Connect with us

Gazdaság

Vállalkozni a válságok alatt? Igen!

vállalkozások

Az elmúlt években egymást érik az olyan globális krízisek, amelyek nagymértékben befolyásolták a vállalkozások működését. Kétségkívül akadtak nyertesei ezeknek a folyamatoknak, de a legtöbben kénytelenek voltak válság menedzsment üzemmódra átállni, hogy megelőzzék, vagy legalábbis csökkentsék a forgalom visszaesést és az ezzel járó esetleges veszteségeket.

A vállalkozások menedzselésével foglalkozó Logosz cégcsoport ügyvezetőjét kérdeztük arról, hogy mik a tapasztalataik az ügyfélkörük vonatkozásában és milyen lehetőségeket látnak ebben az időszakban a vállalkozások támogatására.

Egyáltalán mely területekre van rálátásuk a vállalkozások egyes életciklusaiban?

Először is a cégalapítások számát követjük nyomon 14 éves távlatban. Ez idő alatt több olyan tényező is befolyásolta a cégalapítási hajlandóságot, ami hosszabb rövidebb ideig megtörte az addigi tendenciákat. Az elmúlt években nyilvánvalóan kiemelkedő hatása volt a Covid okozta globális folyamatoknak. Egyrészről nagyon sok ember elveszítette a munkahelyét, mivel a munkaadónak jelentős forgalom visszaesést kellett elszenvednie, de ezzel együtt viszont sokan kényszerültek arra, hogy akár egyéni vállalkozóként, vagy társas vállalkozásban folytassák a tevékenységüket, vagy teljes egészében profilt váltsanak. Ha visszaemlékszünk, akkor jelentős mértékben megnőtt a csomagküldő cégek, a futár cégek, vagy az ételszállítással foglalkozó cégek forgalma. Ezek a cégek legtöbbször egyéni vállalkozói szerződéses viszonyban foglalkoztatták a „kollégáikat”.

Tudnak esetleg konkrét adatokat mondani?

2020-as év elején azt figyeltük meg, hogy csökken az új vállalkozások száma, (valószínűleg a Covid pandémia által okozott kezdeti bizonytalanságok miatt) és emellett jelentősen nőtt a megszűnt vállalkozások száma is. Érdekes tény viszont, hogy a korlátozások életbelépését követően az év hátralévő részében ez a tendencia megfordult. Vagyis kevesebb társas vállalkozás szűnt meg és egyre több jött létre. Ugyanezt figyeltük meg az egyéni vállalkozások vonatkozásában is. 2020 elején kevesebb egyéni vállalkozás jött létre és nőtt a megszűnt és a vállalkozásukat szüneteltetők száma. Néhány hónap múlva viszont átfordult a tendencia és jelentősen nőtt azok száma, akik újra aktiválták a vállalkozásukat vagy teljesen újként lettek regisztrálva.

Összességében az látható, hogy a krízishelyzetek katalizátorként is hatnak gazdasági folyamatokban és a nem lehet egyértelműen csak negatív tendenciákat megállapítani.

Természetesen az a legnagyobb kihívás, hogy egy vállalkozás, hogyan tudja kivédeni a negatív környezeti változásokat, vagy akár előnyére fordítani azokat.

Ebben a helyzetben a Logosz Cégcsoport milyen támogatást tud adni az ilyen kényszer vállalkozások számára?

Az első a vállalkozások létrehozása, vagy adott esetben azok módosítása, vagy megszüntetése. De arra is akadt példa szép számmal, hogy a tulajdonosok megválni kényszerültek a vállalkozásuktól és ilyenkor képzett ügyvédeink közreműködésével létrejöhetett az adás-vétel. A kényszerből létrejövő vállalkozásoknak (akár egyéni, akár társas vállalkozás) nagyon nagy segítség volt, hogy abszolút piacvezetőként országosan 23 irodában tudtunk székhelyet biztosítani. Ez a fajta támogatás később az orosz-ukrán háború kapcsán létrejött energia válságban még jobban felértékelődött, hiszen így nem kellett emelt rezsidíjat fizetni azoknak a vállalkozásoknak, akik hozzánk jegyezték be a székhelyüket.

Azoknak, akik valamilyen kényszerhelyzet miatt döntöttek a vállalkozás elindítása mellett, volt idejük ezt kellően átgondolni? Rengeteg tényezőt kell ilyenkor mérlegelni ahhoz, ne alakuljon ki még rosszabb helyzet.

Ez pontosan így van. Az ügyfeleink felkészülését illetően elég vegyes a kép, mivel vannak olyanok, akik talán még soha nem léptek ki az alkalmazotti lét komfort-keretein kívül. Ezek a személyek rendelkeztek valamilyen szintű tapasztalattal, tudással, vagy szaktudással a tevékenységükre vonatkozóan és egyszerűen csak biztosítani kívánták maguk és családjuk számára a megélhetést. Ha rajtuk múlt volna lehet, hogy soha nem választják a jövedelemszerzésnek ezt a formáját.

Talán nem is kell, hogy például egy iparos minden aspektusát ismerje a vállalkozás működtetésének. Ezért is működtetünk a Logosz cégcsoporton belül könyvelő, adószakértő és tanácsadó céget, hogy ezeket a terheket levegyük az ügyfeleink válláról. Erre szükség is van ahhoz, hogy az újonnan induló vállalkozás létét ne veszélyeztesse a hiányosságokból adódó birságok, vagy adott esetben egy kényszertörlés. Szakértőink segítenek kiválasztani a tevékenységhez illő legoptimálisabb cégformát és adózási formát is. Emellett minden szükséges bejelentést elvégeznek és figyelmeztetik az ügyvezetőt a kötelező, határidős feladatok elvégzésére. De a működés során felmerülő változásokra is reagálni kell, adott esetben adó optimalizálással is.

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a nem megfelelő szakmai támogatás miatt mennyien szenvednek bírságoktól, korlátozásoktól, vagy éppen fel kellett adniuk a vállalkozásukat. Akik ilyen problémákkal keresik meg szakértő kollégáinkat, azoknak természetesen segítünk a károkat elkerülni, vagy mérsékelni és megtalálni azokat az eszközöket, amivel folytathatják a tevékenységüket.

Tapasztaltak-e más tényezőket a globális válságokon kívül, amelyek befolyásolhatták a vállalkozási kedvet?

Ilyen volt egyértelműen a KATA átalakítása. Azok a vállalkozások, akiket éves szerződések kötöttek 2022 szeptember 1-után év végéig, ha akarták sem tudták volna megszüntetni a vállalkozásukat. Ezek kénytelenek voltak a megnövekedett adóterhek miatti veszteségüket elszenvedni. Nekik abban tudtunk segíteni, hogy kevésbé megterhelő adózási formát tudjanak választani. A KATA átalakításnak köszönhetően 2023 januárjában megduplázódott a megszűnt társas vállalkozások száma az egyéni vállalkozásoké pedig több. mint négyszerese lett.

Látva az elmúlt évek tendenciáit, illetve a jövőben várható, akár globális kihívásokat, mit tudnak tanácsolni a vállalkozóknak?

Ne éljék meg kudarcként, hogy a szakmájuk és mesterségük mellett nem rendelkeznek vállalkozói ismeretekkel és bátran vegyenek igénybe szakértői segítséget. A mi felfogásunkban például az, hogy a könyvelő lekönyveli a számlákat és beadja az adóbevallást, már nem jelent valódi támogatást. Ennél sokkal szerteágazóbb és naprakészebb tanácsokkal kell a vállalkozások munkáját segíteni. Erre ösztönözzük folyamatosan a kollégáinkat is és emiatt érünk el nagymértékű vevői elégedettséget.

Amire szintén megtanítottak minket a globális válságok, hogy minden területen megfelelő tartalékokkal kell rendelkeznie a vállalkozásoknak, hogy az hosszabb-rövidebb ideig tartó forgalmi visszaeséseket áthidalhassák. Nem csak az anyagi forrásokra igaz, hanem a humán erőforrás menedzselésére is. Milyen tartalékokat képezzünk és milyen technológiai megoldásokat alkalmazzunk annak érdekében, hogy a folyamatos működést biztosítani tudjuk. És ami szintén fontos, hogy a megszokott tevékenységeken és bevételi forrásokon kívül újakat kell bevezetni, amelyek például olyan szektorokban tudnak hasznot termelni, amelyek nem azonos ellátási láncban működnek a jelenlegivel.

Statisztika forrás: KSH MONITOR – Vállalkozások


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Gazdaság

Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik ezzel nincsenek tisztában

A BiztosDöntés.hu szakértőihez érkező kérdések alapján sokak számára kulcsfontosságú a 10 százalékos önerő lehetősége az Otthon Start hitelnél, ám van ezzel kapcsolatban egy gyakori félreértés.

Ezt ugyanis a többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.

Az Otthon Start hitel nem csak azért előnyös sokak számára, mert az állami támogatásnak köszöngetően mindössze 3%-os fix kamattal igényelhető – miközben a piaci kamatok 6,18 és 7,99% között vannak -, hanem azért is, mert kortól és ingatlantól függően akár 10 százalékos önerővel is hozzá lehet majd jutni. Ez azért nagy szó, mert normál esetben a bankok legalább 20 százalék saját forrás bevonását várják el az adóstól.

Ezzel kapcsolatban azonban van egy gyakori félreértés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint ugyanis sokan úgy értelmezik a 10 százalékos önerőt, hogy elegendő a megvásárolni kívánt ingatlan vételárának 10 százalékát előteremteniük saját forrásból, a fennmaradó részt pedig hitelből finanszírozhatják. Ez azonban hibás elgondolás.

Ezért kellhet több önerő!

A bankok ugyanis egy lakáscélú jelzáloghitel esetében – ilyen az Otthon Start is – nem a vételár 90%-áig hitelezhetnek, hanem az úgynevezett becsült forgalmi érték 90 százalékát adhatják legfeljebb oda. Ez pedig nem feltétlenül azonos a vételárral.

A forgalmi értéket rendszerint a bank által kirendelt független értékbecslő állapítja számos szempont (pl. infrastruktúra, állapot, építőanyag) alapján, de Budapesten, a megyei jogú városokban, a megyeszékhelyeken és a budapesti agglomerációban mind gyakoribb a statisztikai értékbecslés is. (Ilyenkor az ingatlan értékét statisztikai adatok felhasználásával határozzák meg.) Bármelyikről is legyen szó, az értékbecslés során az ingatlan aktuális forgalmi értékét állapítják meg, ami lehet alacsonyabb, vagy akár magasabb is a vételárnál.

Amennyiben a forgalmi érték az alacsonyabb, akkor a vételár 10 százalékánál több önerőre lesz szükség. Például, ha egy 100 millió forintért megvásárolt családi házat az értékbecslő 80 millió forintra értékel, akkor legfeljebb 72 millió forint hitelt adhat a bank (a 80 millió forint 90 százalékát). Ebben az esetben 28 millió forint önerőre lesz szükség, ami a vételár 28 százaléka.

Ha viszont a vevő jó üzletet kötött, és a 100 millió forintért megvásárolt ingatlant 110 millió forintra értékeli az értékbecslő, akkor is legfeljebb a vételár 90 százaléka lehet a hitelösszeg, vagyis 10 millió forintot mindenképpen saját forrásból kell beletennie a vevőnek.

Ha ez nem volna még elég, a bank nem feltétlenül fogja odaadni hitelként a forgalmi érték 90 százalékát sem, ezt ugyanis még csökkentik, így kapják meg az úgynevezett hitelbiztosítéki értéket (HBÉ). Végül pedig ennek a 90 százaléka lehet majd legfeljebb a hitelösszeg. A HBÉ rendszerint 10-30 százalékkal alacsonyabb a forgalmi értéknél, hogy pontosan mennyivel, az függ az ingatlan típusától és elhelyezkedésétől.

A hitelbiztosítéki érték azért alacsonyabb a forgalmi értéknél, mert a bank itt úgy kalkulál, hogy ezen az áron az ingatlan gyorsan, jellemzően három hónapon belül értékesíthető lenne abban az esetben, ha az adós nem fizet, emiatt pedig végül fel kellene mondania a hitelszerződést. Ez persze nem érdeke sem az adósnak, sem a banknak.

Miért lehet ez veszélyes?

Az előre vártnál nagyobb szükséges önerő akkor jelenthet komoly problémát, ha a vevő az ingatlant már lefoglalózta. Amennyiben pedig nem tudja előteremteni a plusz összeget, és végül emiatt eláll a szerződéskötéstől, akkor foglalót az eladó megtarthatja.

A BiztosDöntés.hu szakértői szerint ezért a foglaló kifizetése előtt célszerű megkeresni a finanszírozó bankot, ahol előzetes hitelbírálat és előzetes értékbecslés kérhető. Így előre megtudhatjuk, hogy az igazolt nettó jövedelmünk és az ingatlan értéke alapján mekkora összegű hitelre számíthatunk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Zsebpénz a banktól? Akár több tízezer forintot is kaphatnak a fiatalok az első bankszámlájuk mellé

Sok bank kínál egyösszegű bónuszokat a gyerek- és diákszámlák nyitása mellé, ráadásul a számla ajánlása után is több tízezer forint járhat – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ráadásul a bankszámlák fenntartása jellemzően díjmentes. De mi kell a jó választáshoz és a bónuszok bezsebeléséhez? 

A bankok versenyeznek a fiatalokért, így nem csupán díjmentes számlavezetést, bankkártyát és vonzó digitális újításokat kínálnak, hanem több tízezer forint jóváírást is adnak a számlák mellé.

Két fő típusa van a bónuszoknak: a számlanyitási jóváírás és az ajánlói program.  

Az előbbi lényege, hogy a bank egy előre meghatározott összeget, jellemzően 10-30 ezer forintot jóváír a frissen megnyitott számlán, ha a fiatal teljesít néhány egyszerű feltételt. 

A feltételekben rejlik a lényeg 

A jóváírásnak szinte mindig feltételei vannak. Ezeket a bankok a hirdetményeikben és a kondíciós listáikban részletezik. A leggyakoribb feltételek a következők a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint: 

  • Digitális aktivitás: le kell tölteni és aktiválni kell a bank mobilalkalmazását. 
  • Kártyahasználat: a számlanyitást követő 1-2 hónapban vásárolni kell a bankkártyával egy meghatározott számú alkalommal, és általában azt is meghatározzák, hogy minimum mekkora összegben. Ez jellemzően 1000 forint alkalmanként, így gyorsan összejöhet a feltétel teljesítése. 
  • Rendszeres jövedelem: míg a felnőtt számlacsomagoknál szinte mindig elvárás, hogy rendszeresen, azaz havonta érkezzen bizonyos összegű jóváírás a számlára (például a munkabér), ez nem vonatkozik a gyerek- és diákszámlákra. 18 éves kor felett már a diákszámláknál is találkozhatunk hasonlóval, de jellemzően alacsonyabb összegekkel. 
  • Időkorlát: a feltételeket általában időkorláton belül, például a számlanyitástól számított 30-60 napon belül kell teljesíteni.

Mielőtt diákszámlát nyitna valaki, érdemes átgondolnia, hogy a kért feltételeket a mindennapi pénzügyi szokásaival teljesíteni tudja-e. Ha például valaki alig használ bankkártyát, akkor ne olyan ajánlatot válasszon, ami 10 vásárlást ír elő egy hónapban. 

Ajánlói bónuszok 

A számlanyitási bónuszon felül a legtöbb bank komoly pénzt fizet azért is, ha új ügyfeleket hozunk nekik. Az itt szerezhető jutalom összege gyakran magasabb, mint a nyitási bónuszé, és bankonként eltérő, hogy hány ismerőst lehet meginvitálni.

A feltételek itt is kulcsfontosságúak. A bónusz kifizetéséhez általában nem elég, hogy az ismerős számlát nyit, neki is teljesítenie kell a korábban említett aktivitási feltételeket (app letöltés, kártyás vásárlás stb.). Csak ha ez teljesült, akkor kap ő és az ajánló is jóváírást.  

Mit kínálnak a nagybankok 2025 júniusában? 

Bár az ajánlatok folyamatosan változnak, A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a trendek jól láthatók. 

Az OTP Junior számlacsomag esetében, ha a gyermek elmúlt 12 éves, de még nem nagykorú, akkor 20 ezer forint jóváírást kaphat. Ehhez annyit kell tennie, hogy vásárol legalább 5 alkalommal a bankkártyájával, bármilyen összegben, illetve ha elmúlt 14 éves, akkor a számlanyitás után igényel Persely funkciót a mobilappban (12-13 éves kor között ez nem feltétele a jóváírásnak). Mindkettőre a számlaszerződést követő 30 napon belül kell sort keríteni. 

Az OTP Junior bankszámla 0-tól 24 éves korig érhető el. A díjmentes számlavezetés és díjmentes bankkártya mellett a Kedvezményprogramnak és a Persely funkciónak köszönhetően pedig még megtakarítani is tud a fiatal.

  • 14 éves kor felett havi összesen 100 ezer forintig díjmentesek az elektronikus átutalások egy 0 Ft-os számlacsomag-elem beállításával. 
  • Díjmentes az OTP internet- és mobilbank használata.
  • A számlához Push értesítések is beállíthatók. 
  • 16 éves kortól igénybe vehető a jogszabályi díjmentes készpénzfelvétel (havonta az első két alkalom összesen 150 ezer forint összegig díjmentes).  
  • Az OTP Junior Kedvezményprogrammal ezen kívül 5-30 százalékos pénzvisszatérítés jár a bank partnereinél.

Ajánlással akár további jóváírás is szerezhető az OTP Bank Ajánlóprogramjának keretében. 

Az Erste Banknál jelenleg 10 ezer forint jár a 14 év alattiaknak a számlacsomag megnyitásáért, ha a következő hónap végéig legalább egyszer vásárolnak a bankkártyájukkal. 

Ha szülők értékpapírszámlát is nyitnak a gyereknek, és itt rendszeres befektetést indítanak, akkor ezen felül plusz 10 ezer forintot ír jóvá a bank.  14 éves kor felett a diákszámla megnyitásáért 40 ezer forint jóváírás kapható, plusz 40 ezer forint jár az értékpapírszámla-nyitásért, ha teljesülnek a feltételek. 

Ugyancsak 40 ezer forint jóváírás kapható a Gránit Banknál a Gránit Family Junior csomaggal. A csomag szintén díjmentes. A bónusz megszerzéséhez 30 napon belül kell aktiválni a Gránit eBankot, és legalább 5 alkalommal, egyenként legalább 1 000 forintért vásárolni a kártyával. Ha a fiatal elmúlt 18 éves, akkor a Gránit Diákszámlát tudja megnyitni, szintén kedvezményesen és nyitási bónusszal. Itt az ajánlásokért 20 ezer forint jár, amire fél évente 10 alkalommal van lehetőség.

30 ezer forint jóváírást ad a Raiffeisen Bank a Yelloo számlacsomag megnyitása mellé a 14 éven felülieknek. A feltétel itt az, hogy a fiatal a számlanyitást követő harmadik hónap 6. munkanapjáig legalább 5 alkalommal vásároljon a bankkártyájával vásárlásonként minimum 2 ezer forintért.  

Az UniCredit Bank Diákszámlájával 35 ezer forint bónusz jár, ha a gyerek elmúlt 14 éves és internetbanki hozzáférést is igényel a számla mellé, valamint a nyitást követő hónap végéig legalább 5 db tranzakciót (vásárlás, készpénzfelvétel) indít egyenként legalább 1 000 forint értékben. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Motorcsónak, vitorlás, jet-ski: ezeket is aktívan keresik a magyarok 2025 nyarán

A nyári szezonra fordulva jelentősen megnőtt az érdeklődés a hajóhirdetések iránt, különösen a siklóhajók (motorcsónakok), vitorlások és jet-skik kategóriáiban.

A Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint a SEA-DOO messze a legkeresettebb hajómárkává vált, de a jet-skik népszerűsége általánosságban is kiemelkedő növekedést mutat.

A portál keresési statisztikái alapján a legtöbben SEA-DOO hajókra kerestek rá: összesen 1030 alkalommal, miközben 170 ilyen hirdetés volt aktív a platformon. A második legnépszerűbb márka a BAYLINER lett 770 kereséssel és 160 aktív hirdetéssel, míg a dobogó harmadik fokára a JEANNEAU állhatott fel, 550 kereséssel. A toplistán szerepel továbbá a jól ismert YAMAHA (460 keresés), valamint 7. helyen a hazai gyártású BALATON márka is, amelyre 350 alkalommal kerestek az érdeklődők.

Jól látszik, hogy a motoros vízi járművek vezetik az érdeklődési listát. A siklóhajók (motorcsónakok) kategóriája 6200 érdeklődőt ért el június végéig, 1300 aktív hirdetéssel. A vitorlások sem maradtak le: 3430 keresést gyűjtöttek össze, miközben 540 aktív hirdetés volt elérhető a kategóriában. A jet-skik pedig 1540 kereséssel a harmadik legnépszerűbb hajótípusnak számítanak, miközben csak 290 ilyen járművet kínáltak eladásra a hirdetők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss