Tippek
’Hogy tetszik lenni?’ – a Vodafone önkéntesei is segítenek a korlátozások alatt
A Vodafone Magyarország Alapítvány a koronavírus miatt kialakult helyzetben átalakította vállalati önkéntes programjait, hogy azok a legkiszolgáltatottabb csoportok – így az idősek és a gyermekek életét segítsék. A dolgozói igényeket és a vírus miatti korlátozásokat szem előtt tartva a fizikai önkéntességet az online vagy telefonon keresztül történő programok váltották fel. Ennek jegyében csatlakozott a vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Fesztivál Önkéntes Központ által életre hívott ’Hogy tetszik lenni?’ programhoz, melynek célja, hogy csökkentse az idős emberek elszigeteltségét a generációk összekapcsolása által.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon csaknem 700 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül. Ez jelentős probléma, hiszen a huzamosabb egyedüllét a mentális állapot romlása mellett több súlyos betegség kockázatát is növeli. Az egyedüllét ugyanakkor még ennél is több idős emberre jelentett veszélyt az elmúlt hónapokban, hiszen a korlátozások miatt nem tudtak szociális életet élni és nem találkozhattak szeretteikkel. Ebben a helyzetben a digitális tér jelenthetett volna megoldást, azonban, ahogy arra korábbi európai statisztikák is rámutattak, a 75 év felettiek 87 százaléka nincs jelen a digitális térben.
Erre a problémára három szervezet – a Fesztivál Önkéntes Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány – egymástól függetlenül kezdett el megoldást keresni, melyek a végén egyesültek a siker és a lehető legnagyobb elérés érdekében. A Vodafone Magyarországnál komoly hagyománya van az önkéntességnek. Egyebek között, a Vodafone Alapítvány évek óta működteti Önkéntes Közösségét, melynek fennállása óta 100-120 önkéntes esemény valósult meg, melyeken hozzávetőleg 4000-5000 munkatárs fordult meg. A koronavírus miatt kialakult helyzetben a Vodafone szinte azonnal átalakította a vállalati önkéntes programokat, hogy azok a legkiszolgáltatottabb csoportok életét, az aktuális helyzetnek megfelelő csatornákon keresztül segítsék. A dolgozói igényeket és a vírus miatti korlátozásokat szem előtt tartva a fizikai önkéntességet a távolról végezhető programok váltották fel, és a hagyományosan fizikai aktivitás jellegű (pl. ételosztás) önkéntesség helyett a kapcsolattartás és a digitális világgal és eszközökkel való ismerkedés került a fókuszba.
A ’Hogy tetszik lenni?’ program célja, hogy a kialakult helyzetben támogató beszélgetésekkel, odafigyeléssel – a digitális világgal való ismerkedéssel- segítsék az otthonunkban egyedül élő időseket, ezáltal csökkentve a magány érzését. Az önkéntesek toborzásáért és koordinálásáért a Fesztivál Önkéntes Központ felel, a programhoz csatlakozó idősekkel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tartja a kapcsolatot. Összesen több mint 400 önkéntes jelentkezett eddig a programra, akik közül 85-en már át is estek a szigorú szűrési és betanulási folyamaton és fel is vették a kapcsolatot idős párjukkal. A legfiatalabb önkéntes jelentkező 16, míg a legidősebb 70 éves volt, ami jól mutatja, hogy az önkéntesség és az ezáltal létrejövő szociális kapcsolatok kortól függetlenül fontos szerepet töltenek be az emberek életében.
„A Hogy tetszik lenni? programot olyan fiatalok hozták létre és olyan unokák működtetik, akik azt szeretnék, hogy a programban résztvevő idős emberek érezzék a törődést és hogy jelenlétük fontos a társadalom számára. Ez nem csupán egy önkéntes program. Ez a kezdeményezés egy emlékeztető mindannyiunknak, hogy becsüljük meg az időseket, figyeljünk oda egymásra, és ha csak annyit érünk el, hogy mindenki többször hívja fel a saját nagymamáját, nagypapáját, már megérte belevágni.”
– foglalta össze Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője.
„Szükségünk van egymásra! Ahogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kozma Imre atya újra és újra az eszünkbe-szívünkbe vési, „az életünket ajándékba kaptuk, és az tehet bennünket boldog emberré, ha tovább ajándékozzuk.” Az önkéntesség lelkülete pontosan erről a tovább ajándékozásról szól. Életünkben annyiszor döntünk érdekek mentén, hogy bizony mindnyájunknak igazi örömöt jelent, amikor minden érdek nélkül tehetünk valamit egy másik emberért. Ez az öröm kihat életünk minden területére és egészségesebbé tesz bennünket.”
– tette hozzá Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
„Már az első hetekben több mint 70 munkatársunk jelentkezett a „Hogy tetszik lenni programra”, melynek keretében kollegáink idősekkel beszélgetnek és segítenek nekik megismerkedni a digitális térrel és eszközökkel. Ez a program azonban sokkal több ennél, hiszen kollegáink is – kivétel nélkül – arról számolnak be, hogy ők is rengeteget kapnak beszélgetőpartnereiktől és valódi, mély emberi kapcsolatokkal és tudással, tapasztalattal gazdagodnak.”
– mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja és a Vodafone Magyarország Zrt. alelnöke.
A ’Hogy tetszik lenni?’ programra továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését az alábbi linken.
Tippek
Így teremti meg a modern otthont a generációk párbeszéde
A modern otthon meghatározása mérföldkőhöz érkezett: míg korábban a komfortról alkotott képünket formálták, kizárólag idősebbről fiatalabbra szálló tapasztalatok alkották, a digitális bennszülöttek ma már hatékony megoldásokat és technológiai intuíciót tanítanak elődeiknek. A modern életforma és az otthonok új definíciója pedig ott születik meg, ahol az élettapasztalat találkozik a digitális készségekkel – és ennek kereszteződésében az elektromos megoldások egyre inkább alapelvárássá válnak.
A modern technológia megjelenésével az otthoni kényelem értelmezése új dimenziókkal bővült, és az otthon egyre inkább olyan környezetté válik, amely az alapvető szükségletek mellett a fizikai és mentális jóllét, valamint hatékonyság egy magasabb fokát képviseli.
Az American Institute of Architects szervezetének otthontervezési trendjeit vizsgáló kutatásai szerint az építészek az elmúlt években egyre erősebb igényt tapasztalnak az egészség- és jóllétközpontú lakóterek kialakítása iránt, a lakók pedig egyre gyakrabban keresnek olyan integrált technológiai megoldásokat, amelyek egyszerűbbé és hatékonyabbá teszik a mindennapi életet.[1]
Kétirányú tudáscsere formálja az otthon jövőjét
Az otthoni komfort fejlődésének egyik legérdekesebb jelensége, hogy ma már nemcsak az idősebb generációk adják át tapasztalataikat, de a fiatalabb korosztály modern igényei és készségei mindenki számára új tudást hoznak a családi otthonokba.
A Fixr 2025-ös Interior Design Trends Report kutatása szerint a fiatalabb generációk gyakran már a tájékozódás fázisában digitális platformokon keresztül fedezik fel az új design- és komfortmegoldásokat[2], míg a Houzz lakberendezési platform felmérése azt is kiemeli, hogy a fiatal lakástulajdonosok aktívabban alakítják, modernizálják lakókörnyezetüket és nagyobb arányban vezetnek be új technológiai megoldásokat otthonaikban.[3] Ezzel pedig nemcsak saját életterüket fejlesztik, de az idősebb generációnak is segítenek a komfortról alkotott tudásukat új szintre emelni.
A generációs összefonódás pedig nem csupán az elméleti tudásátadás szintjén valósul meg: a családok fizikai értelemben is egyre közelednek egymáshoz. A tavalyi év egyik legmeghatározóbb építészeti trendje például a többgenerációs együttélés és a különálló lakóegységek iránti kereslet népszerűségének emelkedése volt, valamint az olyan, többfunkciós, rugalmas terek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a család sokszínű és folyamatosan változó igényeihez. Ennek következtében a családi otthonokban egyre gyakoribb, hogy a digitális bennszülöttek mutatnak új lehetőségeket az idősebb generációknak, legyen szó automatizált rendszerekről, energiahatékony megoldásokról vagy az okosotthon-technológiák használatáról.[4]
Beépített tetőtér okosan
Az otthonok fejlődésével párhuzamosan a tetőterek fel- és beépítése, kihasználása és működése is jelentősen átalakult az elmúlt években: ami korábban manuális és kompromisszumokhoz kötött volt, ma egyre inkább automatizált, intelligens megoldásokkal egészül ki. A tetőablakok fejlődése is ezt a folyamatot tükrözi, a modern otthonokban ugyanis már nem csupán építészeti elemek, hanem a komfort és a beltéri környezet szabályozásának aktív szereplői. A modern igényekhez igazodó tetőablak-gyártó cégek például, mint a VELUX, 40 év hazai tapasztalattal a változó igényekre válaszul ma már olyan elektromos és napelemes megoldásokat kínál, amelyek leveszik a terhet a lakók válláról: gondoskodnak a friss levegőről, figyelik az időjárást, és automatikusan reagálnak rá. Egy hirtelen zápornál például nincs több rohanás – a beépített esőérzékelő magától bezárja az ablakot. A márka saját applikációja és további okosotthon vezérlőmegoldásai[5][6]emellett lehetővé teszik, hogy a beltéri klíma akkor is ideális legyen, akkor is működjön, amikor épp nincs a közelben senki: szabályozva a levegőt, a fényt, és hőmérsékletet, így növelve a kényelmet és a biztonságot.
Ahogy a technológia egyre természetesebb része lesz az életünknek, ezek a megoldások már nem luxust jelentenek, hanem alapelvárást. Az otthoni komfort fejlődését ma már a generációk közötti párbeszéd alakítja. Az idősebb generációk tapasztalata és a fiatalabb generációk digitális intuíciója együtt formálják azt, hogyan élünk és hogyan használjuk az otthonunkat.
[1] American Institute of Architects: Home Design Trends Survey (2024–2025) https://www.aia.org/resource-center/home-design-trends-survey-hdts
[2] Fixr: 2025 INTERIOR DESIGN & COLOR Trends Report https://assets.fixr.com/resources/interior-design-color-trends-report.pdf
[3] Houzz: 2024 U.S. Houzz Outdoor Trends Study https://www.houzz.com/magazine/2024-u-s-houzz-outdoor-trends-study-stsetivw-vs~176497534
[4] American Institute of Architects: 2025 Q3 Home Design Trends Survey.
[5] A VELUX App Control és a VELUX ACTIVE with NETATMO okosrendszerek külön értékesített, megvásárolható kiegészítők, nem képezik az alapcsomag részét.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Modern WC megoldások otthonra
A fürdőszoba tervezésekor a legtöbben a látványos elemekre koncentrálnak: burkolatok, színek, világítás, esetleg egy design mosdó vagy zuhanykabin. A WC azonban sokszor háttérbe szorul, pedig a mindennapi használat során az egyik leggyakrabban igénybe vett elemről van szó.
Egy korszerű WC ma már nem csupán alapfunkciót lát el. A modern rendszerek a formatervezés, a mérnöki megoldások és az egyre okosabb technológiák találkozásából születnek meg. Letisztult megjelenés, rejtett szerkezetek, víztakarékos működés és egyre több kényelmi funkció – ezek együtt határozzák meg a mai elvárásokat.
Letisztult megjelenés: amikor a technika láthatatlanná válik
Az egyik legszembetűnőbb változás a vizuális megjelenésben történt. A hagyományos, kívül elhelyezett tartályos WC-ket egyre inkább felváltják a falba épített rendszerek, ahol a technológia szó szerint „eltűnik” a szem elől.
Ez a megoldás nemcsak esztétikai előnyt jelent. A fal mögé rejtett szerkezetek révén:
- tisztább, letisztultabb tér jön létre
- könnyebb a takarítás
- optikailag nagyobbnak hat a helyiség
Különösen kisebb fürdőszobákban vagy vendégmosdókban látványos a különbség, ahol minden centiméter számít.
A modern rendszerek egyik kulcsa, hogy a WC tartállyal együtt, komplett egységként kerülnek kialakításra. Ez nemcsak helytakarékos megoldást jelent, hanem a működés szempontjából is stabilabb és kiszámíthatóbb rendszert eredményez.
Higiénia új szinten – kevesebb érintkezés, tisztább felületek
A higiénia ma már nem extra, hanem alapelvárás. A gyártók ennek megfelelően teljesen újragondolták a WC-k kialakítását.
A perem nélküli (rimless) technológia például megszünteti azokat a rejtett részeket, ahol korábban könnyen lerakódott a szennyeződés. Az öblítés így nemcsak hatékonyabb, hanem egyenletesebb is, miközben a tisztítás jelentősen egyszerűbbé válik.
Emellett egyre több modell rendelkezik speciális bevonatokkal, amelyek:
- csökkentik a vízkő és szennyeződés megtapadását
- antibakteriális hatásúak lehetnek
- hosszabb ideig megőrzik a felület esztétikáját
Ezek a megoldások különösen fontosak ott, ahol a gyors és hatékony takarítás elsődleges szempont.
Víztakarékosság és intelligens működés
A modern WC rendszerek egyik legnagyobb fejlődési iránya a vízhasználat optimalizálása. A klasszikus öblítési megoldásokhoz képest ma már jóval pontosabban szabályozható, mennyi víz kerül felhasználásra.
A kétmennyiséges öblítés ma már alapnak számít, de a fejlettebb rendszerek ennél tovább mennek:
- optimalizált vízáramlással hatékonyabb tisztítást biztosítanak
- kisebb vízmennyiséggel is megfelelő öblítést érnek el
- csökkentik a rendszer terhelését
Egy átlagos háztartásban ez éves szinten jelentős vízmegtakarítást eredményezhet, ami nemcsak környezetvédelmi szempontból fontos, hanem a rezsiköltségekben is megmutatkozik.
Komfort és használhatóság – a mindennapi élmény
A WC használata a mindennapok része, ezért a komfort nem másodlagos szempont, hanem alapvető elvárás.
A falra szerelt WC-k például nemcsak modernebbek, hanem ergonomikusabbak is. A magasságuk a beépítés során az igényekhez igazítható, ami hosszú távon kényelmesebb használatot biztosít.
A modern rendszerek további előnyei közé tartozik:
- a halkabb öblítési működés
- a stabilabb rögzítés
- az egyszerűbb tisztíthatóság a padló érintetlensége miatt
Ezek a részletek elsőre aprónak tűnnek, de napi szinten jelentős különbséget jelentenek.
Okos funkciók és a jövő fürdőszobája
Az IoT és az okosotthon-megoldások a fürdőszobában is megjelentek. Bár még nem minden háztartásban alap, egyre több olyan WC érhető el, amely extra funkciókkal rendelkezik.
Ilyenek például:
- automatikus öblítés
- érintésmentes vezérlés
- beépített bidé funkció
- fűtött ülőke vagy szagtalanítás
Ezek a megoldások nemcsak kényelmet nyújtanak, hanem a higiénia szintjét is tovább emelik. A jövő fürdőszobája egyértelműen ebbe az irányba halad.
A rendszer egésze számít
Egy modern WC nem egyetlen termék, hanem egy komplex rendszer része. A látható elemek mögött egy összehangolt szerkezet működik, ahol minden komponens hatással van a teljes működésre.
Ezért a választás során nem elegendő csak a design alapján dönteni. Fontos figyelembe venni:
- a beépítési lehetőségeket
- a fal szerkezetét és terhelhetőségét
- a kompatibilitást más elemekkel
- a későbbi karbantartás és hozzáférhetőség kérdését
Egy jól megtervezett rendszer hosszú éveken át megbízhatóan működik, míg egy rosszul kiválasztott megoldás később problémákat okozhat.
Hol érdemes tájékozódni?
A megfelelő WC rendszer kiválasztása sokszor összetettebb, mint elsőre tűnik. Különösen akkor, ha valaki nem rendelkezik műszaki háttérrel.
Éppen ezért érdemes olyan forrást választani, ahol nemcsak termékeket, hanem szakmai iránymutatást is kapunk. A Szaniter és Klíma Center kínálatában például különböző modern WC megoldások érhetők el, miközben szakértői segítség támogatja a döntést – legyen szó felújításról vagy teljesen új fürdőszoba kialakításáról.
Összegzés
A modern WC megoldások ma már messze túlmutatnak az alapfunkción. A letisztult design, a rejtett technológia, a víztakarékos működés és az egyre intelligensebb funkciók együtt alakítják ki azt a szintet, amelyet egy korszerű otthonban elvárunk.
Egy jól megválasztott rendszer nemcsak esztétikai értéket képvisel, hanem hosszú távon kényelmesebb, higiénikusabb és gazdaságosabb működést is biztosít.
És bár elsőre apró részletnek tűnhet, valójában az egyik legfontosabb döntések közé tartozik egy fürdőszoba kialakítása során.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Húsvéti kampányod már készen áll – most növeld az elérését
A húsvét az egyik legfontosabb időszak a szezonális értékesítés szempontjából. Ekkorra valószínűleg már a kampányod is készen áll: elkészültek a vizuális elemek, beállítottad az ajánlatokat, és a szövegek is megvannak. De még a legjobb kampány sem hoz eredményeket, ha nem jut el a megfelelő közönséghez.
Néhány egyszerű módosítással a kis- és középvállalkozások több embert érhetnek el, és jobb eredményeket érhetnek el anélkül, hogy nagyobb befektetésre lenne szükségük.
Hasznosítsd újra azt, amid már megvan
Sok vállalkozás csak egy vagy két platformon használja a kampányanyagait, így elszalasztja a lehetőséget, hogy több ügyfelet érjen el. Pedig a már meglévő tartalmak újrafelhasználásával sokkal többet kihozhatsz a kampányodból.
A közösségi médiára, e-mail kampányokra vagy weboldali bannerekhez készített vizuális elemek, címek és promóciók könnyen átalakíthatók más felületekre is. Például egy Instagramra készített húsvéti kreatív átméretezhető üzenetküldő platformokra, míg egy hírlevél szövege rövidíthető alkalmazáson belüli hirdetéssé. Az ilyen apró módosítások új életet adhatnak a már meglévő tartalmaknak.
Bővítsd a hirdetési csatornákat
Ne csak a közösségi médiára vagy a keresőhirdetésekre támaszkodj. A közönséged sok különböző felületen aktív, ezért új csatornák bevonásával könnyebben elérheted őket. Az üzenetküldő platformok például jó lehetőséget kínálnak erre. Emberek milliói használják őket nap mint nap beszélgetésre, a vállalkozások pedig olyan környezetben érhetik el a felhasználókat, amelyben azok már eleve megbíznak.
Számos üzenetküldő alkalmazás kínál egyszerű eszközöket a vállalkozások és ügyfeleik összekapcsolására. A Viberen például a kisvállalkozások ingyenesen hozhatnak létre üzleti fiókot, amelyen keresztül kapcsolatba léphetnek új ügyfelekkel, cseveghetnek velük, termékkatalógusban mutathatják be kínálatukat, A kis- és középvállalkozások a Viber Ads Manager segítségével célzott kampányokat indíthatnak különböző piacokon, új ügyfeleket érhetnek el, és valós időben követhetik az eredményeket.
Tesztelj, optimalizálj és erősítsd fel a kampányt
Az elérés bővítése nemcsak arról szól, hogy több platformon jelenjenek meg a hirdetések, hanem arról is, hogy folyamatosan javítsd a teljesítményüket. Figyeld az olyan mutatókat, mint a megjelenések száma, az átkattintási arány vagy az aktivitás, és szükség esetén módosítsd a kampányt.
- Fordíts nagyobb költségkeretet a legjobban teljesítő kreatívokra.
- Frissítsd a vizuális elemeket vagy az üzenetet, ha a közönség már kevésbé reagál ugyanazokra a hirdetésekre.
- Kísérletezz az időzítéssel és a megjelenések gyakoriságával, hogy akkor érd el az embereket, amikor a leginkább nyitottak az üzenetedre.
Az apró módosítások is nagy különbséget hozhatnak, különösen az ünnepi időszakokban, amikor a felhasználói viselkedés gyorsan változik.
A szezonális elérésből építs hosszú távú kapcsolatokat
A húsvéti kampány hatása nem kell, hogy az ünneppel véget érjen. Használd ki ezt az időszakot arra, hogy bemutasd a vállalkozásodat új ügyfeleknek, és később újra megszólítsd őket.
Egy kész kampány csak a kezdet. A tartalmak újrafelhasználásával, új csatornák bevonásával, az eredmények folyamatos figyelésével és az ügyfelekkel való kommunikáció erősítésével a kisvállalkozások több embert érhetnek el, és hatékonyan versenyezhetnek anélkül, hogy növelnék a költségvetésüket.
A megfelelő megközelítéssel a húsvéti kampány nemcsak a szezonális értékesítést növelheti, hanem hosszú távú ügyfélkapcsolatok kiépítésében is segíthet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hogyan javíthatja a mesterséges intelligencia a kórházi betegellátás eredményeit?
-
Okoseszközök2 hét ago
Az iRobot új korszakba lép
-
Tippek2 hét ago
Így teremti meg a modern otthont a generációk párbeszéde
-
Egészség2 hét ago
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
-
Ipar2 hét ago
Tíz az egyben áramkörvédelmi eszköz érkezett
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők
-
Egészség2 hét ago
AI-használat: elégedettség vagy szorongás?
-
Ipar2 hét ago
Új sztenderd segítheti az AI-adatközpontok áramellátását





