Gazdaság
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket Magyarországon
Berobbant a nyár, vele együtt pedig az oktatási szünetek is megkezdődtek. A félévi adatok azt mutatják, hogy a logisztikai ismeretek iránt továbbra is jelentős az érdeklődés Magyarországon. A hazai ellátásilánc-menedzsment mesterszakokra 2024-ben például 681 jelentkezés érkezett, míg a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzésében csak tavaly több mint félezer, jelenleg pedig már több mint 600 aktív hallgató tanul. Az adatok rávilágítanak, hogy a logisztikai tudás ma már számos területen jelenthet hozzáadott értéket.
A logisztikai tudás mára fontos üzleti kompetenciává vált
Az elmúlt évek gazdasági és geopolitikai eseményei egyaránt rámutattak arra, hogy az ellátási láncok hatékony működése alapvetően befolyásolja a vállalatok versenyképességét. A koronavírus-járvány, a nemzetközi kereskedelem változásai és egymást érő kihívásai, az e-kereskedelem térnyerése, valamint a hazai gyártóipari beruházások növekvő száma egyaránt felértékelték a logisztikai és ellátásilánc-menedzsment ismereteket. Miközben korábban a logisztikát sokan csak a szállítással és raktározással azonosították, ma már a beszerzés, a termelés, az értékesítés, a készletgazdálkodás, a projektmenedzsment és a vállalatirányítás területén is meghatározó szerepet tölt be. A vállalatok egyre inkább olyan szakembereket keresnek, akik átlátják a teljes értékteremtési folyamatot.
„A logisztika ma már nem csak egy önálló szakterület a vállalatokon belül, hanem egy olyan integrált szemléletmód is, amely a beszerzéstől az értékesítésig végigkíséri a működést. Az ellátási láncok megértése vezetői kompetenciává vált, ezért egyre több szakember szeretné elsajátítani a területhez kapcsolódó ismereteket”
– mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
Számos felsőoktatási képzés fontos eleme a logisztikai ismeretek átadása is
A logisztikai ismeretek fontosságát jelzi, hogy ma már számos felsőoktatási képzés tananyagában megtalálhatók. A hallgatók logisztikai és ellátásilánc-ismereteket szerezhetnek logisztikai mérnöki, közlekedésmérnöki, gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodási, kereskedelem és marketing, marketing, valamint ellátásilánc-menedzsment képzéseken is. Logisztikai fókuszú felsőoktatási képzések többek között Budapesten, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Gödöllőn és Veszprémben is elérhetők. Csak az ellátásilánc-menedzsment mesterszak az elmúlt években nyolc hazai felsőoktatási intézmény kínálatában egyaránt szerepelt, ráadásul 2024-ben az elsőhelyes jelentkezők száma alapján a nyolcadik legnépszerűbb gazdaságtudományi mesterszak volt Magyarországon. A Logisztikai Évkönyv 2025-ös kiadványának 27-es számú tanulmányában publikáltak szerint, a szakra összesen 681 jelentkezés érkezett, ebből 243 jelentkező első helyen jelölte meg a képzést. Figyelemre méltó, hogy az elsőhelyes jelentkezők közül 186-an levelező képzési formát választottak, ami jól mutatja a munkavégzés mellett megszerezhető tudás iránti igényt.
„A logisztikai ismeretek mára nem kizárólag a logisztikai vezetők számára hasznosak. Egy kereskedelmi szakember, termelési vezető, beszerző vagy akár egy vállalkozó számára is komoly versenyelőnyt jelenthet, ha érti az ellátási láncok működését és összefüggéseit”
– hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán, aki hozzátette, hogy a munka mellett megszerezhető friss ismeretek iránti igényt ők is tapasztalják.
Kiemelkedő népszerűségnek örvend ez a logisztikai felnőttképzés is
A logisztikai tudás iránti érdeklődés nemcsak a felsőoktatásban, de a felnőttképzések piacán is jól érzékelhető. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) több évtizede foglalkozik logisztikai tudásmegosztással és szakemberképzéssel. Képzési portfóliójának meghatározó eleme a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés, amely egy nagyjából egy év alatt elvégezhető logisztikai felnőttképzés. Online és személyes formában egyaránt elérhető, Budapesten és az ország több nagyvárosában is egyaránt rendszeresen meghirdetésre kerül. A logisztikai felnőttképzés gyakorlatorientált szemléletére jellemző, hogy az oktatók jelentős része maga is aktív logisztikai, ellátásilánc- vagy vállalatvezetési szakember. Emellett hallgatóik számos logisztikai folyamatba a valóságban is betekinthetnek, például céglátogatásokon keresztül. A nagy múlttal és a versenypiac elismertségével is rendelkező oktatás népszerűségét jól mutatja, hogy csak tavaly több mint 500 hallgató vett részt a képzésben, jelenleg pedig már több mint 600 aktív diák tanul a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) különböző képzési csoportjaiban. A résztvevők között pályakezdők, középvezetők és felsővezetők egyaránt megtalálhatók.
„A vállalatok egyre nagyobb értéket tulajdonítanak azoknak a munkatársaknak, akik nemcsak a szűken vett saját szakterületüket ismerik, hanem képesek az egész ellátási lánc működésében gondolkodni. A hallgatóink jelentős része ezért a napi munkája mellett fejleszti tovább logisztikai és menedzsmentismereteit”
– emelte ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy persze náluk is van nyári szüneti időszak, de annak végeztével folytatódnak a képzések is.
A minőségi logisztikai tudás iránti igény várhatóan tartós marad
A gyártóipar, az autóipar, a kereskedelem, az e-kereskedelem és a szolgáltató szektor fejlődése egyaránt azt mutatja, hogy a logisztikai szakemberek iránti kereslet hosszabb távon is meghatározó maradhat. Az ellátási láncok összetettségének növekedése, a digitalizáció és az adatvezérelt működés terjedése olyan tudást igényel, amely egyszerre ötvözi az üzleti, technológiai és szervezési kompetenciákat. A szakma fejlődését és a tudásmegosztás fontosságát jól jelzi, hogy a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) munkáját az elmúlt években több hazai és nemzetközi hírű rangos elismeréssel is díjazták. A szervezet évek óta MagyarBrands minősítéssel rendelkezik, 2026-ban pedig ismét Business Superbrands elismerésben is részesült, sorozatban harmadik alkalommal. A közel 40 éve működő logisztikai szakmai szervezet épp a közelmúltban vette át a legújabb Business Superbrands oklevelét is.
„A logisztika jelentősége folyamatosan erősödik a gazdaságban, ezért különösen fontos számunkra a tudásmegosztás és a szakmai utánpótlás támogatása. A Business Superbrands és a MagyarBrands elismerések egyaránt visszaigazolásai annak, hogy a szakmai közösségépítő tevékenységeink, valamint az oktatás területén végzett munkánk a versenypiac számára is jelentős értéket képviselnek”
– fogalmazott Dr. Doór Zoltán.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Öt perc alatt telepíthető védelemmel segíti partnereit a Zyxel Networks
A Zyxel Networks célja, hogy egyszerűbbé tegye a biztonsági megoldások értékesítését, telepítését és kezelését a telepítők, valamint a kis- és középvállalkozásokat kiszolgáló viszonteladói partnerek számára.
A széles körű kampány elsősorban azokat a kisebb partnereket támogatja, akik korlátozott szakmai tapasztalattal vagy belső erőforrással rendelkeznek.
A Zyxel Networks, a biztonságos és mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások piacának vezetője kiterjedt kampányt indít, melynek célja, hogy minden szektorban működő kisebb IT-partnerek számára lehetővé tegye a kiberbiztonsági megoldások ügyfeleiknek történő kínálását azáltal, hogy megkönnyíti azok értékesítését, konfigurálását és kezelését.
Egyre több vállalkozást érnek kibertámadások
Egyértelmű, hogy minden vállalkozásnak szüksége van a védelemre. Az ESET 2026-os SMB Cyber Readiness Indexe szerint az EMEA-régióban a vállalkozások valamivel több mint négytizede (44%) tapasztalt kiberbiztonsági incidenst az elmúlt 12 hónapban. Az otthoni felhasználók is számíthatnak támadásokra, mivel a bűnözők az okosotthoni eszközök sebezhetőségeit keresik, hogy hozzáférjenek a személyes adatokhoz és a vagyonhoz.
A partnerektől is egyre többet várnak az ügyfelek
A kampány közvetlenül foglalkozik azokkal a kihívásokkal és aggályokkal, amelyekkel sok partner szembesül a digitális védelem nyújtása során – mondja Kevin Drinkall, a Zyxel Networks marketingigazgatója.
„Minden digitális technológiát használó vállalkozásnak és háztartásnak hatékony védelemre van szüksége. A CCTV-rendszereket, okosotthoni megoldásokat és hálózatokat telepítő partnerek élvezik ügyfeleik bizalmát, és egyre inkább elvárják tőlük, hogy ismerjék a kiberbiztonságot, és azt biztosítsák is. Sok ilyen partner azonban habozik bekapcsolódni, mert ezt rendkívül bonyolultnak és kockázatosnak tartja, és nem rendelkezik a biztonsági megoldások konfigurálásához és kezeléséhez szükséges belső szakértelemmel és erőforrásokkal.”
A technikai kihívásból üzleti lehetőség lehet
„Mi leegyszerűsítettük a dolgot. Partnereink kiegészítő, drága képzési vagy karbantartási költségek nélkül tudnak majd átfogó biztonságot nyújtani kisvállalkozói és lakossági ügyfeleiknek. Újra szeretnénk értelmezni a kiberbiztonságot: a technikai kihívásból üzleti növekedési lehetőséget szeretnénk csinálni – olyat, amely minden típusú viszonteladó számára ismétlődő bevételt és szorosabb kapcsolatokat eredményezhet”
-hangsúlyozza Kevin Drinkall.
Gyorsan telepíthető, könnyen kezelhető védelem
„Megoldásaink gyorsan telepíthetők és tervezésüknél fogva erősek, így segítve abban, hogy a kiberbiztonság minden partnerünk kis-, közép- és akár mikro -vállalkozásoknak szóló alapszolgáltatásainak szerves részévé váljon. Meg akarjuk mutatni nekik, hogy a hatékony védelem gyorsan és hatékonyan telepíthető és kezelhető, anélkül, hogy szakértői ismeretekre vagy bonyolult helyszíni konfigurálásra lenne szükség”
– emeli ki a cég szakértője.
Hozzáteszi:
„A viszonteladók – méretüktől függetlenül – egyre nagyobb felelősséggel tartoznak az általuk támogatott ügyfelek védelméért. Mivel az EMEA-régió vállalkozásainak 27%-a tapasztal adathalász támadásokat – amelyek a kiberbiztonsági incidensek leggyakoribb formáját jelentik –, a technológiának ma már képesnek kell lennie mindenféle fenyegetés visszaszorítására. A viszonteladóknak az ügyfeleiket az alapszintű biztonsági megoldásokról át kell állítaniuk a teljes körű, egységes fenyegetéskezelésre és a felügyelt szolgáltatásokra, hogy vállalkozásaik valóban védve legyenek.”
Integrált biztonsági ökoszisztéma a partnereknek
Az USG FLEX H sorozatú egységes fenyegetéskezelő eszközökkel, a Nebula biztonságos felhőalapú felügyeleti platformmal, valamint az összes megoldásába beépített, mesterséges intelligencián alapuló integrált biztonsági rendszerrel a Zyxel Networks minden rendelkezésre áll, amire a partnereknek szükségük van ahhoz, hogy egyszerű, hatékony és robusztus védelmet nyújthassanak ügyfeleiknek.
Távoli telepítés és felhőalapú felügyelet
A Nebula előrekonfigurációs és automatikus telepítési funkcióinak köszönhetően a partnerek a bevezetés előtt beállíthatják az eszközöket, és nem kell személyesen felkeresniük az ügyfél telephelyét a telepítés elvégzéséhez. Ezt követően a Nebula segítségével távolról figyelemmel kísérhetik a tevékenységeket és kezelhetik a beállításokat. Minden Zyxel Networks-eszköz alapfelszereltségként a Nebula alapszintű verziójával rendelkezik, a Pro licenc pedig felár ellenében érhető el.
Öt lépés az új bevételi lehetőségekhez
A kampány bemutatja, hogyan tehetik a partnerek a biztonságot a meglévő kínálatuk egyszerű részévé anélkül, hogy kiberbiztonsági szakértőkké kellene válniuk. Egy egyszerű, öt lépésből álló útmutató segítségével, amelynek felhőalapú felügyeleti platformon történő telepítése mindössze öt percet vesz igénybe, a Zyxel Networks megmutatja a telepítőknek és viszonteladóknak, hogyan védhetnek meg több ügyfelet, miközben új, ismétlődő bevételi lehetőségeket teremtenek.
Elérhető kiberbiztonság minden partner számára
A cél az, hogy a kiberbiztonság minden partner számára elérhetővé váljon, függetlenül a vállalkozás méretétől vagy a technikai szakértelem szintjétől. A biztonsággal hagyományosan társított bonyolultság megszüntetésével a Zyxel Networks arra törekszik, hogy minél több partnernek biztosítsa a szükséges önbizalmat és eszközöket ahhoz, hogy a hatékony védelem természetes részévé váljon az általuk nyújtott szolgáltatásoknak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Kamarai álláspont a kata átalakításáról és a vagyonadó tervezetéről
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) bizonyos módosítással és a kockázatok átgondolása mellett kedvezőnek tartja a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) átalakítási irányát, a vagyonadó tervezetével kapcsolatban pedig a vállalkozói tőke óvatos kezelését javasolja.
Kata: jó irány, egy fontos módosítással
A Kamara üdvözli, hogy a nyár elején készített kamarai javaslatcsomag több eleme is megjelenik a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslatában. Külön fontos elem, hogy a katás kisvállalkozók újra számlázhatnak vállalkozásoknak és más szervezeteknek. A vállalkozások felé történő számlázás magasabb közterhe segíthet csökkenteni az adóoptimalizálási kockázatokat – a kérdés, hogy eléggé –, a 22 millió forintra emelt bevételi határ pedig szintén kedvező változás.
Az MKIK ugyanakkor látja, hogy sok kisvállalkozó a 2022 előtti kedvező katát várta vissza, ezért számukra a magasabb közteher csalódás lehet. A korábbi rendszer változatlan visszaállítása viszont költségvetési szempontból nehezen lenne fenntartható. A tervezet így kompromisszum: szélesebb kör számára teszi elérhetővé az egyszerű adózást, és nagyobb jövedelemhez nagyobb közteherviselést kapcsol.
A Kamara egy ponton további módosítást tartana indokoltnak. A vállalkozások közötti (B2B) számlázás után fizetendő 15 százalékos többletteher jelenleg nem növeli a társadalombiztosítási-ellátási alapot. Az arányos közteherviselés elve szerint a magasabb befizetéshez magasabb nyugdíj- és pénzbeli egészségbiztosítási jogosultságnak is kellene tartoznia. Ezért az MKIK a társadalmi egyeztetésen azt javasolja, hogy a többletadó meghatározott része növelje a katás vállalkozó társadalombiztosítási-ellátási alapját.
Egyúttal célszerű megvizsgálni, hogy a jelenlegi változat, amely jóval kedvezőbb az egyéni vállalkozók átalányadójánál, milyen elszívó hatással jár, illetve mekkora a veszélye annak, hogy munkavállalók újra katásokká váljanak?
Vagyonadó: a működő vállalkozói tőkét óvatosan kell kezelni
Az MKIK tisztában van azzal a kormányzati céllal, hogy a kiemelkedően vagyonosak nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közös kiadásokhoz. A vagyonadó azonban nemzetközi tapasztalatok szerint az egyik legnehezebben jól kialakítható adónem: míg 1990-ben 12 a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó ország alkalmazott általános nettó vagyonadót, 2026-ra csak négy. 2024-ben ezek az adók az OECD- és EU-országok adóbevételének mindössze 0,4 százalékát adták.
Amennyiben a vagyonadó megvalósul, a Kamara álláspontja szerint célszerű világosan szétválasztani a fogyasztási és pénzügyi célú magánvagyont a gazdaságban működő vállalkozói tőkétől. Egy sikeres cég értéke mögött gépek, ingatlanok, technológia és munkahelyek állnak, nem a tulajdonos szabad pénze. Ha a társasági részesedéseket évente vagyonadó terheli, az likviditási gondot okozhat, és forrást vonhat el a beruházásoktól és a munkahelyteremtéstől. A svájci példa sem követhető mechanikusan, mert ott a vagyonadó egy teljesen más tőkejövedelem-adózási környezetbe illeszkedik.
Ezen felül megfontolandó a kis- és középvállalkozások (kkv-szektor) vagyonadóval történő sújtása, különös tekintettel arra, hogy a következő időszakban az Európai Unió bruttó hazai termék (GDP) növekedésének 70 százalékát a kkv-szektortól várják az elemzők. A jelenleg is alultőkésített magyar kkv-szektor még sérülékenyebbé válik. A magyar tulajdonosok hátrányban lesznek a külföldi tulajdonosokkal szemben, ami a cégek külföldi kézbe adását ösztönzi. A régióban a szomszédos országokhoz képest is hátrányba lesznek a magyar vállalkozások.
A Kamara javasolja, hogy legyen szélesebb körű vállalkozói konzultáció, illetve a kormány jelölje ki, hogyan méri az intézkedésnek a gazdaságra gyakorolt hatását. A Kamara ebben szakemberei révén támogatást tud nyújtani.
Mindezeket figyelembe véve, az MKIK ezért a társadalmi egyeztetésen a tényleges magyarországi gazdasági tevékenységet szolgáló vállalkozói vagyon mentességét javasolja. Olyan szabályozást tart célszerűnek, amely nem kényszeríti a tulajdonost arra, hogy pusztán az adófizetés miatt forrást vonjon ki a cégből.
A Kamara szerint a társadalmi igazságosság és a gazdasági növekedés nem ellentétes cél. Amennyiben a nagyobb hozzájárulás a kérés a kiemelkedően vagyonosak felé, akkor az úgy történjen, hogy közben nem gyengül a magyar vállalkozások tőkeereje és versenyképessége.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új kereskedelmi igazgató a CETIN Hungarynél
Kereskedelmi igazgatóként Balogh Tibold csatlakozott Magyarország első mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltatója, a CETIN Hungary Zrt. csapatához szeptemberben.
A szakember több mint húsz évnyi vezetői tapasztalattal és ICT piaci háttérrel érkezik a vállalathoz.
Balogh Tibold a CETIN Hungary Zrt. kereskedelmi tevékenységének irányítójaként fontos szerepet kap a vállalat stratégiájának megvalósításában. Vezetői gyakorlata, piacismerete és üzletfejlesztési szemlélete értékes támogatást nyújt majd a CETIN növekedési lehetőségeinek kiaknázásában.
Szakmai háttere egyaránt kiterjed a szolgáltatói és a technológiai oldalra. Karrierje során jelentős tapasztalatot szerzett a vállalati ügyfélkiszolgálás, ICT-megoldások fejlesztése, valamint nagykereskedelmi (wholesale) üzleti együttműködések kialakítása területén.
Pályafutása során számos olyan szerepkört töltött be, ahol új üzletágak felépítéséért, portfólió- és termékfejlesztésért, üzleti növekedésért és komplex üzleti transzformációk megvalósításáért felelt olyan vállalatoknál, mint a Vodafone, az ELMŰ – E.ON, az Alcatel-Lucent és a Nokia.
Az utóbbi öt évben AI fókuszú innovációs és transzformációs projekteken dolgozott, ahol mesterséges intelligenciára épülő üzleti megoldások fejlesztését és piaci bevezetését vezette.
„Tibold olyan szakember, aki különösen alkalmas új lehetőségek azonosítására, új üzleti modellek kialakítására és a kereskedelmi terület élén a növekedés megerősítésére
– mondta Kübler-Andrási Judit, a CETIN Hungary vezérigazgatója.
– Tapasztalata a nagykereskedelmi és vállalati üzletágak építésében pontosan illeszkedik a CETIN terveihez: infrastruktúránkat még több ügyfél és szolgáltatás számára szeretnénk elérhetővé tenni.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
Felmérés: Az európai használtautó-vásárlók 76%-a nem tudja, kihez forduljon kilométeróra-manipuláció esetén
-
Ipar2 hét ago
Milyen jövőt ígérnek a kihívások az építőiparban?
-
Zöld2 hét ago
Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Ipar2 hét ago
Lehet izgalmas egy gyereknek a mesterséges intelligencia vagy egy gyártósor?
-
Ipar2 hét ago
A mesterséges intelligencia egyszerre kihívás és megoldás az energiarendszer számára
-
Ipar2 hét ago
Nagyformátumú 3D nyomtatás közvetlenül a gyártásban
-
Egyéb kategória2 hét ago
Egy arany- és három ezüstérmet nyert a magyar csapat a szakmák világbajnokságán





