Gazdaság
Nógrádi faluból egy globális bank informatikai központjába
Tehetséges roma diákokat támogat a Morgan Stanley a „HBLF Romaster” programban.
Az előző tanévben 16 vállalat, köztük a Morgan Stanley budapesti központja vett részt a HBLF Romaster programban azzal a céllal, hogy a roma társadalomban bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség. A támogató vállalatok ehhez nemcsak anyagi segítséget nyújtanak – legalább ilyen fontos, hogy szakembereik mentorként segítik a diákokat, akik így betekintést nyerhetnek a cégeknél folyó szakmai munkába is.
Nyizsnyik Benjámin Nógrádmegyerben, egy észak-magyarországi kistelepülésen nőtt föl, szerény jövedelmű családban. Mivel unokabátyja számítógépeket szerelt, és őt is tanítgatta, Benjámin már gyermekként elhatározta, hogy informatikával szeretne foglalkozni. Jó néhány év távlatából most úgy látja, hogy valószínűleg sohasem valósult volna meg ez az álma, ha nem kerül kapcsolatba a globális bank budapesti technológiai központjának munkatársaival.
„Nem lennék diplomás és nem művelhetném ilyen szinten a szakmát, ha nem kapom meg azt a segítséget a Morgan Stanley-nél dolgozó mentoraimtól, amit diákéveimben megkaptam – mondja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tavaly mérnökinformatikusként végzett fiatalember. – A mentoraim az élet minden területén értékes tanácsokat adtak, segítettek, sok mindenben utat mutattak. Előfordult, hogy jóval a munkakezdés előtt bejöttek az irodába csak azért, hogy elmagyarázzanak nekem valamit.”
A kedvező tapasztalatok birtokában Benjamin a BSc-diploma megszerzését követően szerette volna a Morgan Stanley-nél kamatoztatni tudását, így jelentkezett a vállalat budapesti irodájába. Miután sikeresen teljesítette a felvételi procedúrát, ma szoftverfejlesztőként dolgozik a technológiai és elemző központban.
Segítség, tanulás, szorgalom: esély a munkaerőpiacon
Benjámin története ma még ritkaságnak számít. A KSH adatai szerint 18-24 éves roma fiatalok kétharmada legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, ami jelentős hátrányt jelent a roma közösségek felzárkózása előtt. Ezért hívta életre 2007-ben a Romaster tehetséggondozó programot a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF). A Morgan Stanley, amely nem sokkal a program indulása előtt, 2006-ban nyitotta meg magyarországi irodáját, az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek azóta is aktív résztvevője.
A Romaster célja, hogy segítsen azoknak a hátrányos helyzetű, roma származású, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú képzésben vesznek részt, így később versenyképes tudással lépnek a munkaerőpiacra – vagy tudásuk révén saját vállalkozásba fognak. Az elmúlt tizennégy évben már több száz diák kapott segítséget tanulmányaihoz a Romaster keretében, a 2020-2021-es tanév során 33-an. Közülük ketten érettségit, heten diplomát szereztek, fejlődésüket 16 vállalattól 36 mentor segítette.
A Romaster három pillérre épül:
- Az első a vállalatok által biztosított anyagi támogatás, amelyet a diákok tanulmányi célokra használhatnak fel.
- A második pillért azok a mentorok jelentik, akik a támogató cégeknél dolgoznak, és akikre nemcsak szakmai, de a hétköznapi életben is építhetnek a résztvevők.
- A harmadik pillér a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége.
A kapcsolatépítés lehetősége plusz esély a továbblépésre
A program során hosszú távú, 4-6 évet átölelő kapcsolat épül ki a diákok és a mentorok között. A tanulók közben betekintést nyernek egy nagyvállalat működésébe és kultúrájába is, így később könnyebben tudnak beilleszkedni a munka világába.
„A program egyik legfőbb ereje a kapcsolatépítés lehetőségében rejlik, hiszen a kapcsolati tőke fontos erőforrás lehet a diákoknak a jövőben – mondta el Hegyesiné Orsós Éva, a HBLF Romaster Alapítvány szakmai vezetője. – Az évek során a mentorok általában jó barátai, segítő társai lesznek a diákoknak, és olyan tapasztalatokkal szolgálnak az érettségire, felvételire való felkészüléstől a szakdolgozati témaválasztáson át az állásinterjúkra való felkészülésig, amelyek a családi körben gyakran nem állnak rendelkezésre.”
Hozzájárulás a társadalmi mobilitáshoz
A Morgan Stanley-nél évek óta számos munkatárs vesz részt mentorként a Romaster programban, köztük Nagy A. Gergely is, aki nyolc éve dolgozik a Morgan Stanley-nél.
„Bár tudatában vagyok annak, hogy egy-egy tehetség felkarolása nem oldja meg százezres tömegek felzárkóztatásának kihívását, de remélem, hogy minden ilyen történet hozzájárul a társadalmi mobilitás erősödéséhez – mondta el a mentori feladatairól a szoftverfejlesztő. – Fontos része a programnak, hogy mi, a támogató vállalatoknál dolgozó mentorok megismerhetjük a diákok hátterét, a roma kultúrát és a hátrányosabb helyzetű közösségek életkörülményeit. Ez a tapasztalat elősegíti a befogadó munkahelyi környezet megteremtését is.”
A Morgan Stanley jelenleg is több diákot támogat a Romaster keretében.
„Baranya megyében lakom a családommal egy kis faluban, és az anyagi támogatás mellett fontosnak érzem a mentorom pártfogását, akitől nemcsak tanulmányaimmal kapcsolatban kaptam segítséget, hanem emberileg is számíthattam rá”
– mondta el Orsós Gábor, a Pécsi Tudományegyetem végzős mesterszakos hallgatója.
A Romaster szervesen illeszkedik a Morgan Stanley törekvéseibe. A vállalat egyik alapértéke a „giving back” filozófia, a törekvés, hogy igyekszik visszaadni a közösségnek, amelyben dolgozik. Az elmúlt 15 évben a vállalat budapesti központja támogatta a Heim Pál Gyermekkórházat, kollégái részt vettek jótékonysági evezős versenyeken a Bátor Tábor javára, innovatív technológiák használatára tanították civil szervezetek munkatársait, és pénzügyi ismereteket oktattak hátrányos helyzetű roma gyerekeknek a BAGázs Egyesülettel. A fiatalok mentorálása, az egyetemi vendégoktatás vagy középiskolás lányoknak tartott programozó szakkörök szintén részei ennek a filozófiának.
Gazdaság
Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén
2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.
Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.
Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.
„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.
A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
Az Európai Bizottság július 16-án közzétette a 2028-tól kezdődő 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó javaslatát. Az új, közel 2 billió euró összegű költségvetési tervezet, más néven többéves pénzügyi keretrendszer, célja egy olyan keret létrehozása, amely hozzájárul egy független, biztonságos, és gördülékenyen működő európai gazdasághoz.
A Bizottság javaslatának célja az eddigi uniós költségvetés megreformálása, egyik fő pontja pedig az uniós bevételi rendszer modernizálása. Ennek érdekében egyrészt bizonyos, már meglévő bevételi forrásokat csoportosítanának át, másrészt pedig további saját forrásokat vezetnének be, amelyek diverzifikálnák és stabilabbá tennék az uniós költségvetés bevételi oldalát.
A Bizottság 5 fő saját forrás alkalmazására tett javaslatot, amelyek várhatóan évente 58,5 milliárd euró bevételt jelentenének az uniós költségvetés szempontjából. Az 5 fő saját forrás egyike az úgynevezett „Vállalati forrás Európáért” (Corporate Resource for Europe azaz CORE) nevű hozzájárulás.
A Bizottság javaslata alapján a CORE éves hozzájárulásként kerülne kialakításra, a fizetendő összeg pedig a jövedelemadóktól eltérően a nettó forgalom mértékén fog alapulni egy progresszív sávos rendszer alkalmazásával, amely biztosítaná a nagyobb nettó forgalommal rendelkező vállalatok többlethozzájárulását. Például, egy 100 millió eurónál nagyobb, de 250 millió eurónál kisebb bevételt elérő társaság adóterhe 100 ezer euró lenne – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.
A CORE fókuszába a multinacionális cégcsoportok kerültek, mivel a hozzájárulás megfizetésére azok az EU piacán működő társaságok lesznek kötelezettek, amelyeknek az éves forgalma eléri a 100 millió eurót. Az értékhatárból adódóan a kis-és középvállalkozásokat a kötelezettség nem érintené. A Bizottság ezzel arra is törekszik, hogy az egységes közös piacból nagyobb előnyt élvezők nagyobb mértékben járuljanak hozzá annak finanszírozáshoz.
Az új adónem, amennyiben bevezetik, mint az EU saját forrása hozzájárulna az EU bevételi forrásainak stabilizálásához és a költségvetési autonómiához. A tervezet pontos részletei még nem ismertek, és még számos vita és módosítás is várható a javaslat kapcsán. Mindazonáltal érdemes folyamatosan tájékozódni a különböző fejleményekről, mivel azok jelentősen befolyásolhatják a nagyobb vállalatcsoportok jövőbeli adókötelezettségeit – összegezte Bujtor Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív mesterséges intelligencia használatával (GenAI) és globális tehetséggondozással reagálnak a gyorsan változó üzleti környezet kihívásaira – derült ki a Deloitte friss felmérésből.
A kutatás öt kulcsterületre fókuszál – a technológiai fejlesztésektől és vezetői hatékonyságtól kezdve a működésre legalkalmasabb országok feltérképezésén át, a képzett munkaerő megtartásáig – bemutatva, hogyan válhatnak ezen szolgáltatóközpontok a vállalatokban az üzleti transzformáció és hatékonyság hajtóerejévé.
A Deloitte 2025-ös Global Business Services (GBS) felmérésben vizsgált vállalatok működésüket tekintve globális és többfunkciós megközelítést alkalmaznak. Stratégiai prioritásként kezelik a mesterséges intelligencia felhasználását és a digitális fejlesztéseket a működési folyamatok hatékonyságának javítása, a költségcsökkentés és a jobb ügyfélélmény elérése érdekében. Működésükben és a hagyományos üzleti szolgáltatásokon túlmutató tevékenység-portfóliójuk bővítésében pedig egyre meghatározóbb szerephez jut a specializált kompetencia központok felépítése, valamint a világ minden tájáról toborzott tehetségek bevonzása és fejlesztése.
A 2025-ös GBS felmérés öt markáns trendet elemez:
- Az új generációs képességek (next-gen skills) és a kiemelkedő ügyfélélmény növekvő jelentősége
A kutatás eredménye szerint a szervezetek a következő három évben egyre nagyobb figyelmet fordítanak új generációs kompetenciáik fejlesztésére, és digitális képességeik továbbfejlesztésére. A digitalizációt prioritásként kezelő vállalatok csaknem fele működtet GBS-központokat a jelentős digitális és adatkezelési kompetenciákat kínáló Indiában. Mindemellett az ügyfélélmény javítása azért válik még inkább jelentőssé, mert a szervezetek az ügyfelek hűségének növelése mellett így tudják megkülönböztetni magukat versenytársaiktól.
- Egységes vezetés, növekvő megtakarítások
A globális üzleti szolgáltatásokban jellemzően a stratégia meghatározása globálisan történik, míg az ügyfélélményt javító és a napi működést befolyásoló döntések meghozatala a helyi GBS és szakterületi vezetők feladata. A kutatás szerint a globális GBS-vezető pozíciót működtető és hatékony, központi döntéshozatali rendszert kiépítő vállalatok 55 százaléka átlagosan 20 százalékot meghaladó megtakarítást ért el.
- Befektetés a generatív mesterséges intelligenciába (GenAI) és az adatbiztonságba
A globális szolgáltató cégek elsősorban technológiai fejlesztésekkel és üzleti folyamataik fejlesztésével igyekeznek elérni hatékonyságnövelési és költségcsökkentési céljaikat, melyek magukban foglalják például a GenAI technológia alkalmazását, különféle automatizációs megoldások bevezetését vagy adatelemzési képességeik javítását. A kutatásban részt vevő vállalatok 58 százaléka már elindult (vagy tervezi az indulást) a generatív mesterséges intelligencia világába. Elsősorban a pénzügyek és az informatika területén alkalmaznak a cégek AI megoldásokat jellemzően a számlakezelésben, chatbotok alkalmazásában és az adatelemzés területén.
- A legvonzóbb országok a globális üzleti szolgáltatók szemszögéből
A mezőnyből kiemelkedő India, az Egyesült Államok és Lengyelország 2019 óta minden alkalommal szerepelt a kedveltségi lista első öt helyezettje között. Mexikó a munkaerő és a technológia elérhetősége és a versenyképes költségszint miatt tartja a két éve megszerzett harmadik pozícióját. Feljövőben van és idén bekerült Portugália is a Top 10-be, ahol Magyarország, Malajzia és Spanyolország évek óta stabil szereplők.
- Nagy a kereslet a jól képzett munkaerőre
Szolgáltató tevékenységük bővüléséhez igazodva a globális üzleti szolgáltató szervezetek fele tervez létszámbővítést új feladataik ellátására, de a tehetségek felkutatása és megtartása komoly kihívást jelent. A jelentkezők egy részénél a képességek és a képzettség hiánya jelent gondot, míg egyes országokban a magas fluktuáció és a megnövekedett munkaerőköltségek állítják kihívás elé a cégeket. A vállalatok erős és vonzó vállalati kultúra kialakításával, a helyi munkaerőpiaci viszonyokhoz igazított javadalmazási rendszerrel és az ahhoz kapcsolódó, a munkavállók jólétét támogató intézkedésekkel, például a hibrid munkavégzési modell bevezetésével igyekeznek kezelni a problémát.
A Deloitte a globális üzleti szolgáltatások piacát áttekintő, sorrendben a 14. Global Business Services (GBS) Survey című felmérését (korábbi nevén Global Shared Services and Outsourcing Survey) 2024 harmadik és negyedik negyedévében állította össze. A kutatásban több mint 30 ország kétezer iparági szereplőjének válaszait használta fel a Deloitte, amelyeket az elmúlt 8 évben gyűjtött.
A teljes tanulmány ide kattintva érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság1 hét ago
Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
-
Tippek2 hét ago
A One Magyarország több mint 90 országban biztosítja 5G roaming szolgáltatását
-
Zöld2 hét ago
A világ legfenntarthatóbban működő vállalata a Schneider Electric a TIME és a Statista rangsora alapján
-
Gazdaság1 hét ago
Megjelent az Otthon Start jogszabálytervezete
-
Mozgásban3 nap ago
Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja
-
Okoseszközök2 hét ago
TOP 10+1 vezeték nélküli fülhallgató: melyiket érdemes megvenni 2025-ben?
-
Tippek2 hét ago
Schrödinger növénye: nem tudjuk, él-e, amíg ki nem nyitjuk a csomagot
-
Ipar2 hét ago
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése