Connect with us

Okoseszközök

Akár hónapokat is csúszhat az idei iPad Pro megjelenése

ipad pro

Azt már megszokhattuk, hogy a jelenlegi helyzetben egyre nehezebb beszerezni bizonyos termékeket a globális chiphiány miatt, ám ezúttal nem erről van szó, hanem egy másik alkatrész gyártása során ütközött problémákba a gyártó.

A 2020 idáig nem sok jót tartogatott a techőrültek számára. Az elmúlt időszakban belengetett chiphiány mostanra szinte mindenre kihat, és mindegy hogy valaki videokártyát, PlayStation 5-öt, laptopot vagy éppenséggel mosogatógépet szeretne vásárolni, szinte biztosan belefut majd ebbe a jelenségbe. Az Apple ezzel ellentétben eddig egész jó helyzetben volt, hiszen állítólag őket eleve kiemelt partnerként kezelik, ám úgy tűnik, hogy most ők is beleszaladtak egy problémába, méghozzá a frissen bejelentett iPad Próval kapcsolatban.

A Bloomberg forrásai szerint ugyanis gondok akadtak a miniLED kijelzők gyártásával, amely miatt előreláthatólag két hónap csúszással kell számolniuk a vásárlóknak. A panelt az Apple fejlesztette ki, és sokkal jobb a régebbi iPad-ekben található kijelzőknél. A 12,9 colos Liquid Retina XDR-re keresztelt panelek ugyanis 1.000.000:1-hez kontrasztarányt ígérnek, ráadásul akár 1600 nites fényerőre is képesek, és teszik mindezt 120 Hz-es képfrissítés mellett. Az új iPad Próba emellett már az Apple M1 chipje került, így sebességben is alaposan felülmúlja az elődöt. Nem véletlen tehát, hogy még a borsos árcédula (324.990 Ft-tól indul a legolcsóbb modell) ellenére is hatalmas a kereslet rá, ám úgy tűnik a rajongóknak még várniuk kell majd egy darabig a hőn áhított táblagépre.

Eredetileg május második felétől lett volna elérhető az idei iPad Pro, és az Apple magyar oldalán még mindig ez a dátum szerepel, ám minden bizonnyal hamarosan változni fog majd a kiírás. A hírek szerint egyébként a 12,9 colos miniLED kijelző előállítása kifejezetten nehéz, és komplex gyártást igényel, ráadásul a hozzá szükséges alkatrészek beszállítása is akadozik. Állítólag a beszállítók is egyre többet csúsznak, amely szintén visszavezethető a megnövekedett igényekre, illetve a nyers anyagok hiányára. Ahogy azt korábban említettük a félvezetők hiánya eddig kevésbé érintette a cupertinói céget, ám a legfrissebb jelentések szerint őket is utolérte a hiány, és a legújabb pénzügyi jelentésben már 4 milliárd dolláros bevétel kiesésével számolnak emiatt.

Forrás: Techlabor

Okoseszközök

Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között

A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.

A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.

A karácsonyi ajándékok népszerűségi listáját idén az ajándékutalványok vezetik – derül ki egy friss, novemberben megjelent, karácsonyi ajándékvásárlási szokásokat vizsgáló kutatásból. A vásárlók több mint fele választja ezeket, amelyeket szorosan követnek a ruházati cikkek (52 százalék), majd a játékok (37 százalék), a könyvek (29 százalék) és a technológiai termékek, például tévék, okostelefonok, okosórák és fülhallgatók (27 százalék), zárják az öt legkedveltebb kategóriát.

A technológiai eszközök különösen népszerűek a fiatalabb korosztály (18–34 évesek) körében, akik az átlagnál nagyobb arányban választanak ilyen típusú ajándékokat. Ez a trend a férfiak körében mutatkozik meg leginkább, esetükben a technológiai ajándékok a negyedik legnépszerűbb helyet foglalják el. A nemek közötti különbség ugyanakkor a vásárlások tervezésében érthető tetten leginkább: a férfiak 36 százaléka az ünnepet megelőző hónapban szerzi be az ajándékokat, szemben a nők 29 százalékával, akik inkább előre terveznek.

Az ajándékötletek legfőbb forrása továbbra is a személyes ajánlás: a vásárlók 39 százaléka dönt barátok, családtagok vagy online közösségek véleménye alapján. Ez különösen igaz lehet a technológiai termékek esetében, ahol a termékek specifikációja és személyes tapasztalatok nagy súllyal esnek latba. A felmérés arra is rámutatott, hogy az online vásárlás népszerűsége továbbra is töretlen. Az amerikai ajándékvásárlók 64 százaléka online tervezi lebonyolítani karácsonyi ajándékvásárlásait, míg 36 százalék inkább a bolti vásárlást preferálja. Az idősebb korosztály (35 év felettiek) azonban hajlamosabb személyesen vásárolni (38 százalék), szemben a fiatalabb generációval (30 százalék).

Túl a hagyományos ajándékokon

Az elmúlt években nőtt azok száma, akik a karácsonyi ajándékvásárlás során olyan innovatív megoldásokat keresnek, amelyek túlmutatnak a hagyományos ajándékokon. A technológia fejlődésével a modern eszközök, például az okosórák, sokkal többet nyújthatnak puszta funkcionalitásnál: egyszerre szolgálnak divatos kiegészítőként és akár praktikus eszközként szolgálhatnak az egészség és az aktív életmód támogatására.

Az olyan okosóra-modellek, amilyenek többek között a HUAWEI WATCH GT 5 sorozat, ma már nemcsak a technológia iránt érdeklődőknek lehetnek ideális ajándékok, hanem azok számára is, akik szeretnék nyomon követni egészségüket, edzéseiket, vagy egyszerűen egy stílusos, mindennapi kiegészítőt keresnek. A különféle anyagok és dizájnok – a bőrszíjas, fémes vagy sportos megoldások – biztosítják, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő modellt.

Nem véletlen, hogy az okosórák piaca dinamikus növekedést mutat: az éves átlagos növekedési ütemet (CAGR) 15 százalékra becsülik 2024 és 2032 között.[5] Ez is jól mutatja, hogy a viselhető technológiai eszközök hosszú távon is relevánsak maradnak, és a jövőben is meghatározó szerepet játszanak a fogyasztók életében.

Különleges karácsonyi ajánlatok

December 1. és 31. között különleges ajánlatokkal is találkozhatunk: a MediaMarkt üzleteiben és webshopjában a HUAWEI WATCH GT 5 széria bármelyik modelljének megvásárlása esetén a vásárlók 20.000 forint értékű ajándékkártyát kapnak, míg a Euronics üzleteiben és webshopjában a HUAWEI WATCH GT 5 szériás órák mellé egy HUAWEI Band 9 okoskarkötő jár ajándékba. Az Alza kínálatában a titán, a kerámia és a fehér fluoroelasztomer HUAWEI WATCH GT 5 Pro modell vásárlása esetén szintén egy HUAWEI Band 9 okoskarkötőt kapnak a vásárlók. Az ajánlatok a készlet erejéig érvényesek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Számos innovációs díjjal ismerték el az LG-t a CES 2025 bírái

A legjobb innovációknak járó díjakból hármat is kiérdemeltek a vállalat új termékei

Számos elismerést érdemelt ki az LG Electronics (LG) a CES® 2025 innovációs díjátadón technológiai és dizájnmegoldásaiért. A vállalat csúcskatagóriás életmód-megoldásai több mint 20 elismerést, köztük három rangos, a kiállítás legjobb innovációinak járó Best of Innovation díjat kaptak.

A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai szakkiállítása, a CES mögött álló amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) minden évben egy innovációs díjprogram (CES Innovation Award program) keretében, számos eszköz- és technológiai kategóriában ismeri el az év legújítóbb fogyasztói termékeit és szolgáltatásait.

Az LG díjainak hosszú listája – köztük három Best of Innovation díjjal – jól szemlélteti a vállalat elkötelezettségét a formatervezés és a technológiai innovációk iránt. Az LG megoldásait több kategóriában is díjazták, többek között a Mesterséges intelligencia (AI), a Háztartási gépek, a Gaming és eSport, a Képalkotás, a Videokijelzők, a Számítógépes hardverek és alkatrészek, az Okosvárosok és a Kiberbiztonság kategóriákban.

A 2025. januári CES kiállítás díjazott LG eszközei közül a vállalat OLED TV termékkategóriája érdemelte ki a legtöbb elismerést összesen hat innovációs díjjal, köztük egy Best of Innovation elismeréssel a Videokijelzők kategóriájában. Ezzel 2025 immár a harmadik év, hogy az LG OLED televíziói a Best of Innovation címmel büszkélkedhetnek. Az LG OLED TV-k 2013-as debütálásuk óta minden évben legalább egy CES Innovációs Díjat nyertek, ez pedig tovább erősíti a termékek prémium tévépiacon betöltött domináns szerepét.

Az LG webOS okostévé-platformja – amely a vállalat platformalapú szolgáltatási üzletágának egyik sarokköve –, a Kiberbiztonság kategóriában kapott innovációs díjat. Az LG „Affectionate Intelligence” mesterségesintelligencia-alapú okosotthon-hubjai szintén elismerésben részesültek a díjátadón. Ezek a fejlett eszközök a vállalat „AI Home” koncepciójának példái: új felhasználói értéket nyújtanak a vásárlóknak, és jelentős előrelépést jelentenek az intelligens otthonok kialakításában.

Az önállóan közlekedő AI Home Hub, amely mind a Mesterséges intelligencia, mind az Okosotthon kategóriában innovációs díjat nyert, multimodális érzékelési képességekkel rendelkezik, amelyek integrálják a hang- és képfelismerést. Az LG ThinQ ON, a generatív AI-jal működtetett AI okosotthon-hub szintén kiérdemelte a CES innovációs díját. Az AI Home „agyaként” működő LG ThinQ ON éjjel-nappal zökkenőmentes kapcsolatot tart fenn az otthoni készülékek és IoT-eszközök között.

Az LG UltraGear™ OLED Gaming Monitor három díjat is elnyert, köztük a Gaming & eSport kategória legjobb innovációja díját, valamint a Képalkotás kategória innovációs elismerését. Ez a fejlett monitor egyesíti az OLED technológia nyújtotta kivételes képminőséget a játékosokra szabott, optimalizált képmegjelenítési funkciókat.

Az UltraGear™ OLED Gaming Monitor mellett más innovatív LG termékek is díjat kaptak, köztük az LG gram Pro 2-in-1, az LG MyView Smart Monitor, az LG UltraFine monitor és az LG CineBeam projektor is, ami jól szemlélteti a vállalat kiemelkedő szerepét a különféle termékkategóriákban.

A 2025-ös CES kiállítás díjazott LG termékeinek teljes listáját január 5-én, az esemény alatt jelenti be a vállalat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Melody of Europe: Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

Melody of EU telekom

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán – amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg – Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő lüktetése kapott zenei formát, újszerű módon megjelenítve és hallhatóvá téve azt a szerves kapcsolatot, amely a Telekom hálózatain keresztül az embereket szerte Európában összeköti. A Melody of Europe premierjére november 27-én került sor Berlinben.

A Melody of Europe a Deutsche Telekom egyik leginnovatívabb projektje: egyedi és kreatív módon teszi hallhatóvá az európai emberek életritmusát és a köztük lévő kapcsolatot a digitalizáció és a művészet eszközeivel. A kezdeményezés egyszerre demonstrálja a digitális szolgáltató technológiai vezető szerepét, a zene közösségteremtő erejét, és azt az új korszakot, amelyben az adat, mint az egyik legfontosabb gazdasági-társadalmi erőforrás jelenik meg.

Mindig izgalmas, amikor ember és gép közös alkotásából formabontó, mégis élvezetes eredmény születik. A Melody of Europe egyrészt a kreativitás, a művészet és a technológia összekapcsolódását testesíti meg, ugyanakkor elkötelezettségünket is tükrözi emberek, közösségek összekapcsolása iránt a kontinens minden szegletében.” – hangsúlyozta Dominique Leroy a Deutsche Telekom igazgatósági tagja.

A projektben használt aggregált és anonim forgalmi adatok mögött a Deutsche Telekom kiterjedt, országokon átívelő telekommunikációs hálózata áll.  A vállalatcsoport folyamatosan fejleszti hálózati infrastruktúráját annak érdekében, hogy stabil és gyors felhasználói élményt biztosítson ügyfelei számára. A Magyar Telekom gigabit-képes optikai hálózatához több mint 1 millió ügyfél kapcsolódik, az 5G kültéri lefedettség országosan elérte a 71,8%-ot.  A határokon túlra kitekintve, a tíz Németországon kívüli európai leányvállalat szolgáltatási területén jelenleg a lakosság 72%-a fér hozzá az 5G-hez, és ez a szám a következő három évben várhatóan 95%-ra fog emelkedni. Németországban pedig ma már a lakosság 98%-a rendelkezik 5G-hozzáféréssel.

Ezek a hálózati kompetenciák tették lehetővé a Melody of Europe projekt megvalósítását is: a Deutsche Telekom Csoport adatokkal foglalkozó szakértői Balázs András Data Tribe Lead vezetésével, valamint Janosov Milánnal, nemzetközileg elismert adattudóssal együttműködve 109 milliárd mobil távközlési aktivitást (hívás, SMS, cellaváltás, mobil-adat használat) alakítottak anonim adatsorrá, majd zenei kompozícióvá a mesterséges intelligencia közreműködésével. A munka során a forgalom intenzitásának időbeli alakulását hangjegyekké transzformálták, egy egyszerű szabályt követve: a magasabb intenzitás magasabb hangot jelent. Az így kapott hanganyagot egy, kiterjedt klasszikus zenei ismeretanyaggal rendelkező AI alapú szoftver dolgozta fel. Az eredmény egy olyan zenemű lett, amely tükrözi Európa ritmusát, ezért kapta a Melody of Europe címet. „Az adat a szenvedélyem, és éppen ezért izgalmas volt részese lenni annak a folyamatnak, amely az absztrakt információkat kézzelfogható, érzelmileg rezonáló élménnyé alakította. A Melody of Europe egyedülálló példája annak, hogyan állhat szinergiában az emberi szakértelem és az AI képessége egy egyedi és jelentőségteljes projekt létrehozásában” – mondta Janosov Milan.

Berlin egyik külső kerületében üzemelő mobil cella generálta adathalmaz és egy kottán elhelyezett hangjegy viszonya? Talán elsőre nincs összefüggés. Éppen ezért izgalmas számomra, hogy az AI segítségével, új szemlélettel megmutassuk az adatokban rejlő határtalan lehetőségeket, különösen akkor, ha komplex, több területet lefedő óriási adatmennyiségről van szó.” – egészítette ki Balázs András.

A dallam illusztrációjaként elkészült egy generatív művészeti alkotás is, amely a fővárosok nevezetességeinek 3D-s modelljeit dolgozta fel a zene képi aláfestéseként Hayk Zakoyan médiaművész munkája nyomán. A digitális videó azt az érzetet kelti, mintha a néző az Európa-térképen áramló adatok folyamán utazná körbe Európa nevezetességeit.

Érdekesség, hogy a rendhagyó zenei kísérlet magyar gyökerekkel rendelkezik. Az előképe tavaly született meg Budapesten, a Magyar Telekom szakértői és Janosov Milán együttműködése nyomán, akik három és fél millió SIM kártya anonim és aggregált adatait hanggá komponálva alkották meg a főváros dallamát Budapest 150. születésnapja előtt tisztelegve.

A Melody of Europe premierjére november 27-én került sor Berlinben MISS vio-LINE és DJ Carter közreműködésével.

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss