Okoseszközök
Tedd próbára Coolbotot, a Talk-A-Bot AI chatbotját!
Mesterséges intelligenciával működő chatbot segíti mától a hazai pályaváltókat.
Március óta közel 1000 érdeklődő tette próbára Coolbotot, a Codecool Programozóiskola chatbotját. A magyar Talk-A-Bot által fejlesztett chatbot hamarosan a Codecool osztrák és román iskoláinál is tehermentesíti a helyi ügyfélszolgálatot, ami az elmúlt időben tapasztalt érdeklődési hullám miatt kifejezetten előnyös mind a cégnek, mind a tanfolyam iránt érdeklődőknek.
Jelenleg is több száz ember végzi tanulmányait online, vagy oktatótermi képzés keretében a Codecoolnál. Egy-egy erősebb hónapban a beiratkozók száma eléri a százat is. Ez azzal jár együtt, hogy naponta akár több tucatnyian is érdeklődnek a képzés részletei iránt, e-mailen, telefonon, a közösségi média oldalakon keresztül vagy akár személyesen is, például a külön erre a célra szervezett toborzási rendezvényeken, nyílt napokon.
Noha a Codecool honlapján minden képzésről a legfrissebb információ elérhető – és igyekeznek a legrészletesebben, személyes példákkal, kifejezetten ügyfélszempontú megközelítéssel összegezni a tudnivalókat – így is rengeteg plusz kérdése merül fel az érdeklődőknek.
„Egy karrierváltás elhatározása olyan elköteleződés, ahol érthető, hogy teljeskörű tájékoztatást várnak el a jelentkezők. Van, akit csak az emberi hang győz meg, más meg ódzkodik attól, hogy felhívjon minket, és inkább írásban szeretne látni minden peremfeltételt, és ha lehet, akkor rögtön, a kérdés felmerülése pillanatában”
– mondja Boda József, a Codecool társalapító-ügyvezetője.
Ez azonban jelentős erőforrást köt le a szervezetnél, ezért határozta el a Codecool, hogy a diáktoborzást és tájékoztatást végző ügyfélszolgálat munkáját online chatbot beállításával tehermentesíti. A magyar Talk-A-Bot éppen ilyen rendszerek kialakítására és üzemeltetésére jött létre, mentalitásában is hasonlít az egykor hasonló startupként induló Codecoolhoz, így konstruktív légkörben, gyorsan zajlott a fejlesztés.
„A Coolbot nem csak azért fontos számunkra, mert csapatunkban számos, a Codecoolnál végzett munkatárs dolgozik, hanem mert saját fejlesztésű mesterséges intelligencia rendszerünket építettük a chatbotba, ami jelentősen növeli az eszköz hatékonyságát. Emellett a Codecool kiváló példa arra, hogy a chatbottechnológia mára nem csupán a nagyvállalatok számára jelent hatékony eszközt, hanem egy kkv által is gazdaságosan üzemeltethető”
– mondta Deliága Ákos, a Talk-A-Bot alapító-ügyvezető igazgatója.
A Coolbotnak elnevezett chatmodul 15 témában és 50 altémában kínál naprakész információt a Codecool képzéseivel kapcsolatban, bekezdésekre tagoltan. A kívánt információhoz eljuthat az érdeklődő menüpontok és feleletválasztások útján is, de bátran megpróbálkozhat egyszerűbb kérdések közvetlen feltevésével is. Ilyenkor a rendszer kulcsszavak, vagy akár kész mondatok felismerése révén kínálja fel a legmegfelelőbb választ. Akár olyan kérdésekkel is lehet hozzá fordulni, hogy „Mennyit lehet ezzel keresni?”, vagy „Ki alkalmas programozónak?”
Persze egy társalkodónőt még nem helyettesít egy ilyen chatbot, de a Talk-A-Bot fejlesztői számos olyan kérdésre is frappáns válaszokkal készítették fel Coolbotot, amit a lelkes látogatók többnyire fel szoktak tenni. Érdemes tehát tenni egy próbát, megkérdezni tőle, hogy fiú-e vagy lány, mennyire tartja saját képességeit, illetve mi várható időjárás terén.
Természetesen a Coolbot igazi haszna nem a látogatók szórakoztatása, hanem naprakész, pontos, kielégítő mértékű információ nyújtása napszaktól és kampányidőszaktól függetlenül.
„Az első néhány hónap után az ügyfélszolgálati funkciókat ellátó toborzási munkatársak átlagosan 15%-kal csökkenő terhelést tapasztaltak a Codecool egyéb információs csatornáin, miközben már 800 beszélgetés zajlott le a fáradhatatlan Coolbottal”
– meséli Csepely Krisztina, a Codecool diáktoborzási és ügyfélszolgálati vezetője.
“Az így felszabaduló munkaórákat a Codecool emberei a tanulmányaikat frissen megkezdők on-boardingjára, valamint az elméleti oktatás után a valódi vállalati fejlesztői környezetbe csöppenők támogatására fordíthatják.”
A Coolbot kialakításának sikerét az is igazolja, hogy az elmúlt hónapokban semmilyen nagy változtatást nem kellett eszközölni a működési mechanizmusban és a válaszokat kezelő algoritmusban. A szakmai szlengben „bottanítóknak” becézett fejlesztők tehát jó munkát végeztek, csupán a frissentartás, és néhány gyakoribb kérdés finomhangolása merült fel ügyféloldalról.
A Coolbot jelenlegi tudásával a jelentkezési felületig, az egyes kurzusok teljeskörű megismeréséig képes elnavigálni az érdeklődőt, és szükség esetén email útján köti össze élő emberrel. A Codecool tervei között szerepel, hogy ennél komolyabb, a tanulmányi szerződés megkötéséig terjedő feladatokat is Coolbotra bízzanak: például a belépő szintű angol nyelvi teszt, a logikai előszűrés, és a személyi azonosítás beiktatásával akár más felvételi procedúrák is integrálhatóak. Ezt megelőzően egyelőre a román és osztrák nyelvi mutációkat és a helyi képzési információk felvitelét tervezik. Az oktatás, a mentorálás és a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésben való támogatás azonban továbbra is a Codecool készséges munkatársainak feladata marad.
Okoseszközök
Baseus prémium Inspire széria – a kiváló hangzás most szélesebb közönség számára válik elérhetővé
A prémium hangélmény általában prémium árral jár — a Baseus azonban készen áll átformálni a piacot az új Inspire széria bevezetésével, elérhető áron.
A vezető globális fogyasztói elektronikai márka zászlóshajó audio termékcsaládja a Bose legendás hangolását ötvözi a Baseus innovatív dizájn-, akusztikai- és AI-megoldásaival.
Az Inspire széria három tagja Magyarországon is kapható decembertől: az XH1 zajszűrős fejhallgató, az XC1 open-ear fülhallgató és az XP1 zajszűrős fülhallgató, amelyek kedvező árazásával a minőségi hangélmény szélesebb közönség számára is elérhetővé válik.
„Mindenkit megillet az a fajta inspiráció, amit a zene adhat”
– mondta He Shiyou, a Baseus vezérigazgatója.
„Szeretnénk, ha a kiváló hangélmény hozzáférhetőbb lenne, alkalmazkodva az eltérő életstílusokhoz. Éppen ezért az Inspire szériát Sound by Bose technológiával kínáljuk, hiszen minden pillanat minőségi hangzást érdemel.”
Baseus Inspire XH1 zajszűrős fejhallgató
Az Inspire XH1 fejhallgató kivételes hangminőséget nyújt a Sound by Bose technológiának köszönhetően, emellett támogatja a Dolby Audio hangzást, valamint a Hi-Res Audio- és az LDAC-kodekeket, így akár 990 kbps sebességgel továbbítva a zenét, tömörítetlen részletességgel. A 360°-os hangszíntér életre kelti a zenéket, filmeket és játékokat — részletgazdag, kristálytiszta, torzításmentes hangzással.
A SoundFit technológiával a fejhallgató hangzása egyénileg testreszabható a felhasználó hallásprofilja alapján — ezzel minden hangerőn optimális hangélményt nyújtva —, a négyrétegű ANC-rendszer pedig akár –48 dB-lel is képes csökkenteni a külső zajt. A dedikált, ötmikrofonos rendszer és a fejlett DNN-algoritmusok kiváló, tiszta beszédhangot biztosítanak még 75 dB(A) zajszintű környezetben is.
Az akkumulátor akár 100 órás üzemidőt nyújt, 10 perc töltéssel pedig további 12 óra használat érhető el. A puha és modern műbőr anyagú fülpárnák, valamint a memóriahabos, párnázott fejpánt hosszú távon is pehelykönnyű érzetet, kényelmes viseletet nyújtanak.
Baseus Inspire XC1 open-ear fülhallgató
A Baseus Inspire XC1 open-ear, fülre csíptethető fülhallgató prémium hangzást és kényelmes mindennapi használatot kínál. Egyike azon kevés fülhallgatónak a kategóriában, amelyek nyitott kialakítás mellett is magas minőségű hangélményt nyújtanak.
A hibrid, kétutas meghajtó (dinamikus mélyhangszóró és Knowles kiegyensúlyozott armatúrás magas hangszóró) Hi-Res Audio Wireless tanúsítvánnyal és LDAC-kodekkel részletgazdag, dinamikus hangzást ad, a kiegyensúlyozott hangszóróegységet közvetlenül a fülcsatornához irányítja. A független BA-tweeter közelebb helyezkedik el a fülhöz, így a közép- és magas hangok tiszták, a hangszivárgás minimális: mindössze 47,2 dB(A).
A fülhallgató egyedülálló „zero-sense” levegőpárnás kialakítása, a puha, bőrbarát szilikon fülpárnák hosszantartó, kényelmes használatot biztosítanak. A készülék egy fülön mindössze 6 grammot nyom, a továbbfejlesztett csuklós rögzítés pedig akár 10000 hajlítást is gond nélkül elvisel, így mozgás közben is stabilan a helyén marad.
A négy mikrofonból álló, mesterséges intelligencia által vezérelt hangfelismerő rendszer (AI ENC: környezeti zajszűrés) automatikusan a beszédhangra fókuszál, miközben hatékonyan kiszűri a szél- és háttérzajt. Így a beszélgetések mindig tiszták maradnak, legyen szó szeles utcáról vagy zajos városi környezetről.
A készülék egyetlen feltöltéssel akár 8 órán át használható, a töltőtokkal pedig akár 40 órás üzemidő érhető el, de rendelkezik gyorstöltéssel is, amelynek során egy 10 perces töltés 2,5 órás további működést tesz lehetővé.
Az IP66 szabvány szerinti védelem garantálja a fülhallgató ellenállóságát a fröccsenő vízzel, izzadsággal és esővel szemben, így akár vízi sportokhoz, akár esős napokon is megbízható társ.
A Baseus Inspire XC1 Multipoint csatlakozást kínáló Bluetooth® Core 6.1 támogatással érkezik, így egyszerre két eszközhöz csatlakoztatható — például játékhoz az egyik eszközön, zenehallgatáshoz a másikon —, miközben a Baseus Smart Connect rendszer gondoskodik a szakadásmentes hangzásról. A prémium hangminőség, a fejlett funkciók és az ergonomikus kialakítás révén az Inspire XC1 a valódi audiofil felhasználók számára is tökéletes választás.
Baseus Inspire XP1 zajszűrős fülhallgató
Az XP1 ear-in zajszűrős fülhallgató a Sound by Bose technológiát és a Dolby Audio hangzást egyesíti a magával ragadó, kristálytiszta hangélményért, miközben fejlett, adaptív ANC- rendszere akár –50 dB zajszűrésre képes, a környezethez igazodva.
A PU+PEEK kétrétegű membrán kristálytiszta magasakat és mély, erőteljes basszust biztosít, a SuperBass 3.0 és SuperBalance 3.0 pedig dinamikusan igazítja a hangzást a tartalomhoz.
Az ergonomikus dizájn leköveti a fül természetes íveit, jól illeszkedik viselőjéhez, a bőrbarát szilikon fülpárna pedig „ernyő-szerű” kialakításával maximalizálja a komfortot és a hangszigetelést, miközben a hatmikrofonos AI- rendszer szélálló, akár 80 dB(A) zajszint mellett is tiszta hívásokat garantál.
Az üzemidő akár 8 óra is lehet (ha az ANC ki van kapcsolva), míg a töltőtök használatával akár 45 óra is elérhető és 10 perc töltés akár 2,5 óra további használatot tesz lehetővé.
Árak és elérhetőség
A készülékek az Euronics, az iPON, a MediaMarkt, a Notebook.hu és a Telekom kínálatában még december folyamán elérhetők lesznek.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
A mobiltelefonok piacán is hódít az AI
24 százalékkal több mobiltelefont értékesítettek a novemberi „cyber” akcióban a Magyar Telekomnál, mint egy átlagos hónapban.
A november sztár készüléke az iPhone 17 Pro Max volt, 256 GB memóriával. Az ügyfelek nagyon magas arányban továbbra is részletre vásárolnak, hűségidő vállalásával, hogy ezzel is maximalizálják az elérhető kedvezményeket. Az akció alatt az idei átlagos forgalomhoz képest megduplázódott az online vásárolt készülékek aránya, a legmagasabb elérhető extra kedvezmény pedig elérte a 44 ezer forintot a szolgáltatásokhoz kapcsolódó készüléktámogatáson felül.
Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a mobiltelefonok értékesítése a Magyar Telekomnál a novemberi „cyber” hónap akció keretén belül. A lakossági ügyfelek legnagyobb része továbbra hűséggel vásárol készüléket, kihasználva az elérhető kedvezményeket és a részletfizetési lehetőséget – ez nem változott a novemberi kedvezményes időszakban sem. Az ügyfelek a múlt hónapban a szolgáltatásokhoz kapcsolódó készüléktámogatáson felül akár 44 ezer forint kedvezménnyel is vásárolhattak új mobilt, okosórát, tabletet, notebookot, TV készüléket, okosmonitort vagy meghatározott játékkonzolt.
A legnépszerűbb mobilok a cyber novemberben belépő kategóriában a Samsung Galaxy A17, a Xiaomi Redmi 15C és a Honor 400 LITE voltak, míg a középkategória első három helyezettje a Samsung Galaxy A56, a Xiaomi 15T Pro5G és a Xiaomi 15T 5G. Csúcskategóriában és összességében is taroltak az iPhone készülékek: a kategória és a teljes novemberi értékesítés győztese az iPhone 17 Pro Max (256GB), a kategória másik két helyezettje pedig az iPhone 16 és 15 készülékek voltak.
Az online csatornák népszerűsége tovább nőtt: a novemberi forgalom duplázta az idei átlagos havi online értékesítést. Új rekordot döntött a felújított készülékek eladása is, a korábbi használt készülékeknél mért havi rekord másfélszeresére nőtt a múlt hónapban.
„Folyamatosan azért dolgozunk, hogy digitális megoldásainkkal – készülékekkel és szolgáltatásokkal egyaránt – minél több ügyfelünk számára teremtsünk lehetőséget az előrelépésre. Ezért örülünk cyber akciónk sikerének, hiszen az újabb, egyre több funkciót kínáló készülékek a digitális megoldásokban is előrelépést jelentenek. Azt látjuk például a készülékeknél, hogy a mesterséges intelligencia már nem kizárólag a csúcskategóriás mobilok kiváltsága, hanem egyre több mobilban alapfunkcióként is megjelenik; az egyre növekvő adatforgalommal párhuzamosan pedig a memóriát illetően is az egyre nagyobb tárhelyek mellett teszik le voksukat az ügyfelek”
– mondta el Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
A hazai felnőtt lakosság által használt mobilkészülékek kora átlagosan 2,8 év, ami minimális elmozdulást jelent csupán az elmúlt 5 évben (2020: 3 év)1. Új készüléket a döntő többség (73%) akkor vásárol, ha az előző már nem működik megfelelően, ezen belül is előfordul, hogy az előző váratlanul, hirtelen meghibásodik (29% tapasztalt már ilyet). Körülbelül minden negyedik okostelefon használó (28%) az akkumulátoridő nem megfelelő teljesítménye esetén dönt új készülék vásárlása mellett. Vannak olyanok, akik a hűségidő lejártakor automatikusan új eszközt vásárolnak (12%), 5% pedig fix időközönként (pl. kétévente) vásárol új mobiltelefont.2
Új készülék kiválasztásánál a Magyar Telekom tapasztalatai szerint az akkumulátor kapacitása, a kamera funkciók, valamint a memória mérete a legfontosabb kiválasztási szempont. Várhatóan ezek a paraméterek a jövőben kiegészülnek az AI képesség meglétével – idén azonban ez még kisebb hangsúllyal jelenik meg az ügyfelek döntéseiben.
1 MSD, Market Share and Demand kutatás/2024, 18+ hazai lakosságra reprezentatív minta
2 PWC, e-kereskedelmi kutatás/2025, digitálisan affinis hazai felnőtt lakosságra reprezentatív minta
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Még letisztultabb felhasználói élményt hoz a One UI 8.5 bétaverziója
A Samsung bemutatja a One UI 8.5 bétaverzióját, amely megkönnyíti a kreatív tartalmak létrehozását és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein.
A One UI 8.5 lehetővé teszi, hogy a felhasználók kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban tudjanak dolgozni, és olyan frissítéseket hoz magával, amelyek tovább növelhetik a teljesítményt, megkönnyíthetik az eszközkezelést és fokozott biztonságot nyújthatnak.
One UI 8.5: Mit jelent a tartalomgyártásban?
A One UI 8.5 a tartalmak létrehozását és megosztását is jelentősen megkönnyítheti. A frissített Fotósegéddel[i] a felhasználók megszakítás nélkül generálhatnak új képeket. A funkciói lehetővé teszi, hogy folyamatosan szerkesszék a fényképeket, anélkül, hogy minden egyes változatot külön el kellene menteniük. Miután végeztek a módosításokkal, az összes változatot áttekinthetik a szerkesztési előzményekben és egyszerűen kiválaszthatják a kedvenceiket.
A megosztás is gördülékenyebb a Quick Share[ii] fejlesztéseinek köszönhetően, amely képes lehet felismerni a fotókon szereplő személyeket és felajánlja a közvetlen küldés lehetőségét a képekhez tartozó kontaktoknak.
Hogyan segíti a One UI 8.5 az eszközök közötti csatlakoztathatóságot?
Az új, eszközök közötti csatlakozást támogató funkciók megkönnyítik azok kezelését, legyen szó fájkezelésről, a hálózatmegosztásáról vagy a közeli eszközökkel való kommunikációról. A Hangközvetítés[iii] az Auracast segítségével egyszerű kommunikációt tesz lehetővé a közeli LE Audio technológiát támogató eszközökkel. A különböző médiaforrásokból származó hangok mellett a felhasználók mostantól a saját hangjukat is közvetíthetik Galaxy okostelefonjuk beépített mikrofonjával. Ez a megoldás kiválóan használható például túrákon vagy rendezvényeken.
A Tárhelymegosztás[iv] még gördülékenyebb felhasználói élményt biztosít a Galaxy ökoszisztémában azáltal, hogy más Galaxy eszközökön, például táblagépeken és PC-ken tárolt fájlokat közvetlenül a Saját fájlok alkalmazásban is elérhetővé tesz. Emellett lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy más Samsung eszközökről, például a tévéjükről is hozzáférjenek az okostelefonjukon lévő fájlokhoz.
Hogyan maradnak védettek a Galaxy eszközök?
A One UI 8.5 tovább erősíti az eszközök védelmét, és könnyen áttekinthetővé teszi a biztonsági beállításokat. A Lopásvédelem biztosítja az okostelefonok és a rajtuk tárolt adatok biztonságát elvesztés vagy lopás esetén is. A rendszer automatikusan zárolja a képernyőt, ha egymás után túl sok sikertelen kísérlet történik a személyazonosság ujjlenyomatos, PIN-kódos vagy jelszó alapú ellenőrzésre. A Személyazonosság-ellenőrzés a korábbinál is több beállítást véd, így egy extra biztonsági szintet biztosít kritikus helyzetekben.
Elérhetőség
A One UI 8.5 bétaverziója december 8-tól válik elérhetővé a programban részt vevő országokban[v], elsőként a Galaxy S25 sorozat készülékein. A felhasználók a Samsung Members alkalmazáson keresztül jelentkezhetnek a programba.
[i] A Fotósegéd Generatív szerkesztés funkciójának használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba való bejelentkezés szükséges. A Generatív szerkesztéssel a fénykép mérete módosulhat, legfeljebb 12 MP-ig. A kép mentésekor látható vízjel kerül a képre, jelezve, hogy a kép mesterséges intelligencia használatával készült. A generált kép pontossága és hitelessége nem garantált. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[ii] Elérhető a One UI 2.1 vagy újabb és az Android Q vagy újabb operációs rendszerrel működő eszközökön. A Quick Share használatához Bluetooth Low Energy és WiFi kapcsolat is szükséges. A tényleges sebesség a készülékektől, a hálózat állapotától és a felhasználói környezettől függően eltérő lehet. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[iii] Kizárólag a Galaxy S25 sorozat eszközein érhető el, beleértve a Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra modelleket. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[iv] A funkció használatához minden eszköznek ugyanazon Samsung-fiókba kell bejelentkeznie, illetve Wi-Fi és Bluetooth kapcsolat szükséges. A Tárhelymegosztás a One UI 7 vagy újabb verzióval és 5.15 vagy újabb kernel verzióval rendelkező Galaxy okostelefonokon és tableteken, valamint Galaxy Book2 vagy újabb (Intel) és Galaxy Book4 vagy újabb (Arm) modellekkel, valamint a 2025 után kiadott U8000 és újabb Samsung Smart TV modelleken érhető el. A funkciók elérhetősége régiótól és modelltől függően változhat. A képernyőkép illusztráció, a tényleges felhasználói élmény és a felhasználói felület eltérő lehet.
[v] A bétaprogram Magyarországon nem lesz elérhető.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
A szakirányú továbbképzés mellett már modulonként is elvégezhető a Széchenyi István Egyetem pilótaképzése
-
Szórakozás2 hét ago
A milánói Dóm téren nyitotta meg a TCL a “Wishes for Greatness” téli fesztivált
-
Tippek2 hét ago
Elindult az Adni Öröm! – több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte
-
Gazdaság2 hét ago
Lassult az albérletárak drágulása, de továbbra is hatalmas a különbség a főváros és a vidék között
-
Ipar2 hét ago
Időzavaroktól védi a villamos alállomásokat ez a megoldás
-
Gazdaság2 hét ago
Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia
-
Gazdaság2 hét ago
Rekorddöntő Black Friday – Rekorddöntő Black Friday
-
Zöld1 hét ago
Világszinten is példaértékű az Allee működése fenntarthatósági szempontból












