Ipar
Robban a klímapiac, ilyen készülékeket keresnek a magyar háztartások
A hivatalos adatok szerint immár a hazai háztartások több mint negyede rendelkezik légkondicionálóval, szemben az egy évtizeddel ezelőtti mindössze 4 százalékkal.
Az LG tapasztalatai szerint a vevők egyre tudatosabbak, és még a szezon előtt vásárolnak, de a kánikula beköszöntekor így is a többszörösükre nőnek az igények.
Az, hogy egyre forróbbak a nyarak, és ez ellen mind többen szeretnének védekezni, igyekeznek otthonukat komfortosabbá tenni, a klímaberendezések hazai elterjedtségének erőteljes növekedésén is tetten érhető. A KSH adatai szerint egy évtizeddel ezelőtt csupán a hazai háztartások 4 százaléka rendelkezett légkondicionálóval: a skála két végét Budapest (8 %), valamint Észak-Magyarország, illetve a községek (1-1%) jelentették. 2020-ban már 14 százalék volt az országos átlag, és immár nem csak Budapest (19 %) állt magasan ezen érték felett, hanem a dél-alföldi régió is, a maga 21 százalékos mutatójával. A klímaberendezések terjedése töretlen, hiszen a 2022-es népszámlálás adatai szerint már a hazai lakásállomány 27 százaléka volt légkondicionált, ezen belül pedig leginkább a 2010 után épült otthonokba szerelték be a készülékeket (56 %).
Az idén is beköszöntött a kánikula, és minden bizonnyal ebben az évben is sokan hagyták az utolsó pillanatra a készülékvásárlást, illetve a beszerelés megrendelését.
„Az utóbbi években egyre tudatosabbak lettek a vásárlók, vagyis egyre inkább jellemző az, hogy időben, még a szezon előtt vásárolnak és telepíttetnek, de ettől függetlenül arra számítunk, hogy a kánikulában a többszörösükre nőnek az igények”
– mondta Falvi József, az LG magyarországi Air Solutions üzletágának értékesítésért felelős vezetője. Az LG tapasztalatai szerint a vevők tudatossága – nem függetlenül az energiaárak terén kialakult bizonytalanságtól – ott is tetten érhető, hogy immár mindenki úgy tervezi a vásárlást, hogy a készüléket fűtésre is akarja használni: az átmeneti, nem túl hideg időszakokban ezzel oldja meg gazdaságosan a fűtést, vagy eleve egész éves használattal számol. Ennek megfelelően mind többen keresik kiemelkedően energiatakarékos, inverteres készülékeket.
„Azok számára, akik fűteni is szeretnének a készülékeikkel, azt tanácsoljuk, hogy ne méretezzék túl a berendezéseket, gondoskodjanak a kültéri egységben télen keletkező kondenzvíz elvezetéséről, illetve a beltéri egység oldalfali elhelyezése esetén számoljanak azzal, hogy a meleg levegő felfelé száll.”
– tanácsolja a szakértő.
Mindemellett az árérzékenység is fontos jelenség a magyar piacon: a magyar fogyasztók előtérbe helyezik a jó ár-érték arányt. Ahhoz pedig, hogy a klímát valóban gazdaságosan lehessen üzemeltetni – szem előtt tartva az optimális energiafogyasztás és a készülék élettartamát is -, fontos a rendszeres karbantartás, ám ezen a téren van hova fejlődnie a magyar piacnak.
„Szervizes kollégáink tapasztalatai szerint a legtöbben nem takarítják, takaríttatják kellően gyakran sem a beltéri, sem a kültéri egységet, márpedig ennek elmaradása akár egészségi kockázatot is jelenthet. Ha a készülékeket hűtésre és fűtésre is használják, akkor évente kétszer érdemes szakemberrel átnézetni, kitisztíttatni.”
Az egyszerű oldalfali, vagyis egy beltéri és egy kültéri egységből álló „split” klímáknál átfogóbb megoldást jelentő, komplett hűtési-fűtési megoldásként értelmezhető hőszivattyús rendszerek elterjedtsége ugyanakkor egyelőre szerénynek mondható. A KSH népszámlálási adatai szerint 2022-ben a hazai lakásállomány mindössze 2 százaléka rendelkezett ilyen berendezéssel. Igaz, az egyre szigorodó, a megújuló erőforrásokat egyre inkább előtérbe helyező energetikai előírásoknak köszönhetően a 2010 után épült lakások esetében már 13 százalékos arányról beszélhetünk.
„Mi is azt tapasztaljuk, hogy – főleg az új építésű házaknál – egyre többen keresik a gépi szellőztetést is magában foglaló komplexmegoldásokat. Mindemellett arra számítunk, hogy az új otthonfelújítási támogatásoknak köszönhetően egyre többen döntenek úgy, hogy hőszivattyús megoldással korszerűsítik a 1990 előtt épült családi házuk fűtési rendszerét „
– mondta Falvi József.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Mapei: az építési engedélyek megugrása már az élénkülés előjele
A Mapei Kft. értékelése szerint a friss adatok az egyértelmű fordulópontot jelzik a lakáspiacon. Az átadott lakások száma még a korábbi, gyengébb időszak beruházási döntéseit tükrözi, míg az engedélyszám ugrásszerű növekedése már az új ciklus kezdetét mutatja.
A KSH friss gyorsjelentése szerint 2025-ben 12 062 új lakás épült Magyarországon, ami 9,3 százalékkal kevesebb az előző évinél. Ugyanakkor az építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 28 081-re emelkedett, ami 37 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest.
A Mapei szerint a jelentősen megnövekedett építési engedélyszám már az állami lakásvásárlási és felújítási támogatások élénkítő hatását tükrözi. Ezek a programok elsősorban a magánépítkezésekre és a magánfelújításokra gyakorolnak pozitív hatást, amely a következő évek kivitelezési volumenében is meg fog jelenni.
„Az elmúlt években jellemzően 8–10 ezer lakásra adtak ki évente engedélyt, most viszont a szokásos mennyiség többszörösét látjuk. Az idei évben minimum a duplájára számítunk az elinduló lakásszám tekintetében”
– mondta Stamler Szabolcs, a Mapei Kft. értékesítési vezetője.
Az ingatlanfejlesztők újra mozgásban
A KSH adatai szerint az új lakások 64 százalékát vállalkozások építették, ami az előző évhez képest növekedést jelent. A Mapei szerint ez azt mutatja, hogy az ingatlanfejlesztési projektek éledeznek, több nagyobb lakásépítő cég több ezer lakás indítását tervezi, különösen az egykori ipari területek átalakításával érintett városrészekben.
A vállalat hangsúlyozza: a lakásépítés mellett a lakásfelújítás is erősödő pályára állhat. A támogatási környezet és az energiahatékonysági elvárások egyaránt ösztönzik a magánberuházásokat.
Stabilizálódó, mérsékelten bővülő piac
A Mapei Kft. 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és az ágazatban 3–3,5 százalékos növekedést valószínűsít. A várakozás alapja a 2025-ben elindított támogatások és az építési engedélyek számának jelentős emelkedése, amely 2026–2027-ben a kivitelezési volumenekben is megjelenhet. A vállalat ugyanakkor nem számít gyors fellendülésre. A piac jelenlegi szerkezete inkább stabilizálódást jelez.
„A fő kihívás ma az, hogy stagnáló forgalom mellett nőnek a költségek, miközben a verseny lefelé nyomja az árakat, a vállalkozások nem tudják teljes mértékben érvényesíteni költségnövekedésüket az áraikban. Ez az árrések szűküléséhez és a nyereség csökkenéséhez vezet. A támogatások és a fokozatosan erősödő kereslet ugyanakkor stabilabb növekedési pályát alapozhatnak meg”
– mondta Stamler Szabolcs, a Mapei Kft. értékesítési vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Itt az utolsó esélyünk a GMO-k kontrollálására
Legkorábban már március elején elfogadhatja az Európai Parlament azt a rendelet-tervezetet, ami lényegében megszünteti a hatósági kontrollt és nyomon követést az új géntechnológiával készült, génmódosított termékek (új GMO-k) felett. Aki ezzel nem ért egyet ‒ legyen szó szervezetről vagy magánszemélyről ‒ még van lehetősége jelezni ezt a magyar európai parlamenti képviselők felé, akik csak akkor tudnak hatékonyan fellépni a tervezet jelen formája ellen, ha megvan hozzá a megfelelő társadalmi támogatottságuk.
„A géntechnológia olyan eljárás, amit lehet felelősen és felelőtlenül használni, illetve elfogadni vagy elutasítani, mindez döntés kérdése. Ökológiai gazdálkodókat minősítő szervezetként mi teljes mértékben elutasítjuk a génmódosítás élelmiszeripari és agrárfelhasználását, mert nem ebben látjuk a megoldást, de elfogadjuk, ha másoknak erről más a véleményük”
‒ vezette fel a problémát dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője.
A szakértő azonban azt már elfogadhatatlannak tartja, hogy a rendelet épp a döntés lehetőségét vonná meg az emberektől és intézményektől azzal, hogy sem a biztonsági ellenőrzés, sem a nyomonkövethetőség nem lenne kötelező ezekre a termékekre a továbbiakban, ahogy a csomagoláson sem kellene feltüntetni, hogy a termék génmódosított alapanyagokból készül. Ezzel – véleménye szerint – sérülne a fogyasztók önrendelkezési joga: információ híján nem mérlegelhetnék, mit szeretnének enni és mit nem, és ez csak az egyik komoly probléma.
A szervezet szerint ugyanis a nemesítők és termelők sem tudnának dönteni a vetőmaghasználatról. A jelöletlen termékek például megnehezítenék a biogazdálkodást, ahol tilos a GMO-k alkalmazása, ideértve az új technológiájú GMO termékeket is.
Legalább ilyen jelentős kockázat, hogy a GMO vetőmagot előállító cégek szabadalmaztathatnák a vetőmagokat, így nagy multinacionális cégek határozhatnák meg, mit vessenek a gazdák, mit egyenek a fogyasztók. Azok a termelők, akik olyan vetőmagot használnak, amely hordozza a cég által levédett tulajdonságokat, akár perelhetőek lennének, ha azt nem az adott cégtől vették.
Végül és messze nem utolsósorban a biztonsági ellenőrzés kötelezettségének megszűntetése azzal járna, hogy alapvetően ezen GMO-t elállító cégek jóérzésén vagy költési hajlandóságán múlna, hogy mennyi és milyen alapos vizsgálatnak vetik alá ezeket a termékeket és terményeket a forgalmazás előtt. Nyilván szándékosan senki nem okoz kárt, de a GMO közép- és hosszú távú hatásairól eddig nem készültek kellően kimerítő vizsgálatok. Ha a rendelet átmegy, már a rövid távú hatásokban sem lehetünk majd biztosak.
„Mindez messze nemcsak a hazai biogazdálkodók, vagy a Biokontroll véleménye. Számos holland, német, francia, olasz és más tudományos intézet figyelmeztet a veszélyre”
‒ tette hozzá a szakember.
Nagyon úgy néz ki, hogy a rendelet ezen formáját ellenzők egyetlen dolgot tehetnek: csatlakozhatnak a tagállamok állampolgárainak azon tömegéhez, akik írásban fejezik ki szándékukat és véleményüket a követhetetlen GMO-használat ellen. Ha sikerül elérni a kellő létszámot, a kötelező jelölés és ellenőrzés megtartása talán elérhető. Erre a levélírásra számos szervezet, így a Biokontroll is lehetőséget ad honlapján a https://www.biokontroll.hu/vedjuk-meg-a-gmo-mentes-mezogazdasagot/ címen, ahol a kezdeményezéshez csatlakozni kívánók azt is bejelölhetik, név szerint mely képviselőknek szeretnék elküldeni a levelet.
„Bízunk benne, hogy minél többen kifejtik majd ellenvéleményüket, mert ha a tervezet átmegy, olyan szellemet engedünk ki a palackból, amit nem lehet újra kontroll alá vonni. A GMO termelésben érintett nemzetközi cégek eddig is mindent megtettek az üzleti érdekeik érvényesülését gátló jogi biztosítékok lebontására. Reméljük, ezt a kísérletet is sikerül közösségi összefogással megakadályozni”
‒ zárta szavait Dr. Roszík Péter.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
DfAM Fusionben: topológia optimalizálás additív gyártáshoz – ADMASYS HU webinár
Az additív gyártás összes előnye csak additív szemléletű tervezéssel használható ki. Az ADMASYS HU online webinárja bemutatja, hogyan alkalmazható a topológia optimalizálás az Autodesk Fusion környezetben és miért ideális páros ehhez az SLS technológia a Formlabs Fuse 1+ 30W rendszerrel – valós mérnöki példán keresztül.
A topológia optimalizálás gyakorlati választ ad egy klasszikus mérnöki dilemmára: hogyan csökkenthető az anyagfelhasználás és a tömeg úgy, hogy az alkatrész teherbírása üzembiztos maradjon. Ez a megközelítés különösen jól érvényesül SLS technológiával, ahol a lecsupaszított, bonyolult geometria nem többletköltséget, hanem tényleges költségcsökkenést eredményez.
👉 Regisztráció ezen a linken >>
Az ADMASYS HU február 26-án gyakorlatias online webinárt szervez, amely kifejezetten azoknak a mérnököknek szól, akik Fusiont használnak, és szeretnének szintet lépni az additív gyártásra tervezés (DfAM) területén. A résztvevők egy valós alkatrészen keresztül követhetik végig a teljes munkafolyamatot: a végeselemes szimulációtól és optimalizálástól egészen a gyártás-előkészítésig.
A webinár főbb témái:
- Additív gyártásra tervezés (DfAM) és topológia optimalizálás mérnöki alapjai
- Végeselemes szimulációk értelmezése: terhelések, peremfeltételek, anyagmodellek
- Topológia optimalizálás lépésről lépésre Fusionben egy valós alkatrészen
- Gyártástechnológiai megkötések és optimalizálási célok helyes beállítása
- Gyártás-előkészítés SLS nyomtatáshoz a Formlabs PreForm szoftverben
Időpont: 2026. február 26. (csütörtök)
Időtartam: 15:00–16:00 (CET)
Előadó: Kőcs Péter – full-stack engineer (Shapr3D, Ideaform), az ADMASYS HU 3D Akadémia oktatója
👉 Regisztráljon ezen a linken >>
A webinár ajánlott minden olyan tervezőnek és mérnöknek, aki Fusionben dolgozik, és szeretné már a tervezési fázisban kihasználni az additív gyártás műszaki és gazdasági előnyeit.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
Az IKEA visszahív bizonyos NYMÅNE falilámpákat az áramütés veszélye miatt
-
Ipar2 hét ago
Szabványváltás a DÁP eAzonosítás mögött – Mi várható és hogyan lehet rá felkészülni?
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében
-
Gazdaság2 hét ago
Látványosan drágultak a panellakások Budapesten egy év alatt
-
Egészség2 hét ago
Algoritmusok a mosoly mögött – így formálja át az AI a fogszabályozás jövőjét
-
Okoseszközök2 hét ago
7 havas helyszín, ahol digitális eszközök dolgoznak a háttérben
-
Szórakozás2 hét ago
Új magyar korcsolya-rekord döntötte meg az eddigi kanadai csúcstartót
-
Gazdaság2 hét ago
Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek








