Ipar
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben.
Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A chipek világában gyakran hivatkoznak a Moore-törvényre. Gordon Moore mérnök, az Intel egyik alapítója 1965-ben közzétett cikkében azt prognosztizálta, hogy az integrált áramkörökben található tranzisztorok száma a számítási teljesítmény exponenciális növekedésével kétévente megduplázódik.
A Deloitte előrejelzése szerint ahogy egyre jobban közelítünk a törvény fizikai korlátjaihoz, úgy kerülnek előtérbe új megoldások, például a specializált hardverek. Jó példa erre az NVIDIA, amelynek személyre szabott chipjei nélkülözhetetlenné váltak a mesterséges intelligencia által megkövetelt számítási teljesítmény biztosításában. A hagyományosan kompetitív technológiai környezetben az AI-ban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázására törekvő vállalatoknak egyre fontosabb, hogy a megfelelő hardverekkel rendelkezzenek.
Fejlődési irányok
A mesterséges intelligencia fejlődése növeli az igényt a kiemelkedő számítási teljesítményre és az energiahatékonyságra. A grafikus feldolgozó egységektől (graphics processing unit – GPU), amelyek elengedhetetlenek az AI-t támogató nagy nyelvi modellek (large language model – LLM) kezeléséhez, a számítógépekben található neurális feldolgozó egységekig (neural processing unit – NPU), amelyek az agy neurális hálózatát másolják, a chipek meghatározó szerepet játszanak a mesterséges intelligencia jövőbeli alkalmazásában. A Deloitte becslése szerint a 2024-es teljes AI-chip-értékesítés az 576 milliárd dolláros globális mikrochip piac 11 százalékát tette ki. Az előrejelzések szerint a mai, nagyjából 50 milliárd dollárról 2027-re az AI-chip-piac értéke 400 milliárd dollárra nő, bár az óvatosabb előrejelzések 110 milliárd dollárra teszik ezt az összeget.
A specializált hardverek a Deloitte szerint három területen játszhatnak fontos szerepet a mesterséges intelligencia előretörésével:
- az AI-ra épülő eszközök és az Internet of Things (a dolgok internete)
- az adatközpontok
- a fejlődő fizikai robotika
Az ilyen hardverek vásárlásához vagy bérléséhez a vállalkozásoknak a költségek, a felhasználási időkeretek és a versenyhelyzet felmérésével szükséges újragondolniuk, vagy akár át is alakítaniuk hardverstratégiájukat.
Az AI soha nem látott mértékű erőforrásokat igényel az adatközpontoktól – piaci becslések szerint a nagy chatbotok naponta annyi energiát használnak fel, mint 180 ezer amerikai háztartás. Ezért az eszközbeszerzésnél a mesterséges intelligencia által megkövetelt számítási teljesítmény biztosítása mellett az egyre fontosabbá váló fenntarthatósági szempontokra is figyelni kell. A vállalatoknak a beruházások elindításához fel kell mérniük a megújuló erőforrások, a fenntartható alkalmazások, a hardverek fejlesztésének irányait.
„A mesterséges intelligencia teljesen beépül a mindennapjainkba. Ezáltal a vállalatok sikere is egyre inkább a specializált hardverek stratégiai jelentőségű telepítésén és folyamatos fejlesztésén múlik. Azok a cégek, amelyek felismerik és kihasználják a speciális hardverek értékeit, közelebb jutnak ahhoz, hogy teljeskörűen kihasználják az AI-ban rejlő potenciált. A megfelelő stratégiai döntés nemcsak a versenyelőnyüket növeli, hanem a fenntarthatóbb és a sokrétűbb, szorosabb kapcsolatokra épülő jövő felé is megnyitja az utat”
– foglalta össze a területen várható változások lényegét Andrei Paraschiv, a Deloitte Románia tanácsadó partnere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Desktop helyett ipari lépték: mikor érdemes nagyformátumú 3D nyomtatásra váltani
Az asztali 3D nyomtatás sok vállalatnál gyorsan eljut arra a pontra, ahol a projektek egyszerűen kinövik a rendelkezésre álló munkateret.
A nagyobb alkatrészek ilyenkor darabolva készülnek, majd ragasztással, csavarozással állnak össze – ami egy ideig működő megoldás, de egyre több kompromisszumot jelent minőségben, időben és megbízhatóságban. Ilyenkor merül fel a kérdés: nem lenne-e hatékonyabb nagyformátumú 3D nyomtatásra váltani?
Erre a dilemmára is választ kaphatnak az ADMASYS HU stand látogatói az idei Ipar Napjai kiállításon, ahol élőben is bemutatkozik a nagyformátumú ipari additív gyártás egyik meghatározó rendszere, a BigRep VIIO 250.
Nem csak nagyobb alkatrészekről van szó
A nagyformátumú 3D nyomtatás – akár 1000 × 1000 × 1000 mm-es térfogattal – új megközelítést tesz lehetővé az additívra tervezésben és gyártásban. Az eddig több darabból összeállított alkatrészek, gyártósablonok és célszerszámok egyben is előállíthatók, ami jelentősen csökkenti az összeszerelési időt és a hibalehetőségeket.
Az utólagos illesztés elhagyhatóvá válik, így nő a szerkezeti integritás és javul a méretpontosság is. Ez különösen fontos olyan iparágakban, ahol a gyors iteráció, az ismételhetőség és a megbízhatóság versenyelőnyt jelent.
Ugyanakkor a siker nem kizárólag a méreten múlik. Az anyagválasztás, a gyártási folyamatokba való integráció és a megfelelő nyomtatási stratégia mind meghatározó tényezők. A nagyformátumú technológiák alkalmazása ezért jellemzően átgondolt bevezetést igényel.
Gyakorlati tippek: mitől lesz sikeres a léptékváltás?
A nagyformátumú 3D nyomtatás úttörője, a német BigRep az elmúlt években számos iparágban szerzett tapasztalatot a technológia ipari alkalmazásában. Az általuk készített szakmai anyagok rávilágítanak arra, hogy az elérhető sikereket nem pusztán a nyomtatási térfogat határozza meg.
A megfelelő alkalmazási területek kiválasztása, a célnak megfelelő alapanyagok azonosítása, a gyártási workflow átalakítása és az üzleti célokhoz illesztett bevezetés kulcsfontosságú.
Az érdeklődő vállalatok számára készült BigRep e-book gyakorlati útmutatót ad többek között:
- a nagyformátumú 3D nyomtatás bevezetésének első lépéseihez,
- az iparági alkalmazási példákhoz,
- valamint a sikeres átállások tapasztalataihoz.
Töltse le ezen a linken!
ADMASYS HU: változatlan csapat és szakértelem új név alatt
A hazai piacon a BigRep megoldásait is kínáló ADMASYS HU Kft. az egyik, ha nem a legrégebbi, márkafüggetlen 3D technológiai specialista. A vállalat korábban FreeDee Kft. néven működött, a közelmúltban azonban – regionális terjeszkedésével összhangban – megújult márkanévvel folytatja tevékenységét.
Az idei Ipar Napjai kiállításon a cég most először jelenik meg az új ADMASYS brand alatt és több újdonságot is bemutat a hazai szakmai közönség számára.
3D tech premierek az Ipar Napjain
Az ADMASYS HU stand egyik kiemelt eleme a BigRep VIIO 250 lesz, amelyet most mutatnak be először az Ipar Napjain. A rendszer a nagy méretű, funkcionális alkatrészek ipari gyártására kínál megoldást, új lehetőségeket nyitva a szerszámozás, prototípusgyártás és a kis sorozatú termelés területén.
A standon emellett az ADMASYS csoport széles portfóliójából számos bizonyított és frissen bemutatkozó 3D nyomtató és 3D szkenner rendszer is megtekinthető lesz:
- Az ipari metrológia területén egyre nagyobb szerepet kapó Shining 3D csúcskategóriás rendszerei közül bemutatkozik a FreeScan Omni – amely egyedülálló módon azonnali, fedélzeti minőségellenőrzést tesz lehetővé –, a szintén vezeték nélküli EinScan Rigil, valamint a FreeScan Trak Nova, amely nagyméretű objektumok gyors és pontos mérésére alkalmas.
- A Formlabs SLS és SLA technológiái szintén megjelennek, végtermék minőségű additív sorozatgyártási lehetőségeket demonstrálva.
- Látható lesz az akár ötfejes Prusa XL nyomtató is, amely új szintre emeli a többanyagú FDM nyomtatást.
- Emellett olyan speciális technológiai megoldások is bemutatásra kerülnek, mint a Nikon SLM Solutions fémnyomtatási alkalmazásai, illetve az olasz CARACOL AM robotkaros rendszereivel készült nagyformátumú nyomatok.
A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy a látogatók ne csak elméleti szinten, hanem működés közben is megismerjék a legújabb additív gyártási technológiákat, és képet kapjanak arról, hogyan illeszthetők be ezek a meglévő ipari folyamatokba.
A díjmentesen belépés az Ipar Napjaira előzetes regisztrációhoz kötött, amit itt tudnak megtenni az érdeklődők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A Schneider Electric és a Deloitte összefogásával még jobban felpöröghet az ipar digitális átállása
A mesterséges intelligencia (MI) és a fejlett analitika integrálása, a nyílt, szoftveralapú automatizációs platformokban rejlő lehetőségek kihasználása, alkalmazkodóképes, a hatékonyságot és a rugalmasságot javító üzemeltetési folyamatok megvalósítása – többek között ezt kínálja a vállalkozások számára a Schneider Electric és a Deloitte együttműködése.
Napjainkban minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy a hatékonyság megőrzése mellett bővítsék tevékenységüket, miközben a költségeket is kontroll alatt tartsák. Sok cég ennek ellenére továbbra is ragaszkodik az elavult működési modellekhez, amelyek egy gyorsan változó piaci környezetben korlátozzák az innovációs lehetőségeiket, valamint az alkalmazkodó- és versenyképességüket. Ez a probléma különösen élesen jelentkezik az eszközigényes iparágakban, ahol a mesterséges intelligencia, az IT/OT (információs technológia/üzemeltetési technológia) integráció és a digitális platformok együttes megjelenése jelentősen átformálja a lehetőségeket. Ezeknek a kihívásoknak a leküzdése és az új távlatok megnyitása nem csupán technológiát igényel: a vállalatoknak világos stratégiákra, bevált módszertanokra és megbízható ökoszisztémákra van szükségük annak érdekében, hogy tartósan magas színvonalon működhessenek.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a Deloitte a Hannover Messe kiállításon jelentette be együttműködését, amelynek célja, hogy segítse az ügyfeleiket – a termelőcégektől és egyéb ipari szereplőktől kezdve az adatközpont üzemeltetőkig és infrastruktúra-szolgáltatókig – a teljes üzleti tevékenységükre vonatkozóan a folyamataik modernizálásában és új lehetőségek kiaknázásában. A partnerség eredményeként a cégek a versenyképességük digitális korszakban való megőrzéséhez szükséges, vállalati-szintű átalakuláshoz egyszerre kaphatják meg a Deloitte stratégiai tervezés, folyamat- és technológiai átalakítás területén meglévő tudását és a Schneider Electric szakértelmét, valamint az MI-alapú üzemeltetési és szoftvertechnológiáját.
A két cég többek között már bizonyított IT/OT integrációs megoldásokkal modernizálja az ügyfelek ipari működését és támogatja az átfogó digitális átalakulásukat. Lehetőséget kínálnak arra is, hogy a vállalkozások megszabaduljanak az elkülönülten működő, elavult rendszereiktől és jobban kihasználják a nyílt, szoftveralapú automatizálási platformok előnyeit. A Schneider Electric és a Deloitte együttműködése révén kínált megoldásokkal az ügyfelek integrálhatják a mesterséges intelligenciát a fejlett analitikával, jelentősen lerövidítve így az időt, amíg a beruházásaikból jövedelemtermelő tevékenységek lesznek, javítva ezáltal az üzleti hatékonyságot. Megnyílik a lehetőség arra is, hogy a hatékonyságot és rugalmasságot javító, alkalmazkodóképes és jövőálló működési modellt vezessenek be a cégek.
„A szervezetek tisztában vannak azzal, hogy változtatniuk kell, de sokuknál hiányzik egy olyan terv, amely egyesíti az üzleti stratégiát a megfelelő digitális és OT alapokkal. A mi technológiai tudásunkat és a Deloitte működési hatékonyság javítására és a vállalati szintű változások támogatására vonatkozó tapasztalatait ötvözve olyan eszközöket adunk ügyfeleink kezébe, amelyekkel gyorsan és magabiztosan haladhatnak előre”
– mondta el Gwenaelle Huet, a Schneider Electric „Industrial Automation” területért felelős ügyvezető alelnöke.
„Az igazi digitális átalakulás sokkal többről szól, mint új eszközök bevezetéséről; megköveteli a szervezet versenyképességének és növekedésének újragondolását. A Deloitte rendelkezik a szükséges képességekkel ahhoz, hogy ezt a változást végigkísérje a vállalat minden szintjén és ezt egyesítve a Schneider Electric OT-szakértelmével és MI-alapú ipari technológiájával új lehetőségeket kínálhatunk az ügyfeleink számára az átalakuláshoz, és biztosíthatjuk a megvalósításához szükséges precizitást is”
– tette hozzá Ajai Vasudevan, a Deloitte „Global Smart Operations” területért felelős vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A Schneider Electric és a Microsoft együtt gyorsítják fel a gyártás modernizációját
Jelentős időmegtakarítást, a mérnöki folyamatok felgyorsítását és rugalmasabb működést hozhat a termelőcégek számára a Schneider Electric és a Microsoft együttműködése. A két vállalat a Hannover Messe kiállításon mutatja be, hogyan kapcsolható össze az automatizálás, a felhőtechnológia és a mesterséges intelligencia egy hatékonyabb gyártást lehetővé tevő, egységesebb ipari környezet létrehozása érdekében.
A termelőcégeknek egyszerre kell megbirkózniuk a bővülő termékpaletta, az ellátási láncok kapcsán jelentkező bizonytalanságok és a modernizáció biztonságos módon történő megvalósítása jelentette kihívásokkal. A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a Microsoft stratégiai együttműködése olyan megoldásokat kínál számukra, amely lehetővé teszik a mérnöki folyamatok felgyorsítását, a működésük korszerűsítését, valamint a rugalmasságuk és az ellenállóképességük növelését.
A két vállalat az április 20-24. között megrendezett Hannover Messe kiállításon mutatja be a gyártási hatékonyságot új szintre emelő, már a gyakorlatban is bizonyított koncepciót. Az együttműködés ipari tevékenységet támogató alapját a Schneider Electric nyílt, szoftveralapú automatizálási platformja, az EcoStruxure Automation Expert biztosítja, amely a telephelyeken, edge- és hibrid környezetekben egyaránt alkalmazható. Ezt az alapot egészítik ki a Microsoft Azure felhő- és mesterségesintelligencia-szolgáltatásai (MI), amelyek összehangolják, elemzik és optimalizálják az ipari folyamatokat. A koncepció eredménye pedig az MI-ügynökökkel támogatott gyártáson, a nyílt automatizáláson és a teljes körű fenntarthatóságon alapuló egységes megközelítés.
Az EcoStruxure Automation Expert lehetővé teszi a gyártók számára, hogy miután már egyszer létrehozták, szimulálták a működését, validálták és alkalmaztak egy automatizálási logikát, azt bárhol újra használhassák újrahangolás nélkül. A Schneider Electric átfogó, a biztonság, a megfelelőség és az ipari integráció terén meglévő szakértelme még a szigorúan szabályozott környezetekben is megfelelő megbízhatóságot nyújt.
„Az MI-ügynökökre épülő dizájntól kezdve a szoftveralapú működésig a Microsoft és a Schneider Electric egyetlen, interoperábilis munkafolyamatot kínál, amely következetesen validálja, szimulálja és alkalmazza az automatizálási logikát felhő- és edge-környezetben egyaránt”
– mondta el Gwenaelle Huet, a Schneider Electric „Industrial Automation” területért felelős ügyvezető alelnöke.
Míg a hagyományos automatizálási megoldások külön eszközöket és a feladatok átadását igénylik minden egyes fázisban – a mérnöki tervezéstől a szimuláción és az üzembe helyezésen át az üzemeltetésig –, a közös platform ezeket egyetlen, jól nyomon követhető munkafolyamatba sűríti. A koordinátor által összehangolt specializált MI-ügynökök automatizálják a rutinszerű tervezési döntéseket, és még a felhasználás előtt validálják az automatizálási logikát, csökkentve ezáltal a tervezéstől a megvalósításig tartó átfutási időt, valamint javítva a már elsőre megfelelő eredmények arányát. A Schneider Electric gyártók számára fejlesztett ipari copilotja, amelyet az Azure AI működtet, már most is kézzelfogható eredményeket hoz a gyakorlatban: a mérnöki csapatok akár 50 százalékos időmegtakarítást is elérhetnek a vezérlési konfigurációs és dokumentációs feladatok esetében, miközben a gyártósorokon korábban heteket igénylő módosítások ma már órák alatt elvégezhetők.
A H2E Powerrel, az indiai zöldhidrogén-piac egyik úttörőjével megvalósított projekt során a platform több mint 6000 órányi stabil autonóm működést biztosított az egyik legnagyobb kihívást jelentő ipari környezetben. Mindeközben támogatásával akár 10 százalékos csökkenés is elérhető volt a hidrogén fajlagos költségében, ami egy tipikus, 10 MW-os üzem esetében évente körülbelül 500 000 eurónak megfelelő megtakarítást jelent.
„Az ügynökalapú dizájnnal bezárjuk a mérnöki elképzeléstől a gyakorlati megvalósításig terjedő kört: automatizáljuk a döntéseket, korai validálást kínálunk és újra felhasználható automatizálási csomagokat teszünk elérhetővé, amelyeket a Schneider Electric felhő- és edge-környezetben egyaránt tesztelhet és alkalmazhat”
– jelentette ki Dayan Rodriguez, a Microsoft „Manufacturing and Mobility” területért felelős vállalati alelnöke.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai
-
Szórakozás2 hét ago
Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban
-
Egészség2 hét ago
A wellness-életkor mutathatja meg a valóságot?
-
Ipar2 hét ago
Additív gyártás 2026: ipari fordulópont
-
Ipar2 hét ago
Az ipari intelligencia alkalmazása
-
Gazdaság2 hét ago
Így nézhet ki az üzleti kommunikáció következő évtizede
-
Ipar2 hét ago
A Zyxel Networks strapabíró WiFi 7 hozzáférési pontot dob piacra zord ipari környezetekhez









