Gazdaság

Egyre kedveltebbek az energiahatékony ingatlanok

Két régióban, valamint a családi és társas házak esetében is javultak az energiahatékonysági mutatók a tavalyi felmérés óta – ismertette az Otthon Centrum Holding Investment Solutions (OCS) üzletágigazgatója az Energetikai Iránytű legfrissebb megállapításait.

Az idén értékesített lakóingatlanok fajlagos hőveszteségének átlaga a tavalyihoz hasonló eredményt hozott, ám két szegmensben javulást tapasztaltunk – kommentálta Tóth Csaba, az Otthon Centrum Holding Investment Solutions (OCS) üzletágigazgatója a IV. Energetikai Iránytű eredményeit. A felmérés az év első félévben az Otthon Centrum hálózatának közreműködésével értékesített ingatlanok összesítése alapján határozta meg a különböző ingatlantípusok átlagos hőveszteségi mutatóit. A szakember elmondta, a családi házak fajlagos hőveszteség tényezője idén kedvezőbb volt a tavalyi átlagnál, és az 1,12-es átlagérték 0,95 W/m3K-re csökkent. Az ikerházaknál, sorházaknál néhány tizedet romlott a tavalyi második féléves felméréshez képest az idei érték, míg a társasházi lakások valamivel fenntarthatóbbnak bizonyultak, a 0,41 W/m3K átlaga a tavalyi 0,44 W/m3K-hez képest javuló tendenciát mutatott. Ugyanakkor Tóth Csaba leszögezte, az adatsort az értékesített ingatlanok összetételhatása is befolyásolta.

Az energetikai tanúsítás során az épületek energetikai jellemzőit vizsgálták, s a besorolás az ingatlan becsült energiaigénye, szén-dioxid-kibocsátása, fűtéstípusa és melegvízhasználata alapján történt. Az épületekre számított fajlagos hőveszteség tényező azt mutatja meg, hogy a gépészet nélküli ingatlan önmagában mekkora hőveszteséggel üzemeltethető, azaz, mennyire korszerű maga a szerkezet.

A legkedvezőbb mutatókkal idén is a Nyugat-dunántúli (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyében), valamint a Közép-magyarországi régióban (Pest vármegyében) értékesített ingatlanok büszkélkedhettek. Mindkét országrészben jelentős javulást mért az OC az összesített energetikai jellemzők, valamint a fajlagos hőveszteség terén, ami azt mutatja: a piacra került ingatlanok korszerűbbek voltak az előző félévben értékesítetteknél.

A legmagasabb, legkedvezőtlenebb érték a Dél-Alföld régióban mutatkozott az ingatlanok átlagos fajlagos hőveszteség tényezője, és az összesített energetikai jellemzők terén. A sorrend változott tavaly óta, akkor még az Észak-Alföldön volt a legrosszabb ez az érték.

Az OCS PEI értéke az idei első félévi tanúsítások alapján a főváros budai kerületeiben volt a legalacsonyabb, a tavalyi 88,7 százalékhoz képest 86 százalékra javult. A főváros belső kerületeiben viszont romlott a helyzet: a tavalyi második félévben mért 99,8 százalékos érték az idei első félévre lényegesen kedvezőtlenebb 113 százalékra emelkedett, míg a régióközpontokban a tavalyi 93,2 százalékról 97,1 százalékra nőtt.

Tóth Csaba elmondta, minél több a környezetével közvetlenül érintkező felülete van egy lakóegységnek, annál nagyobb az összes lehűlő felülete, ennélfogva nagyobb a hővesztesége is. Ha ez a geometriai adottság ráadásul még korszerűtlen szerkezettel is társul, akkor a hőveszteség még nagyobb lesz. „Ez a magyarázata, hogy a családi háznak jóval magasabb a hőveszteségi tényezője egy iker- vagy társasházi lakásnál” – magyarázta a szakember. Minél kisebb a lehűlő felület, annál kedvezőbb a hőveszteség mértéke, például egy ikerház esetén az épület egyik oldala védett, hiszen a szomszédos ikerház-egység fűtött helyiségeihez kapcsolódik. A társasházaknál az épületen belüli elhelyezkedéstől függ, hogy hány oldalról védett a lakás. Ugyanakkor a hőveszteséget nem csak az elhelyezkedés, de a lakás mérete is befolyásolja. Minél nagyobb alapterületű és belmagasságú egy lakás, a geometriából fakadóan annál nagyobbak a lehűlő felületei.

Ugyanakkor az épület formája mellett nagyon nagy jelentősége van a felhasznált építőanyagoknak és az építési technológiának is. Az elmúlt évtizedben épült lakóingatlanok a korábbi évtizedekhez képest jóval energiahatékonyabbak, ami az árazásra is kihat: a korszerűbb, energiahatékonyabb épületekben magasabb áron keltek el a lakóegységek, mint a rosszabb fajlagos hőveszteségűekben, vagyis a hőveszteségi mutató beépült az árba – jelentette ki Tóth Csaba, aki megjegyezte: emellett természetesen az elhelyezkedés, az ingatlan minőségi állapota, típusa, valamint az építéstechnológia és a fűtés módja is befolyásolja az ár alakulását.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Ezt javasolják a biztosítók, hogy a megtakarítások megőrizzék az értéküket

A biztosítók 3 és 19,6 százalék közötti indexálást javasoltak idén a nyugdíjbiztosításokra és a megtakarításos életbiztosításokra.

A Grantis elemzéséből az is kiderül, hogy a tavalyi magas infláció ellenére sem történt drasztikus visszaesés a megtakarítások hosszú távú fenntartásában.

Változatos képet mutat az indexálási gyakorlat

A biztosítóknál jellemzően az előző naptári év KSH fogyasztói indexét, azaz az inflációt (tavaly 17,6 százalék) figyelembe véve határozzák meg az éves értékkövetés mértékét.

Az Alfánál idén 19,5 százalékos indexálást javasoltak a nyugdíjbiztosítások, illetve a megtakarításos életbiztosítások esetében. A biztosítónál minden évben 90 százalék feletti az index elfogadási arány, és hozzátették, hogy ez idén sem változott.

A CIG Pannóniánál 0, 5 és 10 százalékos értékkövetés is választható, tehát legalább 5 százalékos az indexálás mértéke.

A Generalinál 0, 3, 5 vagy 8 százalékos éves indexálást választhat az ügyfél induláskor, és ez alapján fog futni a szerződés, de van lehetőség eltérő (magasabb vagy alacsonyabb) indexálás választására is a futamidő során.

A Groupamánál az indexértesítő kiküldését megelőző 12 havi infláció átlagát ajánlják fel, de minimum 5 százalékos indexálás választható.

A K&H Biztosítónál 15 százalékos indexálást ajánlottak az ügyfeleknek. A biztosító arról számolt be, hogy az idei évben is a döntő többség elfogadta a javasolt indexálást.

Az NN az idei első félévben 14,5 százalék, második félévben pedig 17,6 százalék volt egységesen az indexálás mértéke a nyugdíj- és életbiztosítási termékeknél. Bár az automatikus díjnövelés mértéke nem választható, a legtöbb termék esetében van lehetőség visszautasítani azt. A díjemelést az ügyfelek több mint háromnegyede fogadta el.

A MetLife szintén a belépéskor állapítja meg az indexálást, náluk a unit-linked termékeknél 0, 3, 6 és 10 százalékos indexálás választható. A hagyományos termékeknél 12,6 százalékot javasoltak idén.

Az Unionnál 19,6 százalékos indexálást ajánlottak. A magasabb infláció és az ez alapján megajánlott magasabb értékkövetési index hatására az ügyfelek valamivel több, mint egytizede utasította el az indexálást.

Vannak olyan biztosítók, ahol kötelező az indexálás. Az Allianz 3 százalékos, a Signal Iduna 5 százalékos fix értékkövetést alkalmaz évente.

Az Uniqa Biztosítónál is automatikus a díjnövelés, a biztosítás díja a biztosítási évfordulókon fixen 5 százalékkal emelkedik.

Az indexálás, azaz az értékkövetés szerepe, hogy a megtakarítás az infláció növekedésével is meg tudja őrizni az értékét. Ezt akkor lehet elérni, ha a takarékoskodók minden évben az inflációs változásokhoz igazítják a rendszeres megtakarításuk díját – jelezték a Grantis szakértői.

Továbbra sem éri meg a visszavásárlás

A megtakarítások visszavásárlása mellett jellemzően azok döntenek, akik anyagilag nehéz helyzetbe kerülnek. A független alkusz felhívta rá a figyelmet, hogy az idő előtti feltörés súlyos adóvonzattal jár, és mivel a költségelvonás jelentős része jellemzően az első 5 évben történik, így akkor különösen nem éri meg a visszavásárlás, mert még nem is termelődött ki annyi megtakarítás, hogy érdemes lenne felvenni.

A Grantis értesülései szerint azonban a biztosítók nem észleltek megugrást ezzel kapcsolatban az elmúlt években. A biztosítók többféle szerződésmentő lehetőséget is kínálnak, a megszüntetés helyett például jó alternatíva lehet az átmeneti díjcsökkentés, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy kevesen élnek vele.

Van olyan biztosító, amelyik jelezte, hogy az ügyfelek többsége a szerződéskötéskor választott díjon nem szokott csökkenteni a tartam során, egy másik biztosító adatai szerint az ügyfelek alig 2 ezreléke él a díjcsökkentés lehetőségével.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Egészségünk és gazdaságunk jövőképe: berobbant a bionika mérnöki tudománya

A globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága a bionika, a legfrissebb adatok szerint piaca 2024 és 2034 között évente átlagosan 10 %-kal fog növekedni.

Jelentőségét mutatja, hogy idén a fizikai és a kémiai Nobel–díjat is a területhez kapcsolódó szakembereknek ítélték oda. Magyarország oktatási szempontból alakítja a trendeket a bionikában.  Európában ugyanis legrégebb óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatható külön mérnöki szakként a molekuláris bionika, ahol a hallgatók olyan kutatásokban és fejlesztésekben vehetnek részt, amelyek világszerte előremutatónak számítanak. Többek között látássérültek mindennapi életvitelét segítő applikációt, intelligens protéziseket, érzékelő robotikai és orvosdiagnosztikai eszközöket is fejlesztenek. 

A bionika az egyik leggyorsabban növekvő mérnöki tudományterület, a szektor a befektetők szerint is kiemelt profitábilitással rendelkezik. A The Business Research Company 2024. októberében publikált elemzése szerint piaca a 2023-as 12,39 milliárd dollárról 2024-re várhatóan 13,62 milliárd dollárra, míg 2028-ra 19,93 millió dollárra emelkedik, évenkénti átlagos 10 %-os növekedés mellett. Az egyik leginnovatívabbnak számító tudományterületen dolgozó szakemberek az emberek egészségéért és életminőségének javításáért dolgoznak. Idén a fizikai Nobel-díjat John J. Hopfield, a Princeton Egyetem kutatója és Geoffrey Hinton, a Torontói Egyetem kutatója nyerte el a mesterséges intelligencia kutatásában kulcsszerepet játszó gépi tanulásos kutatásaikért, míg a kémiait megosztva David Baker az új fehérjék tervezéséért, Demis Hassabis és John Jumper a fehérjék háromdimenziós szerkezetének mesterséges intelligencia alapú meghatározásáért kapták.

„A mesterséges intelligencia és a neurális hálózatok alapjairól nálunk már első évfolyamon tanulnak a hallgatók, később pedig olyan kutatásba is bekapcsolódhatnak, amelyben már két éve azon dolgozunk, hogy az AlphaFold elnevezésű, mesterséges intelligencia alapú rendszer segítségével a fehérjék minél pontosabb neurális hálózatrendszerét építsük föl. Az idei eredmények tükrében már kimondhatom, nálunk a diákok nemcsak az emberek életminőségét javító ismeretekre tehetnek szert, hanem már több mint 20 éve tanítjuk azt, amiért idén két Nobel-díjat is adtak”

– emeli ki Dr. Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja.

Az egyetemen Európában elsőként 2008-ban kezdték meg a molekuláris bionika alapképzést a Semmelweis Egyetemmel közösen, ahol a hallgatók már az első évfolyamon bekapcsolódhatnak fejlesztésekbe, kutatásokba. Mivel az oktatók külföldi tapasztalattal rendelkeznek – van, aki a Harvardon, a Müncheni Egyetemen vagy éppen Oxfordban tanult –, valóban nemzetközileg jegyzett kutatásokban vesznek részt. Mindvégig támogatják az egyedi ötletek megvalósítását, akár cégalapításig eljuttatva a diákokat. Ezzel a képzés a külföldi egyetemekkel összevetve is kivételesnek számít. A tanulmányok során olyan tudományterületekkel találkozhatnak, mint a számítógéppel segített gyógyszeripar, az orvosi biotechnológia, bioinformatika, bioprotézis-fejlesztés vagy a nanotechnológia.

A biológiai és műszaki tudományokat ötvöző bionika az egyik legfiatalabb, ám leggyorsabban fejlődő tudományterület nagyon erős ipari háttérrel, hiszen a legnagyobb orvosi képalkotó, gyógyszer- és rehabilitációs eszközöket fejlesztő cégek és a robotika is hasznosítják a terület innovációit. A szakemberek olyan eszközöket képesek fejleszteni, amelyek korábban a science fiction filmekben voltak láthatók. A PPKE-ITK hallgatói folyamatosan fejlesztik a már több tízezer ember által használt LetSee applikációt, amely a látássérültek mindennapos problémáira ad hatékony megoldásokat, a kutató-fejlesztői csapat már több nemzetközi technológiai versenyen bizonyította, hogy fejlesztésük a legjobb eszközként javítja a látássérültek életminőségét. Intelligens protéziseken dolgoznak; egykori hallgatójuk, Tasi Benedek például az egyetemi évei alatt kezdte el fejleszteni azt az anatómiailag pontos robotkezet, amely nem a gép, hanem az ember oldaláról közelíti meg a művégtagok kérdéskörét. Saját vállalkozásában mai napig együttműködik az egyetemmel, hallgatónak is gyakorlati helyet adva, és olyan kérdéseken dolgoznak, hogy a robotkéz vezérléséhez hogyan lehet bionikus ember-gép interfészt fejleszteni, milyen szenzorokat lehetséges integrálni a bőrbe, vagy hogyan lehet érzékeny, ám mégis tartós borítást készíteni a protézisre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Felborítja a magyar piacot a Temu új konkurenciája?

Jövő karácsonykor már a lengyel Amazon tarolhat itthon.

Nemrég egy olyan új webshop-óriás jelent meg a magyar piacon, amely a legnagyobb európai hátterű online piactér, ahol az aktív vásárlók száma a teljes régióban meghaladta a 20 milliót. Az Allegro Lengyelországból indult, ám már most több mint 5 millió felhasználója van Lengyelországon kívül. A magyar piacra lépés alaposan felboríthatja az itthoni kereskedelmet is.

A Kelet-Európa Amazonjaként is emlegetett piactér Európa több országában is tarolt, a szakértő szerint pedig a magyar piacon is változások várhatóak a megjelenésével. De vajon kell-e tartania a magyar kis- és középvállalkozásoknak az új vetélytárstól?

Félni semmiképpen nem kell tőle, jól élni vele azonban mindenképpen, hiszen kikerülhetetlenné válik. Amelyik országban ugyanis megjelent – Lengyelországban, ahonnan indult vagy Csehországban – ott nagyon gyorsan térhódítóvá vált és a piac egyik fontos szereplője lett. Lengyelországban a GDP egy százalékát már az Allegro adja”

– magyarázta Nebehaj Vanda, a Mazuri Marketing tulajdonosa, aki arra is kitért, hogy a piactér itthoni színrelépése a nagyobb és a kisebb vállalkozásokat is meg tudja bolygatni, mint például a kisállat-felszerelések, állateledelek piacát, de bármely más ágazatra is hatással lehet.

„Ha Magyarországon van például egy állateledel márkának termékskálája, és ugyanez igaz Lengyelországra is, de mondjuk a tulajdonos Dániában van, és a lengyel kereskedő valamilyen okból a magyar piacra kedvezőbb árat tud biztosítani, az óhatatlanul árversenyt fog okozni”

– tette hozzá Nebehaj Vanda.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy új piactér megjelenése nem csak a vállalkozásokra, de a vásárlókra is hatással van, hiszen az új piaci szereplő nem olyan agresszív, mint akár a Temu, amelyet ma már kikerülni is nehezen tudunk, viszont nagyon jó árakat is tud nyújtani.

„A többi országban azt láttuk, hogy a lakosság nagyon hamar rátalált és elkezdte használni, megbízhatóbbnak tartják, mint a Temu-t, mert közelebbről jön, és Közép-Kelet Európát öleli át, nem pedig a világ másik végéből érkezik. Azt látjuk, hogy nagyon fontos a bizalmi pont, amiben a közelség hatalmas tényező, ráadásul az elégedettség is nagyobb az Allegro esetében. Lehet például használt dolgokat is vásárolni, aminek Magyarországon nem csak nagy keletje van, de megvan a kultúrája is, mint például a Vatera vagy a Vintedamelyek szintén nem magyar cégek. Egyre inkább vásárolunk olyan használt termékeket, amelyek jó állapotban vannak, mondjuk, ha valaki csak kibontotta és nem tudja visszaküldeni, ezért inkább túlad rajta a hasonló piactereken. Ez már csökkentheti a kis- és középvállalkozások profitját és itt már kialakulhat egy árverseny. A használt, jó állapotú bútorok piaca például nagyon pörög most, ami nagy hatással van az eleve alacsony árú, vagy középkategóriás bútorok piacára. Összességében nagyon jól meg tudunk barátkozni magunk és mások számára is az olyan ajándékokkal, amit már kibontottak, de gyakorlatilag új vagy épp sérült a csomagolása, esetleg csak néhányszor használt”

– fejtette ki.

Érdemes időben reagálni a cégeknek

A szakértő szerint, ha az idei karácsonyi vásárlási lázat már nem is fogja jelentősen érinteni az új piaci szereplő színre lépése, a jövő karácsonyi időszakban már masszív tényezőként számolhatunk az Allegróval. Ez pedig nem csak a vásárlókra igaz, de a kis- és középvállalkozásokra és a Magyarországon kapható márkákra is, akiknek még időben észlelniük kellene a piac változását.

„Az Allegrónak van egy online akadémiája, ahol nagyon sok információ megtalálható, ezt mindenképpen érdemes elvégezni. Kikerülni nem lehet az új piaci szereplőt, a vegyes modell azonban nagyon is működhet. Ha például a webshop megtartja a saját piacterét, saját felületét és marketing eszközeit, de ezt is beemeli a marketing e-commerce eszközei közé, azzal erősödni fog. Az árazást azonban érdemes nagyon pontosan meghatározni, és a marketing-stratégiát is át kell szervezni egy kicsit”

– tanácsolta.

A marketing szakértő azt javasolja, ezt érdemes még mindenképpen a Black Friday előtt meglépnie a hazai vállalkozásoknak, mert ha addigra még nem tették meg és elkezdenek reklámozni, hirdetni, az idejekorán felemésztheti a cég idei marketing büdzséjét.

„A tapasztalatok szerint a cégek az októbertől kezdődő két hónapos időszak alatt költik el a marketing büdzséjük egyharmadát, hisz a Black Friday már fontosabb, mint a karácsony ebből a szempontból. Sokan ugyanis ilyenkor veszik meg a karácsonyi ajándékokat, bízva abban, hogy valóban ilyenkor érdemes a nagy kedvezmények miatt vásárolni. Az elmúlt években pedig ezt a cégek is felismerték és valóban olyan akciókkal jelentkeznek, amelyek miatt megéri ilyenkor elkölteni a karácsonyi ajándékokra szánt összeget. Idén már a Temu is igen komoly szereplő, a cégekre pedig ezáltal több felől érkezik a nyomás. Ezért is érdemes integrálni más e-commerce platformokat, mert ezek a nagy piacterek a potenciális vásárlók nagy részét elérik, ám ha jelen vagyunk, nem kerülünk árversenybe”

– magyarázta Nebehaj Vanda. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss