Ipar
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kormány javaslataihoz és nagyfogyasztók felajánlásaihoz csatlakozva, összesítő javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára, hogy az esetleges áramtermelési kapacitás-kiesésből eredő ellátási kockázatok kezelése előre kidolgozott, fokozatos és arányos rendszerben történjen. A cél az ellátásbiztonság fenntartása, a kritikus ágazatok védelme és a gazdaság működésének lehető legkisebb zavara.
Az MKIK a területi kamarák országos hálózatán keresztül tudja aktívan elérni a vállalkozásokat és bevonni őket a javaslatok megvalósításába. A Kamara álláspontja szerint a válságkezelés akkor lehet a legeredményesebb, ha a korlátozások nem egységesen, hanem szektoronként eltérően, a gazdaság működőképességét megőrizve lesznek megvalósítva, illetve bevezetve, a vállalati szférával egyeztetve. Ennek érdekében a Kormány és nagyfogyasztók által megfogalmazott ajánlásokat üdvözölve és a felajánlásokat összesítve, a Kamara a vállalkozói szférától érkezett javaslatokkal együtt összesített javaslatokat tesz az energiaválság lehetséges enyhítésére.
Egy ilyen válságot közös összefogással lehet és kell leküzdeni. A Kamara lényegesnek tartja a kormányzat, a vállalkozó szféra által megfogalmazott elvek betartását:
- Fokozatosság elve: a beavatkozások mindig a legkevésbé korlátozó eszköztől haladjanak a szigorúbbak felé, csak a szükséges mértékben és időtartamban.
- Elsőként önkéntes, piaci alapú fogyasztáscsökkentés alkalmazandó.
- Kötelező korlátozás csak végső eszközként kerüljön bevezetésre.
- A szabályok legyenek előre ismertek, időben jelzettek és arányosak.
- A korlátozásokkal érintett vállalkozások számára legyen lehetőleg gyors kompenzáció.
A gazdaság három nagy szektorában (Kereskedelem, Ipar, Szoláltatás) a Kormány és vállalkozói szféra által megfogalmazott javaslatokat differenciáltan szükséges alkalmazni.
Kereskedelmi szektor
- Nyitvatartási rend rugalmas alakítása: csúcsidőn kívüli működés ösztönzése, szükség esetén rövidített nyitvatartás csak a legnagyobb energiafogyasztó egységeknél,
- Klímarendszerek időzítés-alapú használata: nem korlátozás vagy tiltás, hanem a hűtés/fűtés időzítésének a napelemes termeléshez igazítása – nagyobb igénybevétel a nappali, alacsonyabb a 17–22 órás csúcsidőszakban,
- Reklám- és díszvilágítás korlátozása: éjszakai időszakban, különösen csúcsidőben, a nem létfontosságú világítás kikapcsolása,
- Kirakatvilágítás mérséklése: a túlzott világítás csökkentése, időzített működtetés bevezetése,
- Nem létfontosságú berendezések lekapcsolása: mozgólépcsők, dekorációs eszközök, felesleges világítás és egyéb kényelmi fogyasztók korlátozása,
- Energiahatékonysági akciók: hőmérséklet-szabályozás, ajtó nyitvatartás megszüntetése, automatikus világításvezérlés.
Szolgáltató szektor
- Irodai fogyasztás csökkentése: központi szabály a fűtési és hűtési hőmérsékletre, világítási időzítésre és lift-használat korlátozására.
- Ügyfélfogadási rend módosítása: időpontfoglalás, rövidített nyitvatartás vagy csúcsidőn kívüli kiszolgálás.
- Energiatakarékos üzemmód kötelező alkalmazása: a belső világítás, klímaberendezések és felesleges gépek visszafogása.
- Nem létfontosságú IT-terhelések átcsoportosítása: adatfeldolgozás és nagy energiaigényű digitális folyamatok áthelyezése kevésbé terhelt időszakokra.
- Home office ösztönzése: a nem ügyfélkiszolgáló munkakörökben a távoli munkavégzés előnyben részesítése, kivéve ahol hőszivattyú és napelem kombinációval alapvetően a használatban lévő irodák hűtése történik,
- Közszolgáltatások példamutatása: állami és önkormányzati intézmények elsőként vezessenek be fogyasztáscsökkentést.
Ipari szektor
- Műszakrend átszervezése: a termelés csúcsidőn kívülre helyezése, éjszakai vagy hétvégi termelés ösztönzése.
- Megszakítható fogyasztási szerződések kiterjesztése: előre rögzített kompenzációval a hálózat számára lekapcsolható kapacitások biztosítása.
- Nem kritikus gyártási folyamatok átmeneti leállítása: a kevésbé sürgős vagy nagy energiaigényű termelési szakaszok ideiglenes szüneteltetése,
- Energiaintenzív technológiák célzott kezelése: az alumínium-, acél-, cement-, üveg- és vegyipari üzemek számára külön vészhelyzeti protokoll,
- Saját tartalékok és helyi energiatermelés bevonása: aggregátorok, akkumulátoros tárolók, saját erőművi kapacitások alkalmazása,
- Újraindítási terv kötelező elkészítése: minden nagyfogyasztó számára legyen előre kidolgozott leállítási és visszaindítási protokoll.
Érezhető, hogy a válságkezelésbe szélesebb körben is be kívánnak kapcsolódni a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, illetve a civil szervezetek. Ez utóbbira példa az ipari szektor tekintetében a Mechwart András Iparfejlesztési Testület, akik felajánlották, hogy segítik a kkv-szektor önkorlátozási intézkedéseinek kidolgozását és megvalósítását, ezáltal védve a vállalkozások és a lakosság biztonságát.
Az összefogás minél hatékonyabb megvalósítása érdekében a Kamara már a hétfői nap folyamán egyeztetést kezdeményez velük és az együttműködni kívánó szervezetekkel.
A Kamara a jelenlegi kormányzati intézkedéseket is figyelembe véve – a teljesség igénye nélkül – a következő, ágazatokon átívelő javaslatokat tartja fontosnak megvalósítani:
- Országos energia-vészhelyzeti protokoll bevezetése,
- Kritikus ágazati sorrend rögzítése,
- Gyors kompenzációs alap létrehozása,
- Rugalmas fogyasztás piacának fejlesztése,
- Regionális import- és hálózati együttműködés erősítése,
- Energia közösségek jogszabályi támogatása a fogyasztás optimalizálása érdekében,
- Kötelező adatszolgáltatás a nagyfogyasztók számára vészhelyzetben.
- Megfontolni augusztus 8. szombati munkanapnak az áthelyezést egy szeptemberi szombati napra
Az összefoglaló javaslatokat a Kamara elküldte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter részére is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Megjelent a Siemens Designcenter
A mérnöki tervezés és gyártás új korszaka – Az ipari vállalatok radikális kihívásokkal néznek szembe: a termékek komplexitásának növekedése, a lerövidült piacra jutási idő, a szakemberhiány és a szigorú minőségi elvárások mind arra kényszerítik a mérnöki csapatokat, hogy újragondolják tervezési és gyártási folyamataikat.
A graphIT Kft. és a Siemens Digital Industries Software közös szakmai napján debütált Magyarországon a Siemens Designcenter platform. Az esemény átfogó betekintést nyújtott a mérnöki CAD/CAM/CAE munka jövőjébe, ahol a mesterséges intelligencia, a felhőalapú Live Collaboration és a Sony XR hardverre épülő immerzív VR-tervezés találkozik.
Mi az a Siemens Designcenter? Az integrált mérnöki tudásközpont
A Siemens Xcelerator portfólió legújabb mérföldköveként a Designcenter egy olyan egységes, skálázható és intelligens termékfejlesztési platform, amely zökkenőmentes átmenetet biztosít a böngészőalapú felületek és a nagyteljesítményű asztali alkalmazások között. A platform célja, hogy a startupoktól kezdve a globális nagyvállalatokig minden mérnöki csapat számára 100%-os adathűséget, maximális rugalmasságot és kiemelkedő költséghatékonyságot nyújtson.
A Designcenter a Siemens megbízható technológiai alapokjaira épít (Parasolid, D-Cubed, Kineo, JT), és négy rugalmasan skálázható licenccsomagban érhető el: Essentials, Standard, Advanced és Premium. Ezt egészíti ki a Siemens innovatív Value-Based Licensing (VBL) kiegészítő rendszere, amely több mint 140 modulhoz enged rugalmas, token-alapú hozzáférést.
Főbb termelékenységi mutatók a SaaS átállással:
- 50% költségcsökkenés az informatikai infrastruktúrában.
- 30% csökkenés a termékek piacra jutási idejében.
- 20% termelékenység-növekedés az AI-támogatott tervezési munkafolyamatok révén.
- 99,9% üzemidő és kimagasló adatbiztonság a felhőalapú háttérrel.
Mesterséges intelligencia a mérnöki gyakorlatban (Engineering AI)
A mérnöki intelligencia fejlesztése a Designcenter X központi eleme. Az AI nem csupán egy kiegészítő funkció, hanem a teljes tervezési folyamatot átható ágens-alapú asszisztens:
- Designcenter X Copilot: Természetes nyelvű (magyarul is értő) generatív AI, amely funkciókkal kapcsolatos támogatásra, hatékonyabb munkavégzéssel kapcsolatos tanácsokra, makró kódgenerálásra és modellmódosításra képes promptok vagy képek alapján.
- Predictive Machine Learning: A Command Prediction felismeri a parancsismétlődéseket, míg a Selection Prediction és a Select Similar Faces/Components gépi tanulással azonosítja a geometriailag hasonló elemeket, csökkentve a kattintások számát.
- Hangvezérlés & PMI AI: A Voice Command Assistant gépelés nélküli irányítást tesz lehetővé, míg az AI-alapú 3D PMI Predictor automatikusan hozzárendeli a méreteket és tűréseket a megfelelő modellnézetekhez.
Élő együttműködés és felhős rugalmasság (Live Collaboration)
A Designcenter X beépített, Teamcenter X alapon működő adatkezelése megszünteti a fájlok zárolásából és a széttagolt kommunikációból eredő torlódásokat:
- Live Share & Egyidejű Tervezés: Több mérnök dolgozhat egyidejűleg ugyanazon a komplex összeállításos modellen valós időben, automatikus szinkronizálás és ütközésfeloldás mellett.
- User Presence & Context Awareness: A rendszer valós időben jelzi, melyik kolléga melyik alkatrészen dolgozik.
- Multi-user Notifications: Automatikus riasztások és értesítések a követett alkatrészek módosításairól és mentéseiről.
- Teams Integráció: Csevegések és konferenciahívások indítása közvetlenül a tervezői felületen lévő alkatrész-kontextusból.
- Böngészőmódú Hozzáférés (Teamcenter Share): CAD/CAM adatok biztonságos megtekintése, szerkesztése és felülvizsgálata szoftvertelepítés nélkül, bármilyen eszközről.
Immersive Engineering – Mérnöki munka határok nélkül Sony XR hardverrel
A rendezvény egyik legkiemelkedőbb bemutatója a Siemens és a Sony XR partnerségének eredménye volt. A CES-díjas, szemenként 4K felbontású Sony HMD headset és a dedikált gyűrűs kontrollerek segítségével a mérnökök 1:1 méretarányban, adat-előkészítés és konverziós veszteség nélkül léphetnek be a virtuális 3D tervezőtérbe.
Az Immersive Explorer, Designer és Collaborator modulok támogatják a virtuális üzembe helyezést, az ergonómiai elemzéseket, valamint a földrajzilag szétszórt csapatok közös, VR-alapú tervellenőrzését.
Integrált Part Manufacturing portfólió
A Designcenter teljes mérnöki folyamatkört teremt a megmunkálással. Az integrált CAM portfólió magában foglalja a 2,5–5 tengelyes marást, multifunkciós esztergálást, huzalszikrázást, robotos megmunkálást és CMM mérésprogramozást.
A gyártáshelyességet és a gyors üzembe helyezést olyan funkciók támogatják, mint a Staged Models (gyártásközi állapotok asszociatív kezelése), a Shop Floor Connect (közvetlen papírmentes munkautasítások a gépkezelőknek) és a Sinumerik Run MyVirtual Machine (100%-os gépkód-hűségű digitális iker szimuláció).
Designcenter a magyar cégeknek
A rendezvényen a hazai mérnöktársadalom közel 100 leginkább innovatív mérnöke vett részt, akik megismerhették a Desigcenter azon előnyeit, amely ideális mérnöki platformmá teszi a hazai tervező és gyártó cégek számára. Ezek az előnyök mindenek előtt a költséghatékonyság, a legkorszerűbb technológiai megoldások és a mesterséges intelligencia, valamint a graphIT Kft. Expert támogatása és bevezetési szolgáltatásai.
További információk: graphitblog.hu | www.graphit.hu
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Elérhetőbbé válik a fém 3D nyomtatás
Az ipari fém 3D nyomtatás szélesebb körű alkalmazását célozzák az Xact Metal fejlesztései. Az amerikai gyártó a november 17–20. között megrendezésre kerülő Formnext 2026 kiállításon mutatja be porágyas lézeres technológiára épülő rendszereit, amelyek Magyarországon a VARINEX kínálatában is elérhetők.
A fém additív gyártás egyik legfontosabb fejlődési iránya, hogy a technológia a jelentős beruházási kerettel rendelkező nagyvállalatok mellett egyre több kisebb ipari szereplő, fejlesztőközpont és kutatóintézet számára is reális alternatívává váljon. A 2017-ben alapított Xact Metal fejlesztéseiben ezért a nagy teljesítményt, a rugalmas alkalmazhatóságot és a kedvezőbb beruházási költséget igyekszik ötvözni.
Rugalmas platform ipari feladatokra
A vállalat első fém porágyas rendszere, az XM200C 2019-ben jelent meg, elsősorban kutatás-fejlesztési és egyetemi alkalmazások számára. Az azóta kifejlesztett XM200G sorozat már nagy sebességű galvanométeres lézerirányítást alkalmaz, és egy- vagy kétlézeres konfigurációban, 100, 200 vagy 400 wattos szálas lézerrel érhető el.
Az XM200G alapkiépítésben 150 × 150 × 150 milliméteres munkatérrel rendelkezik, az építési magasság pedig opcionálisan 290
A berendezéssel számos ipari fémalapanyag feldolgozható. A rendelkezésre álló anyagok között rozsdamentes és szerszámacélok, szuperötvözetek, valamint titán-, alumínium- és rézalapú ötvözetek is megtalálhatók. A rendszer így a prototípusgyártás mellett szerszámok és kis sorozatban készülő ipari alkatrészek előállítására is alkalmazható.
Mikroméretű alkatrészek nagy pontossággal
A portfólió egyik legújabb tagja az XM200G µHD, amelyet kifejezetten a nagy pontosságot és rendkívül finom részleteket igénylő kis méretű fémalkatrészek additív gyártására fejlesztettek.
A berendezés 5–15 mikrométeres szemcseméretű fémporok feldolgozására is alkalmas, miközben a lézerfolt mérete 20 mikrométer alatt marad. A 140 × 140 × 150 milliméteres munkatérrel rendelkező rendszer olyan alkalmazások előtt nyithat új lehetőségeket, mint az elektronikai és mikromechanikai alkatrészek, antennák, hullámvezetők vagy egyes orvostechnikai komponensek gyártása.
A rendkívül kis lézerfoltméret és a finom fémporok alkalmazása olyan geometriai részletek létrehozását teszi lehetővé, amelyek a hagyományos fém additív rendszerekkel nehezebben valósíthatók meg.
Nagyobb munkatér, több lézer
A fejlesztések másik iránya a nagyobb méretű alkatrészek és a termelékenyebb sorozatgyártás. Ezt a területet célozza a jelenleg fejlesztés alatt álló XM300G. A rendszer 300 × 300 × 350 milliméteres munkatérrel készül, amelynek Z irányú mérete opcionálisan 450 milliméterre növelhető.
A berendezést egy-, két- vagy négylézeres konfigurációban tervezik, így a nagyobb munkatérhez magasabb termelékenység is társulhat. Ez már olyan ipari felhasználásokat céloz, ahol nemcsak az alkatrészek geometriai szabadsága, hanem a gyártási idő és a gazdaságosság is meghatározó szempont.
A kutatás-fejlesztéstől a kis sorozatokig
Az Xact Metal portfóliója jól mutatja a fém 3D nyomtatás fejlődésének irányát. Az XM200G rugalmas platformot kínál fejlesztési és ipari feladatokra, az XM200G µHD a mikroméretű, nagy részletességű alkatrészek gyártását célozza, míg az XM300G már a nagyobb munkatér és a magasabb termelékenység felé mozdul el.
A technológia ezzel a kutatás-fejlesztéstől és prototípusgyártástól kezdve a szerszámgyártáson keresztül egészen a kis sorozatú ipari alkatrészgyártásig kínál alkalmazási lehetőségeket.
Az Xact Metal rendszerei Magyarországon a VARINEX kínálatában érhetők el. A gyártó megoldásai novemberben a frankfurti Formnext 2026 kiállításon is bemutatkoznak, ahol az additív gyártás nemzetközi szereplői vonultatják fel legújabb ipari technológiáikat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
15 éve fejleszti CO₂-alapú hűtéstechnológiáját a Panasonic
2027-től az EU felülvizsgált F-gáz-rendelete jelentősen csökkenti a forgalomba hozható újonnan gyártott HFC-hűtőközegek mennyiségét: a jelenlegi 42,9 millió tonna CO₂-egyenértékről 21,7 millió tonnára, vagyis csaknem a felére (EU 2024/573 rendelet, VI. melléklet[1]).
Azok a vállalatok – köztük a kiskereskedelmi szereplők, vendéglátóipari szolgáltatók, kereskedelmi hűtős logisztikai cégek,gyógyszeripari és egészségügyi hűtőraktárak üzemeltetői, valamint szálláshely-szolgáltatók –, amelyek továbbra is magas GWP-jű hűtőközegekkel működő rendszereket használnak, fokozódó nyomással szembesülnek. Számukra kulcsfontosságúvá válik az alternatív megoldások időben történő bevezetése, mielőtt tovább szűkül a hűtőközegek elérhetősége és emelkednek az árak.
Ezt a folyamatot tovább erősítette, hogy az Európai Bizottság 2026. július 17-én közzétette villamosítási cselekvési tervét[2], amely 2040-re 46 százalékos indikatív célt határoz meg a villamos energia részarányára a végső energiafogyasztásban, valamint egy külön uniós fűtési és hűtési cselekvési terv kidolgozását is előirányozza (COM(2026) 595 final).
A hűtéstechnikai ágazat számára a magas GWP-jű hűtőközegek fokozatos kivezetése így egy szélesebb körű, strukturális átalakulás része, amely Európa-szerte az elektromos alapú, alacsony szén-dioxid-kibocsátású fűtési, hűtési és hűtéstechnikai rendszerek térnyerése felé mutat.
A Panasonic már jóval a jelenlegi piaci és szabályozási változások előtt felismerte a CO₂-alapú hűtéstechnológiában rejlő lehetőségeket. A vállalat 2009-ben kezdte meg Japánban a CO₂-hűtőközeggel működő kondenzációs egységek gyártását, így idén már 15 éves tapasztalatra tekint vissza ezen a területen. Ez a mérföldkő egy hosszabb történet része: a Panasonic immár 65 éve van jelen a kereskedelmi hűtős technológiák piacán.
A természetes hűtőközegek alkalmazásához kapcsolódó szakértelem alapjai még korábbra nyúlnak vissza. A Panasonic 2001 óta saját CO₂-kompresszorokat fejleszt és gyárt, az elmúlt több mint két évtizedben felhalmozott technológiai tudás pedig ma is meghatározó szerepet játszik CO₂-alapú hűtéstechnikai megoldásainak fejlesztésében.
A Panasonic hosszú távú elkötelezettsége több évtizedes mérnöki szakértelemre és mérhető teljesítményadatokra épül, és jóval megelőzi a közelmúlt szabályozási változásait.
„A CO₂-alapú rendszerek fejlesztését már jóval azelőtt elkezdtük, hogy a szabályozás ebbe az irányba terelte volna az iparágat. Korán felismertük, merre tart a hűtéstechnika, és milyen megoldásokra lesz szüksége a piacnak”
– mondta Enrique Vilamitjana, a Panasonic Heating & Air Conditioning Europe ügyvezető igazgatója.
„Ez a 15 éves előny ma különösen felértékelődik: miközben számos kiskereskedelmi szereplő most keresi a megfelelő alternatív hűtőközeget, mások már évek óta egy bevált CO₂-alapú technológiára támaszkodhatnak.”
A CO₂-alapú hűtéstechnológia mérhető előnyei
A Panasonic japán kutatási eredményei szerint a CO₂-alapú rendszerek az R404A hűtőközeggel működő inverteres berendezésekhez képest a fagyasztás energiafelhasználását 25,4 százalékkal, a hűtését pedig 16,2 százalékkal csökkentették. A vizsgálat idején az R404A széles körben alkalmazott iparági standardnak számított, az Európai Unióban azonban 2020 óta már nem használható új berendezésekben. A kutatás a hűtőközeg szivárgásából és az energiafelhasználásból származó kibocsátást együttesen vizsgálva 67 százalékkal alacsonyabb teljes CO₂-kibocsátást mért a CO₂-alapú technológia esetében.[3]
Az R404A-val végzett összehasonlítás azért is jelentős, mert ezt a hűtőközeget korábban kedvező teljesítménye miatt széles körben alkalmazták a kereskedelmi hűtés rendszerekben.[4] A jelenleg elérhető, alacsonyabb GWP-jű HFC/HFO-alapú helyettesítő keverékek egy részénél a kedvezőbb környezeti jellemzők bizonyos termodinamikai kompromisszumokkal járhatnak, amelyek az energiahatékonyságot is befolyásolhatják. A Panasonic kutatási eredményei alapján ezért egyes alkalmazási területeken a CO₂-alapú technológiával elérhető energiamegtakarítás akár nagyobb is lehet annál, mint amit az eredeti, R404A-val végzett összehasonlítás mutatott.
A CO₂-alapú technológia Európa különböző éghajlati körülményei között igazolt teljesítménye, valamint a hűtőközegek piacára nehezedő szabályozási nyomás különösen aktuálissá teszi ezt a 15 éves mérföldkövet. Amikor az iparág meghatározó szereplői, a kiskereskedelmi vállalatok, a tervezők és a kereskedelmi hűtés teljes beszállítói köre 2026 októberében Németországban, a Chillventa szakkiállításon találkozik, a természetes hűtőközegekre való átállás várhatóan az egyik központi téma lesz. A hangsúly ma már elsősorban azon van, milyen ütemben valósítható meg az átállás a gyakorlatban.
A Panasonic természetes R744 (CO₂) hűtőközeget alkalmazó, 20 HP teljesítményű kereskedelmi hűtés megoldásának egyik működő példája az angliai Devonban, Holsworthy közelében található Dunstaple Farm Ltd, ahol a díjnyertes Farmer Tom’s Ice Cream is készül. A projekt jól szemlélteti, hogyan alkalmazható a Panasonic technológiája hatékony és fenntartható hűtési megoldásként az élelmiszer-termelésben. A teljes esettanulmány [itt] olvasható.
A CO₂ mint hűtőközeg: több mint egy évszázados technológia
Bár a CO₂-ra sokan a fenntartható hűtéstechnika egyik jövőbe mutató megoldásaként tekintenek, alkalmazása korántsem új keletű. Jóval a szintetikus hűtőközegek megjelenése előtt az R744 már széles körben elterjedt a kereskedelmi és ipari hűtésben, valamint a hajózásban: a 19. század végétől egészen az 1920-as évekig meghatározó szerepet töltött be a hűtéstechnikában.
Az ASHRAE történeti áttekintése szerint a CO₂ használata az 1930-as évektől kezdett háttérbe szorulni. Az ekkor megjelenő szintetikus hűtőközegeket, köztük az R-12-t, egyszerűbben kezelhető megoldásnak tartották, ráadásul alacsonyabb üzemi nyomáson működtek. Ennek hatására számos területen fokozatosan áttértek az új hűtőközegekre, annak ellenére, hogy a CO₂ addigra már több évtizedes múltra tekintett vissza a kereskedelmi és tengeri hűtésben.[5]
Az elmúlt évtizedek technológiai fejlődése új lehetőségeket nyitott a CO₂ alkalmazása előtt. A korszerű kompresszorok, az intelligens vezérlési megoldások és a modern rendszertervezés révén az R744 napjainkra a kereskedelmi hűtés rendszerekben is széles körben alkalmazható technológiává vált. Természetes hűtőközegként mindössze 1-es globális felmelegedési potenciállal (GWP) rendelkezik, így klímabarát alternatívát kínál a hagyományos szintetikus HFC- és HFO-hűtőközegekkel szemben. Erre a technológiai alapra építve a Panasonic nagy léptékben is fenntartható hűtéstechnikai megoldásokat kínálhat.
A Panasonic kereskedelmi hűtés üzletágának fejlődése
A Panasonic kereskedelmi hűtés üzletágának története 1960-ban kezdődött, amikor a vállalat Japánban bemutatta első fagylalttároló berendezését. Két évvel később, 1962-ben elindult az első kondenzációs egységek gyártása is, megteremtve azt a technológiai alapot, amelyre a következő évtizedek fejlesztései épültek. A Panasonic így mintegy 65 éves tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi hűtés technológiák területén, kondenzációs egységeket pedig immár 64 éve gyárt.
A Panasonic Heating & Air Conditioning Europe (PHVACEU) 2017-ben lépett be az európai CO₂-alapú hűtéstechnikai piacra, tovább erősítve a vállalat fenntartható hűtési megoldások iránti hosszú távú elkötelezettségét. Az európai kínálat kezdetben egyetlen, 2 HP teljesítményű, közepes és alacsony hőmérsékletű alkalmazásokhoz tervezett kondenzációs egységből állt, amely megalapozta a Panasonic jelenlétét a természetes hűtőközegekre épülő, akkor még kialakulóban lévő piacon.
Azóta a vállalat folyamatosan bővítette CO₂-alapú portfólióját, amely ma már számos felhasználási területet lefedő, átfogó megoldáskínálatot biztosít a kis teljesítményigényű hűtéstechnikai alkalmazások számára.
A Panasonic továbbra is kínál Japánban gyártott hűtéstechnikai berendezéseket, miközben európai gyártási kapacitását is folyamatosan bővíti a wrocławi Panasonic Cold Chain Poland (PCCPL) üzemén keresztül. Az európai üzletág fejlesztésének köszönhetően a vállalat ma már a japán és a lengyel gyártóbázisra egyaránt támaszkodhat, így portfóliója mindkét helyszínen készülő megoldásokkal szolgálja ki az európai piac igényeit.
Elköteleződés a CO₂ mellett, jóval a természetes hűtőközegek térnyerése előtt
Miközben a CO₂ napjainkra az alacsonyabb GWP-jű hűtőközegekre való átállás egyik meghatározó technológiájává vált, a Panasonic már jóval a jelenlegi szabályozási környezet kialakulása előtt elkötelezte magát mellette. A CO₂-alapú hűtéstechnológia fejlesztésének 15 éves mérföldköve hosszú távú beruházások és folyamatos innováció eredménye. Az elmúlt másfél évtized során felhalmozott tapasztalat és műszaki szakértelem ma a Panasonic kereskedelmi hűtés üzletágának egyik fontos technológiai alapját jelenti.
Ez a hosszú távú szemlélet különösen felértékelődik egy olyan időszakban, amikor a szabályozási változások hatására az iparág számos szereplője a természetes hűtőközegekre épülő technológiák felé fordul. Hatvanöt évvel az első fagylalttároló berendezés bemutatása után a Panasonic története egy érdekes ívet rajzol ki: a kereskedelmi hűtés technológia egyik leginkább jövőbe mutató megoldása egyben az egyik legrégebbi múltra visszatekintő hűtőközegre épül.
A Panasonic alacsony szén-dioxid-kibocsátású fűtési, hűtési és hűtéstechnikai megoldásairól további információ a vállalat weboldalán érhető el.
[1] https://eur-lex.europa.eu/eli/reg/2024/573/oj/eng
[2] https://energy.ec.europa.eu/publications/communication-electrification-action-plan-com2026595_en
[3] https://news.panasonic.com/global/stories/809
[4] https://climate.ec.europa.eu/eu-action/fluorinated-greenhouse-gases/climate-friendly-alternatives-hfcs_en
[5] https://www.ashrae.org/File%20Library/About/Mission%20and%20Vision/ASHRAE%20and%20Industry%20History/The-Rise-and-Fall-of-Carbon-Dioxide-Systems.pdf
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG kibővített AI-otthon ökoszisztémával érkezett az IFA 2026-ra
-
Gazdaság2 hét ago
A Xiaomi Auto 2027-től Európában is kapható lesz
-
Gazdaság2 hét ago
A következő válságot még nem látjuk, de az AI már keresheti a nyomait
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai
-
Tippek2 hét ago
Ingyenes mérnöki mentorprogram indul a középiskolásoknak
-
Gazdaság2 hét ago
Az átvilágítás első szakasza vezetési és kontrollhiányosságokat tárt fel az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-nél
-
Szórakozás2 hét ago
A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik
-
Okoseszközök2 hét ago
Bevált smart home megoldások – 10 praktikus példa a modern otthonhoz








