Connect with us

Okoseszközök

A legnépszerűbb mobilok 2020 első felében

Már nem az iPhone XR a legnagyobb darabszámban eladott telefonmodell a világon. De az Apple-nek továbbra is van oka az örömre.

A legnépszerűbb mobilok 2020 első negyedévében, az év első hónapjaiban az iPhone 11 uralta a mobiltelefonok piacát.

A Canalys elemzőcég becslése szerint az idei év első három hónapjában az Apple majdnem kétszer annyit értékesített ebből a modellből, mint amennyit eladtak a második helyen álló telefonból. Ez utóbbi egyébként a Redmi Note 8 és 8T (ezeket a modelleket valamiért együtt kezelik), szóval ezek a telefonok a világ legkedveltebb androidos készülékei. A harmadik és negyedik helyen viszont már Samsung-modellek állna: a Galaxy A51 és a Galaxy A10s – köztudott, hogy a dél-koreai gyártó középkategóriás eszközei teszik ki az eladások nagy részét.

A listán még két Apple telefon szerepel, az iPhone 11 Pro max és az iPhone 11 Pro. A sima iPhone 11-ből nagyjából 18 millió darabot értékesítettek a negyedév során, az iPhone 11 Pro maxból több mint négymillió darabot, és az iPhone 11 Próból több mint hárommillió darabot. A Xiaomi több mint nyolcmillió Redmi Note 8 és 8T telefont értékesített. Az iPhone 11 várhatóan továbbra is jól fog szerepelni az elkövetkező hónapokban, különösen, ha az Apple újból megnyitja üzleteit világszerte – jegyzi meg a Softpedia.

Kétségtelen tehát, hogy jelenleg az iPhone 11 adható el a legjobban a világon, és legfontosabb riválisainak csúcstelefonjai be sem kerültek a top 10-es listára. Egyébként az említett három iPhone 11-modell a globális okostelefon-részesedés 10 százalékát adja.

Legnépszerűbb mobilok 2020. első negyedévében. Forrás: Canalys

Már nem az iPhone XR a legnagyobb darabszámban eladott telefonmodell a világon. De az Apple-nek továbbra is van oka az örömre.

A bravúr ezúttal a tavaly szeptemberben bemutatott iPhone 11-nek sikerült, a készülékből 19,5 millió darabot értékesítettek idén január és március között az Omdia elemzőcég adatai szerint. Az előző ilyen versenyt a még korábbi iPhone XR nyerte, 13,6 millió eladott példánnyal. (Pedig abba az eredménybe még nem rondított bele egy koronavírus-járvány és a pandémiával jött szállítmányozási nehézségek.)

Az iPhone 11 népszerűsége azonban ettől függetlenül sem meglepő: már a készülék debütálása utáni első hetekben több mint pozitív hírek érkeztek róla, majd kiderült, hogy még a Samsung hazájában is igen kelendő a termék. Összességében tehát nem lett igazuk azoknak, akik azt jósolták, nem fogynak majd jól a 2019-es iPhone-ok.

legnepszerűbb mobiltelefonok 2020

Legnépszerűbb mobilok 2020. első negyedévében. forrás: Omdia

Ami az Omdia listájának többi szereplőjét illeti, nos, meglepetésről aligha beszélhetünk. A második helyet megint egy Samsung-eszköznek, az A51-nek sikerült megcsípnie, ebből 6,8 millió talált gazdára az év első három hónapjában. (Előzőleg a J4 Plus volt igazán népszerű.) A dobogó harmadik fokára pedig a Redmi Note 8 került, valamivel rosszabb, 6,6 milliós értékesítési mutatóval. Ezzel szemben 2019-ben az iPhone 8 volt a Q1-es időszak favoritja.

Az Omdia rangsorán az iPhone 11 Pro és Pro Max eszközök is szerepelnek, de ezekből már jóval kevesebbet vásároltak, mint az olcsóbb kiadásból: előbbiből 3,8 millió, míg a nagyobb és drágább Pro Max-ból 4,2 millió kelt el. A listára további három Galaxy is felkerült, az A10s, az S20 Plus 5G-s fajtája, valamint az A30s.

Az iPhone 11-es eladások idei első negyedévre vonatkozó adatait a Canalys elemzőcég is megerősítette.

Forrás: HVG

Okoseszközök

Magyarországra is megérkezik a Samsung Odyssey OLED G6

A Samsung bejelentette az 500 Hz-es OLED játékmonitora nemzetközi bevezetését, az Odyssey OLED G6 Magyarországon is elérhetővé válik augusztus közepétől.

Ez az úttörő készülék a gaming kijelzők új korszakát hozhatja el a 0,03ms (GTG) válaszidővel és QD-OLED QHD felbontással.

A Samsung a nemzetközi játékmonitor-piac, valamint az OLED gaming monitorok élvonalbeli szereplőjeként, az új Odyssey OLED G6 modellel új szintre emelheti a játékélményt.

„A Samsung továbbra is élen jár a gaming monitorok piacán, és olyan újításokat kínál, amelyek újraértelmezhetik a játékélményt – mondta Hoon Chung, a Samsung vizuális kijelzők üzletágának ügyvezető alelnöke. – Az első 500 Hz-es OLED gaming monitorunkkal, az Odyssey OLED G6-tal, növeljük a teljesítményt, a képminőséget és a valósághű élményt, ezzel a kijelzőtechnológia következő generációját kínálva a gamereknek világszerte.”

Páratlan sebesség és kiemelkedő látvány

A 27 colos Odyssey OLED G6 (G60SF modell) újradefiniálhatja játékélményt. A vállalat első, 500 Hz-es képfrissítési frekvenciával érkező kijelzője a 0,03 ezredmásodperces (GTG) válaszidővel és a QD-OLED technológiával támogatott QHD (2560×1440) felbontással lehetővé teheti, hogy a játék még a legdinamikusabb jeleneteknél is zökkenőmentes és éles maradjon.

A monitor VESA DisplayHDR True Black 500 minősítéssel rendelkezik, amely tanúsítja, hogy a kijelző élénk színeket és a mély, valódi feketét jeleníthet meg. Az Odyssey OLED G6 modellek NVIDIA G-SYNC kompatibilitással és AMD FreeSync™ Premium Pro támogatással érkeznek az egyenletes, szakadásmentes játékélmény érdekében.

Hosszú játékidő valósághű képekkel

Az Odyssey OLED G6 gaming monitort azoknak tervezték, akik hosszú játékmenetek során is megbízható, kiemelkedő teljesítményt keresnek. Az 1000 nit csúcsfényerőnek és a Samsung Tükröződésmentes (Glare Free) technológiájának köszönhetően a gamerek csupán minimális fényvisszaverődést tapasztalhatnak a képernyőn, így kizárólag a játékra koncentrálhatnak. A vizuális minőség hosszú távú megőrzése érdekében a monitor OLED Safeguard+ védelemmel rendelkezik, amely még hosszú időn át tartó használat során is segíthet megakadályozni a beégést.

Az Odyssey OLED G6 Pantone Hitelesített tanúsítvánnyal rendelkezik, ami rendkívül pontos színvisszaadásról biztosítja a felhasználókat, ráadásul képes megjeleníteni a Pantone könyvtárában található több mint 2100 színt és több mint 110 bőrtónusárnyalatot. Ragyogó QD-OLED kijelzőjével a monitor élénk, élethű képeket nyújthat, amelyek a fejlesztők elképzeléseinek megfelelően keltik életre a játékvilágokat.

Elérhetőség

Az új Odyssey OLED G6 augusztus 11-től érkezik Magyarországra, a Samsung webáruházban 429 900 forintos ajánlott fogyasztói áron elérhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez

A hazai piacon is debütált a ZTE gyerek okosóra, a Watch K1 Pro, amely megbízható, önálló kommunikációs eszközként működik, miközben fejlett biztonsági funkcióival a szülők számára is nyugalmat kínál.

A Nano SIM-kártyás, 4G-kompatibilis készülék a közelgő iskolakezdés időszakában különösen hasznos társ lehet, amikor sok kisgyermek először indul útnak egyedül iskolába, edzésre – egy ilyen óra egyszerre nyújt szabadságot a gyerekeknek és biztonságérzetet a családnak.

Mobilhálózaton működő kommunikáció – hívás és videóhívás

A ZTE Watch K1 Pro gyerek okosóra önálló 4G LTE kapcsolatot biztosít, így a gyermek saját telefonszámon keresztül indíthat és fogadhat hívásokat, küldhet SMS-t. A 2 MP-es előlapi kamera révén a videóhívások is HD minőségben zajlanak, így a szülők akár vizuálisan is kapcsolatba léphetnek gyermekükkel napközben.

Pontos helymeghatározás és mozgáskövetés

A beépített GPS-modul segítségével a szülők valós időben követhetik nyomon gyermekük tartózkodási helyét, a magyar nyelvű okostelefonos alkalmazás pedig az útvonalak visszanézésére is lehetőséget ad. A rendszer támogatja a biztonsági zónák beállítását: ezek elhagyásáról a szülő azonnali értesítést kap, így az iskolába járás vagy délutáni programok során is nagyobb biztonságban tudhatja gyermekét.

Vészhelyzet esetére tervezve

Az eszköz külön SOS-gombbal rendelkezik, amelyet vészhelyzet esetén a gyermek egyetlen mozdulattal aktiválhat. Az óra ekkor automatikusan értesíti a megadott sürgősségi kontaktot, gyors reagálást téve lehetővé. A híváslistát és elérhető kapcsolatok körét kizárólag a szülői alkalmazásból lehet kezelni, így ismeretlen számok nem hívhatják a gyermeket.

Strapabíró, gyerekbarát kialakítás

A ZTE Watch K1 Pro 1,83 hüvelykes IPS LCD érintőkijelzője élénk színeket és jó olvashatóságot kínál (240×284px felbontás), a nagy ikonokkal és letisztult kezelőfelülettel ellátott rendszer pedig gyorsan átlátható még a kisebb gyerekek számára is. A bőrbarát szilikon szíjjal és IP67 por- és vízállósággal ellátott készülékház mindennapi viselésre, játékra és kültéri használatra is alkalmassá teszi az órát. A modell kék és rózsaszín színben is elérhető.

Megbízható teljesítmény és hosszú üzemidő

A készülék 1 GB RAM-mal és 1 GB tárhellyel rendelkezik, ami stabil működést biztosít az alapfunkciókhoz és a beépített alkalmazásokhoz. Az energiatakarékos felépítés és a 800 mAh-s akkumulátor akár 100 órás készenléti időt is lehetővé tesz, míg normál használat mellett 1,5–2 napos működés érhető el egy töltéssel.

Szülői kontroll, gyerekbarát funkciók

A szülők számára készült, Android és iOS rendszeren is elérhető ZTE Kids mobilalkalmazás egyszerű hozzáférést biztosít minden biztonsági beállításhoz, helymeghatározási adathoz és kommunikációs funkcióhoz. A gyermekek számára az óra intuitív élményt nyújt, többek között olyan beépített funkciókkal, mint az ébresztő, emlékeztetők, lépésszámláló, kamera, galéria, zenelejátszó, számológép, stopper és tanórai „Iskola mód”.

A ZTE Watch K1 Pro gyerek okosóra már elérhető Magyarországon a legnagyobb műszaki áruházak kínálatában, valamint a One szolgáltatónál. Az okosóra ideális belépő a gyermekek digitális világába, miközben kiemelkedő biztonságot és kényelmes kommunikációt nyújt a család minden tagjának.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

7 okoseszköz, amitől pihentető lesz a nyár

A nyári napok nem mindig olyan gondtalanok, mint amilyennek látszanak. Legyen szó utazásról, otthoni kényelemről vagy produktivitásról a TCL ökoszisztémája – a mobiloktól az otthoni eszközökig – valódi igényekre kínál egyszerű és hatékony megoldásokat. Mutatunk 7 eszközt, amely valóban megkönnyíti a nyári napokat!

  1. Olvass a szabadban, hunyorgás nélkül

Nyáron sok időt töltünk a szabadban és gyakran az erős napfény miatt maximumra kell állítanunk a fényerőt vagy a kezünkkel kell árnyékolnunk, hogy el tudjunk olvasni egy üzenetet vagy egy cikket a telefonunkon. A TCL 60 SE NXTPAPER 5G kijelzője a papír textúrájára hasonlít – kíméli a szemet, még tűző napon is. Akár reggeli közben görgeted a híreket az erkélyen, akár grillezés közben olvasol egy receptet, nem kell hunyorognod. Ráadásul az eszköz 5G-t is támogat, így bárhol tudsz kapcsolódni – az akár két napos üzemidőnek köszönhetően pedig nem kell állandóan töltőt keresned.

  1. Tartsd az egyensúlyt a munka és a képernyőidő között

A NXTPAPER 11 Plus tablet ideális könnyed munkához vagy tervezéshez, ha épp nem az íróasztalodnál vagy. A tükröződésmentes kijelző hosszabb használat során is kíméli a szemet – például dokumentumok átnézésekor vagy jegyzeteléskor. Szülőknek is hasznos, akik kevesebb képernyőidőt szeretnének gyerekeiknek – például naplóíráshoz a teraszon vagy rajzoláshoz vacsora előtt. Akár 26 napos készenléti idejével mindig készen áll, és nem kell még egy töltőt bepakolnod, ha útnak indulsz.

  1. Nem kell többet aggódnod a Wi-Fi miatt

Egy kivett szobában vagy egy nyaralóban a jó internetkapcsolat kulcsfontosságú – főleg, ha a gyerekek sorozatot néznek, a felnőttek dolgoznak, és mindenki egyszerre tölt fel képeket. A LINKHUB HH515 router zökkenőmentesen kezeli a megosztott használatot. Mesterséges intelligenciával osztja el a sávszélességet az eszközök között, így nem kell várni az oldalak betöltésére vagy a videók elindulására. Egyszerűen telepíthető, intelligensen alkalmazkodik, és segít fenntartani a békét a nyári káoszban.

  1. Mozizz bárhol, bármikor

A TCL PlayCube projektor olyan spontán nyári pillanatokra készült, amelyek nem a tévé előtt történnek. Elég kicsi, hogy elférjen egy hátizsákban, de elég erős, hogy filmet vetítsen egy lakókocsi oldalára, hálószoba falára vagy kerti kerítésre. Akár 2,5 órányi lejátszást is biztosít töltés nélkül – tökéletes naplemente utáni kikapcsolódáshoz a hosszabbítókkal való bajlódás nélkül. Automatikus fókusz, azonnali beállítás és beépített okosfelület – ez a képernyőd, bárhol is legyél. A termék hamarosan Magyarországon is elérhető lesz.

  1. Tiszta kép, bármikor

A TCL Mini LED C-szériás tévéi – köztük a C6K, C7K és C8K – akkor is élvezhető képet nyújtanak, ha világos a szoba. Legyen szó nappaliról, amerikai konyháról vagy délutáni sorozatnézésről, ezek a tévék csökkentik a tükröződést, éles képet adnak, és kihozzák a legtöbbet az aktuális tartalomból. A megfizethetőbb C6K-tól a prémium C8K-ig (Bang & Olufsen hangszórókkal a nagyobb méreteken) minden igényre és pénztárcára találsz megoldást.

  1. Csendes társ a meleg napokon – friss levegő, nyugodt éjszakák

Európa nagy részén hőhullám tombol, így sokan keresik a módját, hogyan tartsák otthonukat hűvösen. A FreshIN 3.0 légkondicionáló sorozat nemcsak hűt, hanem friss levegőt is bejuttat a lakásba. Szűrt külső levegőt áramoltat be, így csökkenti a fülledt érzést. A közvetett légárammal elkerülhetők a hirtelen jeges fuvallatok, így könnyebb elaludni vagy koncentrálni. Akár dolgozol, akár a gyerekeket altatod, csendben, észrevétlenül végzi a dolgát.

  1. Akár BBQ, akár hétköznap – ez a hűtő tudja, mire van szükséged

A Mega Space hűtőszekrény megkönnyíti a nyári vendéglátást az akár 19%-kal* több belső térrel, anélkül, hogy több helyet foglalna a konyhában. Rugalmas rekeszei lehetővé teszik a BBQ party előkészítését vagy a friss zöldségek hosszabb tárolását. A Pure Air rendszer segít a szagok és baktériumok kordában tartásában. A konvertálható fiókban egyik nap italokat hűthetsz, másnap már húst tárolhatsz – ahogy épp szükséges.

Látogass el a TCL weboldalára, és fedezd fel a teljes kínálatot: https://www.tcl.com/hu/hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss