Egészség

Az egészségünkön próbálunk spórolni

A válság és infláció az étrendkiegészítők és vitaminok piacát is elérte, az emberek sokkal jobban meggondolják, hogy mire költenek, a megelőzésen próbálnak spórolni. A visszaesés okait és következményeit összegezte Jánvári András e-kereskedelmi szakértő, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

Nem foglalkozunk az egészségmegőrzéssel, ezen próbálunk spórolni

A vitaminokkal kapcsolatos internetes keresési eredmények alapján folyamatosan vizsgáljuk a tendenciákat, hogy mire számíthat a piac. Októberben még bíztunk benne, hogy mégsem lesz akkora visszaesés, mint amire ezekből az adatokból lehetett következtetni, azonban a novemberi adatok alapján már látni lehet, hogy az emberek a jelenlegi gazdasági helyzetben a megelőzést költségként értékelik, nem pedig befektetésnek az egészségbe

– mutatott rá Jánvári András.

Tavalyi négy hetes időszakot összehasonlítva az ideivel világosan látható, hogy egy évvel ezelőtt nagyságrendekkel többet kerestünk olyan kulcsszavakra, mint C-vitamin, D-vitamin, cink, szelén és immunerősítő. A C-vitamin 40%-os, a D-vitamin 50%-os, a cink szintén 50%-os, a szelén 30%-os, az immunerősítő pedig 30%-os visszaesést produkált

– tette hozzá a szakértő.

Elmaradnak a vásárlási trendek eredményei a korábbiaktól

Az adatok annál inkább aggasztónak tűnnek, mert idén szeptemberben annyiszor kerestek a felhasználók ebben a témában, mint idén novemberben. Ez azért meglepő, mert a Covidot megelőző években az volt a jellemző, hogy szeptemberben elindult az emelkedés, október-novemberben csúcsosodott, majd a január-februári időszakban ismételten elérte ezt a pontot.

Egyedül november végétől december végéig volt enyhülés, amikor az emberek a karácsonyi időszakkal foglalkoztak. Idén azonban azonosak a szeptemberi, októberi és novemberi adatok, összesítve csupán 1-2%-os eltérés van közöttük, ami korábban nem volt jellemző

– mondta el a Multi-vitamin.hu ügyvezetője.

A cégek vitaminokkal segíthetik dolgozóikat

A Covid megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan a cégek elkezdtek vitamint vásárolni, amit a dolgozóik részére szereztek be, ezzel is támogatva az egészségmegőrzésüket. Ez a betegségmegelőzésen túl egy fontos üzenet is a kollégák felé arról, hogy gondoskodnak róluk.

Úgy tűnik, hogy idén ősszel ez a trend is elkezdett visszaesni, mindenütt elkezdték visszafogni az elhagyható költségeket, és sok cégvezető ítélete szerint ez a juttatás ebbe a kategóriába esik

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

Ez azért nem egy jó tendencia, mivel minden munkahelyen maga a betegség a legdrágább

– tette hozzá Jánvári András.

A téli járványszezonban lesz meg a spórolás böjtje

A szakemberek is rég hangsúlyozzák, hogy idén még nagyobb influenzajárvánnyal kell majd szembe nézni, mivel az elmúlt két évben ezek elmaradtak a Covid miatti korlátozások és lezárások miatt. „Idén már visszatértek az emberek a korábbi szokásaikhoz, kevésbé figyelünk oda a távolságtartásra, nem hordunk maszkot, így sokkal kevésbé tudunk védekezni a vírusokkal szemben. Az influenzajárványok január-februárban szoktak igazán tombolni, mikorra a szervezet D-vitamin szintje teljesen kiürül, így különösen fontos pótolni a D-vitamint, de a C-vitamin pótlására is buzdítanánk mindenkit. A vitaminok ajándékozása azért is megfontolandó, mert a jelenlegi időszakban ez a költség az alkalmazottak pénztárcájában hátrébb szorul, így viszont a cégvezetők garantáltan egészséget ajándékozhatnak kollégáiknak” – hangsúlyozta a szakértő.


További friss híreket talál a IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Hogyan változtatja meg az életünket egy jakuzzi?

jakuzzi

Túlzó gondolatnak tűnik, nem igaz? Pedig igencsak van benne ráció, hiszen számos kedvező hatása van annak, ha rendszeresen, napi szinten élvezzük a masszázsmedencében való fürdőzést.

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy időt találjunk rá?

Valóban, kinek van ideje minden áldott nap elzarándokolni valahova, ahol elmerülhet a forró vízben? És mi a helyzet akkor, ha nem szeretnénk társaságot hozzá, inkább csak egyedül ejtőznénk egyet a finom hidromasszázs közben? Ebben az esetben érdemes megnézni a SpaTrend webáruház jakuzzi kínálatát, hiszen egyáltalán nem elérhetetlen ma már az, hogy egy kis wellnessélményt csempésszünk be az otthonunkba.

A HotSpring sorozat modelljei között olyan fantasztikus darabokat is fellelhetünk, mint amilyen az Envoy, aminek a belső kialakítása elképesztő kényelmet biztosít, és akár az egész család is kiélvezheti, ha mégis közös időtöltésnek szánnánk azt a napi fél órát. Magányosan nyugodtan kihasználhatjuk a fekvőpad komfortját is, ami még kellemesebbé tudja tenni az élményt.

A technológiai fejlesztésekben sincs hiány

Az elegáns külső igazi értékes belbeccsel társul ennél a masszázsmedencénél, amit többek között a technológiai innovációknak köszönhetünk. Ilyen a moto-massage DX befúvó, ami a gerinc melletti izmok ellazításához tökéletes, valamint a vízáramlással működtetett fúvókák, amik képesek utánozni a kézzel történő masszázst is azáltal, hogy le- és felfelé is mozognak.

A színes érintőképernyő, valamint a távirányító biztosítja, hogy mindig kényelmesen tudjuk szabályozni a medencét, a beépített LED-eknek hála pedig még a fényterápia sem marad el. Hogy ne maradjunk le azokról a műsorokról sem, amiket csak a fürdőzés ideje alatt tudnánk megnézni, választhatunk hozzá komplett szórakoztatórendszert, ami lehetővé teszi a tévézést és a zenehallgatást is.

Milyen pozitív hatásokat várhatunk?

A napi munka és az állandó rohanás időnként szó szerint kikészíti az embert, mégis sokszor hiába vagyunk hullafáradtak, nehezen megy az elalvás, hiszen tele vagyunk feszültséggel, gondolatokkal, és nem bírunk megszabadulni a stressztől. Ezzel szemben ha minden estét egy kis fürdőzéssel zárunk, máris sokat tettünk annak érdekében, hogy kiszabaduljunk a mókuskerékből.

A fáradt izmok, az egész nap tartó görnyedt, rossz testtartás, amit az irodában felveszünk, valamint a feszültség, ami itt is megjelenik, együttes erővel teszik túlságosan feszessé a testünket. Amennyiben naponta a jakuzziban megmasszíroztatjuk a tagjainkat, csökkenni kezd a merevség, oldódik a stressz, sőt, még az izomfájdalmak is enyhülni kezdenek, ahogy az ízületekben jelentkező kellemetlen érzésektől is megszabadulhatunk.

Egy ilyen élmény után felfrissülve térhetünk nyugovóra, és még az elalvás is sokkal jobban fog menni. Ha pedig nyugodtan, rendesen tudtunk pihenni, a következő napon már sokkal több energiánk lesz belevetni magunkat az élet kihívásaiba, és így sikeresebbé is válhatunk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Miért károsak a helytelen vizelési szokások?

egészség vizelet visszatartás módja

Sok nőnél bevett szokás az úgynevezett “biztonsági pisilés”, tehát amikor még nem igazán sürgeti őket az inger, de mégis felkeresik a mellékhelyiséget. Bizonyos helyzetekben ez valóban indokolt is lehet, de ha rendszeres szokássá teszed, azzal viszont ártasz a szervezetednek.

Hogy hogyan? Mindjárt beavatunk a részletekbe, ha pedig szívesen olvasnál még további hasznos tartalmakat, akkor mindenképp keresd fel a Bien.hu egészség rovatát is!

Amikor biztosra mész…

Te is mindig elszaladsz pisilni, mielőtt kilépsz a házból? Ez érthető, hiszen például egy hosszabb autóúton vagy városi séta során nem biztos, hogy találsz WC-t, pláne olyat, ami kellően higiénikus, és anélkül tudod használni, hogy utána attól kellene aggódnod, vajon milyen fertőzést kaptál el.

Ebből a szempontból a férfiak sokkal könnyebb helyzetben vannak mint a nők, hiszen egyszerűbben tudják anélkül használni a mellékhelyiséget, hogy bármihez hozzá kellene érniük, de ennek híján akár egy bokros rész is megteszi, ha tényleg nagyon sürget a szükség.

Ezért voltaképpen nincs semmi meglepő abban, ha egy nő akkor is elmegy pisilni, amikor még nem igazán kell, de nem tudja, hogy mikor lesz rá alkalma legközelebb. Ha tényleg bizonytalan a helyzet, akkor valóban indokolt ez a megoldás, de sajnos sokan hajlamosak túlzásba esni, ezzel pedig hosszú távon csak ártanak maguknak.

Amikor saját magadnak kreálod a vizelettartási gondokat

Ha állandóan úgy jársz pisilni, hogy igazából még nem is kell annyira, azzal rosszra tanítod a hólyagodat, legalábbis dr. Sandip Vasavada, a Cleveland Clinic urológusa szerint. Ezzel a gyakorlattal ugyanis rászoktatod magad arra, hogy az inger akkor is jelentkezzen, amikor még csak negyedig vagy félig van megtelve a hólyagod.

Emiatt ekkor is úgy fogod érezni, hogy “jaj, mindjárt becsurran”, és hanyatt-homlok rohansz a WC-re, közben pedig csak néhány cseppnyi vizelet távozik. Ez pedig roppant kellemetlen akkor, ha hosszabb időt töltesz olyan helyen, ahol nincs toalett, vagy körülményes mellékhelyiséget találni, például egy erdőben vagy egy koncerten, miközben körbevesz a tömeg.

Hiszen az inger sokkal sűrűbben jelentkezik majd, mint indokolt lenne, te pedig szinte állandóan azon fogsz aggódni, hogy mikor és hogyan jutsz el a mosdóba. A gond tehát az, ha a vizelést alkalmakhoz, nem pedig a tényleges szükségletedhez kötöd.

Persze ha valóban vizelettartási gondjaid vannak, vagy inkontinenciával küzdesz, az már teljesen más lapra tartozik, ilyen esetben feltétlenül fordulj orvoshoz.

Hogyan iktasd ki ezt a rossz szokást?

Ha te is beleestél ebbe az ördögi körbe, akkor annyit kell tenned, hogy mostantól tényleg csak akkor menj el WC-re, amikor szükséges.

Persze ez csak elméletben hangzik ilyen könnyűnek. Eleinte biztosan gyakran jön az inger, de ilyenkor tudatosítsd magadban, hogy csak megviccel a tested, ha 10 perce voltál könnyíteni magadon, aligha van ismét teli a hólyagod.

Ha épp otthon vagy, akkor felesleges elmenned csak azért, mert elkezdesz egy filmet vagy edzeni készülsz. A kismedence izmainak erősítése ugyancsak hasznos lehet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Hiába fontos, csak gyorsan le akarjuk tudni a munkahelyi étkezést

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a gyakorlatban mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről – világít rá az Eisberg az Opinio felületén végzett Színes Tálak Kutatása.

A reprezentatív kutatásban megkérdezettek háromnegyede legfeljebb fél órát szán az ebédre, ötödük még 15 percet sem. A kutatás azt is megmutatta, hogy a magyar munkavállalók többsége a munkahelyén is a házikosztra esküszik, legtöbben otthonról hozott étellel húzzák ki a napot és a többség saját bevallása alapján ritkán fogyaszt rágcsálnivalót napközben.

Az Eisberg idén először életre hívott Színes Tálak Kutatása fényt derített néhány meglepő trendre a munkahelyi, vagy otthoni munka során a napközbeni étkezéssel kapcsolatban.

Nagyon örültem, hogy részt vehettem a Színes tálak fejlesztésében, mert felgyorsult világunkban ezek a komplex salátatálak hozzájárulnak a kiegyensúlyozott étrend kialakításához, értékes tápanyagokkal, például rostokkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, antioxidánsokkal, teljes értékű fehérjékkel látják el a szervezetünket, amellett, hogy finom ízkombinációt is alkotnak.  Ezzel kapcsolatban szerettük volna megvizsgálni, hogy a magyarok mennyire állnak tudatosan a táplálkozáshoz és a munkahelyi étkezéshez, mennyire számít mit és mennyi idő alatt fogyasztanak el”

 mondta Shenker-Horváth Kinga, a Magyar Testnevelési- és Sporttudományi Egyetem dietetikusa és az Eisberg márkanagykövete.

Sokunkra igaz, hogy a napi munkaügyi teendők sűrűjében inkább letudjuk az ebédet azért, hogy több időnk maradjon a munkára és egyéb elfoglaltságra. A felmérés eredményei szerint a kutatás során megkérdezettek több mint fele (53%) szintén így tesz és csupán 15-30 percet szán az ebédjére. Sőt a válaszadók közel negyede (21%) még kevesebb időt tölt étkezéssel és 15 percen belül elfogyasztja az ebédjét.

Az időfaktor egy dolog, de az is fontos szempont, hogy mi van a tányérunkon, amit éppen megenni tervezünk. Ugyan a megkérdezettek többsége (54%) továbbra is a mindenevő étrendet részesíti előnyben, de sokan ragaszkodnak kifejezetten a magyar konyhához (23%), mások pedig speciális étrendet (pl. vegetáriánus, vegán) követnek. A felmérés azt is kimutatta, hogy a válaszadók többsége (59%) otthonról hozott ételt eszik a munkahelyén. Ez a trend különösen a nők körében (65%) érvényesül.

Az otthon elkészített étel nemcsak költséghatékony, de tudatosabb választás is lehet, ami lehetővé teszi, hogy pontosabban kövessük, mit fogyasztunk. Ezt nehezebb kontrollálni a közeli éttermekben, kifőzdékben vagy a munkahelyi menzán vásárolt ételek esetén”

 tette hozzá a dietetikus.

Az utóbbi évek abszolút munkát meghatározó kérdése a home office és az ez idő alatti ebédfőzésre, ebédelésre fordított idő és energia. A megkérdezettek több, mint felére (52%) igaz, hogy a munkahelye lehetőséget biztosít az otthoni munkára, így napközben otthon oldják meg az étkezést, de nekik csak alig harmaduk mondja, hogy ennek köszönhetően több ideje van és tudatosabban étkezik, tehát az egészséges, kiegyensúlyozott étkezéshez nem vitt közelebb minket a koronavírus miatti home office elterjedése.

Minden munkahelyen akadnak stresszes munkanapok. A nyomás enyhítése sokunknál napközbeni rágcsáláshoz vezet. A válaszokból kiderül azonban, hogy legtöbben ellen tudnak állni a csábításnak: a válaszadók közel fele (45%) ritkán fogyaszt snackeket a munkaidő alatt. A megkérdezettek csak ötödére igaz, hogy gyakran nyúl rágcsálnivalókhoz.

Az otthonról hozott ételek, a ritka munkahelyi nasizás közvetve azt sugallják, hogy többségünk tisztában van azzal, hogy a jól megválasztott ételek hatással vannak energiaszintünkre és koncentrációnkra. A kutatás konkrétan rákérdezett az étkezés és a teljesítmény viszonyára is: a válaszadók közel fele (45%) nap mint nap tapasztalja, hogy az egészséges táplálkozás javítja a munkahelyi teljesítményét.

A táplálkozási szakértő is kihangsúlyozta, hogy a tudatos táplálkozásra való áttérés sokat számít mind a testi, mind a mentális egészségünk szempontjából. Hozzátette:

“Az Eisberg új termékeit, a Színes tálakat úgy terveztük, hogy egészségtudatos alternatívát nyújtsanak a munkahelyi gyors ebédekhez is. Ezek a tálak nem egyszerű salátatálak, hanem komplett főételek, tartalmazva friss zöldségeket, fehérjeforrásokat – mint hús, hal, sajt vagy tojás – és gabonaféléket (tészta vagy bulgur). Ízletesek, táplálóak és kiegyensúlyozott tápanyagbevitelt biztosítanak a mozgalmas mindennapokra.” 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss