Connect with us
Hirdetés

Tippek

Különleges programokkal készül a Magyar Tudomány Ünnepére a SZTAKI

tudomány

Robotos demonstrációk, előadások, kutatói élet testközelből – a SZTAKI november 8-án, 16-án és 24-én is szervez ismeretterjesztő programokat, amikre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

November hónapja többek közt a Magyar Tudomány Ünnepéről szól, amely rendezvénysorozat a SZTAKI – több éves, a világjárvány miatti kihagyás után – többféle, személyes részvételű, ingyenes programmal képviselteti magát. November 8-án, 16-án és 24-én délután várjuk az érdeklődőket az alábbi előadásokra és bemutatókra.

2022. november 8. (kedd):
Helyszín: SZTAKI, Lágymányosi utcai épület (1111 Lágymányosi u. 11.), 6. emeleti Innovációs és Demonstrációs Tér

16:00 – Robotok a gyártásban: eszközök, munkatársak vagy versenytársak?

Előadó: Kemény Zsolt

Az ipari termelésben egyre több az igény és a lehetőség is az emberek és a robotok szorosabb együttműködésére – ehhez azonban a szemlélet és a gyakorlat olykor gyökeres átalakulása szükséges mind a gépek, mind az emberek tekintetében. Milyennek látjuk most ezt a jövőt? Milyen korlátokat, veszélyeket láthatunk előre? Milyen hatása lesz mindennek a termelésen kívüli hétköznapokra? Ilyen kérdésekre kereshetünk válaszokat az ember–robot együttműködés fejlődését bemutató áttekintő előadásban.

16:20 – Digitális ikermodellek szerepe és kihívásai a robotikában

Előadó: Tipary Bence

Napjaink egy jelentős robotikai kihívására, a változó vagy ismeretlen környezetben való működésre keresnek megoldást a fizikai rendszerrel szinkronizált, digitális ikermodellre építő technikák. Ezen rendszerek kulcskérdése az ikerpár tagjai közötti eltérések vizsgálata, ugyanis a robot akcióinak, végrehajtandó pályájának menet közbeni autonóm tervezése és adaptálása csak akkor végezhető el megbízhatóan, ha a digitális iker megfelelő pontossággal reprezentálja a valós rendszert. Az előadást követő robotikai demonstráció során egyes módszereket működés közben is meg lehet majd tekinteni.

16:40 – Robotikai demonstrációk

Előadók: Erdős Gábor, Tipary Bence

A fenti előadásokban bemutatott egyes robotikai megoldások demonstrációja a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terében.

17:00 – Kooperatív légi-földi robotérzékelés és 3D térképezés

Előadó: Majdik András

Ez az előadás betekintést nyújt a légi-földi robotok együttműködésével kapcsolatos legújabb fejlesztéseinkbe és eredményeinkbe. A légi és földi robotok együttes használata széleskörű alkalmazásokat tesz lehetővé a nagy területek feltérképezésétől a keresési és mentési műveletek támogatásáig. Bemutatunk egy adatfeldolgozó keretrendszert, amely kettős funkcióval rendelkezik. Egyrészt a repülő drón által készített 3D térképet algoritmikusan feldolgozzuk, hogy a légi perspektíva miatt hiányos területeket kinyerjük, és ennek megfelelően segítsék a földi jármű pályatervezését. Másrészt a két küldetés során szerzett térképeket egyesítjük oly módon, hogy egyetlen, teljesebb 3D rekonstrukció hozzunk létre. Majd egy élő bemutatóra kerül sor, ahol egy földi platformról mikro méretű légi járművek (MAV) észlelését és követését mutatjuk be rozettapásztázó LiDAR alkalmazásával.

17:20 – Robotok és humánok együttműködése az intelligens térben: szabad ég alatt

Előadó: Benedek Csaba

Napjainkban egyre olcsóbb és jobb minőségű 3D érzékelő szenzorok jelennek meg, és válnak széles körben elérhetővé számos iparágban, az önvezető járművek irányításától kezdve, biztonsági megfigyelésen és infrastruktúra-felügyeleten át, okosvárosi alkalmazásokig. Ezek a rendszerek egy belső 3D környezeti modellt építenek fel, ami azonban a jelenlegi technológiai korlátok miatt még nagy mértékben hiányos, korlátozva a rájuk épülő alkalmazások hatékonyságát. Az előadásban mesterséges intelligencián alapuló új kutatási eredményeket mutatunk be  különböző objektumok és események hiányos adatokból történő felismerésére, az adatminőség automatikus javítására több szenzor együttes figyelembevételével, valamint a mérésekből hiányzó térrészek élethű, 3D virtuális kipótlására.

17:40 – UAV alapú útkeresés katasztrófák esetén

Előadó: Szirányi Tamás

Az automatikus evakuálást támogató és mentési útvonalajánló rendszerek lehetőségeit mutatjuk be. Ebben pilóta nélküli légijárműveket (UAV) használunk, amelyek fedélzeti kamerákkal és egyéb érzékelőkkel vannak felszerelve információgyűjtésre és a legkorszerűbb mesterséges intelligencia (AI) feldolgozására. A rendszernek három fő része van: 1) információgyűjtés, 2) mentési útvonal és logisztikai tervezés, valamint 3) közvetlen tömegirányítás. A projekt elősegíti a katasztrófaelemzés (árvizek, földrengések és tüzek), az autonóm repülési rendszerek, a távérzékelés és az útvonaltervezési módszerek együttműködését.

2022. november 16. (szerda):

Helyszín: SZTAKI, Lágymányosi utcai épület (1111 Lágymányosi u. 11.), 3. emeleti tárgyaló

16:00 – A SZTAKI kiemelt kutató laborjainak virtuális bejárása interaktív panorámaképekkel a létrehozott tudományos eredmények bemutatására

Előadók: Márkus Zsolt László, Weisz Zsolt
A SZTAKI, több komplex kutató laboratóriummal is rendelkezik:,a 2022. júniusban átadott „Innovációs és Demonstrációs Tér” és a győri Ipar4.0-ás kutató labor. Ezekben a laborokban van lehetőség az új eredmények helyszíni és virtuális bemutatására is. A virtuális bemutatáshoz készült egy-egy olyan többnyelvű, interaktív bejárás, amely lehetevő teszi az újdonságok helyszíntől független megismerését is. Az érdeklődök egyaránt megismerhednek a készítéshez szükséges módszertannal és eszközökkel.

2022. november 24. (csütörtök):

15:00 – Kutatási adatok Magyarországon – hozzáférés, gondozás, megosztás

Helyszín: SZTAKI, Kende utcai épület (1111 Kende u. 13-17), alagsor, Nagy tanácsterem, illetve online közvetítés

Előadók: Gárdos Judit, Kacsuk Péter, Kovács László, Meiszterics Enikő, Szilágyi Edit

A másfél órás esemény alatt több szempontból mutatjuk be a hazai kutatási adatokkal kapcsolatos mezőt, és kitérünk az ELKH Adatrepozitórium projekt céljaira, és első eredményeire. Az alábbi témákról lesz szó rövid, személyes tapasztolatokra építő és azokat megidéző előadásokban: Open Science, a tudomány mindenkié; Objektumok a világban és a kutatásokban; Milyen igényei vannak a hazai kutatóknak a kutatási adataik gondozása kapcsán? Mitől lesz jó egy adatarchívum? Hol tároljuk a kutatási adatokat? Milyen infrastruktúrákat használnak kutatási adatok tárolására?

Tippek

A home office csendes mellékhatása: több törődést igényelnek a háztartási gépeink?

A home office elterjedése után a magyar háztartások működése gyökeresen átalakult.

Rendkívül kényelmesnek tűnik, hogy otthonról dolgozunk, valójában azonban a lakás rejtett infrastruktúráit is csendben felpörgetjük. A mosógép vagy a mosogatógép évekkel ezelőtt még heti terhelésre optimalizált eszközök voltak, mára viszont napi üzemű gépekké váltak. Ez a váltás nemcsak megnövekedett igénybevételt jelent, hanem eltérő szennyeződési mintázatokat, gyorsabb mikrobiológiai folyamatokat, és olyan problémákat is, amelyekkel korábban nem feltétlenül találkoztunk.

Az LG Magyarország szakértői szerint a megnövekedett igénybevétel következményeit ma gyakran rosszul értelmezzük, ezért sokszor pont azokhoz a házi praktikákhoz nyúlunk, amelyek a modern gépeknél több kárt okoznak, mint hasznot. A jelenség megértéséhez érdemes áttekinteni, mi zajlik a gépek belsejében, amikor a megszokottnál jóval gyakrabban működnek.

A mosógépnél ez leginkább az adagolóval kezdődik, amely régen két mosás között kiszáradt, így a mosószer-maradékok lassan ülepedtek. A napi használat viszont állandó nedvességet tart fenn, ami ideális terep a kocsonyás biofilm kialakulásához. Ez a réteg gyakran észrevétlen, mert beleolvad a műanyag felületébe, mégis ez teremti meg a feltételeket a penész gyorsabb megjelenéséhez.

A házi praktikák – mint például az ecetes áztatás – ebben a környezetben nem mindig jelentenek jó megoldást. A savas oldatok hosszabb távon károsíthatják a gumitömítéseket, bizonyos fémfelületeket, és nem minden esetben hatékonyak a mosógépben kialakuló szennyeződéstípusok ellen.

A gumitömítésben ezen a ponton már nem a szokásos fekete pöttyök jelentik a gondot, hanem hogy a napi ajtónyitogatások miatt a tömítést minden egyes ciklusban fröccsenő víz éri, viszont sosem szárad ki teljesen. Ez az állandó nedvesen tartás gyorsítja a gumi öregedését, a savas házi tisztítószerek pedig még inkább kiszívják belőle a lágyítókat. A tömítés először meglágyul, majd elvékonyodik, végül finom repedések jelennek meg rajta – ezek között telepszik meg a penész, amely később már szinte eltávolíthatatlan. A megnövekedett igénybevétel tehát nemcsak több szennyeződést eredményez, hanem karakterisztikus, gyorsított anyagfáradást is.

A dob belsejében a gyakori mosás miatt a szálmaradványok és a mosószerhab könnyebben tapadnak meg a felületeken. Ezek a vékony lerakódások idővel kellemetlen szagot okozhatnak, és ronthatják a mosás higiéniai hatékonyságát, különösen alacsony hőfokú programoknál.

A mosogatógépnél hasonló változások figyelhetők meg, ugyanis a gyakori használat miatt az öblítőszer és a só fogyása gyorsabb, és ha ezek a készletek kimerülnek, a vízkő már rövid idő alatt megjelenhet a hőcserélőn vagy a permetezőkarokban. A vízkő lerakódása rontja a tisztítási teljesítményt és növelheti az energiafogyasztást is, mivel a gépnek több energiára van szüksége a víz megfelelő hőmérsékletre melegítéséhez. A felhasználó ezt gyakran „a gép öregedésének” tulajdonítja, pedig sokszor mindössze egy elmaradt tisztítóprogram áll a háttérben.

Az LG szakértői szerint a modern készülékek felépítése olyan finom, precíz gondozást kíván, amelyet a régi mosogép- és mosogatógép-típusok, illetve a régi életvitel nem igényeltek. A házi praktikák sok esetben a valóban gondos ápolás ellenségei. Az ecet például évtizedekkel ezelőtt bevált lehetett a zománcos, egyszerű szerkezetű gépekben, de a mai, többféle anyagból épített, érzékeny szenzorokkal ellátott készülékekben tömítéseket rombol, szenzorokat korrodál, műanyag-ötvözeteket mattít.

A modern gépek akkor maradnak hosszú távon megbízhatóak, ha a felhasználók a gyártói ajánlások szerint gondozzák őket. Az olyan alapvető lépések, mint a rendszeres tisztítóprogram futtatása, a mosószeradagoló kiszárítása, vagy a kímélő, gépbarát tisztítószerek használata, már önmagukban években mérhetően növelhetik a készülék élettartamát.

A digitális karbantartás korszaka, amelyet az LG ThinQ applikációja a telefonunkba sűrítve hoz el, éppen azt a problémát oldja meg, amit a megnövekedett igénybevétel felerősített: a gép ma már nem csak akkor jelez, ha baj van, hanem előre figyelmeztet, ha eltömődés vagy rendellenes energiafogyasztás jelei mutatkoznak. Ez a valós idejű visszajelzés új, eddig nem létező karbantartási kultúrát teremt, amelyben a gép már nem passzív eszköz, hanem aktív jelzőrendszer.

Mai világunkban tehát a karbantartás nem havonta elvégzendő rutin, hanem a készülékek működésének egyik alappillére. A mosógép és a mosogatógép ma még inkább a lakás infrastruktúrájának szerves része, és ahogy az infrastruktúra tönkremegy, ha nem gondozzák, úgy ezek a gépek is gyorsabban károsodnak, ha a napi terhelés mellett nem kapják meg a gyári ajánlások szerinti tisztítást és kezelést.

„A modern háztartás működését ma ezek a gépek tartják mozgásban”

– fogalmaz Kékesi Martin, az LG háztartási elektronikai termékspecialistája.

„Ahhoz, hogy megbízhatóak maradjanak, a szakszerű tisztításuknak is ugyanolyan rendszeressé kell válnia, mint magának a használatnak.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Elindult az Adni Öröm! – több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte

Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú emberekhez is elérjen. A vevők a kasszák után adhatják át a megvásárolt élelmiszereket az önkénteseknek, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok még karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz.

 

 „Az Adni Öröm! a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legnagyobb adománygyűjtő akciója, amelyben idén is több ezer önkéntesünk vesz részt országszerte. Ők azok, akik nap mint nap ott állnak az üzletekben, fogadják a vásárlók felajánlásait, a raktárakban csomagolnak, és sokszor személyesen viszik el az élelmiszert a rászoruló emberekhez. Minden adomány számít, a tésztától és konzervektől kezdve, az étolajon át az apróbb édességekig, minden támogatás valódi segítség”

– mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

Az idei Adni Öröm! kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy néhány adományozásra megvásárolt termék nem csupán segítséget jelent, hanem valódi ünnepi melegséget ad egy nehéz helyzetben élő embernek, hiszen az adományok mögött mindig ott van a személyes törődés ereje, amely sokszor nagyobb ajándék, mint maga az élelmiszer. A kampány vizuális világa is ezt az üzenetet hordozza: a Máltai doboz nem csupán élelmiszert tartalmaz, hanem fényt, reményt és az emberi törődés melegét is.

 „Stratégiai partnerünkkel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal 29. alkalommal indítottuk el az Adni Öröm! adománygyűjtő akciót. A közösen végzett munka évről évre bizonyítja, hogy az apró figyelmességek ünnepet tudnak teremteni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Arra biztatjuk vásárlóinkat, hogy ha lehetőségük engedi, csatlakozzanak ehhez az összefogáshoz. Egy-egy darab tartósélelmiszer többet hordoz, mint hinnénk: a figyelem és az emberség erejét”

– emelte ki Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A rászoruló családok számára a legnagyobb segítséget a száraztészták, rizs, konzervek, étolaj, cukor, liszt, bébiételek, instant levesek, allergénmentes termékek, valamint kisebb édességek és ünnepi nassolnivalók jelentik. A beérkező élelmiszereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat raktáraiban önkéntesek válogatják és csomagolják. A gondosan összeállított csomagokat pedig még karácsony előtt eljuttatják nehéz sorsú családokhoz, idősekhez, betegekhez és mozgásukban korlátozott emberekhez.

A személyes adományozás mellett 2025. november 28. és december 16. között adománykártyák is vásárolhatóak a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben. Az adománykártyák 1 000, 3 000, 5 000 és 10 000 forintos értékben érhetőek el, az INTERSPAR kasszáknál pedig idén egy új, 399 forintos címlet is kapható, amely 2025. december 31-ig érhető el. Online adományozásra is van lehetőség, tetszőleges összeggel: https://adomanyozz.hu/gyujtes/adniorom2025.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A szakirányú továbbképzés mellett már modulonként is elvégezhető a Széchenyi István Egyetem pilótaképzése

A tavaszi félévben ismét elindul a győri Széchenyi István Egyetem légijármű-üzemeltetési szakmérnök és légijármű-üzemeltetési szakember képzése.

A rugalmasabb időbeosztás érdekében az intézmény a – már diplomával rendelkezőknek meghirdetett – két szakirányú továbbképzés mellett részismereti (mikrotanúsítványos) képzésenként is elindítja a magyar- angol nyelvű programot. Utóbbi esetében nem feltétel a felsőfokú végzettség, és modulonként szerezhető meg a képesítés. A jelentkezési határidő mindkét esetben 2026. január 12.

A Széchenyi István Egyetemen idén szeptemberben indult el a pilótaképzés a diplomával  mérnöki végzettséggel rendelkezők számára „légijármű-üzemeltetési szakmérnök”, a nem mérnöki diplomával rendelkezőknek pedig „légijármű-üzemeltetési szakember” elnevezéssel. A három féléves, angol nyelvű kurzus olyan szakmai partnerekkel valósul meg, mint a Wizz Air légitársaság vagy a több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Fly-Coop Kft. Az elméleti oktatás pénteki és szombati napokon Győrben történik, míg a gyakorlat, vagyis a repülés az ország számos repterén – köztük Fertőszentmiklóson, Péren, Budaörsön, Kadarkúton és Lipóton –, igazodva a hallgatók igényeihez. Emellett a pilótajelöltek szimulátoron is végeznek feladatokat, elsősorban a váratlan helyzetekre való felkészülés érdekében.

„Az első felvételi időszak tapasztalatai azt mutatták, hogy sok jelentkezőnek nehézséget okoz a másfél éves program intenzív időbeosztása, amely során egymotoros, majd kétmotoros géppel, nappal, később éjszaka, rossz látási körülmények között is meg kell tanulniuk biztonságosan repülni. Ezért az egyetem vezetésével, illetve az intézmény Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjával kidolgoztuk programunk moduláris változatát”

– fogalmazott dr. Teschner Gergely egyetemi docens, a képzés szakfelelőse.

A Széchenyi István Egyetem pilótaképzése során a hallgatók több száz órát repülnek tapasztalt oktatók segítségével.

Hozzátette, ennek lényege, hogy a tudásanyag egymásra épülő modulonként is elsajátítható, így mindenki a saját tempójában, illetve időbeosztásában haladhat. Ez utóbbi részismereti (mikrotanúsítványos) képzések formájában valósul meg, tehát itt nem feltétel a diploma, akár érettségi birtokában is elvégezhető. Az első modul a „magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzésére irányuló képzés (Private Pilot License – PPL)”, amely önmagában is teljesíthető, és amely a kis, egymotoros gépek vezetésére készíti fel a jelentkezőt.

„Fontos tudni, hogy a felvétel egyik feltétele az angol nyelvtudás, amit nem nyelvvizsgával kell igazolni, hanem elbeszélgetést tartunk. A bejutáshoz 1. osztályú orvosi minősítés szükséges az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, de aki csak az első modult, vagyis a PPL-t szeretné elvégezni, annak 2. osztályú minősítés is elégséges. A jelentkezési határidő mindkét esetben január 12., így még le tudjuk bonyolítani a vizsgálatokat a február 1-jei kezdés előtt”

– említette a szakvezető. Kiemelte, aki a teljes – akár a moduláris, akár a három féléves – képzési programot elvégzi, bármely légitársaságnál munkát tud vállalni pilótaként, azonban az egyetem és a Wizz Air együttműködése értelmében utóbbinál soron kívüli elhelyezkedési lehetőséghez jut.

A légijármű-üzemeltetési szakmérnök, illetve szakember szakirányú továbbképzés tandíja 95 ezer euró, vagyis mintegy 37 millió forint, amely az elméleti oktatás mellett a 205 óra repülési gyakorlatot és a vizsgák díjait is magában foglalja. A magánpilóta szakszolgálati engedély megszerzésére irányuló, egy féléves kurzus költsége 13200 euró (mintegy 5 millió 150 ezer forint), amely az elmélet és a vizsgák mellett 45 repülési órát tartalmaz. Aki a teljes moduláris képzést elvégzi, mintegy 50 órával repül többet, mint aki a szakirányú továbbképzést választja. A képzési díj mindkét esetben 45 éves korig kamatmentes diákhitelből is finanszírozható. További információk: nextgenlearn.sze.hu; felveteli.sze.hu.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss