Connect with us

Gazdaság

Otthoni munkavégzéssel kapcsolatos leckék

A Kaspersky és az Area9 távmunkával foglakozó ingyenes biztonságtudatossági tréningjének résztvevői 66%-ban helyes válaszokat adtak a feltett kérdésekre. Amikor azonban a tanulók tévedtek, akkor is többnyire biztosnak hitték, hogy rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal. A legnehezebb tanulási célkitűzésnek a virtuális gépek és a frissítések bizonyultak, valamint annak megindokolása, hogy miért kellene az embereknek a vállalati erőforrásokat használniuk akkor is, ha nem az irodában dolgoznak.

A koronavírus-világjárvány következtében az idén tavasszal sok cég állt át távmunkára. Ez a változás többféle módon is hatott a vállalati biztonságra, többek között megnövekedett számú webalapú támadás, a koronavírus témájához kapcsolódó adathalászat, valamint fokozottabb árnyékinformatika-használat formájában. Hogy segítséget nyújtson a vállalkozásoknak a dolgozóik informatikai készségeinek fejlesztésében, a Kaspersky az Area9-cel összefogva 2020 áprilisában egy, a biztonságos távtevékenységek alapjaival foglalkozó adaptív tanfolyammal rukkolt elő az otthoni munkavégzésre átállók számára.

A tanfolyamot elvégzők névtelenített eredményeinek elemzése feltárta, hogy a dolgozók hajlamosak túlbecsülni a kiberbiztonsági alapismereteik szintjét. Az esetek 90%-ában, amikor a tanulók rosszul válaszoltak egy kérdésre, az adott válasszal kapcsolatos érzéseiket a „tudom” vagy az „azt hiszem, tudom” állítással értékelték. Minderre egy adaptív tanulási módszertan derített fényt, amelynek keretében arra kérték a tanulókat, hogy mérjék fel a válaszok kapcsán érzett magabiztosságuk szintjét, illetve válaszolják meg a tesztkérdéseket.

A tanulmány a legnehezebb tanulási célkitűzéseket is meghatározta – a tanulók számára az bizonyult a legnehezebbnek, hogy megindokolják, milyen előnyökkel jár a virtuális gépek használata. Ebben a témakörben az adott válaszok 60%-a volt rossz, és a válaszadók 90%-a a „nem tudatos inkompetencia” kategóriába került. Ez azt jelenti, hogy a téves választ adó tanulók biztosak voltak abban, hogy a jó választ vagy opciót választották.

Azoknál a kérdéseknél, amelyek arra kérdeztek rá, hogy miért kell az alkalmazottaknak a vállalati informatikai erőforrásokat (pl. levelező és üzenetküldő szolgáltatásokat vagy felhőalapú tárhelyet) használni az otthoni munkavégzés során, a válaszok több mint a fele (52%-a) volt helytelen. Az esetek 88%-ában a távmunkában dolgozók úgy hitték, hogy helyesen válaszoltak a kérdésre. Szinte ugyanilyen arányban (50%) követtek el hibát akkor is, amikor a szoftverfrissítések telepítésével kapcsolatos kérdést válaszolták meg. Ebben az esetben a rossz választ adók elsöprő többsége, 92% gondolta úgy, hogy rendelkezik a szükséges készséggel.

„Ha az alkalmazottak nem látnak veszélyt a kockázatos műveletekben, mondjuk az érzékeny dokumentumok személyes tárhelyen való tárolásában, akkor nem valószínű, hogy tanácsot kérnek az informatikai vagy az információbiztonsági osztálytól. Az ilyen magatartást nehéz megváltoztatni, hiszen az emberek általában kialakult szokásokkal rendelkeznek, és nem mindig ismerik fel a rögzült magatartással járó kockázatokat. Emiatt aztán a biztonságtudatossági tréningek keretében a „nem tudatos inkompetencia” jelenti az egyik legnehezebben azonosítható és megoldható problémát”

– fejtette ki Denis Barinov, a Kaspersky Academy vezetője.

Ha többet szeretne megtudni arról, hogyan tehető az alkalmazottak viselkedése biztonságosabbá az adaptív tanulási módszer segítségével, keresse fel a Kaspersky Adaptive Online Training hivatalos weboldalát.

Gazdaság

Jelentős drágulás a nyaralópiacon

A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is lendületet vett az elmúlt félévben, és éves szinten 37 százalékos áremelkedést produkált.

Az Otthon Centrum adatai szerint a vízparti ingatlanok értéke átlagosan kétszerese a települési árszintnek, s köztük olyan új építésű projekt is van, amelynek kínálati négyzetméterára már meghaladja a 4 millió forintot.

Az elmúlt fél év eladásai alapján négyzetméterenként 698 ezer forintért cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami az előző év azonos időszakához képest 37 százalékos áremelkedésnek felel meg. A kereslet is nőtt: az Otthon Centrum hálózatának közreműködésével az egy évvel ezelőttinél 17 százalékkal több nyaralót értékesítettek – ismertette a legfrissebb nyaralópiaci trendeket Soóki-Tóth Gábor. A cég elemzési vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az árképzést jelentősen befolyásolja a nyaraló elhelyezkedése és állapota. A vízparttól távolabbi és felújításra szoruló ingatlanok átlag alatti, a vízparti (vagy annak közelében lévő) és jó állapotú nyaralók pedig jóval átlag feletti áron kelnek el.

A Balatonon négyzetméterenként átlagosan 762 ezer forintért cseréltek tulajdonost az önálló ingatlanok, ez az érték 42 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mért átlagnál. Elsősorban azért, mert idén jobban fogytak a magasabb árú vízparti ingatlanok – árnyalta a folyamatokat a szakember. A legdrágább lokáció a Balaton keleti medencéje: Balatonakarattyán és a vele szomszédos Balatonvilágoson átlépte a négyzetméterár az egymillió forintot. Siófokon és Fonyódon 800 ezer forint az átlag, de a rekorder ezúttal a nyugati medence települései közül Badacsonytomajon került ki, ahol 1,35 millió forint a négyzetméterár átlagértéke. Ugyanakkor a tó nyugati medencéje még mindig olcsóbb, például Balatonberényben négyzetméterenként átlagosan 566 ezer forintért, Balatonfenyvesen 569 ezer forintért keltek el az ingatlanok. Az északi parton Révfülöp ennél is olcsóbb, itt az átlag négyzetméter ár 525 ezer forint.

A balatoni árakat a Velencei-tó közelíti meg leginkább: az elmúlt félévben mért négyzetméterenkénti átlag 645 ezer forint volt, ami 2,5 százalékkal múlja felül a tavalyi év első felében mért átlagértéket.

A Balatonhoz és a Velencei-tóhoz képest kedvezőbb ár jellemzi a Tisza-tó térségét. Itt a fajlagos átlagár 340 ezer forint volt az elmúlt hat hónapban, ám ez szintén két számjegyű, 30 százalékos áremelkedést jelent. A nagyobb települések, mint Tiszafüred és Abádszalók jelentősen drágábbak, a köztes települések pedig olcsóbbak a fent említett átlagnál. A vízparti ingatlanok négyzetméterára a települési átlag duplája, vagyis itt is meghaladja a fél millió forintot. Tulajdonképpen az összes térségre jellemző, hogy a vízparti ingatlanok a települési átlagnál kétszer drágábbak.

Az új építésű lakások esetében két – két és félszeres a szorzó a használt ingatlanokhoz képest: Siófokon 1,96 millió forintért, Balatonfüreden 2,05 millió forintért hirdetik az új lakások négyzetméterét. A vízpartiak ebben a szegmensben is drágábbak, van olyan projekt, amelynek kínálati négyzetméterára meghaladja a 4 millió forintot. Ma már a kisebb településeken sem lehet olcsón új építésű ingatlanhoz jutni, hiszen az átlagár itt is 2 millió forint, sőt néhány vízparti projekt esetében a 3 millió forint feletti kínálati négyzetméterár sem ritka – összegzett Soóki-Tóth Gábor.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével új, térítésmentes képzést indít vállalkozást tervezők és már működő cégek vezetői számára.

A „Vállalkozói Iránytű” elnevezésű program célja, hogy gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást nyújtson a résztvevőknek pénzügyi, adminisztratív és stratégiai kérdésekben. Jelentkezni 2025. augusztus 26-ig lehet a résztvevő vármegyei és városi kamarák honlapjain keresztül.

A képzés a Vállalkozásfejlesztési Projekt keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, és úgynevezett blended learning, azaz hibrid formában zajlik, amely ötvözi az e-learning anyagokat – például videókat és esettanulmányokat – a kontaktórákkal. A tanfolyam négy fő témakört ölel fel: az ötlettől a koncepcióig tartó folyamatot, az üzleti tervezést, az adózással és adminisztrációval kapcsolatos ismereteket, valamint a válságkezelés alapjait. A részvétel teljes mértékben ingyenes, a rugalmas tanulási forma pedig lehetővé teszi, hogy a résztvevők saját tempójukban haladjanak. A program végén hiteles tanúsítvány igazolja a megszerzett tudást.

A képzés kezdő és indulás előtt álló vállalkozók számára egyaránt nyitott, továbbá azoknak is ajánlott, akik szeretnék megerősíteni üzleti ismereteiket és tudatosan építeni vállalkozásukat. Az indulás 2025 szeptemberében várható, a pontos időpontot a jelentkezők a regisztrációt követően kapják meg. A jelentkezési felület és részletes információk a területi kamarák honlapjain (mkik.hu/teruleti-kamarak) érhetők el. Kérdés esetén a helyi kereskedelmi és iparkamara munkatársai állnak az érdeklődők rendelkezésére.

További információk:

https://mkik.hu/hirek/tudasalapu-oktatasi-projekt-vallalkozoknak-gyakorlatiasan

A képzés felnőttképzés keretében, a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően valósul meg. Felnőttképzési engedélyszám: E/2021/000218. Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Gyorsítósáv: a vállalatok hatékonyságát támogatja a Széchenyi István Egyetem tudásbázisához kapcsolódó cég egyedülálló fejlesztése

Sikeresen zárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Gyorsítósáv pályázat támogatásával megvalósult projektjét a CoReLog Kft.

A győri Széchenyi István Egyetem tudásbázisához kapcsolódó vállalkozás olyan szolgáltatáscsomagot fejlesztett, amely lehetőséget biztosít a cégek számára az automatizált alkalmazkodásra és a hatékonyság fenntartására, növelésére.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Gyorsítósáv pályázata gyors növekedésre és jelentős hozzáadott érték felmutatására képes hazai cégek fejlesztését támogatja. A Széchenyi István Egyetem, illetve az intézmény környezetében működő spin off vállalkozások több nyertes projekttel is büszkélkedhetnek, amelyek mindegyike jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező innovációt tartalmaz. Az egyik sikeres fejlesztés a cégek logisztikai rendszerének hatékony szervezését segítő CoReLog Kft-hez kötődik.

„Projektünk eredményesen zárult, hiszen sikerült megvalósítanunk mindazt, amit a pályázati szakaszban elterveztünk. Olyan komplex szolgáltatáscsomagot fejlesztettünk, amely hatékonyan támogatja ügyfeleink belső logisztikai folyamatait. A termelő vállalatoknak folyamatosan különböző változásokhoz kell alkalmazkodniuk, ilyenek többek közt az ingadozó vevői igények, illetve az olyan nehezen kiszámítható külső és belső tényezők, mint az alapanyaghiány, vagy a gépleállás. A fejlesztés részeként egy olyan algoritmust és szolgáltatáscsomagot hoztunk létre, amely a termelő vállalatok alkalmazkodóképességét segíti. Tanuló algoritmusunk a vállalatirányítási rendszerrel együttműködve ad javaslatot az operatív döntésekhez”

– fogalmazott dr. Bódis Tamás, a CoReLog Kft. ügyvezetője, a Széchenyi István Egyetem Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének oktatója.

Hozzátette, az integrált modul határozza meg, hogy melyik munkatárs vagy robot melyik anyagmozgatási feladatot, mikor és milyen folyamat mentén hajtsa végre. Nemzetközi szintű újszerűsége az ütemező algoritmusokkal szemben, hogy a végrehajtás módját is vizsgálja. A koncepció alapját adó algoritmus kifejlesztése a Széchenyi István Egyetemen valósult meg, melyet a CoReLog Kft. vett hasznosításba. A Gyorsítósáv pályázat ennek piaci szolgáltatássá fejlesztését támogatta, és az ebből származó bevételek után a cég licence-díjat fizet az egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. számára.

„A Gyorsítósávnak köszönhetően vállalatunk új szintre emelte szolgáltatásait. Megoldásunkkal ügyfeleink nem csak időközönként tudják rendbe tenni működésüket, hanem annak folyamatos nyomon követése és fejlesztése is lehetővé válik. Mindez napi szintű operatív döntéstámogatást jelent, és a lehető leghamarabb észlelhetővé válik, ha komolyabb változtatásra van szükség”

– részletezte az ügyvezető.

Végezetül elmondta, cégük sikereiben nagy szerepet játszik az a támogató közeg –infrastruktúra, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység, ipari kapcsolati háló –, amelyre a spin off vállalkozások a Széchenyi István Egyetemen számíthatnak. Ennek az ökoszisztémának az építéséhez saját eredményeikkel, új partnerek vonzásával és a piaci tapasztalatok oktatásba való beépítésével igyekeznek maguk is hozzájárulni.

A CoReLog által megvalósított módszerről részletesen itt olvashat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss