Gazdaság
Ezek a legfontosabb lépések a gazdaság digitális újraindításához
IVSZ-kutatás: a válság az IT-piacot is padlóra küldheti
A gazdaság digitális újraindítását támogató program azonnali megtervezését és elindítását kezdeményezi az IVSZ.
„A digitalizáció nemcsak a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet enyhítésében játszhat szerepet, hanem egyedülálló lehetőséget jelent a magyar nemzetgazdaság technológia-vezérelt fejlődési pályára állítására is”
– idézi a szervezet ma közzétett felméréséből.
Az IVSZ a digitális gazdaság szereplői körében végzett friss felmérés eredményei alapján szükségesnek tartja a gazdasági mentőakciók részeként a gazdaság digitális újraindítását célzó program haladéktalan megtervezését és elindítását. Egy ilyen programnak különösen az oktatásra, a munkavállalók és a kisvállalkozások digitális felkészültségére, illetve a válság által leginkább sújtott ágazatok digitális fejlesztéseire kell fókuszálnia.
Az infokommunikációs ágazatban működő vállalkozások – és különösen a kisebb hazai fejlesztőcégek – éppen úgy a megrendelések visszaesésére és forgalmuk jelentős csökkenésére számítanak, mint a más ágazatokban működő kkv-k – derül ki a két nap alatt csaknem 150 cégvezető által kitöltött felmérésből.
Az IVSZ kutatásának célja a válság digitális gazdaságra gyakorolt hatásainak felmérése, illetve az informatikai és a digitális gazdaságba sorolható egyéb vállalkozások által tapasztalt kihívások és a kezelésükre irányuló megoldási javaslatok összegyűjtése volt.
A beérkezett válaszok alapján az alábbi főbb megállapítások fogalmazhatók meg (a kutatási gyorsjelentést mellékeljük és letölthető INNEN; a szöveges értékeléseket illusztráló ábrák megtalálhatók a közlemény végén, illetve interaktív változatban letölthetők az IVSZ honlapjáról):
- a koronavírus-járvány okozta válság nyomán a válaszadók több mint háromnegyede már jelenleg is bizonytalanságot érez ügyfelei körében, 70% számolt be elhalasztott, 28% pedig lemondott megrendelésekről; a megkérdezettek 44%-a elhalasztotta fejlesztéseit, beruházásait, 23%-uk csökkentette kapacitásait.
- a válság hatásainak rövidtávú kezelése érdekében a válaszadók 93%-a már megteremtette a távmunka technikai feltételeit, közel 80%-uk be is vezette a távmunkát; a vállalkozások 90%-a használ online és videós eszközöket a személyes találkozók helyett.
- a válaszadók harmadánál már bevezettek csökkentett munkaidőt (vagy csúsztatott munkarendet), ennél is több cég már bezárta az irodáját és ugyanennyien válságstábot is létrehoztak.
- a hosszabb távon a válaszadók mintegy 80%-a szerint a válság pénzügyi értelemben negatív hatással lesz vállalkozásukra; a teljes IKT-szektor árbevételi kilátásait illetően 71% látja negatívan a jövőt, az iparág foglalkoztatási kilátásaival kapcsolatban 64% borúlátó;
- a magyar gazdaság egészét tekintve a válaszadók jóval pesszimistábbak: a foglalkoztatást és a GDP-t tekintve egyaránt 90% feletti a negatív hatásokat várók aránya.
- a kormányzattól várt támogatások terén a széles spektrumú gazdasági mentőintézkedések mellett a válaszadók nagy arányban tartanak szükségesnek dedikált, kifejezetten a digitalizációhoz kapcsolódó kormányzati intézkedéseket is; erre vonatkozóan több tucat javaslatot fogalmaztak meg.
- a válaszadók szerint az EU szerepvállalása is kiemelten fontostöbb területen is: pénzügyi támogatással, befektetésekkel, szabályozási kérdésekben egyaránt számítanak az unió segítségére.
A felmérés alapján az ágazat szereplőivel egyetértésben az IVSZ is szorgalmazza, hogy az informatikai szektor és a digitális gazdaság támogatása is váljon szerves részévé az állami gazdaságvédelmi intézkedéseknek, annál is inkább, mivel a különböző ágazatok talpra állításához és a gazdaság újraindításához a digitális megoldások elengedhetetlenek.
A válságkezeléssel kapcsolatban a felmérés kitöltői által megfogalmazott javaslatok alapján
- a válaszadók nagyon várják az általános (szektor-semleges) gazdasági mentőcsomagot, amelytől a vállalatok működőképességének fenntartása és a munkahelyek megtartása érdekében mielőbbi állami bér- és járulékfizetési támogatást remélnek;
- többen jelezték, hogy egy esetleges bértámogatás esetén nem szabad megfeledkezni az önfoglalkoztatókról (egyéni vállalkozók, KATA-s cégek, mikrovállalkozások) sem;
- hasonló mértékű várakozás övezi a már megítélt, illetve a még pályázható uniós források kifizetésének felgyorsítását, új források elérhetővé tételét, a digitális fejlesztések felgyorsítását célzó konstrukciók bevezetését;
- az állami és önkormányzati megrendelések felpörgetését, új beszerzések elindítását, illetve a folyamatban lévők kifizetésének előre hozatalát szintén sokan felvetették;
- kiemelt hangsúlyt kapott a digitális képzések és átképzések fontossága, a digitális kompetenciák fejlesztése és az oktatás digitalizálása;
- az oktatásban, a távoli munkavégzésben és a kapcsolattartásban kényszerűségből használatba vett digitális (szükség)megoldások egy részét a válságot követően le kell cserélni, illetve a gazdaság és a társadalom egészét fel kell készíteni a hasonló sokkhatások jövőálló digitális megoldások segítségével történő kezelésére;
- sokan tartanak attól, hogy a magas fix költségek (pl. irodabérlet) mellett újra kialakuló körbetartozások kényszerű leépítésekhez vezetnek; ennek megakadályozása érdekében is fontos, hogy ne alakuljon ki üzleti bizalmi válság.
Az IVSZ a beérkezett javaslatok részletes feldolgozása alapján összefoglalja és a kormányzati döntéshozók rendelkezésére bocsátja a digitális ágazat válságkezelő javaslatait, egyben kezdeményezi a gazdaság digitális újraindítását támogató program közös kidolgozását a magyar nemzetgazdaság új növekedési pályára állítása érdekében.
A szervezet az elmúlt év végén publikálta a digitális gazdaság súlyát elemző tanulmányát, melynek legfőbb következtetése, hogy a magyar gazdaság egy technológia-vezérelt növekedési pályát követve néhány éven belül több ezer milliárd forintos GDP-növekedést érhetne el, amihez következetes digitalizációs politika és intézkedések szükségesek a kormányzat részéről. A tanulmány itt olvasható el: https://ivsz.hu/a-digitalis-gazdasag-sulya-2019/
Az IVSZ a válság hatásainak enyhítésére eddig is számos kezdeményezéssel élt: a szervezet felhívása nyomán az utóbbi két hétben a tagvállalatoktól és egyéb piaci szereplőktől, csak a digitális oktatás támogatására (módszertanok, szoftverek, tárgyi eszközök és szakmai segítség a tanárok/diákok/szülők, illetve iskolák részére) több mint 50 felajánlás érkezett. A beérkezett felajánlásokat közzétettük az ivsz.hu/osszefogas oldalon.
Gazdaság
Pest vármegyében is terjeszkedik az amerikai ingatlanlánc
Január 29-én, Veresegyházon nyitotta meg legújabb, országosan 25. irodáját a RE/MAX, a világ egyik legnagyobb, amerikai érdekeltségű ingatlanközvetítő hálózata.
A 110 országban több mint 9000 irodával rendelkező lánc friss, RE/MAX Platinum néven működő tagja is franchiserendszerben üzemel, jelen esetben egy helyi generálkivitelezővel, a Platinum Homes-szal szoros együttműködésben. Az új iroda ünnepélyes megnyitásában mások mellett Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere is részt vett.
Intenzív növekedésben van Magyarországon a világ egyik legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata, a RE/MAX. Az amerikai franchise alig pár év alatt megduplázta magyar irodáinak számát, január 29-én pedig már a 25. itteni egységét nyitotta meg Veresegyházon. Az irodalánc kezdetben a fővárosi prémiumpiacra koncentrált, majd hamarosan megkezdte a vidéki nagyvárosok és a frekventált üdülőövezetek meghódítását is, most pedig a jelek szerint a Budapest környéki agglomerációra fókuszál.
A RE/MAX Platinum néven megnyílt új egység átadóünnepségén beszédet mondott egyebek között Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere, Szalai Zsolt, az újonnan nyílt egység tulajdonosa és vezetője, valamint Keszthelyi Bence, a RE/MAX Magyarország ügyvezetője is.
A polgármester köszöntötte az új vállalkozást, majd rámutatott: minden új vállalkozás esetében abban reménykedik, hogy az hosszan része lehet majd Veresegyház életének, és jelen esetben ez ilyen háttérrel nem is lehet kérdéses. A települése egyébként jelentős az ingatlanpiac, és biztos, hogy az új vállalkozás ennek meghatározó szereplője lesz.
Szalai Zsolt kifejtette: az ingatlaniroda, ahogy az a nevéből is kiderül, szorosan együttműködik majd a Platinum Homes generálkivitelezővel. Így biztosítják ügyfeleiknek a valóban teljes körű és egyablakos szolgáltatást, amelyben igény szerint a telek kiválasztásától a tervezésen, felújításon vagy építésen át a kulcsrakész ház átadásáig mindent egykézben tarthatnak. Az ingatlankínálatot a RE/MAX garantálja, míg a kivitelezési feladatokat a Platinum Homes látja el. A választék az épületek tekintetében is széles, a hagyományos téglaházak mellett a cégnek komoly tapasztalata van a CLT-technológia (Cross Laminated Timber ‒ keresztirányban rétegelt tömörfa) alkalmazásában is.
Keszthelyi Bence, a RE/MAX franchise hazai vezetője rámutatott: a 25. egység megnyitása szimbolikus a hálózat számára, de a lendület nem áll meg. A közeljövőben 7 további egység nyílik majd az ország különböző pontjain. A recept Magyarországon is ugyanaz, mint bárhol a világon: a lokális irodák hozzáférnek a nemzetközi technológiához, adatbázisokhoz és az 1973-as alapítás óta összegyűlt nemzetközi tapasztalathoz, módszertanhoz. Ugyanakkor minden iroda önálló vállalkozásként működik, kifejezetten a saját környékére, a RE/MAX Platinum esetében az észak-pesti agglomerációra koncentrálva. A hely- és piacismeretet ötvözik tehát a nemzetközi legjobb gyakorlatokkal és a franchise egységesen magas szakmai elvárásaival. A legtöbb lakóingatlant évek óta a RE/MAX hálózat adja el a világon, és itthon is célja a további dinamikus növekedés, elsősorban a prémiumszegmensre koncentrálva.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Hankook az FIA globális partnereként erősíti a fenntartható innovációt a motorsport és a mobilitás területén
A Hankook, a világ egyik vezető globális gumiabroncs-gyártó vállalata, mostantól a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) globális partnere. Az együttműködés az FIA Global Partner Program részét képezi.
A program olyan szervezeteket egyesít, amelyek az innovációt, a fenntarthatóságot és a biztonságot a mobilitás és a motorsport jövőjét meghatározó alappilléreknek tekintik. A hivatalos aláírási ceremóniára január 23-án került sor az FIA londoni irodájában, Mohammed Ben Sulayem, a FIA elnöke, valamint Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója jelenlétében.
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondta:
„A fenntarthatóság és a technológiai innováció az FIA küldetésének középpontjában áll, így örömmel üdvözlöm a Hankookot új partnerünkként. Ez az együttműködés hűen tükrözi az FIA Globális Partnerprogramjának világszintű növekedését, és a közös munka révén tovább erősíti törekvéseinket, hogy biztonságosabbá tegyük a motorsportot és a mobilitást.”
Jongho Park, a Hankook Tire európai elnöke és operatív igazgatója kifejtette:
„Az FIA és a Hankook osztozik abban a meggyőződésben, hogy a technológiai innováció csak akkor lehet tartósan hatékony, ha ötvözi a biztonságot, a méltányosságot és a felelősségvállalást. Az FIA globális partnereként technológiai szakértelmünket és a fenntartható gumiabroncs-fejlesztésben szerzett tapasztalatunkat a jövő mobilitásának szolgálatába kívánjuk állítani – a motorsportban és azon túl is.”
Craig Edmondson, az FIA kereskedelmi igazgatója hozzátette:
„Bővülő globális partnerprogramunkon keresztül az FIA olyan vezető nemzetközi szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek osztoznak az innováció, a fenntarthatóság és a biztonság iránti elkötelezettségünkben. Örömmel köszöntjük a Hankookot a programban. Együtt folytatjuk a fejlődés felgyorsítását és egy fenntarthatóbb, jövőorientált mobilitási ökoszisztéma kialakítását.”
Az új partnerség értelmében a Hankook többek között az évente decemberben megrendezett FIA Díjátadó, valamint 2026-tól 2028-ig az FIA Fenntartható Innovációs Sorozat hivatalos partnere lesz. Ez utóbbi egy globális platform, amely szoros együttműködésben áll az olyan FIA világbajnokságokkal, mint az ABB FIA Formula E, a Formula–1, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) és a Rali-világbajnokság (WRC). A sorozat összehozza az iparági vezetőket, elősegítve a párbeszédet, és az együttműködést – különös tekintettel a „pályáról a közútra” lehetőségek népszerűsítésére, amelyek révén a motorsportban megszülető innovációk hatást gyakorolhatnak a tágabb autóiparra.
A technológiai haladás közös előmozdítása
A partnerség a közös értékeken alapul: az új technológiák területén végzett úttörő munka a kulcsa a pozitív változásoknak mind a jövőbeli mobilitás, mind a motorsport terén. A Hankook átfogó technológiai szakértelmével és a fenntartható átalakulásra irányuló határozott fókuszával járul hozzá ehhez a szemlélethez. A prémium gumiabroncs-gyártó többek között AI-vezérelt fejlesztési folyamatokkal, az elektromobilitásba történő stratégiai befektetésekkel – mint például a kifejezetten elektromos járművekhez kifejlesztett iON gumiabroncs-családdal –, valamint a tanúsítottan megújuló és újrahasznosított alapanyagok fokozott használatával tör előre.
A modern mobilitás részeként a gumiabroncsok jelentősen hozzájárulnak a biztonsághoz, a hatékonysághoz és a fenntarthatósághoz – különösen az új hajtáskoncepciók felé történő technológiai váltás fényében. Ennek szellemében a Hankook integrált megközelítést alkalmaz, és olyan abroncsmegoldásokat fejleszt, amelyek megfelelnek a legmagasabb követelményeknek mind a hagyományos, mind az új járműtípusok esetében. Mint az ABB FIA Formula E világbajnokság és az FIA Rali-világbajnokság exkluzív technikai partnere és gumiabroncs-szállítója, a gyártó motorsport-szerepvállalása központi eleme a kutatási és fejlesztési stratégiájának az új anyagok és technológiák tesztelése során.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A fogyasztók új értéket keresnek: átalakul az autóipar jövője
A globális autóipar történetének egyik legátfogóbb átalakulásán megy keresztül, amelyet a fogyasztói elvárások gyökeres változása vezérel.
A Deloitte legfrissebb, 2026-os globális gépjárműfogyasztói tanulmányában (Global Automotive Consumer Study) a szakértők rávilágítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az értéket, a hozzáférést és az élményt helyezik előtérbe, miközben az elektromos járművek (EV) iránti kereslet és a márkahűség is új utakat tör.
A Deloitte több mint egy évtizede készíti el éves tanulmányát, amely objektíven mutatja be a gyorsan változó autóipari környezetet. A legfrissebb, 2026-os kiadás 27 kulcsfontosságú autópiac több mint 28 500 fogyasztójának véleményén alapul, és alapvető betekintést nyújt abba, hogy a járművásárlók mit tekintenek valóban értékesnek a mobilitásban, és milyen elvárásaik vannak a járműmárkákkal szemben.
„Az autóipari fogyasztók ma sokkal tudatosabbak az értékkel kapcsolatban. A minőség, valamint az innováció mellett megkövetelik az átláthatóságot és a bizalmat is. A magasabb járműárak és finanszírozási költségek miatt egyre inkább jellemző, hogy újragondolják, mit is jelent számukra a mobilitás valós értéke”
– mondta Gábor Zoltán, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának vezetője.
Az elektromos járművek és a márkahűség új korszaka
A tanulmány egyik fő megállapítása szerint az elektromos járművek (BEV – Battery Electric Vehicle) iránti globális kereslet egyenetlen eloszlást mutat a különböző régiókban, miközben a hibridek iránti érdeklődés folyamatosan erősödik. A fogyasztók pragmatikusabbá váltak, és a megfizethetőség, a töltési lehetőség elérhetőségének és a mindennapi használhatóság egyensúlyát keresik.
A márkahűség folyamatosan változik: Japánban továbbra is erős a vásárlói elkötelezettség, míg az első alkalommal vásárlók körében nagyobb a szándék a későbbi márkaváltására, különösen azokon a piacokon, ahol számos új szereplő jelent meg. Ez a tendencia új lehetőségeket teremt a feltörekvő márkák számára, de egyben kihívások elé is állítja a hagyományos gyártókat.
„Az, hogy a hibridek iránti érdeklődés jelentősen nő, míg a tisztán elektromos autók piaca differenciáltabban fejlődik régiónként, azt mutatja, hogy a vásárlók nem egyetlen technológiai megoldásra fókuszálnak. Az autógyártóknak rugalmasabb stratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek figyelembe veszik a helyi infrastruktúra fejlettségét és a fogyasztói preferenciákat”
– fűzte hozzá Farkas Gergely, a Deloitte gyártó- és autóipari cégekkel foglalkozó iparági csoportjának szenior menedzsere.
A technológia és szolgáltatások szerepe
A kapcsolódási funkciók (connectivity features) terén a fogyasztók a biztonságot és a védelmet növelő megoldásokat értékelik a leginkább, ugyanakkor továbbra is magasak az adatmegosztással kapcsolatos aggodalmak. Ez rávilágít arra, hogy az adatvédelembe vetett bizalom kiépítése kulcsfontosságú az új technológiák széles körű elfogadásához.
A mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt, személyre szabott megoldások, valamint az OTA (Over-The-Air, azaz vezeték nélküli szoftverfrissítések) alapú fejlesztések iránt – amelyek hosszú távon növelhetik a járművek hasznosságát – nyitottak a fogyasztók. Ez a trend arra ösztönzi a gyártókat, hogy a járművet ne csak termékként, hanem folyamatosan fejlődő szolgáltatási platformként kezeljék.
A szolgáltató kiválasztásakor a fogyasztók a szolgáltatás minőségét, a bizalmat és az átláthatóságot tartják elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy az after-care szolgáltatások terén is elengedhetetlen a kiemelkedő ügyfélélmény, amely erősíti a márkahűséget és a hosszú távú elkötelezettséget.
Mint arra a Deloitte 2026-os tanulmányában rámutatnak, az autóiparnak proaktívan kell reagálnia a változó fogyasztói igényekre, és a jövőben még inkább az ügyfélközpontú, értéket teremtő megoldásokra kell fókuszálnia a siker érdekében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Papírmentes társ munkához és tanuláshoz – elérhető a HUAWEI legújabb táblagépe
-
Mozgásban2 hét ago
Rekordhavazással indult az év: a Hankook a megfelelő téli abroncsok szerepét hangsúlyozza
-
Egészség2 hét ago
Innováció a női egészségért: mesterséges intelligencia alapú ultrahang megoldás fejlesztése indul a meddőséget okozó elváltozások korai felismeréséért
-
Ipar2 hét ago
Bemutatkozik az AUMOVIO magyarországi menedzsmentje
-
Gazdaság2 hét ago
A meghirdetett autók közel 90%-a továbbra is 10 millió forint alatt
-
Szórakozás2 hét ago
Bemutatkozik a Samsung Art Store-ban a Lee Kun-Hee-gyűjtemény 20 darabja
-
Tippek2 hét ago
A füst a legnagyobb veszély – miért kritikus a HFR és a tűzjelző rendszer felülvizsgálata 2026 ban?
-
Egészség2 hét ago
Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei






