokat ad, a vásárlás pedig akár egyetlen lépésben végrehajthatóvá válik”

– emeli ki a szakértő.

Gyors adaptáció előtt a hazai e-kereskedelem

A magyar piac számára is érezhetők már ezek a változások és várható, hogy rövid időn belül átalakulnak a vásárlási szokások. A bevezetés jellemzően a nagy nemzetközi szereplőknél indul, majd gyorsan terjed a szélesebb körben használt webshop rendszereken keresztül.

„Reális forgatókönyv, hogy egy éven belül tömegesen jelennek meg ezek a működések a mindennapi vásárlásban”

– hívja fel a figyelmet az INTREN szakértője. Kiemeli: ebben a helyzetben a kereskedők, cégek láthatóságának kérdése is új szintre lép. A keresőoptimalizálás alapelvei továbbra is érvényesek maradnak, ugyanakkor alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a döntési pontok egyre gyakrabban az AI válaszaiban jelennek meg.

Azok a kereskedők, akik időben reagálnak, biztosabb pozíciót építhetnek ki ebben az új környezetben.

„Az első lépések nem igényelnek jelentős erőforrást. Tudatos jelenlét, megfelelő adatstruktúrák és frissített tartalom már elegendő lehet ahhoz, hogy egy márka megjelenjen az ajánlások között. Ez az időszak inkább felkészülésről szól, mint versenyfutásról, ugyanakkor a tempó gyors, és a figyelem kulcsszerepet kap”

– összegez Gandera Balázs.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Élénkülés a használthajó-piacon: 13 százalékkal nőtt a kereslet tavaly májushoz képest

A Használtautó.hu 2026. májusi adatai szerint tovább élénkült a hazai használthajó-piac: az érdeklődések* száma éves összevetésben 12,8 százalékkal emelkedett, miközben a hirdetések száma és az átlagár is növekedett.

A vízisport-szezon kezdetével párhuzamosan a kereslet a fiatalabb vízi járművek és a prémium vitorlások iránt egyaránt erős maradt.

A május hagyományosan a hajózási és vízisport-szezon nyitánya Magyarországon, ami minden évben élénk keresletet hoz a használthajó-piacon. A Használtautó.hu adatai alapján 2026 májusában közel 2 600 érdeklődés érkezett a hajóhirdetésekre, szemben az egy évvel korábbi 2 300-zal. A kínálat is bővült: a hirdetések száma 831-ről 871-re emelkedett.

A növekvő kereslet az árakban is megmutatkozott. Az átlagár egy év alatt 9,5 millió forintról 10,5 millió forintra nőtt, ami 10,2 százalékos emelkedést jelent. Eközben a medián ár gyakorlatilag változatlan maradt, 5 millió forint körül alakult. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy a hirdetett hajók átlagéletkora 17,7-ről 19 évre emelkedett, vagyis a piac az idősebb hajók növekvő aránya mellett is bővülést mutat.

A legkeresettebb márkák rangsorát a SEA-DOO vezeti, amely átlagosan 4,9 millió forintos árával és mindössze 10 éves átlagéletkorával a legfiatalabb és egyben az egyik legelérhetőbb szereplő a toplistán. A márka népszerűsége jól mutatja a jet-skik és más kisebb vízi járművek iránti töretlen érdeklődést. A második helyen a BAYLINER végzett, amelynek hajói átlagosan 13,4 millió forintba kerülnek, míg a harmadik helyet a prémium vitorlásairól ismert BAVARIA szerezte meg.

A toplista egyértelműen kirajzolja a piac kettős karakterét. Az egyik oldalon a fiatalabb, kedvezőbb árú vízi járművek állnak, mint a SEA-DOO vagy a YAMAHA. A másik oldalon a prémium kategória szereplői találhatók: a BAVARIA átlagára meghaladja a 36 millió forintot, a JEANNEAU-é pedig a 20 millió forintot, de a CROWNLINE és a SEA RAY modelljeinek átlagára szintén 10 millió forint felett alakul.

Külön figyelmet érdemelnek a klasszikus vitorláshajók. A BALATON és a DEHLER márkák hajóinak átlagéletkora 31, illetve 32 év, mégis a legkeresettebb márkák között szerepelnek. Hasonlóan érdekes a REBELL WERFT jelenléte a toplistán: a márka átlagosan 37 éves hajókkal és mindössze 1,6 millió forintos átlagárral az egyetlen 2 millió forint alatti szereplő a rangsorban. Mindez arra utal, hogy a jól karbantartott, idősebb hajók és klasszikus vitorlások iránt továbbra is stabil kereslet mutatkozik a hazai piacon.

*Érdeklődések: telefonszám- és e-mailcím-felfedések száma.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss