Connect with us

Tippek

Az online világ és a tanulás

online tanfolyam

Amikor megjelentek az első számítógépek, még nem gondolta senki, hogy pár évtizeden belül mennyi mindenre használja majd fel az emberiség a bennük rejlő lehetőségeket. Ma már egy táblagéppel a kezünkben el tudunk bármit intézni.

Pár évvel ezelőtt pedig épp a Covid-járvány döbbentett rá mindenkit, hogy a tanulás is mennyire hatékony lehet online módon. Éppen ezért nem is csoda, hogy ma már a felnőttképző intézmények többsége is az interneten keresztül tartja meg az elméleti órákat, csupán a gyakorlatokon kell személyesen megjelenni.

A Tanfolyam.hu online tanfolyamai között érdemes szétnéznie annak, aki kimondottan olyan képzést keres, ahová nem kell bejárni, mert otthona kényelméből szeretne tanulni, új szakmát szerezni. Lássuk is a kínálatot!

Szépségápolási képzések

Bár elsőre azt hinnénk, a szépségápolási tanfolyamok nem végezhetők online, azonban vannak olyan rövidebb kurzusok, ahol az alapok ilyen módon is elsajátíthatók. Ilyen többek közt az Önálló szempilla stylist képzés is.

Aki ide jelentkezik, képes lesz a végzést követően klasszikus műszempilla építésére. Ez az alapja a további kurzusoknak, hiszen létezik még 2D és 3D szempillaépítő tanfolyam is. A szükséges kellékek és eszközök listáját is megismertetik az órákon, de anatómiai ismereteket is lehet szerezni. A jelentkezés feltétele a 16. életév betöltése, így akár középiskolások is elvégezhetik a képzést.

Hasonlóan online módon zajlik az online műkörmös tanfolyam. Heti egy este kell a gép elé leülni, és tanulni. Persze gyakorolni is kell majd, de ezt otthon is meg lehet tenni: szólni kell egy barátnőnek, aki szívesen venne egy japán manikűrt, egy SPA kezelést vagy épp egy hennadíszítést.

A további lehetőségek

Bár a legtöbb esetben gyorsan és könnyedén el lehet sajátítani a tudnivalókat egy online képzés keretében, a legtöbb ilyen tanfolyam nem ad államilag elismert bizonyítványt, amely viszont szükséges lehet a munkavállaláshoz.

Éppen ezért, mielőtt beiratkozol, mindig nézd meg, hogy melyik tanfolyam mivel zárul. A képzőintézmények hivatalos FAR tanúsítványt állítanak ki. Szakképesítés tanfolyamok esetében ennek birtokában pedig a független, akkreditált vizsgaközpontok valamelyikében kell letenni a szakképesítő vizsgát.

Ennek külön díja van, és a követelmények is igen magasak. Sokszor portfóliót is kell készíteni. Szerencsére azonban erre is megtanítanak az oktatók.

A Tanfolyam.hu munkatársai készséggel állnak rendelkezésedre, bármilyen kérdésed van, sőt tudnak ajánlani neked való kurzust is: olyat, ahol a gyakorlati órák a lakóhelyed közelében vannak.

Érdemes szétnézni a kínálatban!

Az oldalon nemcsak online tanfolyamokat hirdetnek – más tematika alapján is lehet keresni. A fentebb már említett szépségápolási képzéseken kívül indulnak gépkezelői, ingatlanszakmai, kereskedelmi és logisztikai tanfolyamok is. De választhatsz pénzügy és számvitel vagy pedagógiai kurzusok közül is.

Az elmélet legtöbbször itt is online órák keretében kerül átadásra, így nem érhet hátrány akkor sem, ha már dolgozol. Az online oktatás rögzítésre kerül, és bármikor visszanézhető. Keresd a Tanfolyam.hu oldalt, és ott érdeklődj a részletekről!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek

Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is.

Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.

Függetlenül attól, hogy őszi párkeresésbe kezdünk, vagy gyűjtjük az álmot a tavaszi hajrára, fontos, hogy remek képekkel töltsük fel randiappjainkat, közösségi média profiljainkat. Amellett, hogy a HONOR Magic V3 és Magic V2 elképesztően vagány, vékony hajlítható készülékek, számos olyan funkcióval rendelkeznek, amik megkönnyítik ezeket a folyamatokat – hogy elég legyen csak a randi miatt szorongani, és máson már ne kelljen.

Az eszközök kiváló fényképezési képességekkel bírnak, így kristálytiszta és gyönyörű fotókat lőhetünk magunkról. Ráadásul, mivel kihajtható, tabletként is használhatjuk, így jóval könnyebb rajta szerkeszteni, finomhangolni, csinosítani fényképeinket. A HONOR Magic V3 AI radír funkciója segít törölni a nem kívánt elemeket is: zavaró tényezőket, a háttérben megjelenő nem kívánt elemeket… és esetleg exeket a régi képekről.

Most ráadásul kedvezményesen vásárolható meg a csúcskategóriás HONOR Magic V3 elődje is, a HONOR Magic V2. A szintén hajlítható eszköz 5000 mAh-s akkumulátora egész nap megbízható szövetséges lehet, így nem kell aggódnunk, hogy pont egy randi közben vagy után merülne le.

A Black Friday keretein belül egyébként a HONOR számos partnerüzlettel együttműködve kínálja kedvezményesen legjobb készülékeit a HONOR 200 szériától kezdve és a HONOR Magic6 Pro-n át a megfizethető árú, megbízható HONOR X6b-ig és a HONOR tabletekig. Az akciókban a MediaMarkt, az Euronics és az Auchan vesznek részt, hogy a lehető legjobb áron kerülhessenek a fogyasztókhoz ezek az eszközök. A Telekomnál a HONOR 200 Pro-hoz ingyenes HONOR 200 Lite is jár december végéig, míg a HONOR 200-hoz egy HONOR Pad X8a. A HONOR Magic6 Lite-hoz ajándék HONOR Band 9 okoskarkötő jár. Részletek a konkrét termékekről és kedvezményekről a partnerüzletek kínálatában.

További információk a HONOR hivatalos honlapján olvashatók: www.honor.com.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Csúcson a hazai gépjárműpiac

A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a DATAHOUSE legfrissebb adatai alapján miként fest a hazai gépjárműpiac.

2024 novemberében 10 645 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 28,1%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és 12%-os ugrást 2022-höz képest. A növekedésben nagy szerepet játszott az autóipar stabilizálódása, a bővülő modellkínálat és a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek, legfőképpen a céges vásárlóknak. Az elmúlt hónapok hasonlóan biztató eredményei alapján elmondhatjuk, hogy az újautó-piac lendületben van. Ez igazán jó hír azok számára, akik most terveznek új autót vásárolni, hiszen egyre szélesebb kínálatból választhatnak

emelte ki Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.

Érdekesség, hogy motorkerékpárokból (7 408) tavalyhoz képest 16,6%-kal, 2022-höz képest pedig 46,5%-kal többel találkozhatunk nap mint nap, kishaszongépjárművekből (22 684) mindeközben 1 éves viszonylatban 17,3%-kal nőtt az állomány, 2022 óta pedig 38,3%-kal.

Nagyhaszongépjárműveknél (4 883) azonban tavaly óta csaknem 15%-os visszaesés látható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Tillát is megtalálták a netes csalók!

Az internetes csalásokról, a közösségi média és az online tér veszélyeiről, illetve a saját megelőzési módszereiről is nyilatkozott a műsorvezető, aki mellett több híresség is csatlakozott a Médiaunió Alapítvány és a KiberPajzs kampányához.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2024 második negyedévében tovább növekedett a netes banki átverések száma. Az első negyedéves számok, azaz a közel 57 ezer sikeresen elkövetett átverés tovább emelkedett, így összesen már több mint 5 milliárd forintos kárt okoztak a csalók idén.

Óvatossággal milliókat lehet spórolni

A műsorvezető-filmrendező maga is vált már netes csalás áldozatává, tavaly ősszel például a Propaganda című műsorának Facebook-oldalát törték fel.

„A személyes profilom, adataim és pénzem eddig szerencsésen megúszta, de a műsorom Facebook-oldalát feltörték. Azóta sem tudjuk, miért, valószínűleg azt gondolták, találnak hozzárendelt bankkártyát…”

– mesélte Tilla, akinek végül nem is sikerült visszanyernie az elveszett felületet.

Világszerte öt és fél milliárd, Európában pedig közel 747 millió felhasználója van a világhálónak, és egyre többen vásárolnak valamilyen formában hirdetést vagy termékeket, nagyon sok helyen megadva a bankkártyaadataikat. Fontos, hogy ebben az esetben fokozottan figyeljünk a fizetési limitekre és – Tillához hasonlóan – ahol csak lehet, használjunk kétfaktoros hitelesítést.

Végeláthatatlan harc a “kamu-Tillákkal”

A TV2 műsorvezetője szerint a közösségi média azért különösen veszélyes, mert nemcsak a személyes, hanem pénzügyi adataink is illetéktelen kezekbe kerülhetnek, akár egyetlen rossz kattintással. Elmondta, hogy folyamatosan találkozik gyanús üzenetekkel és kamuprofilokkal, amelyek hamis termékekre hívják fel a figyelmet, és nagyon fontosnak tartja, hogy a felhasználók felismerjék ezeket a csapdákat, kockázatos linkeket és üzeneteket. Tilla olyannyira óvatos, hogy az ismeretlenektől érkező leveleket, emaileket inkább meg sem nyitja, hiszen úgy véli, az online térben mindenki magáért felel.

Közszereplő lévén azonban más kihívásokkal is szembe találja magát: a személyével visszaélő, nevében a legkülönbözőbb termékeket népszerűsítő csalók őt is megtalálták.

„Szerintem nincs olyan ismert ember, akinek a személyével még ne éltek volna vissza, velem is számtalanszor előfordult, hogy kamuprofil árult valamit a nevemben. Ez nagyon egyszerű, hiszen csak leszednek egy fotót az internetről, és onnantól kezdve árulsz kenőcsöt, gyógyteát, fogyasztóport. Ezzel nem olyan könnyű mit kezdeni, mert általában nincs valós személy az ilyen weboldalak mögött, ráadásul legtöbbször mire eljut hozzám a hírük, általában néhány napon belül, addigra már meg sem találom őket, mert megsemmisítették a felületet. Valószínűleg ennyi idő pont elég lehet a kellő mennyiségű látogató eléréséhez és megkárosításához… Természetesen ha eljut hozzám a hír, azonnal cselekszem, de ha folyton ezeket vagy a posztok kommentszekcióit bújnám, azt nem tudnám ép ésszel sokáig bírni.”

Az ilyen eseteket úgy tudta eddig elkerülni, hogy közösségi oldalakon egyáltalán nem vásárol, és csak megbízható weboldalról rendel.

„Ha valamiért egy számomra új honlapról vásárolnék, akkor több oldalról is ellenőrzöm a hitelességét, a felhasználói visszajelzéseket, és ha lehet, utánvéttel kérem a csomagot, mert a virtuális kártya használatára egyelőre nem tudtam rászoktatni magamat, pedig nagyon hasznos!”

Legyünk felkészültek a netes csalók módszereiből!

Háromgyerekes apukaként Tilla arról is mesélt, hogy a fiait hogyan tudja felkészíteni egy olyan ingoványos, sokszor kiismerhetetlen terepre, mint az internet.

„Szerintem a gyerekekkel kapcsolatban soha semmi nem véd meg minket jobban, mint ha van egy nyílt kommunikáció, és egy családban mindig mindenről lehet beszélni, kérdezni. És ha megértik azt – és ez nem csak az internetre igaz -, hogy legyenek körültekintőek azzal, ha valaki kér vagy esetleg követel tőlük valamit, ha felismerik, hogy zsarolni akarják őket, akkor azt meg kell beszélni velük. A gyerekeknek is nagyon sokszor jól működik az ösztönük, nekünk, szülőknek azt kell elérnünk, hogy ha bármi zavaró, vagy félelmetes történik velük, a szexualitástól elkezdve a zsaroláson át a bántalmazásig, ha valaki valamit akar tőlük ott a neten, és ez nekik rossz, azt ne tartsák magukban, mondják el, mutassák meg. Szerintem az a legfontosabb, hogy kifejlődjön a gyerekekben a józan, normális értékítéletük.”

Hozzátette, nagyon sokan fordulnak hozzá segítségért, és elnézést kér azoktól, akik valóban rászorulnának, de a rengeteg csalási ügy miatt ő sem szokott az ilyen helyzetekbe belemenni.

„Ez egy nagyon szomorú dolog, hogy el kell döntened, kinek hihetsz és kinek nem, de bizony benne van a pakliban, hogy aki rászorulónak, elesettnek mutatja magát, az valójában egy álprofil mögé búvó csaló. Közben meg lebeszélni az embereket, hogy bárkinek segítsenek, az is szörnyű. Az AI térnyerése meg csak még tovább bonyolítja majd a helyzetet, ezért nagyon fontos, hogy felkészültek legyünk a csalók módszereiből.”

A Médiaunió Alapítvány “A kulcs te vagy!” kampányának szakmai partnere a Magyar Bankszövetség és a KiberPajzs Program, amelyhez Tilla mellett Szabó Zsófi, Demeter Bence, Gelencsér Tímea, Görög Zita, Csonka András, Nagy Beni, Nagy Máté, Lakatos Levente és Gym Suleiman is csatlakozott nemrég.

Fotó credit: TV2


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss