Connect with us

Okoseszközök

A Samsung a SmartThings-szel továbbfejlesztett B2B kijelzőit mutatta be az ISE 2024 kiállításon

smartthings

A Samsung a barcelonai ISE (Integrated Systems Europe) 2024 kiállításon mutatta be, hogy a SmartThings miként támogatja a vállalat B2B kijelzőit az üzleti összekapcsolhatóság jövőjének alakításában.

A vállalat SmartThings for Business (Üzleti SmartThings) bemutatója a csúcstechnológiás IoT-felület által kínált új fejlesztéseket emeli ki, valamint a Samsung elkötelezettségét, hogy több, egymással összekapcsolható és könnyen vezérelhető digitális kijelzőt biztosítson a legkülönbözőbb iparágaknak.

„Az üzleti kijelzők iparágában a működési hatékonyság mérvadó szempont, a Samsung SmartThings-szel támogatott digitális kijelzői pedig újgenerációs csatlakozási lehetőségeket és funkciókat biztosítanak a vállalatoknak, azok méretétől függetlenül – mondta SW Yong, a Samsung vizuális kijelző üzletágának elnöke és vezetője. – A SmartThings ökoszisztéma bővítésével a legkülönbözőbb iparágak szereplőinek kínálhatunk új élményeket.”

Csatlakoztatott technológiák a SmartThings-szel – okos üzletektől az okos irodákig: így használhatják ki a vállalkozások a Samsung kijelzőit

A Samsung az ISE 2024 kiállításon bemutatja, hogy a SmartThings miképp teszi lehetővé, hogy a cégtulajdonosok a digitális kijelzőiket összehangolhassák, és okoseszközeiket hatékonyabban irányíthassák a különböző környezetekben. A SmartThings a csatlakozási funkciót olyan kereskedelmi kijelzőkhöz kínálja, mint a Smart Signage vagy a szállodákban kihelyezett tévékészülékek, így a felhasználók üzleti környezetben is átélhetik egy integrált rendszer élményét. Ezek a változások a Samsung okoseszközein túl olyan eszközökre is kiterjednek, amelyek támogatják az iparág legutóbbi IoT – többek között a Matter és a Home Connectivity Alliance – szabványait.

A SmartThings ökoszisztéma különböző üzleti célú alkalmazásával a Samsung hatékonyabb hely- és energiagazdálkodást biztosíthat azáltal, hogy az üzlethelyiség egy közös, integrált, okostérré alakul át. Az összekapcsolhatóságra irányuló fejlesztések számos üzleti szereplő érdekeit szolgálhatják, legyen szó kis-, vagy középvállalkozóról vagy akár egy nagyvállalatról. Az ISE 2024 esemény Samsung standján különböző okosterek – így üzletek, irodák és szállodák – bemutatói elevenednek meg.

A felhasználók a Rutin funkcióval szabályozhatják az optimális megvilágítást, a hőmérsékletet, a páratartalmat vagy a levegőminőséget, így megteremtve a megfelelő környezeti körülményeket, amelyet automatizált térkezeléssel hosszabb távon fenntarthatnak. Egy okosüzlet így például a nyitvatartási időhöz igazodva automatizálhatja a menüt jelző panelek vagy a világítás ki- és bekapcsolását.

Az SmartThings MI Energia üzemmódja segíthet a cég- és üzletvezetőknek a környezettudatosabb működésben, mivel hatékony eszközkezeléssel és fokozott megfigyeléssel mérsékelhetik az energiafelhasználás mértékét. Kikapcsolhatják a csatlakoztatott készülékeket vagy az energiafogyasztás, a látogatottság vagy idő alapján csökkenthetik a fényerőt.

A Samsung a különböző B2B felhasználók igényeit tartotta szem előtt a cégvezetőknek szánt SmartThings Enterprise alkalmazásprogramozási felület (API) továbbfejlesztése során. A felhasználók a felületen keresztül egyszerűen hangolhatják össze a SmartThings ökoszisztémáját saját irányítási rendszerükkel, és az általuk preferált információkkal egyedi, optimalizált megoldást hozhatnak különböző helyzetekre. A testreszabható ökoszisztéma zökkenőmentes csatlakozást kínál számtalan eszközzel, növelve a rendszer megbízhatóságát. A szakembereknek egy külön alkalmazás könnyítheti meg a telepítés folyamatát, tekintettel azon B2B felhasználók egyedi igényeire, akiknek eszközei más tulajdonát képezik.

Egy szálloda vagy egy konferenciaterem esetében az eszköz tulajdonosa és a végfelhasználó eltérhet. Egy webalapú URL-cím létrehozásával az eszköz tulajdonosa megoszthatja a SmartThings funkcióit a felhasználókkal, így a szálloda vendégei és a konferenciaterem látogatói külön alkalmazás letöltése nélkül is könnyedén élvezhetik a SmartThings nyújtotta előnyöket. A tulajdonos a webalapú URL-cím létrehozásakor beállíthatja a csatlakoztatott eszköz engedélyezésének használatát és időtartamát is.

A SmartThings for Business várhatóan 2024 első felében világszerte elérhető lesz, amely komoly előrelépést jelenthet a vállalkozásoknak a hálózatba kapcsolt technológiák terén. A platform – iparágtól függetlenül –új lehetőségeket nyithat meg a különböző okoseszközök hatékony és intelligens kezelésére. Olyan személyre szabott és intelligens eszközkezelési megoldásokat kínál, amelyek megfelelhetnek a legkülönbözőbb üzleti környezetek egyedi igényeinek.

Az új, interaktív Samsung kijelző a Google Play alkalmazásokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kínál széleskörű oktatási lehetőségeket

A Samsung – az ISE 2024 kiállítással párhuzamosan – bejelenti az első Google EDLA-tanúsítványával rendelkező interaktív kijelzőjét is (modellnév: WAD), amely várhatóan 2024 első felében kerül forgalomba. Az Android™ 13 operációs rendszert futtató –, 65, 75 és 86 colos modellekben elérhető – WAD termékcsalád gördülékeny és intuitív tanulási élményt nyújthat egyaránt a diákoknak és a tanároknak.

A WAD széria számos oktatási eszközzel biztosíthat interaktív tantermi élményt. A felhasználók hozzáférhetnek számos oktatási alkalmazáshoz a Google Play-en keresztül, vagy olyan Google-szolgáltatásokhoz, mint a Google Classroom vagy a Google Drive. A tantermi táblaként is alkalmazható interaktív kijelző kialakításában és érzetében egy nagyméretű tablet benyomását kelti, egy már jól ismert és intuitív felhasználói felülettel.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Samsunggal való együttműködésünk révén még több Android EDLA-tanúsított készüléket hozhatunk forgalomba. Így az Android már az egyéni felhasználókon túl az iskolákra és a vállalatokra is kiterjedhet – mondta Scott Porter, a Google Android Chrome vállalati együttműködésekért felelős ügyvezető igazgatója. – Izgatottan várjuk a Samsunggal való közös munkánk fejleményeit, amelynek eredményeként osztálytermeket és további partnereket láthatjuk majd el forradalmi kijelzőkkel.”

A WAD termékcsaládot úgy tervezték, hogy az megfeleljen a különböző oktatási intézményekben előírt biztonsági és megbízhatósági előírásoknak. A kijelző fokozott védelmet nyújt az elektromos túlfeszültség vagy a magas páratartalom esetén is: különböző technikai intézkedéseket eszközöltek a biztonság érdekében, köztük egy 500V-os (DC) kondenzátort, amely a magas, akár 500V-os feszültséget nyeli el, míg az üvegbiztosíték a sérüléseket előzi meg. A WAD széria lapkakészletének létfontosságú területeit párásodásgátló ragasztóval látták el, így ellenáll a nyirkosabb körülményeknek is. Olyan oktatási intézményekben is értékes eszközzé válhat, amelyek páradús vagy esős éghajlatú területen találhatók.

A Device Management Solution (DMS) eszközkezelési megoldások távfelügyeletét és -vezérlését kínálja a tantermi kijelzőknél, felkészülve az előre esetleg nem látható körülményekre, kényelmesebb felhasználást nyújtva oktatási környezetben is. A fejlett üzenetküldéssel a kijelzők azonnal továbbíthatják egymásnak a fontos információkat az egyetemeken, az osztálytermekben és a nyilvános helyiségekben. Az oktatási és vállalati szervezetek a sürgős közleményeket pedig interaktív táblákon is megjeleníthetik, így a tanulókat és az alkalmazottakat azonnal értesíthetik.

A WAD termékcsalád tervezése során a tanulás optimalizálását helyezték előtérbe. A készülék infravörös (IR) érintéssel természetes írási élményt nyújt a felhasználóknak, egyidejűleg pedig akár 40 különböző egyidejű érintési pontot támogat. Az oktatók a vékony kialakításnak köszönhetően kényelmesebben mozgathatják az eszközt, Többablakos módban pedig több ablakot kezelhetnek a felületen. A 3 az 1-ben USB-C típusú port megkönnyíti a csatlakozást, és lehetővé teszi a csatlakoztatott eszközök akár 65W-os töltését, a HDMI kimenettel pedig könnyen megoszthatóvá válnak a tartalmak. A széria elülső sztereó hangszórói, tolltartója és fogantyúja pedig szintén a kényelmet szolgálja.

Image size is extra large

A Samsung a Ciscóval együttműködve mutatja be a hibrid munkavégzésre optimalizált 105 colos Smart Signage kijelzőjét

A Samsung bejelenti a Ciscóval kiterjesztett együttműködését, amely a hibrid munkavégzés során segíti a munkavállalók együttműködését. A Samsung az új együttműködés eredményeként mutatja be a 105 colos, 21:9 képarányú Smart Signage QPD-5K modelljét, amely kompatibilis a Microsoft Teams alkalmazáshoz tanúsított Cisco Room Kit EQ kameraeszközzel.

A Samsung vadonatúj, 105 colos QPD-5K modellje 5K felbontással és 21:9-es képaránnyal érkezik. Egyidejűleg kínál intuitív és természetes videókonferencia-élményt, amely ideális lehet a hibrid munkaterületekhez. A QPD-5K modell kompatibilis a Cisco Room Bar és Room Kit Series eszközökkel, így a felhasználók a kamera, a hang és minden egyéb funkció integrálásával hatékony tárgyalási környezetben dolgozhatnak.

„Olyan korszakban élünk, amelyben a hibrid munkavégzés természetesnek számít: fontos, hogy a kollégák online is elvégezhessék a feladatukat – mondta Hoon Chung, a Samsung vizuális kijelző üzletágának ügyvezető alelnöke. – A Ciscóval kötött együttműködésünk hozzáférhető munkakörnyezetet biztosíthat: a 105 colos QPD-5K kijelző olyan érzést adhat majd a felhasználóknak, mintha munkatársaikkal egy légtérben dolgoznának.”

A QPD-5K modell 21:9-es képaránya optimalizálja a Microsoft Teams-szobák Első sor értekezletelrendezését az alkalmazáshoz tanúsított videókonferencia-eszközök, így például a Cisco RoomOS-alapú rendszereinek csatlakoztatásakor. Ezáltal minden résztvevő – a tartózkodási helyétől függetlenül – könnyedén hozzászólhat a megbeszéléshez.

„A hibrid munkavégzés korát éljük, így a munkaterek újragondolása elengedhetetlen része a nagyszabású együttműködéseknek. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a tárgyalókat intelligens videórendszerrel kell felszerelni, hogy a tartózkodási helytől függetlenül minden résztvevő egyenértékű partnerként vehessen részt a megbeszéléseken – mondta Jeetu Patel, a Cisco biztonsági és együttműködési üzletágának ügyvezető alelnöke és vezérigazgatója. – Az élvonalbeli iparági szereplőkkel együttműködve valósítjuk meg a Zéró távolság (Distance Zero) célkitűzésünket, hogy mindenkinek elsőrangú élményben lehessen része – akár vállalati, akár otthoni körülmények között.”

A panorámaképet biztosító QPD-5K kijelző rendkívül életszerű és lenyűgöző vizuális élményt kínál a vezérlőkben, a tantermekben és a tárgyalókban egyaránt. Többablakos nézetet támogat, így több információ jeleníthető meg párhuzamosan a kijelzőn, valamint Tizen operációs rendszert futtat az internetes szolgáltatások optimális teljesítményéért, és az iparágat is meghatározó tartósságért.

A kijelző a kétképernyős videókonferenciát is lehetővé teszi, ha a felhasználók két Samsung 4K UHD Smart Signage szériás kijelzőt csatlakoztatnak a Cisco legújabb megoldásával, a Cisco Room Kit EQX-szel. Ez a funkció a 65 és 75 col közötti méretekben elérhető QHC, QMC és QBC modellek esetében vehető igénybe. A Ciscóval kötött partnerség új lehetőséget kínál a teljesen bővíthető, vezérelhető és biztonságos megoldásokhoz a jövő irodájának tárgyalóiban.

A Samsung Európában is bemutatja az átlátszó Micro LED kijelzőt

A Samsung Európában először az ISE 2024 kiállításon mutatja be forradalmi újítását, az átlátszó MICRO LED kijelzőt, amely nemzetközileg a Las Vegas-i CES 2024 eseményen debütált. A rendkívül apró méretű MICRO LED chippel és precíziós gyártással készült élvonalbeli technológia kivételes fényáteresztő képességével és tisztaságával új mércét állíthat fel a kereskedelmi kijelzők piacán. Kiküszöböli a fénytörést, valamint a megjelenő foltokat vagy hézagokat. Az átlátszó MICRO LED szinte bármilyen méretre és arányra állítható, amely új lehetőséget teremthet a készülékek testre szabását illetően.

A technológia forradalmasíthatja a kiskereskedelmi és kiállítótereket, mivel a kijelző párhuzamosan jeleníti meg a fontos információkat, miközben meg is mutatja az adott terméket, vagy pusztán átlátszó felületével teremt egyedi hangulatot. A felhasználás új módjaira hívja fel a figyelmet, és új lehetőségeket kínál a képernyőkkel kapcsolatos élményekben.

A Samsung – a méret, a felbontás és a forma tekintetében is változatos, moduláris kiskereskedelmi kijelzője, – a The Wall 2018-as bemutatása óta élvonalbeli szerepet tölt be a LED kijelzőtechnológia területén. A vállalat technológiai szakértelme az ultrafinom pixelelosztásban és a virtuális gyártás egyedülálló alkalmazási módszereiben nyilvánul meg, feltárva a kijelzőtechnológiában rejlő lehetőségeket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Okoseszközök

Immerzív gaming élmény az Evnia 34M2C5501A modellel

A Philips bemutatja a 34 hüvelykes, ultraszéles Evnia 34M2C5501A modellt, a legújabb tagját az Evnia 5000 gaming monitor-sorozatnak, amelyből tavaly év végén már bemutatkozott a 27 hüvelykes 27M2C5501 és a 32 hüvelykes 32M2C5501 modell.

Az Evnia 34M2C5501A (34 hüvelyk / 86,4 cm) egy ívelt Fast VA monitor, amely minden olyan funkcióval rendelkezik, amely a tökéletes sebesség és precizitás élvezetéhez szükséges, éles, friss képekkel és 0,5 ms MPRT válaszidővel, Smart MBR funkcióval az extra zökkenőmentes játékhoz. A monitor 180 Hz képfrissítési sebességgel és alacsony bemeneti késleltetéssel felejthetetlen gaming élményt biztosít. A VESA DisplayHDR 400 tanúsítványnak és az UWQHD felbontásnak köszönhetően a kijelző kiváló élességet és színeket nyíjt, a Stark ShadowBoost funkció pedig tovább növeli a vizális teljesítményt azáltal, hogy segíti a játékosok látását a sötét jelenetekben.

Ez a modell új szintű immerziót kínál: 1500R görbülete leköveti a szem természetes látómezejét, míg az AI-támogatású Ambiglow világítás, amely a színeket a videótartalomnak megfelelően képes beállítani, minden egyes jelenetben intenzívebb szórakozást nyújt.

Összefoglalva, a Philips Evnia 34M2C5501A legfontosabb jellemzői a következők:

  • 0,5 ms MPRT válaszidő és ultragyors sebesség az éles képek és a zökkenőmentes játék érdekében
  • 180 Hz képfrissítési sebesség az sima mozgásért
  • Alacsony input lag, amely csökkenti a késleltetést az eszközök és a monitor között
  • Stark ShadowBoost: a jobb láthatóságért a sötét jelenetekben
  • AI-támogatású Ambiglow: az intenzívebb hangulati hatásokért
  • A játékosok számára optimalizált SmartImage játékmódok
  • Optimális csatlakoztathatóság az USB elosztó segítségével
  • Beépített sztereó hangszórók a multimédiához
  • LowBlue üzemmód és Flicker-free technológia a szemkímélő megtekintéshez
  • Dönthető, forgatható és állítható magasságú állvány az ideális megtekintési pozícióért

A Philips Evnia 34M2C5501A monitor már elérhető € 359,00 ajánlott fogyasztói áron.

További információk a Philips Evnia 34M2C5501A monitorról: https://www.philips.hu/c-p/34M2C5501A_00/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Zyxel Networks az USG FLEX H sorozatú tűzfalakkal konvergálja a biztonságot helyben és a felhőben egyaránt

A legújabb modellek a kezdetektől fogva alapvető biztonsági funkciókat, valamint 3x-os teljesítménynövekedést biztosítanak.

A Zyxel Networks, a biztonságos és AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója bemutatja frissített USG FLEX H sorozatú tűzfalait, amelyek a kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára egyszerűbb és következetesebb biztonsági menedzsmentet, valamint alapvető, beépített védelmet és 3x egységesített fenyegetéskezelési (UTM) teljesítményt biztosítanak.

A felhő és az üzlethelyiségek egyesítése a Smart segítségével

A legtöbb hibrid tűzfallal ellentétben az USG FLEX H sorozat az új Smart Sync funkciót használja a felhőben lévő és a helyi biztonság egyesítésére. Automatikusan szinkronizálja a biztonsági házirendeket, a hálózati objektumokat és a magas rendelkezésre állási beállításokat a Zyxel Networks Nebula felhőplatformja és a helyi webes kezelőfelület között, így biztosítva a konzisztenciát, kiküszöbölve a kézi duplikációt és egyszerűsítve a kezelést a skálázható, jövőbiztos hálózat érdekében.

Holisztikus védelem az első naptól kezdve

Az USG FLEX H sorozatú tűzfalakat mostantól a Zyxel Networks új Entry Defense Pack (EDP) licencével szerelik fel, így a vállalkozások már a telepítéstől kezdve alapvető biztonsági funkciókkal rendelkeznek. Az EDP olyan funkciókat tartalmaz, mint a Reputation Filter, a SecuReporter analitika és a Priority Support, így a kis- és középvállalkozások már az első naptól kezdve átfogó, naprakész védelemmel rendelkeznek a legújabb biztonsági fenyegetésekkel szemben.

AI-vezérelt, többrétegű megoldás

Az új, következő generációs hardverrel rendelkező USG FLEX H sorozat az elődmodellekhez képest háromszor nagyobb tűzfal, VPN és UTM teljesítményt nyújt.

Az 1G-től 10G-ig terjedő több gigabites sebességgel a sorozat bőséges kapacitást kínál a növekvő hálózati igények kezeléséhez. A mesterséges intelligencia által vezérelt, többrétegű védelem IKEv2/EAP és SSL VPN-t, sandboxingot, rosszindulatú szoftverek elleni védelmet, DNS/IP/URL-szűrést, IPS-t és alkalmazás-figyelőt tartalmaz, erős védelmet nyújtva a felmerülő fenyegetések ellen.

A személyazonosság és a hozzáférés biztonságának fokozása érdekében a Nebula felhőintegráció kétfaktoros hitelesítést (2FA) alkalmaz a szervezeti szintű adminisztrátori hozzáféréshez, valamint a Microsoft Entra ID bejelentkezést a Nebula vezeték nélküli hozzáférési pontok captive portáljára bejelentkező felhasználók hitelesítésére. Ez az extra védelmi réteg biztosítja, hogy csak az arra jogosult személyek férhessenek hozzá a kritikus erőforrásokhoz.

„A továbbfejlesztett USG FLEX H sorozat tükrözi a Zyxel Networks elkötelezettségét, hogy olyan hálózati biztonsági megoldást kínáljon a KKV-k és az MSP-k számára, amely egyszerűsíti a kezelést, miközben kielégíti az erősebb, intelligensebb védelem iránti növekvő igényt”

– mondta Ken Tsai, a Zyxel Networks elnöke.

„Az ügyfelekkel való folyamatos együttműködésünk révén olyan megoldást hoztunk létre, amely csökkenti a komplexitást és növeli a biztonságot, így segítve a KKV-kat abban, hogy könnyedén megbirkózzanak a modern hálózati környezetek kihívásaival.”

Az új felhő- és helyhez kötött konvergenciafunkciók 2025 áprilisától elérhetőek a Nebula 19.00 verziójú és uOS v1.32 firmware-verziójú USG FLEX H sorozatú tűzfalakon. További információkért látogasson el weboldalunkra, vagy nézze meg videónkat


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Samsung bemutatja a Bespoke AI Jet Lite-ot,

A Samsung bemutatta a Bespoke AI Jet Lite könnyű és továbbfejlesztett vezeték nélküli álló porszívót, amely a korábbi modellek sikerére építve érkezik.

Az AI Cleaning Mode 2.0-val rendelkező új porszívó az akár 280W teljesítményű szívóerővel fokozhatja a takarítás kényelmét és hatékonyságát.

A Samsungnál folyamatosan olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek a mindennapi takarításban is kiemelkedő teljesítményt nyújthatnak – mondta Jeong Seung Moon, a Samsung digitális háztartási eszközök üzletágának ügyvezető alelnöke és K+F csapatvezetője. – Azért, hogy a modern otthonok egyre változatosabb takarítási igényeit kiszolgálhassuk, ezzel az álló porszívóval megnövelt szívóerőt és fejlett AI funkciókat kínálunk, könnyű kialakítással párosítva.”

Könnyebb súly, hatékony szívóerő

Az új Bespoke AI Jet Lite készüléket kifejezetten úgy tervezték, hogy könnyebb legyen: kézi üzemmódban mindössze 1,45 kg-ot nyom, amely 23%-os csökkenést jelent az előző modellhez képest. Könnyű kialakításának köszönhetően a felhasználók egyszerűen tisztíthatják a nehezen hozzáférhető területeket, például a szekrények tetejét, az ablakredőnyöket, a mennyezetet és a falakat. A porszívó tömege még a kefés tartozékkal együtt is kevesebb, mint 3 kg, így könnyű manőverezést biztosíthat az egész lakás kitakarítása során.

Csökkentett tömege mellett a készülék HexaJet motorral van felszerelve, amely akár 140 000 fordulat/perc fordulatszámmal működik, és akár 280 W erősségű szívóteljesítményre képes. A lenyűgöző szívóerőnek köszönhetően az álló porszívó önállóan is kiemelkedően teljesíthet, de robotporszívóval együtt használva is igazán alapos takarítási élményt kínálhat.

A továbbfejlesztett mesterségesintelligencia-alapú funkciók növelhetik a kényelmet takarítás közben. A Samsung AI Optimum Techen alapuló AI Cleaning Mode 2.0 a kefeterhelés és a porszívó légnyomás érzékelésével többféle takarítási környezetet, például a hosszú vagy rövid szálú szőnyegtípusokat, valamint a különböző burkolatokat is képes azonosítani. Ezután automatikusan igazítja a beállításokat, például a szívóerőt, hogy a Mid üzemmóddal azonos teljesítményt nyújthasson, miközben akár 14%-kal csökkentheti az akkumulátor energiafelhasználását és 8%-kal növelheti a manőverezhetőséget.

Továbbfejlesztett tisztasági funkciók

A Bespoke AI Jet Lite tiszta, friss otthoni környezetet biztosíthat fejlett higiéniai funkcióival. Ezek közé tartozik a HEPA-szűrőrendszer, amelyet egy négyrétegű finompor-szűrővel és optimalizált géptömítéssel láttak el, hogy még a finom porszemcséket is hatékonyan felfoghassa. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználók porszívózás közben tisztább levegőt lélegezhessenek be, csökkentve a levegőben szálló pornak való kitettséget. Ráadásul a portartály és a multi-ciklon rendszer részei teljesen moshatók, így a felhasználók könnyen fenntarthatják a tisztaságot, biztosítva a higiénikus és friss élményt.

A további kényelem érdekében az All-in-one Clean Stationnel zökkenőmentesen és higiénikusan üríthetik ki a tartályt, miközben automatikusan töltik a porszívót. A többrétegű szűrőrendszernek köszönhetően, amely a porszemcsék akár 99,999%-át felfoghatja, az eszköz hatékonyan üríti ki a tartályt anélkül, hogy finom port engedne vissza a levegőbe.

A Samsung porszívócsaládjának új tagja

A Bespoke AI Jet Lite része a Samsung idei változatos porszívókínálatának, amely magában foglalja a Bespoke AI Jet Ultrát, a vállalat eddigi legerősebb szívóteljesítményű vezeték nélküli álló porszívóját, valamint a legújabb robotporszívóját és felmosóját, a Bespoke AI Jet Bot Steam Ultrát is.

Ezek az új készülékek tükrözik a Samsung elkötelezettségét, hogy személyre szabott takarítási élményeket nyújtson, amelyek a felhasználói igények széles skáláját szolgálhatják ki. Azok a felhasználók, akik egy erős, mesterséges intelligenciával kibővített funkcionalitású, vezeték nélküli álló porszívót keresnek, választhatják a fokozott teljesítményű modellt, a Bespoke AI Jet Ultrát, amely akár 400 W szívóerőt is biztosíthat. Azok, akik a könnyebb modellt részesítik előnyben, dönthetnek a Bespoke AI Jet Lite mellett, 280 W maximális szívóteljesítménnyel.

A Bespoke AI Jet sorozat mellett a Samsung átfogó termékcsaládot kínál, amely többek között a Jet 95 és 85 modelleket tartalmazza. Mindegyik széria számos speciális takarítási megoldással rendelkezik, ilyenek például a Spray Spinnig Sweepers (forgó felmosópárnák), a tisztítóállomások és a különböző kefekonfigurációk, így a felhasználók kiválaszthatják az otthonuk egyedi igényeinek megfelelő porszívót.

Elérhetőség

A Bespoke AI Jet Lite Magyarországon várhatóan 2025 májusától válik elérhetővé, 369 900 Ft-os ajánlott fogyasztói áron.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss