Connect with us

Tippek

Könyvajánló szeptemberre

Könyvsikerlistákat böngészve ugyan könnyű ráakadni izgalmas könyvekre, de annál nehezebb választani közülük. Van, amelyikkel most találkozhatunk először a könyvesboltok polcain, de akad köztük egy-két örökzöld is, ami nem hiányozhat egyetlen könyvrajongó gyűjteményéből sem. Ki ne lenne kíváncsi Rubik Ernő első könyvére, vagy olvasna szívesen Pablo Escobar vagy Donald Trump ellentmondásos életéről, ráadásul saját rokonaik tollából. A listánk végét pedig két már korábban megjelent, de ettől függetlenül öröktörvényű könyvek zárják.

A mi kockánk – Rubik Ernő

„Aki kíváncsi, mindig talál rejtvényeket maga körül. Aki eltökélt, meg is oldja őket.”
Rubik Ernő

A Rubik-kocka sokkal több, mint pusztán egy lebilincselő rejtvény: igazi világjelenséggé vált. Könyvek, színdarabok és hollywoodi szuperprodukciók állandó szereplője, egyetemi kurzusok tárgya, világversenyek sporteszköze. Közel fél évszázados története során így lett közel egymilliárd ember játéka. Rubik Ernő – aki világéletében kerülte a nyilvánosságot – még soha sem mesélte el, milyen volt számára végigkövetni e kis tárgy minden várakozást felülmúló sikerét és különös kalandjait a nagyvilágban. A mi kockánk – mely a világ számos pontján a magyar kiadással egy időben jelenik meg – tanulságos utazásra invitálja az olvasót a matematika, a pszichológia, az oktatás, a képzőművészet, a design, az építészet és a popkultúra területén.

3 999 Ft – Libri Könyvkiadó, 2020


 

Túl sok és sosem elég – Avagy hogyan teremtette meg a családom a világ legveszélyesebb emberét

Mary L. Trump

Hogyan vált Donald Trump a világ legártalmasabb emberévé? Klinikai szakpszichológus unokahúga, Mary L. Trump leleplező portréban tálal ki az amerikai elnökről és mérgező családjáról. A könyv, amelyet a Trump-klán sem tudott betiltatni, két hónappal az amerikai megjelenés után már magyarul is elérhető. Ez a könyv bennfentes perspektívából nyújt betekintést Donald J. Trump lelkivilágába és az őt kinevelő mérgező családi környezetbe. Mary L. Trump klinikai szakpszichológusként és Donald Trump unokahúgaként képes megvilágítani a család sötét történetét, és hitelesen tudja bemutatni, miként vált a bácsikájából az egész világ egészségügyi, gazdasági és társadalmi biztonságát veszélyeztető személy. A szerző érzékletesen mutatja meg, miként vezettek bizonyos konkrét események és a meglévő családi mintázatok ahhoz, hogy az Ovális Irodában egy súlyos személyiségzavartól szenvedő ember üljön.

4 475 Ft – Scolar Kiadó, 2020


 

Mrs. Escobar – Életem Pablóval – Victoria Eugenia Henao

Mr. Escobar – Apám titkai – Juan Pablo Escobar

A modernkori történelem leghírhedtebb drogbárójának, Pablo Escobarnak a története azoktól, aki a legközelebb álltak hozzá. Két kötetben jelentek meg felesége, Victoria Eugenia Henao és fia, Juan Pablo Escoba felkavaró, ugyanakkor elgondolkodtató visszaemlékezései.

Victoria Eugenia Henao élete, akinek naponta magánrepülővel hozták a friss virágot Bogotából, aki a világ egyik legértékesebb műkincsgyűjteményét mondhatta magáénak, akinek európai sztárséf főzött a konyhájában, és szolgák hada leste a szavát, aki a világ egyik leggazdagabb asszonya volt, aki túlélt egy bombamerényletet, és aki hosszú évekig a saját, a férje és gyermekei életéért rettegett könyvében osztja meg történetét, és bemutatja a legenda mögött az embert.

Juan Pablo Escobar, Pablo Escobar egyetlen fia azt kutatja apjáról írt könyvében, hogy milyen emlékeket őriznek mindazok, akiknek az élete kapcsolódott a hírhedt drogbáróéhoz. „Ez a könyv nagyon személyes, mély és őszinte kísérlet. Csak egy történetet akarok elmesélni apámról, hogy senki se kövesse el újból azt, amit ő. Meg akarom osztani apám, Pablo Escobar mellett töltött életem tapasztalatait, valamint azokat a mély sebeket, melyek miatt elhatároztam, hogy nem leszek olyan, mint ő.” Juan Pablo Escobar

3 990 Ft – Művelt nép Könyvkiadó

3 990 Ft – Művelt nép Könyvkiadó


Idiótákkal körülvéve – Hogyan értsük meg azokat, akiket lehetetlen megérteni?

Thomas Erikson

Te milyen színű vagy?

Vajon egy impulzív, beszédes sárga, aki általában a társaság középpontja? Egy rendmániás, analitikus kék, akinél még a törölközők is derékszögben állnak? Talán egy célorientált, öntudatos vörös, akárcsak a vezetők többsége? Vagy egy türelmes, csapatjátékos zöld, mint amilyen Jézus is volt?

Érezted már úgy, mintha mindenki szembejönne? Vannak olyan ismerőseid, akik akkor sem értik meg mit akarsz mondani, ha már hangosan beszélsz velük? Ebben az esetben ez a könyv neked szól. Tele olyan valódi élethelyzettel, melyben garantáltan felismered magad és a körülötted élőket. „Aha, ez tényleg én vagyok!”, máskor meg, „Á, akkor ezt ezért csinálja…”

Az Idiótákkal körülvéve egy szórakoztató, olvasmányos és mindenekelőtt rendkívül hasznos útmutató mai világunk és embertársaink megértéséhez. Hétköznapi példáit könnyen érthető tudományos alapossággal veszi górcső alá, ezzel segít az olvasónak megérteni a kommunikáció különböző módjait. A mindennapos konfliktusok egyik leggyakoribb oka a rossz kommunikáció – miután elolvastad ezt a könyvet, garantáltan kevesebb idióta lesz körülötted. Találd meg az utat te is magadhoz és a többiekhez!

3 980 Ft – Central Médiacsoport Zrt.


Gazdag papa, szegény papa – Mit tanítanak a gazdag szülők gyermekeiknek a pénzről – amit a szegények és a középosztálybeliek nem tanítanak meg?

Robert T. Kiyosaki

Mit tanítanak a gazdag szülők gyermekeiknek a pénzről, amit a szegények és a középosztálybeliek nem tanítanak meg? Ez a könyv lerombolja a mítoszt, mely szerint a magas jövedelem az egyetlen út a gazdagsághoz; megmutatja, miért nem várhatjuk az iskolarendszertől, hogy megtanítsa a gyerekeket bánni a pénzzel; elmondja, mit tanítsunk meg…

2 950 Ft – Bagolyvár Könyvkiadó

Tippek

A budapesti Startup Világbajnoksággal indul az őszi szezon

Az startup szezon kezdeteként Budapest ad otthont a Startup Világbajnokság magyar fordulójának, ahol kiderül, melyik hazai vagy határon túli magyar startup jut ki a San Franciscó-i világdöntőre. A győztes a világ legjobb startupjaival versenyezhet, és esélyt kap az 1 millió dolláros befektetés elnyerésére.

Szeptember 9-én a Pozi.io, az ECC Hungary, a Hungarian Innovation Hub és a Nemzeti Innovációs Hivatal közös szervezésében megrendezik a Startup Világbajnokság Budapesti Fordulóját. Ez a verseny nemcsak a hazai startupok számára jelent kiugrási lehetőséget, hanem egyenesen a világpiac kapuját nyitja meg előttük. A budapesti forduló győztese ugyanis egyenes ágon jut ki a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a tét egy 1 millió dolláros befektetés és a nemzetközi reflektorfény.

A Startup Világbajnokságot a San Francisco-i Pegasus Tech Ventures alapította, és mára 80 országot összekötő, rangos nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A világ minden tájáról érkező győztesek a kaliforniai döntőn mérik össze erejüket, ahol a legígéretesebb technológiai újítások és üzleti ötletek kerülnek a befektetők és a globális piacvezetők elé.

Határokon átívelő tehetségkutatás
Az idei budapesti forduló különlegessége, hogy határon túli magyar közösségekből – például Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból – is várják a jelentkezőket. Ezáltal a Kárpát-medence legkreatívabb és leginnovatívabb vállalkozói együtt mutathatják meg, mire képesek a világ színpadán.

„A Startup Világbajnokság több, mint egy verseny – ez egy ugródeszka a világpiacra. Olyan kapcsolatok születnek itt, amelyek hosszú távon meghatározhatják egy vállalkozás jövőjét. A célunk, hogy a magyar és határon túli tehetségek együtt képviseljék a régió kreatív erejét”

– hangsúlyozzák a szervezők.

A magyar startupok eddig is bizonyították rátermettségüket. A legutóbbi budapesti forduló győztese, a Doki app, San Franciscóban komoly befektetői érdeklődést váltott ki. Ez bizonyítja, hogy a magyar innováció versenyképes a világ élvonalában is.

Hogyan lehet jelentkezni?
A budapesti fordulóra minden olyan startup jelentkezhet, amely innovatív termékkel, szolgáltatással vagy technológiai megoldással rendelkezik, és szeretné megmérettetni magát a világ legjobbjai között.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 2.
Jelentkezés és további információ: https://pozi.io/competitions/swchungary2025

A Startup Világbajnokság Budapesti Fordulója nem csak egy verseny, egy találkozóhely, ahol a fiatal vállalkozók, befektetők, iparági szakértők és mentorok egyaránt jelen vannak. Az esemény célja a tudásmegosztás, a partnerségek kialakítása és a hazai innováció erősítése.

A verseny időpontja: 2025. szeptember 9.
Helyszín: Budapest Hungarian Innovation Hub.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Augusztus végéig köthetnek szerződést a cégek a kiberbiztonsági auditról

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) együttműködve jelentős módosítás lépett hatályba a kiberbiztonsági auditok végrehajtásának határidejéről.

A rugalmasabb feltételek alapján azoknak a vállalkozásoknak, amelyek már tavaly is működtek 2025. augusztus 31-ig kell szerződést kötniük egy auditorral. Az SZTFH szeptember 15-től ellenőrzi a szerződések meglétét. Az idén alakult cégek két évük van az audit befejezésére.

Minden olyan, kiberbiztonsági auditköteles szervezetnek, amely 2025. január 1-je előtt kezdte meg működését, legkésőbb 2026. június 30-ig meg kell valósítania az első kiberbiztonsági auditját. Ennek érdekében azonban legkésőbb 2025. augusztus 31-ig szerződést kell kötniük egy, az SZTFH által nyilvántartott auditorral az informatikai rendszereikre vonatkozó audit elvégzésére.

A Nagy Elek elnök vezetésével megújuló kamarai vezetés a vállalkozások érdekeinek képviseletében kiemelten fontosnak tartja, hogy a hazai cégek számára a jogszabályi megfelelés ne okozzon aránytalan adminisztratív és működési terhet. Az új szabályozás lehetőséget teremt arra, hogy a piaci szereplők kellő időben és tervezhető módon készülhessenek fel a kibervédelmi követelmények teljesítésére.

A Hatóság tájékoztatása szerint 2025. szeptember 15-től megkezdődik annak ellenőrzése, hogy a kötelezett szervezetek rendelkeznek-e érvényes szerződéssel a kiberbiztonsági auditra vonatkozóan. Az SZTFH által nyilvántartott auditorok listája a Hatóság hivatalos honlapján, a Nyilvántartások / Kiberbiztonság / Auditorok menüpont alatt érhető el.

Azok a szervezetek, amelyek 2025. január 1. után jöttek létre, a nyilvántartásba vételüket követő két éven belül kötelesek elvégeztetni az első kiberbiztonsági auditot.

Az MKIK továbbra is elkötelezett abban, hogy aktívan közreműködjön az üzleti környezet biztonságosabbá tételében és a megújult vezetése a jövőben is aktív és határozott partner kíván lenni a döntéshozatali folyamatokban, szem előtt tartva a gazdasági szereplők valós igényeit. Az első lényegi eredmények közé tartozik, hogy az idén februárban, kamarai kezdeményezésre elindított Demján Sándor Program széles körű támogatást nyújt a vállalkozásoknak – a technológiai fejlesztésektől a tőkejuttatáson át a digitális kihívások kezeléséig. A Kamara munkájának köszönhetően a hazai kkv-k adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási ESG beszámolási kötelezettség 2027-re tolódik, a kisvállalati adó (kiva) értékhatárának növelésére került sor, illetve a kötelező könyvvizsgálói előíráshoz kapcsolódó árbevétel-határ is emelésre került. Ide tartozik még, a sokakat érintő és legnagyobb hatású intézkedés, aminek keretében megtörtént a legkisebb (egyéni)vállalkozók számára az általános forgalmi adó alanyi adómentes értékhatárának 18 millió forintra emelése.

Az MKIK egy olyan gazdasági környezet kialakításán dolgozik, amelyben a vállalkozások tanulnak, fejlődnek, beruháznak, innoválnak és egyre magasabb hozzáadott értéket teremtenek, így a kamarai átalakulásból az egész ország profitál.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Takarítás kánikulában? 5 tipp, hogy a nyári rendetlenség ne legyen stresszforrás

Mert a házimunka nem megy szabadságra, de te igenis megérdemled.

A nyár a napsütés, a késői vacsorák és a nappalin végigmasírozó homokos lábnyomok évszaka. Míg az évszak maga a lelassulásról szól, a nyári rendetlenség ettől függetlenül beköszönt. Különösen, ha gyerekek, háziállat vagy egy morzsát repítő ventilátor is része a képletnek.

A már Magyarországon is elérhető, legújabb okosotthon-technológiai márka, a MOVA 5 egyszerű tippet állított össze, hogy kevesebb erőfeszítéssel, több nyugalommal tartsd rendben az otthonod nyáron is.

  1. Alakíts ki egy „parkolózónát” a bejáratnál

Papucsok, focilabdák, vizes törölközők – ha van egy kijelölt helyük az ajtó mellett, kevesebb eséllyel vándorolnak be a lakás minden szegletébe. Egy kis pad, néhány akasztó és egy mosható lábtörlő csodákat tehetnek..

  1. Automatizálj, ahol csak lehet, és pihenj, ahol rád fér

Okos ütemezéssel és hangvezérléssel akkor is indulhat a takarítás, ha nem vagy otthon – vagy még fel sem ébredtél teljesen. Hagyd, hogy a technológia dolgozzon, amíg te nyújtózol a kanapén. Ez a nyár rólad szól, megérdemled.

  1. Csempéssz friss illatokat a térbe

A nyitott ablak kellemes szellőt hoz – de gyakran pollent is. Egy gyors tipp: használj citromos vagy eukaliptuszos tisztítószert, ami frissít és kicsit elnyomja a meleg hatását is. Természetes légfrissítők vagy illóolajok szintén sokat segíthetnek.

  1. A forgalmas zónákat gyakrabban, de lazábban takarítsd

A konyha és a nappali extra terhelést kap nyáron. Napi, könnyedebb rendrakással – főleg olyan eszközzel, ami port és kiömlött dolgokat is kezel – könnyen megelőzheted a káoszt. Egy olyan készülék, ami felismeri a szobákat és azok sajátosságait, sok stresszt levehet a válladról.

  1. Használj okosabb tisztítóeszközöket

Bízd a munkát a technikára! Egy új generációs robotporszívó, mint a MOVA E30 Ultra, söpör, feltöröl, ki is üríti magát, miközben te épp a napsütéstt élvezed. Extra pont, ha felismeri a szőnyeget, és felemeli a felmosót, vagy nem ütközik bele a növényeidbe. Ez az igazi, kevés energiát igénylő megoldás a legnagyobb nyári rendetlenségekre.

Egy kis tudatosság, néhány okoseszköz és máris sokkal könnyebb rendben tartani a nyári otthont. Mert minél kevesebb idő megy el a takarításra, annál több marad arra, amitől tényleg nyárnak érezheted ezt az időszakot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss