Connect with us

Ipar

Akár 2000 milliárd dollárt is megtakaríthat a világgazdaság tudatosabb energiamenedzsmenttel

schneider

A Világgazdasági Fórum friss jelentése szerint az energiatakarékos megoldások alkalmazása, az energiahatékonyság növelése és az értékalapú együttműködések révén akár 2000 milliárd dollárnyi megtakarítást is elérhet a globális gazdaság.

A Schneider Electric a szervezet január 1519. közötti davosi konferenciája kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a már rendelkezésre álló technológiák sokkal szélesebb körű alkalmazására van szükség ahhoz, hogy ne váljon kezelhetetlenné az éghajlatváltozás.

Az éghajlatváltozás gyorsulása, a geopolitikai feszültségek, az energiaárak ingadozása, valamint az ezekből adódó kockázatok eredményes kezelésére vonatkozó igény hatására a fenntarthatóság és az energiapiaci változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás mind a vállalatoknál, mind a kormányoknál a legfontosabb feladatok közé kerültek az elmúlt években. Ebben a helyzetben rendezik meg idén január 15–19. között a svájci Davosban a Világgazdasági Fórum éves találkozóját, amelyen a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat több magas rangú vezetője is részt vesz.

„Mivel a szén-dioxid-kibocsátás 80 százaléka az energia előállításához és elosztásához kötődik, a dekarbonizáció szempontjából kulcsfontosságú az energetikai átállás. Jelenleg a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek keltik fel leginkább mindenki érdeklődését. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a jelenleg rendelkezésre álló technológiák – a megújulóenergia-termeléstől a digitalizációt és az elektrifikációt támogató eszközökig, amelyekkel jelentősen növelhető az energiahatékonyság – már most számottevő mértékben csökkenthetik a kibocsátást. Nincs időnk a holnap megoldásaira várni, amikor a mostaninál sokkal többet tudunk elérni azzal is, ami ma rendelkezésünkre áll”

– hangsúlyozta Peter Herweck, a Schneider Electric vezérigazgatója.

A már most rendelkezésre álló megoldásokban rejlő lehetőségeket jól érzékelteti a vállalat tavaly ősszel bemutatott kutatásának eredménye, mely szerint a digitális épület- és energiamenedzsment rendszerek alkalmazásával akár 70 százalékkal is csökkenteni lehet az irodaépületek CO2-kibocsátását.

A magánszektor intézkedései kulcsfontosságúak a kibocsátás csökkentésében. Bíztató, hogy az üzleti világ egyre inkább elkötelezi magát a fenntarthatóság és a szén-dioxid-mentesítés mellett. Ezt mutatja az is például, hogy 2024 januárjára világszerte már több mint 4200 vállalat tűzött ki a Science Based Targets (SBTi) kezdeményezés által validált kibocsátás-csökkentési célokat.

Az elmúlt időszakban különösen nagy figyelem irányult az energiahatékonyság növelésében rejlő lehetőségekre. A Schneider Electric a Nemzetközi Energiaügynökséggel együttműködve tavaly nyáron nagyszabású konferenciát szervezett a témában, amelyen 46 kormány képviselői vettek részt. Az energiahatékonyság növelésének jelentőségét mutatja a Világgazdasági Fórum január 8-án közzétett új jelentése is, amely szerint az ezt szolgáló lépések az energiatakarékos megoldásokkal, illetve az értékalapú partnerségekkel kiegészülve a globális gazdaság számára 2030-ig akár 2000 milliárd dollárnyi megtakarítást is eredményezhetnek, valamint 3000 erőmű megépítését tehetik feleslegessé.

Kibocsátás-csökkentés a teljes ellátási láncban

A klímavédelmi célok megvalósításához szintén fontos lenne a vállalatok „Scope3” kibocsátásának hatékony kezelése. Az ENSZ Global Compact nevű szervezetének elemzése szerint a cégek CO2-kibocsátásának több mint 70 százalékát a szervezetek értékláncai adják.

A globális ellátási lánc elmúlt néhány évben tapasztalt zavarai is hozzájárultak ahhoz, hogy ez a téma is előtérbe kerüljön a vállalatoknál. A Schneider Electric és a Women Action Sustainability (WAS) tavalyi jelentéséhez megkérdezett vállalatvezetők több mint kétharmada azt mondta, hogy a jogszabályi változások arra késztetik őket, hogy az ellátási láncuk részét képező partnerekkel közösen dolgozzanak ki dekarbonizációs terveket. A válaszadók jelezték azt is, hogy a befektetők, illetve pénzügyi szervezetek részéről is egyre nagyobb igény mutatkozik az ellátási lánc szén-dioxid-mentesítésével kapcsolatos információkra.

„Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek komolyan gondolják a szén-dioxid-mentesítést, a saját működésükön túlra kell tekinteniük, és a teljes értékláncukkal kell foglalkozniuk. Fel kell ismerniük, hogy a beszállítók, ügyfelek és egyéb üzleti partnerek ösztönzése és támogatása az energiahatékonyság növelésében, valamint a tiszta energia beszerzése a megoldás fontos részét képezik”

– mutatott rá Olivier Blum, a Schneider Electric „Energy Management” üzletágért felelős ügyvezető alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Afrika legnagyobb üvegkonténer-gyára nyírbátori rendszerekkel működik

Palackmozgatás és palettázás – Az MSK Hungary nyírbátori szakemberei kulcsszerepet játszottak Afrika legnagyobb üvegkonténer-gyárának, az Ardagh Glass Packaging–Africa nigeli üzemének fejlesztésében. A „cold end” palackmozgató, palettázó és csomagoló rendszerek magyar mérnöki tudással, helyben gyártott berendezésekkel és Siemens-eszközökkel valósultak meg. A projektről Uwe Jonkmanns-szal, az MSK Covertech Group nemzetközi értékesítési és marketingigazgatójával beszélgettünk.

A nyírbátori MSK Hungary immár közel három évtizede a hazai és nemzetközi ipari csomagolástechnika meghatározó szereplője. Az 1995-ben alapított gyártóegység mára közel 400 munkatárssal, korszerű gyártócsarnokokkal, saját fejlesztő csapattal és teljes körű mérnöki kompetenciával dolgozik, és a cégcsoport egyik legfontosabb exportbázisa.

MM: Milyen szerepet tölt be az MSK Hungary a cégcsoporton belül?

Uwe Jonkmanns (UJ): Nyírbátor a csoport központi gyártóbázisa és fő termelési telephelye. Itt készülnek az MSK acélalkatrészei, a felületkezelés és az összeszerelés is itt történik; komplett gépeket és szállítópálya-rendszereket építünk, amelyeket közvetlenül a vevőknél telepítünk. Az elmúlt években több mint 20 millió eurót fordítottunk épületekre, gépparkra és automatizálásra, ennek köszönhetően az egyedi alkatrészgyártástól eljutottunk a komplett, átadásra kész berendezésekig. Portfóliónkban többek között stretch-hood csomagológépek, palackszállító és anyagmozgató rendszerek, emelők és forgatóasztalok szerepelnek.

MM: Az MSK termékeivel mely piacokra fókuszál, kik tartoznak a fontosabb vevői közé?

UJ: Fő piacunk a konténerüveg-ipar, ahol a teljes „cold end” – palackmozgatás, palettázás, csomagolás, raktározás – megoldásait szállítjuk, a szegmens meghatározó nemzetközi szereplőjeként. Emellett jelen vagyunk az építőanyag-, a papír- és csomagolóiparban, az italgyártásban – itt egyedülállóan végzünk palettakicsomagolást a töltőüzemekben –, továbbá a háztartási gép- és a vegyiparban. Hazai referenciáink közül kiemelhető az Unilever, a MOL és az Electrolux; jelenleg egy zöldmezős üveggyár teljes „cold end” rendszerén dolgozunk, ami az MSK Hungary eddigi legnagyobb megrendelése.

MM: Milyen speciális kompetencia teszi a hazai vállalatot különlegessé a gyártáson túl?

UJ: Nyírbátorban működik a saját HMI- és vizualizációs szoftverfejlesztő csapatunk (Management System / EMSY), amely a gépeink vezérlésének kulcseleme világszerte.

MM: Bemutatná az egyik afrikai projektjüket, amelyet régi partnerével, az Ardagh Glassnál valósítottak meg? Hogyan indult, mi volt a fő célja?

UJ:  Ez egy konténerüveggyár az Ardagh Glass Packaging–Africa (korábban Consol, az Ardagh Group része) számára, amely a világ egyik legnagyobb konténerüveg-gyártója. Az MSK évek óta erős szereplő a dél-afrikai üvegipari piacon, korábban is szállítottunk ehhez az ügyfélhez, így ez egy újabb megbízás egy hosszú távú partnerségben. Nyírbátori rendszereinkkel segítjük Afrika legnagyobb üvegkonténer-gyárát abban, hogy a cold end megbízhatóan és nagy sebességgel működjön.

MM: Mi motiválta a beruházás elindítását, mi volt a fő cél?

UJ: Az Ardagh Glass Packaging–Africa a dél-afrikai üvegpiac növekvő igényeire reagálva döntött úgy, hogy bővíti kapacitását Nigelben, és ehhez ismét az MSK-t választotta a technológia és a szervizháttér miatt. Az üveggyárak 24/7-ben üzemelnek, a kemencéket nem lehet leállítani, ezért kulcsfontosságú volt egy megbízható, nagy sebességű, modern „cold end” rendszer telepítése, amely hosszú távon is fenntartható és hatékony működést biztosít.

MM: Mik voltak a beruházás fő elemei, milyen ütemezéssel valósult meg, és milyen kihívásokkal találkoztak közben?

UJ: A teljes „cold end” rendszert szállítottuk – mindent, ami a palackok formázása és lehűtése után következik. A projekt célja egy nagy sebességű, modern rendszer telepítése volt, amely akár 500–600 palackot kezel percenként üdítőital-, bor- és sörpalackozó sorokon. A megrendeléstől a szállításig körülbelül 6–7 hónap telt el, a hajózás 4–6 hétig tartott, a helyszíni telepítés és üzembe helyezés pedig 6–8 hét alatt zajlott le. Jelentős technikai vagy kulturális akadályokkal nem szembesültünk, hiszen régóta dolgozunk együtt az Ardagh Glass Packaging–Africával, mindkét fél pontosan ismeri a folyamatokat és az elvárásokat.

MM: Miért éppen Siemens-berendezéseket választottak ehhez a projekthez, és milyen eszközöket, megoldásokat építettek be?

UJ: Vezérléstechnikát és a kulcskomponenseket minden projektünknél Siemens-megoldásokra standardizáltuk, így itt is Siemens PLC-k és egyes hardverelemek kerültek beépítésre a vezérlőszekrénybe. Ez a szabványosítás nemcsak megbízható és energiahatékony működést biztosít, hanem egységes programozási és karbantartási környezetet is teremt a világ bármely pontján. A vevőink számára ez külön előny: a Siemens globális alkatrész- és szervizhálózatára támaszkodhatnak, így a folyamatos 24/7-es üzemeléshez szükséges támogatás mindenhol elérhető.

MM: Vannak-e már tapasztalatok, eredmények a projekttel kapcsolatban?

UJ: A rendszer már üzemel, és a beindítás zökkenőmentesen zajlott. Az első tapasztalatok alapján a berendezések a tervezett sebességen és hatékonysággal működnek, így az ügyfél már most élvezi a nagyobb kapacitás előnyeit. Az MSK gépeit hosszú élettartamra tervezzük: tipikusan 20–25 évig szolgálnak, két kemenceciklust is lefedve, miközben stabil teljesítményt és megbízható működést biztosítanak.

MM: Milyen további fejlesztéseket terveznek?

UJ: Családi vállalatként az innováció nálunk stratégiai kérdés. Most a szoftver- és mesterségesintelligencia-integrációra összpontosítunk: olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek még magasabb szintű automatizálást, prediktív karbantartást és önállóan hibát jelző, kezelési utasításokat adó gépeket tesznek lehetővé – különösen fontos ez ott, ahol az operátorok kevésbé képzettek. Új szoftvermegoldásainkat és digitális szolgáltatásainkat a következő kiállításon mutatjuk be, ezek egy része már most is pilotfázisban van ügyfeleinknél.

www.siemens.hu
www.msk.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Magyar siker: Dunavecsén készül az adatközpontok szíveként emlegetett kapcsolóberendezés

Elérte teljes kapacitását a Schneider Electric dunavecsei Duna Smart Power Systems (DSPS) üzemében az Okken termékeket készítő első gyártósor.

A vállalat többek között az adatközponti piacon tapasztalható jelentős felfutásra reagálva döntött úgy, hogy új termékcsaládot vezet be.  Európában egyedül ebben a létesítményben készítik az adatközpontok villamosáram elosztásáról gondoskodó kisfeszültségű kapcsolóberendezéseket olyan ügyfelek számára, amelyek megbízható és nagy teljesítményű elektromos megoldásokat igényelnek

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric dunavecsei okosgyárának fejlesztése, egy évvel a projekt elindítása után, idén júliusra elérte teljes kapacitását az új, Okken berendezéseket készítő gyártósor. Ez egyben azt is jelenti, hogy bővült a DSPS termékportfóliója, a középfeszültségű mellett már kisfeszültségű kapcsolóberendezéseket is készítenek az üzemben.

Az elmúlt években jelentős felfutás volt tapasztalható az adatközponti piacon, erre az igényre reagálva döntött úgy a Schneider Electric, hogy az Okken berendezések gyártásába a dunavecsei üzem is bekapcsolódik. Ezek a kisfeszültségű kapcsolóberendezések gondoskodnak a villamosáram elosztásáról például az adatközpontokban. Az Okken gyártósor tervezése, telepítésének előkészítése, valamint a munkatársak képzése tavaly júliusban indult el, októberben történt meg a kvalifikáció, januárban került sor a vevői auditra, áprilisban pedig már az első szállítmány is elindult Dunavecséről.

A Schneider Electric idén márciusban jelentette be, hogy 44 millió eurós beruházással 18 000 négyzetméteres új üzemrészt alakít ki a DSPS-ben. Az új egység kivitelezése már folyamatban van, és a piaci igényekre reagálva ott is az adatközpontokba szánt Okken berendezések gyártásával és tesztelésével foglalkoznak majd.

Tavaly májusban adták át ünnepélyes keretek között a Schneider Electric 28 ezer négyzetméteres DSPS üzemét, amely a vállalat egyik legnagyobb, egyedi rendelésre történő tervezés (engineering-to-order, ETO) metodikán alapuló gyára Európában. A Schneider Electric legújabb SF6-mentes középfeszültségű kapcsolóberendezéseinek, az RM AirSeT európai központi üzemeként működik.

A létesítményben a társaság épület- és energiamenedzsment rendszereit használják, ami éves szinten 20-25 százalékos energiamegtakarítást, illetve 600 tonna CO2-kibocsátás elkerülését jelenti egy hasonló méretű, ilyen megoldásokkal nem rendelkező üzemhez képest. Az intelligens gyár rendszerei a Schneider Electric digitális épületirányítási szolgáltatásaihoz és energiagazdálkodási megoldásaihoz kapcsolódnak, ezáltal lehetőség nyílik a termelés digitális nyomon követésére a maximális energia- és folyamathatékonyság érdekében.

„Jövőformáló vállalatként kulcsfontosságú számunkra, hogy rugalmasan reagáljunk a piaci változásokra, és energiahatékony, biztonságos működést segítő berendezésekkel támogassuk ügyfeleink törekvéseit. Az adatközpontok esetében hatalmas növekedést látunk, ez indokolja, hogy bővítsük az Okken termékeink gyártását. Magyarországi okosgyárunk pedig kitűnő helyszín erre, hiszen az itteni csapatunk a DSPS első fázisával már bizonyította szakértelmét. Az üzem bővítése révén olyan gyártási kapacitást alakítunk ki Magyarországon, ami alkalmas lesz arra, hogy párhuzamosan több nagy vevőt is kiszolgáljon”

– mondta el Aleksandar Bakic, a Schneider Electric dél-európai régiójának ETO gyártásért felelős alelnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Új kutatásokat és kezdeményezést jelentett be a Schneider Electric a New York-i Klímahéten

A napenergia-termelés és -tárolás kombinációjára épülő mikrohálózatok, a gazdaságot erősítik, az energiaszegénység elleni sikeres küzdelem alapjai pedig azok a helyi kormányzati kezdeményezések lehetnek, amelyek az üzemanyagár változásának való kitettséget csökkentik.

Ez derül ki a Schneider Electric elemzéséből. A vállalat a New York-i Klímahét (Climate Week NYC) alkalmából egy vízgazdálkodásról szóló amerikai felmérés eredményeit is nyilvánosságra hozta, valamint bejelentett egy új kezdeményezést is, ami digitális ikrek megalkotásával teszi lehetővé, hogy pontosabb képünk legyen egyes termékek karbonlábnyomáról.

A már most rendelkezésre álló energetikai technológiák versenyelőnnyé változtatására szólította fel a gazdasági szereplőket a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a 2025-ös New York-i Klímahét alkalmából. A vállalat álláspontja szerint ez a megközelítés erősítheti a helyi gazdaságok ellenállóképességét és megalapozhatja a jövő hatékony iparágait.

„A világ egy energia-szuperciklusba lép, mivel a mesterséges intelligencia (MI), valamint a mobilitás, az épületeink és a különböző iparágak kapcsán egyaránt gyorsuló elektrifikáció figyelhető meg, miközben sok régió infrastruktúrája alig tud lépést tartani ezzel a folyamattal. Ezen a héten a kereslet, a hálózat és az ellátás terén olyan gyakorlati lépésekre koncentrálunk, amelyek javítják a megbízhatóságot, előre jelezhetővé teszik a költségeket, és gyorsabban növelik a kapacitást a városok, az iparágak és a közösségek számára világszerte”

– mutatott rá Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnöke.

Sunrise, Looking Up, Hyatt Centre, Chicago, Illinois, America

Elosztott megoldások a megbízható energiaellátás érdekében

A Schneider Electric Fenntarthatósági Kutatóintézete (Sustainability Research Institute) a New York-i Klímahétre időzítve hozta nyilvánosságra az „Energy Poverty: Schneider Electric’s global vision for sustainable energy for all” című fehér könyvet, amely bemutatja, hogyan látja megvalósíthatónak a Schneider Electric, hogy globálisan mindenki számára elérhető legyen a fenntartható energia. A kiadvány három fő kihívást azonosít az energiaszegénység kapcsán, ezek a hozzáférés, a megfizethetőség és a megbízhatóság. A tanulmány kiemeli, hogy jelenleg a mérési módszertantól függően 685 millió és 3,3 milliárd közé tehető azok száma világszerte, akiket érint az energiaszegénység problémája. A fehér könyv gyakorlati megoldásokat javasol a helyzet kezelésére, amelyek középpontjában a napenergia-termelést és -tárolást kombináló mikrohálózatok kialakítása, valamint az üzemidőt növelő, a helyi gazdaságot erősítő és az üzemanyag-áringadozásnak való kitettséget csökkentő helyi kormányzati lépések állnak.

Megbízható vízellátás és üzleti prioritások

A Schneider Electric bemutatta egy, az Egyesült Államokban, felsővezetők körében, a vízgazdálkodásról készített felmérés eredményeit is. A kutatásból többek között kiderül, hogy az intelligens vízi infrastruktúra létrehozása jelenleg hol helyezkedik el a vállalati és önkormányzati prioritások között, és feltárja a célkitűzések és a tényleges cselekvés közötti szakadékot. A jelentés kiemeli a víz egyre növekvő szerepét az üzleti ellenállóképesség és a városi tervezés terén, és betekintést nyújt a vezetőknek az erőforráshiány kezelésébe.

Fenntartható termékek a digitális iker technológia segítségével

A fenntartható innováció felgyorsítására irányuló elkötelezettségének részeként a Schneider Electric elindította az LC-Analytics (Life Cycle Analytics) programot, egy úttörő kezdeményezést, amely mesterséges intelligenciát használ több ezer termék digitális iker verziójának létrehozására. Ez a megoldás lehetővé teszi az életciklus-elemzési (LCA) adatok – beleértve a termékek karbonlábnyomát – és a környezetvédelmi terméknyilatkozatok (EPD) automatizált létrehozását, jelentősen egyszerűsítve a termékek ökológiai szemléletű tervezésével kapcsolatos döntéshozatalt.

A Makersite-tal kötött partnerség révén a termék életciklusával kapcsolatos információkat beépítve portfóliójába, a Schneider Electric új lehetőségeket nyit meg termékei környezeti hatásának csökkentése érdekében. Az LC-Analytics hatékony katalizátorként szolgál a vállalat törekvésében, hogy termékeit szén-dioxid-mentessé tegye, és mérhető előrelépést tegyen egy fenntarthatóbb jövő felé.

A Schneider Electric a New York-i Klímahetén

A Schneider Electric jelentős szerepet játszik a szeptember 21-28. közötti New York-i Klímahéten. A vállalat vezetői és szakemberei több előadást tartanak és kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss