Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Vállalkozók! Erre figyeljetek informatikai fejlesztés esetén!

informatikai

Az elmúlt hónapokban az IT világban megfigyelhető trendek alapján a 2022-es év elején sokkal nagyobb mértékben kell számolni a munkaerőhiánnyal és beszállítói nehézségekkel, mint az előző években, mely többek között a koronavírus okozta ellátási fennakadásoknak, valamint annak köszönhető, hogy a járvány kezdete óta sokan most látják elérkezettnek a pillanatot a munkahelyváltásra. Ezeket az előjeleket elsősorban azoknak a cégeknek érdemes figyelembe venniük, amelyek az idei évben terveznek informatikai fejlesztést. A megfelelő időben történő felkészüléshez indokolt lehet akár az alapoktól újragondolni az éves gazdasági terveket. De mégis milyen szempontokat kell figyelembe venni egy IT projekt tervezésénél a zökkenőmentes megvalósítás érdekében? Borzák Péter az INSPYRE ügyvezető igazgatójának elemzéséből kiderül.

“Az első üzleti negyedév szokásos nehézségei, többek között a nagy felmondási hullám előjelei már most érzékelhetők, hiszen projekttől függően akár 30-40%-al is drágábbak lehetnek a fejlesztői költségek, mint más időszakokban. Ennek ellenére a legfontosabb projektek biztos megvalósításához érdemes lehet minél előbb elkülöníteni a szükséges erőforrásokat, elindítani a nélkülözhetetlen beszerzéseket, valamint elkezdeni toborozni új dolgozókat vagy megkötni a szerződéseket külsős fejlesztőkkel. A megfelelő tervezéssel a cégek könnyebben bebiztosíthatják magukat az első üzleti negyedévre.

– emeli ki Borzák Péter, az INSPYRE ügyvezető igazgatója.

Munkaerő tekintetében, akár házon belül, akár házon kívül, a feladat kiszervezésével van betervezve a fejlesztés, ajánlott a gondos és körültekintő utánajárás a szakemberek tapasztalataival és korábbi munkáival kapcsolatban. Nagyon sokat számíthat, nem utolsó sorban pedig pénzt és időt lehet spórolni vele, ha a feljesztő dolgozott már korábban az adott iparágban.  Mivel a vállalatok általában abban az esetben rendelnek meg IT fejlesztéseket, ha automatizálni, innoválni, vagy digitalizálni szeretnének a területükön, ezért a fejlesztést végző csapatnak teljes egészében meg kell ismernie az adott iparágat és annak működési sajátosságait, eszköz és erőforrás igényét. Abban az esetben viszont, ha már dolgoztak korábban az adott szektorban, a jártasság hatására könnyebben képesek elkezdeni a fejlesztést, mellyel átlagosan 10-15%-ot is lehet spórolni időben és pénzben egyaránt.

Sokat számít, ha az informatikai fejlesztésre felkért szakemberek megismerik a projekthez kapcsolódó más feladatokat és azok felelőseit, hiszen ezzel is növelhető a hatékonyságuk, és a transzparencia segítségével akár átjárhatóság is teremthető a tevékenységek között.

Végül de nem utolsó sorban, ha egy vállalat már az egyeztetések alatt betekintést enged a saját cégkultúrájába, az jelentősen csökkentheti a későbbiekben az ebből fakadó félreértéseket. Mindenhol mások a keretek, míg bizonyos helyeken (pl. közlekedési vállalatoknál) a rendszerszintű működéshez elvárt hogy a dolgozók állandóan elérhetőek legyenek e-mailben vagy telefonon, és akár hétvégén is válaszoljanak a legfontosabb kérdésekre, addig ezt egyes informatikai csapatoknál a munkavállalói jogok megsértésének foghatják fel. Szintén sok múlik a döntéshozói szerepkörök tisztázásán és azon, hogy adott esetben. milyen szinten álló vezető szava a mérvadó. Ez utóbbi kijelölése különösen az ún. “lapos” hierarchiájú szervezeteknél okozhat gondokat. Mindezek előzetes egyeztetésével lényegesen megkönnyíthető és hatékonyabbá tehető az együttműködés bármilyen fejlesztési projekt ideje alatt.

“Ha egy tervezett projekt tekintetében a legtöbb fenti szempont érvényesül, akkor érdemes lehet az azt megvalósító szakembereknek hosszútávú együttműködési lehetőség felajánlani, hiszen ebből a vállalat és a partner is hosszú távon profitálhat.”

– fejezi be elemzését Borzák Péter.

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss