Connect with us
Hirdetés

Egészség

Idén a nem betartott fogadalmak helyett inkább életvezetési tanácsadó segítségével indítsd az évet!

Sokan kezdik nagy elhatározásokkal az új esztendőt. Egészséges életmódra váltás, több mozgás, táplálkozás megváltoztatása – ezek általában sok ember fogalma között szerepelnek.

Vannak, akik ennél nagyobb változásokat céloznak meg, karrierváltás vagy párkapcsolati problémák megoldása, de az sem ritka, hogy saját lelki egészségük ápolását kezdenénk el ilyenkor. Azonban tény, hogy a szilveszteri fogadalmak nagyrészéért már a második héten nem teszünk semmit, a kezdeti nagy lendület után, a hónap végére pedig már azt is elfelejtjük, hogy volt fogadalmunk.

 

„Az igazság az, hogy bár januárban egyrészt nagy a társadalmi nyomás a változásra, valójában a természetben ilyenkor még a tél uralkodik. Lassúság, befelé fordulás jellemzi, ilyenkor szervezetünk még pihenésre vágyik. Az igazi megújulás majd csak tavasszal fog megérkezni, addig feleleges testünket durva diétákkal és megterhelő edzésekkel terhelni. Az egészséges ételek fogyasztása, a mozgás (séta, jóga), azonban ekkor is fontos, akár csak az év minden időszakában. Ha életünk teljes megváltoztatását tűztük ki célul szilveszter éjszaka, akkor arra is igaz lesz, hogy ne a következő két hónapban próbáljuk meg megváltani a világot. Kezdjük lassan, legyünk magunkkal türelmesek, haladjunk lépésről lépésre. Ez sokszor nem egyszerű, hiszen, ha egyszerre több életterületen is változást szeretnénk elérni, akkor már a cél meghatározása is nehéz lehet, a rossz cél kudarcélményhez vezet és végső soron feladjuk, mielőtt elkezdtük volna.”

– mondta Dr. Hámori Lilla életvezetési tanácsadó

„Az életvezetési tanácsadás, vagy life coaching pontosan ebben tud nekünk segíteni. Szakember segítségével kideríthetjük melyik életterületen érdemes először dolgoznunk, meghatározhatunk egy okos (SMART) célt, amit aztán erőforrásaink felismerésével és használatával könnyen el is érünk. A folyamat során megtanuljuk ennek a technikáját, magabiztosabbak leszünk, így később, egyedül is sikerrel érhetjük el a kívánt eredményt.”

– folytatta a gondolatot Dr. Hámori Lilla

Napjainkban egyre több életvezetési tanácsadó dolgozik holisztikus szemlélettel

Ez röviden azt jelenti, hogy az embert testi, lelki, szellemi egységként kezeli, társadalmi, kulturális környezetét, kapcsolatait, nézeteit, hitrendszerét is figyelembe veszi, ez pedig egy sokkal hatékonyabb, személyre szabottabb folyamatot eredményez.

Megfigyelhető az is, hogy az elmúlt években sokan választják a life coach szakmát olyan szakemberek közül, akik teljesen más területről érkeznek. Karrierváltóként, korábbi szakmai tapasztalataikat is képesek beépíteni munkájukba, így magas színvonalon, komplex, egyedi tudással várják az ügyfeleiket.

Dr. Hámori Lilla biológusként végzett, molekuláris orvostudományokból szerzett doktori fokozatot, majd kutatóként dolgozott éveken keresztül, mielőtt életvezetési tanácsadó lett. Jelenleg természetgyógyásznak tanul, hogy az alternatív, komplementer medicinát is megismerje és alkalmazni tudja a későbbiekben. Jelenleg holisztikus szemléletű életvezetési tanácsadóként dolgozik, célja, hogy a testi, lelki egészség fenntartásában, visszaszerzésében támogassa az embereket, elsősorban a nőket.

Bővebben itt (https://bio.site/hamori.lilla) találsz róla és szolgáltatásairól információkat, de instagramon és Facebookon is érdemes követni hasznos, motiváló tartalmakért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Január nem az újrakezdés hónapja – és ez teljesen rendben van

Minden év januárjában ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik: új év, új célok, nagy lendület.

Edzőtermi bérletek, életmódváltó fogadalmak, „most aztán minden más lesz” érzés. A lelkesedés azonban sokaknál néhány hét alatt alábbhagy. Ez gyakran frusztrációt, önvádat szül – pedig valójában nem kudarc, hanem természetes emberi működés áll a háttérben.

,,Az emberi szervezet hosszú évezredeken át a természeti ciklusokhoz igazodva működött. A tél – különösen a január – nem az újrakezdés, hanem a lassulás, energiatakarékosság és befelé fordulás időszaka volt. Rövidebb nappalok, kevesebb fény, hideg idő: ilyenkor a test nem építkezni, hanem megőrizni próbál. Evolúciós szempontból ez teljesen logikus.”

– mondta Dr. Hámori Lilla, biológus a női egészség, hormonegyensúly, természetes gyógymódok szakértője.

 

,,A mai, folyamatos teljesítményelvárásokkal teli életmód történelmi léptékben nagyon új jelenség. Idegrendszerünk, hormonrendszerünk még mindig ahhoz a világhoz alkalmazkodik, ahol a tél pihenést jelentett. Januárban ezért gyakori az alacsonyabb energiaszint, az ingadozó motiváció és a fáradtság.”

– folytatta Dr. Hámori.

Arról is beszélt a szakértő, hogy a modern naptár szerinti „évkezdés” ráadásul mesterséges határ. A természetben nincs éles januári váltás. A valódi megújulás inkább tavasszal indul, amikor nő a napsütéses órák száma, emelkedik a húmérséklet ezzel az aktivitás, és a szervezet is nyitottabb a változásra.

Mit érdemes akkor januárban tenni? Nem radikális fordulatokat, hanem finom előkészítést.

,,Egyetlen új, kíméletes szokás bőven elég: naponta egy kis séta a friss levegőn, egyszerűbb, kevésbé feldolgozott ételek, tudatosabb étkezési ritmus. Nem kevesebbet enni – hanem okosabban. Nem többet edzeni – hanem rendszeresebben mozogni.”

-mondja a szakértő.

Január nem a kudarc hónapja, hanem az alapozásé. A csendes tervezésé, az apró lépéseké. A magok ilyenkor még pihennek – és ez pontosan így van rendjén. Személyre szabott iránymutatásért kérjük olyan szakember segítségét, mint Dr. Hámori Lilla, aki a természetes módszereket is előszeretettel alkalmazza az egészség helyreállításban, fenntartásban. További információ itt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Egy szokás, amire az ünnepek alatt is érdemes odafigyelni

Az év utolsó napjai a lelassulásról és a pihenésről szólnak. Az ünnepek lehetőséget teremtenek a régen látott rokonokkal, családtagokkal és barátokkal való találkozásra. Az otthon töltött napokat azonban célszerű egy pohár vízzel indítani.

A karácsony és a szilveszter idején sokaknak lehetősége nyílik a hosszabb és pihentetőbb alvásokra. Így 7-9 óra alvásidő is elérhető. Ez bár pihentető a szervezetnek, megköveteli, hogy a reggelt egy pohár vízzel indítsuk. Ez ugyanis már olyan időtartam, ami idő alatt a szervezet dehidratálttá válhat.

„Egy pohár víz segíthet pótolni az éjszaka elvesztett folyadékot, beindítja az anyagcserét, támogatja az emésztést és javítja a hangulatot” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, a LAICA PR vezetője.

Mindezt egy 2020-ban publikált kutatás is alátámasztja1. A kísérletben résztvevők mintegy 12 órányi dehidratáció után fogyasztottak vizet. Egyes alanyokat viszont arra kértek, hogy ne igyanak folyadékot ébredés után. Ennek következtében később fáradtnak és rosszkedvűnek érezték magukat. „A kutatás rávilágított, hogy a megfelelő hidratáció javítja az agyi funkciókat, ezért frissebbnek, energikusabbnak érezhetjük magunkat, ezáltal pedig jobban tudunk koncentrálni” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.

Kortól függetlenül tehát fontos odafigyelni a dehidratáltság elkerülésére, ezáltal pedig az elegendő folyadékfogyasztásra. Ez felnőttek esetén napi 2-3 liter is lehet. A legjobb megoldás a víz, hiszen az emberi test jelentős része is éppen vízből áll. Sokan ugyanakkor nem kedvelik a csapvíz klóros izét, illetve fenntartásaik lehetnek annak nemkívánatos összetevőjével szemben, ezért jelentősen megnövekedett a palackozott víz fogyasztása az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor az ezzel járó PET-palackok szállítása, visszaforgatása egyre nagyobb karbonlábnyom lenyomattal jár, éppen ezért a tudatosabb fogyasztók részéről kiváló választás lehet egy LAICA vízszűrő beszerzése.

 „A csapvíz íze leginkább a megfelelő szűrő kiválasztásával, rendszeres karbantartással és egyszerű ízesítési trükkökkel javítható. Ezek közé tartozik a magnézium‑aktív szűrő használata, de akár egy kígyóuborka szelet hozzáadása is feldobhatja a csapvizet” – emelte ki a szakember.

A tartós ízélmény biztosítása érdekében javasolt rendszeresen átöblíteni a kancsót, valamint kerülni, hogy a víz hosszabb ideig álljon benne. Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá a szűrőbetét előírás szerinti cseréjére, melynek gyakorisága típustól függően eltérhet; ezért célszerű követni a LAICA által meghatározott csereidőszakot. Az ünnepi időszakban is, egyetlen reggeli rutin alkalmazásával hozzájárulhatunk a fáradtságérzet mérsékléséhez, valamint a koncentráció és a hangulat javításához.

1 – Forrás: https://www.mdpi.com/1660-4601/17/21/7792


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

Sági Dominik karácsony

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.

Sági Dominik 2020 júniusában született Pécsett. Nem sokkal az első születésnapja után, egy rutin vérvétel során derült ki, hogy Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A kór fokozatos izomelhalással jár, átlagosan 10 éves kor körül kerekesszékhez, majd a légző- és szívizmok érintettsége miatt tragikus kimenetelhez vezethet.

Egy vagyonba kerül a gyermekkori izomsorvadás gyógyítása

2023-ban azonban reményt hozott egy egyszeri génterápia, amely képes megállítani az állapotromlást. A kezelés ára azonban szinte felfoghatatlan: Dominik személyre szabott terápiája 1,3 milliárd forintba kerül.

A család ezért hozta létre a Sági Dominik – Harc a Duchenne-nel Alapítványt, és azóta jótékonysági rendezvényekkel, licitekkel, médiamegjelenésekkel próbálják összegyűjteni az életmentő összeghez szükséges támogatásokat. A család célja egyértelmű: Dominik még a járásképesség elvesztése előtt megkaphassa a kezelést.

Nem akármilyen focirelikviák kerülnek kalapács alá

Most több különleges jótékonysági felajánlás újabb lendületet adhat Dominik ügyének: egy, a magyar futballválogatott – köztük Szoboszlai Dominik és Marco Rossi – által aláírt labda. Valamint a paksi csapat jóvoltából egy különleges Böde Dániel mez lesz megszerezhető a Sági Dominik Harc a Duchenne-nel licitcsoport-on.

A labda korábban 600 000 forintért kelt el a Barta Csoport alapítványának eseményén, amelynek bevételéből rászorulók kaptak ételutalványokat. A tárgyat most magánemberként újra felajánlották Dominik megsegítésére. A szervezők célja legalább a korábbi összeg elérése, de hangsúlyozzák: „Bármekkora támogatás hatalmas segítség – Dominik számára minden forint számít.”

Dominik állapotáról, az aktuális egyenlegről és a közelgő jótékonysági eseményekről folyamatosan friss információk találhatók Facebook-oldalukon és Sági Dominik honlapján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss