Connect with us
Hirdetés

Egészség

Telefonunkban tárolhatjuk hiteles koronavírustesztünket egy magyar fejlesztésnek köszönhetően

A napokban debütál a digitális személyazonosítással foglalkozó ID&Trust fejlesztése, a GoodID COVID-19 Green megoldás, amelyet elsőként a Róbert Magánkórházban próbálnak ki.

Ennek köszönhetően az egészségügyi intézmény által elvégzett koronavírus tesztről egy ingyenes digitális igazolást kaphatunk. A Róbert Magánkórház által kiállított és az eredmény értelmezése céljából magyarázó színkódokkal ellátott igazolás időveszteség nélkül kerülhet be az Androidon és iOS-en egyaránt futó GoodID mobil irattárca alkalmazásba, ezáltal minden féle élethelyzetben érintésmentesen használható, hiteles, ellophatatlan és feltörhetetlen.

A koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott korlátozó intézkedések május elején új szakaszba léptek. Miközben a kijárási korlátozásokat fokozatosan feloldják, nagyságrendekkel több koronavírus-tesztet végeznek az állami és magán egészségügyi intézmények, hogy naprakész képet kapjunk a fertőzöttség alakulásáról.

A forgalomban lévő koronavírus-tesztek megbízhatósága és az általuk kimutatott eredményről az egészségügyi szakemberek értelmezése időről időre finomodik. Ettől függetlenül a kiadott igazolások jó kiindulási alapot adnak ahhoz, hogy helyreálljon a hétköznapi élet újraindulásához szükséges bizalom, és megszülethessenek a polgárok mozgását meghatározó szabályok.

„Folyik ugyan szakmai vita arról, hogy egy gyógyult páciens negatív koronavírus teszt birtokában később újrafertőződhet-e, vagy maga is lehet-e később fertőző, de ez nem jelenti azt, hogy el kéne vetnünk a tesztelés lehetőségét, és a teszteredményekhez igazított megelőző intézkedések alkalmazását”

– magyarázta Dr. Schuller János. a Róbert Magánkórház belgyógyász-infektológus főorvosa.

Ahhoz azonban, hogy a teszteket a hétköznapi gyakorlatban is hatékonyan lehessen használni, három dolog fontos: koherens és ésszerű szabályrendszer vonatkozzon a tesztek birtokosaira, a kiállított bizonylat könnyen értelmezhető legyen mind birtokosa mind ellenőrzői számára, és nem utolsósorban: a bizonylat maga se képezze a fertőzés terjedésének forrását.

„Egy olyan tanúsítvány, amit hosszú percekig tart kisilabizálni, és nem egyértelmű, hogy mire hatalmazhatja fel tulajdonosát, ráadásul mindenki összefogdossa és egy hét után elrongyolódik, az bizonyosan nem tölti be a célját.”

– mutat rá Szabó Tamás, az ID&Trust Kft. alapító-ügyvezetője.

A magyar vállalkozásnak több mint másfél évtizedes tapasztalata van elektronikus okmányok és digitális azonosítás területén, többek közt a hazai eSzemélyi, a román egészségügyi kártya és a japán útlevél fejlesztése fűződik a nevükhöz. Ezért döntöttek úgy, hogy a járványhelyzetben szaktudásukat kínálják fel az egészségügyi intézmények és az üzleti szereplők részére. Két évvel ezelőtt mutatkozott be mobiltelefonos irattárca alkalmazásuk, a GoodID, mely mindenféle okmányunk hiteles digitális megfelelőjét tudja magába foglalni, ezáltal távoli azonosításra, és 2019-től pedig online szerződéskötések lebonyolítására is megoldást nyújt.

A most bemutatott GoodID COVID-19 Green a Róbert Magánkórház által elvégzett és kibocsátott koronavírus-teszt digitális igazolását jelenti, a GoodID applikáción belül, külön díjaktól mentesen. Az alkalmazás a kiadott teszteredmény értelmezését színkódokkal segíti. Az applikációba bekerülő igazolás révén érintésmentesen és gyorsan ellenőrizhető a hiteles koronavírus-teszt eredménye. A fejlesztésben közreműködő szakemberek szerint a tanúsítványok digitalizálása megkönnyíti a használatot, és elősegíti az igazolások elfogadottságát.


A tanúsítványok jelentős könnyebbséget jelenthetnek az élet számos területén, így például:

  • A külföldre utazásnál a korlátozások feloldását követően a határátlépést várhatóan több ország is friss koronavírus teszthez kötheti.
  • Taxitársaságok dönthetnek úgy, hogy csak olyan sofőr állhat munkába, vagy éppen csak olyan utas használhatja a járműveiket, aki bizonyos színkódú tanúsítvánnyal rendelkezik.
  • Nagyfoglalkoztatók, például hipermarketek, gyárak, logisztikai központok aszerint tervezhetik munkatársaik beosztását, hogy éppen milyen kockázati kategóriába sorolja őket a tanúsítványuk.

A színkódokhoz igazodva meghatározhatók az egyes egészségügyi szakrendelések (például fogorvos, nőgyógyász) látogathatóságának szabályrendszere is.


A rendszer más egészségügyi intézmények számára is díjmentesen hozzáférhető lesz. A digitális tesztigazolások természetesen a felhasználók számára is ingyenesen elérhetők lesznek, csakúgy, mint a GoodID digitális irattárca alkalmazás, amely androidos és iOS telefonokra is letölthető.

Egészség

Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek

Öt hazai és nemzetközi adat bizonyítja, a magyarok többsége biokémiai értelemben nincs jó állapotban. Goda Gábor vegyészmérnök szerint a mentális működést is a test biokémiája határozza meg.

Az utóbbi években a közbeszéd szinte teljesen a mentális egészség körül forog. Mindenki arról beszél, hogyan „javulhat a mentális állapotunk”, hogyan „erősödjünk fejben”, hogyan „dől el minden a lélekben”. A Draconic Technology szellemi vezetője és a Synbiotic Laboratory alapítója, Goda Gábor vegyészmérnök szerint azonban ez a szemlélet félrevisz. Nem azért, mert a mentális egészség nem fontos, hanem mert nem ott kezdődik, ahol ma keressük. Az egészséges mentális állapot nem alapja a fizikai egészségnek, annak pusztán következménye. A gondolkodás, a hangulat, a motiváció és a teljesítmény mögött nem pszichológiai, hanem biokémiai folyamatok állnak.

„Túlzásba estünk azzal, hogy mindent a mentális egészségre vezetünk vissza. A mentális működés nem a lélek misztikus terepe. A mentális működés biokémiai és mikrobiális talajon áll.”

– mondja Goda Gábor.

„Mindegy, mit gondolsz magadról, ha a tested biokémiai értelemben kimerült, a motiváció, a fókusz és a teljesítmény nem tud megjelenni.”

A szakember szerint a magyar lakosság jelentős része nem lelki okokból fáradt, hanem biológiai értelemben túlterhelt, alul vagy túldozírozott. 

Ezt az alábbi kutatások eredményei is alátámasztják. 

    • A Semmelweis Egyetem szerint a lakosság akár egyharmada alváshiányos
    • A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése szerint a magyarok több mint 60%-a krónikusan stresszes.
    • Az OGYÉI (ma már NNGYK) adatai alapján a lakosság 40%-a D-vitamin-hiányos, ami hormonális és idegrendszeri működést is befolyásol.
    • Az OTÁP2014 ásványianyag-vizsgálata alapján a magyar lakosságnál mindkét nemet érinti az alacsony kálium-, mangán- és krómbevitel, míg nőknél gyakrabban elégtelen a kalcium-, vas-, réz- és cinkbevitel.
    • Egy több mint 1100 embert vizsgáló nemzetközi kutatás (Flemish Gut Flora Project) szerint a bélflóra egyensúlyát több mint 60 különböző tényező befolyásolja, és a lakosság jelentős részénél jelen van legalább egy olyan hatás (például helytelen étrend, túlsúly vagy gyógyszerszedés), ami felboríthatja a bélrendszer egyensúlyát.

Ezek együtt olyan biokémiai környezetet hoznak létre, amelyben a motiváció, a fókusz és a mentális stabilitás nem tud optimálisan működni, függetlenül attól, hogy valaki éppen mennyire érzi magát lelkesnek vagy pozitívnak.

A szakember szerint a mentális állapot mögött biokémia van, nem akaraterő

A modern életmód folyamatos terhelést jelent a szervezet számára: stressz, alváshiány, rendszertelen étkezés, túl sok inger, kevés regeneráció. A test erre egy olyan biokémiai visszavonulással reagál, amelynek célja a túlélés. Ezt könnyen keverhetjük össze azzal, hogy valakit lustának, motiválatlannak, depresszívnek titulálunk. A mentális egészségét okoljuk a viselkedéséért, holott a szakember szerint nem ez áll a jellenség mögött.

„A rendszer nem erősebb lesz, ha túlterheljük, hanem áthangolódik egy túlélő üzemmódba.”

– magyarázza Goda Gábor.

„Ilyenkor nem arról van szó, hogy valaki nem akarja eléggé. A test egyszerűen nem képes ugyanazt a működést fenntartani. A motiváció nem tűnik el, csak nem tud megjelenni.”

Ez a felismerés alapjaiban írja át azt, ahogyan a motivációról, a teljesítményről és a mentális erőről gondolkodunk.

A hangulat gyorsan változik, a mögötte rejlő biokémia lassan

A szakember szerint az emberek gyakran összekeverik a hangulatot a mentális működéssel. A hangulat lehet pozitív, lelkes, energikus, de ez nem jelenti azt, hogy a test biokémiai rendszerei is optimálisan működnek.

„A test nem a pillanatnyi hangulat alapján működik. A biokémiai háttér sokkal lassabban változik, mint a lelkiállapot. A mikrobiom, vagyis a bélrendszerünkben élő flóra nemcsak bennünk él, velünk együtt fejlődik, reagál, és folyamatosan alakítja a működésünket.”

– mondja Goda Gábor.

Ez azt jelenti, hogy hiába érzi magát valaki időnként motiváltnak, ha a biokémiai háttér kimerült, a teljesítmény és a fókusz nem lesz tartós.

A modern életmód biokémiai túlterhelést okoz

A stressz, az alváshiány, a rendszertelen étkezés, a túl sok inger és a kevés regeneráció olyan állapotot hoz létre, amelyben a test nem tud optimálisan működni. A hormonrendszer és az idegrendszer ilyenkor nem a fejlődést, hanem a túlélést helyezi előtérbe.

„A szervezet ilyenkor lejjebb veszi az alapjáratot, finoman visszafogja az anyagcserét, átírja a hormonális környezetet. Az agy és a test közötti kommunikáció nem egyirányú. A bolygóidegen keresztül érkező jelek döntő többsége a testből halad az agy felé. Vagyis nemcsak az agy irányít, a test folyamatosan ‘beszél’ az agyhoz”

– mondja Goda Gábor.

Ez a folyamat nem lelki, hanem biokémiai. Ez az oka annak, hogy sokan úgy érzik: „nem megy”.

A „kalória be – kalória ki” modell is megdőlt

A Draconic Technology kutatásai szerint a táplálkozás területén is ideje újragondolni a régi dogmákat. A kalória ugyanis csak egy szám, nem írja le, hogy a szervezet biokémiailag mit tud kezdeni az adott tápanyaggal és energiamennyiséggel. 

„A szervezet nem pusztán a bevitt mennyiséget számolja, hanem azt is, hogy az aktuális állapotában mit tud hasznosítani, átalakítani vagy éppen raktározni. A vastagbél például nem egyszerűen egy emésztőszerv, hanem a test egyik legaktívabb biokémiai laborja, ahol a mikrobiom folyamatosan bioaktív anyagokat, vitaminokat, hormon-előanyagokat és jelzőmolekulákat állít elő, amelyek közvetlen hatással vannak az idegrendszer működésére.”

– mondja Goda Gábor.

Ez azt jelenti, hogy ugyanannyi kalória teljesen más hatást vált ki attól függően, milyen hormonális és idegrendszeri állapotban kapja a test.

Új narratívára van szükség az egészséges életmódról

Goda Gábor szerint ideje szakítani azzal a szemlélettel, amely a motivációt, a fegyelmet vagy a mentális erőt teszi felelőssé a teljesítményért. A test működését biokémiai folyamatok határozzák meg, és ezek gyakran fontosabbak, mint a szándék.

„A test nem ellenünk dolgozik. A test jelez.”

– foglalja össze Goda Gábor.

Goda Gáborról

Goda Gábor vegyészmérnök, fejlesztő, a Draconic Technology Kft szellemi vezetője, valamint a Synbiotic Laboratory Kft alapítója. Kutatási területe az emberi test biokémiai működése, a terheléshez való alkalmazkodás és a hosszú távú biológiai egyensúly. Nem edző és nem motivációs szakember: rendszerszinten érti a test működését, és közérthetően magyarázza el, mi történik bennünk stressz, túlhajszolás vagy életmódváltás hatására.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kézfertőtlenítési rutin javítása akár 50%-kal2 is visszavetheti a kórokozók terjedését az egészségügyi intézményekben, ugyanakkor gyakori tapasztalat, hogy még a legelkötelezettebb szakembereknek is kihívást jelenthet a „a helyes kézfertőtlenítés öt pontjaként” ismert ajánlás következetes betartása.

Ez az egyik fő oka annak, hogy az Essityhez tartozó Tork támogatja a WHO éves „Ments életet: mosd meg a kezedet!” kampányát a Kézhigiénia Világnapján. Idén a kampány témája: „A cselekvés életeket ment.”

A két kezünkön lévő 5-5 ujjra tekintettel május 5-én megtartott világnap alkalmával a világ vezető professzionális higiéniai márkája ingyenes képzéseket tart, tájékoztató posztereket tesz közzé és bizonyítottan könnyen használható termékeit ajánlja a szakemberek figyelmébe, hogy hangsúlyozza az egészségügyi dolgozók iránti elkötelezettségét, segítse a a kézfertőtlenítési szabályok következetes betartását, és hozzájáruljon a higiéniai körülmények javításához.

„Ha legalább évenként átgondolják megszokott kézfertőtlenítési rutinjukat, az egészségügyi szakemberek olyan apró, de fontos változtatásokat vezethetnek be, amelyek hosszú távon életeket menthetnek. Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk kínált tisztító eszközök és rendszerek nap mint nap hatékonyan segítik a gyógyítókat a higiéniai szabályok betartásában, és így közvetve a kórokozók megfékezésében is”

– mondta el agy Géza, az Essity professzionális higiéniai üzletág igazgatója. –

„A Kézhigiénia Világnapján felhívjuk az egészségügyi vezetők figyelmét arra, hogy a megfelelő eszközök és képzések elengedhetetlenek egy olyan kézfertőtlenítési kultúra kialakításához, amely hatékonyan védi a betegeket, a személyzetet és a látogatókat egyaránt.” 

Öt pont, amikor mindenképp kezet kell mosni

WHO öt kulcsfontosságú pillanatban javasolja a kézfertőtlenítést az egészségügyi intézményekben: a beteg megérintése előtt; az aszeptikus beavatkozások előtt; a testnedvekkel való érintkezés kockázata után; a beteg megérintése után; valamint a beteg környezetének megérintése után. Annak érdekében, hogy az egészségügyi dolgozók ezeket a gyakorlatokat hatékonyan bevezethessék napi munkájukba, a Tork ingyenesen rendelkezésre bocsátja a következőket:

  • A Tork Kézhigiéniai képzési program megtanítja a résztvevőket a WHO öt kézfertőtlenítési pontjának helyes kivitelezésére. A képzés virtuális valóság változatban is elérhető, amely interaktív módon segít fejleszteni a kézfertőtlenítéssel kapcsolatos ismereteket és készségeket.
  • A Tork Healthy Hands eszköz lehetővé teszi az egészségügyi intézmények számára, hogy egyedi posztereket és emlékeztetőket készítsenek. A posztereket a Tork higiéniai készülékre is elhelyezhetik, hogy a felhasználókat a használat helyszínén emlékeztessék a hatékony kézfertőtlenítésre. Amikor a betegek látják a kézfertőtlenítésre vonatkozó posztereket, nagyobb bizalmat éreznek az intézmény tisztasága iránt.3
  • A Tork professzionális higiéniai termékeit úgy alakították ki, hogy csökkentsék a kézfertőtlenítés előtt álló esetleges akadályokat: tanúsított, könnyen használható adagolókkal, amelyek segítenek csökkenteni a káros baktériumok terjedésének kockázatát, valamint nagy kapacitású kiszerelésekkel, amelyek biztosítják, hogy kézfertőtlenítő, szappan és papírtörlő mindig rendelkezésre álljon, amikor szükség van rá.

További információkért látogasson el a következő weboldalra: https://www.torkglobal.com/hu/hu/az-on-vallalkozasa-szamara/eszkozok-es-kepzesi-utmutatok/kepzes-es-utmutatok/clean-care-program/world-hand-hygiene-day.

1 A Svéd Reumatológiai Társaság (SRA) által tanúsított „Easy to use” minősítés

2 Egészségügyi Világszervezet 2021, legfontosabb tényekről szóló dokumentum

3 Tork Healthcare kézfertőtlenítési felmérés, 2018. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Németországban és Lengyelországban 1017 egészségügyi szakember körében végzett kutatás alapján


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben

megfelelő kézmosás

Ingyenes képzésekkel, poszterekkel és könnyen használható (1) termékekkel segíti a leterhelt szakembereket a Tork a Kézhigiénia Világnapja alkalmából

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kézfertőtlenítési rutin javítása akár 50%-kal (2) is visszavetheti a kórokozók terjedését az egészségügyi intézményekben, ugyanakkor gyakori tapasztalat, hogy még a legelkötelezettebb szakembereknek is kihívást jelenthet a „a helyes kézfertőtlenítés öt pontjaként” ismert ajánlás következetes betartása. Ez az egyik fő oka annak, hogy az Essityhez tartozó Tork támogatja a WHO éves „Ments életet: mosd meg a kezedet!” kampányát a Kézhigiénia Világnapján.

Idén a kampány témája: „A cselekvés életeket ment.”

A két kezünkön lévő 5-5 ujjra tekintettel május 5-én megtartott világnap alkalmával a világ vezető professzionális higiéniai márkája ingyenes képzéseket tart, tájékoztató posztereket tesz közzé és bizonyítottan könnyen használható termékeit ajánlja a szakemberek figyelmébe, hogy hangsúlyozza az egészségügyi dolgozók iránti elkötelezettségét, segítse a a kézfertőtlenítési szabályok következetes betartását, és hozzájáruljon a higiéniai körülmények javításához.

„Ha legalább évenként átgondolják megszokott kézfertőtlenítési rutinjukat, az egészségügyi szakemberek olyan apró, de fontos változtatásokat vezethetnek be, amelyek hosszú távon életeket menthetnek. Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk kínált tisztító eszközök és rendszerek nap mint nap hatékonyan segítik a gyógyítókat a higiéniai szabályok betartásában, és így közvetve a kórokozók megfékezésében is” – mondta el Nagy Géza, az Essity professzionális higiéniai üzletág igazgatója. – „A Kézhigiénia Világnapján felhívjuk az egészségügyi vezetők figyelmét arra, hogy a megfelelő eszközök és képzések elengedhetetlenek egy olyan kézfertőtlenítési kultúra kialakításához, amely hatékonyan védi a betegeket, a személyzetet és a látogatókat egyaránt.” 

Öt pont, amikor mindenképp kezet kell mosni

WHO öt kulcsfontosságú pillanatban javasolja a kézfertőtlenítést az egészségügyi intézményekben: a beteg megérintése előtt; az aszeptikus beavatkozások előtt; a testnedvekkel való érintkezés kockázata után; a beteg megérintése után; valamint a beteg környezetének megérintése után. Annak érdekében, hogy az egészségügyi dolgozók ezeket a gyakorlatokat hatékonyan bevezethessék napi munkájukba, a Tork ingyenesen rendelkezésre bocsátja a következőket:

  • A Tork Kézhigiéniai képzési program megtanítja a résztvevőket a WHO öt kézfertőtlenítési pontjának helyes kivitelezésére. A képzés virtuális valóság változatban is elérhető, amely interaktív módon segít fejleszteni a kézfertőtlenítéssel kapcsolatos ismereteket és készségeket.
  • A Tork Healthy Hands eszköz lehetővé teszi az egészségügyi intézmények számára, hogy egyedi posztereket és emlékeztetőket készítsenek. A posztereket a Tork higiéniai készülékre is elhelyezhetik, hogy a felhasználókat a használat helyszínén emlékeztessék a hatékony kézfertőtlenítésre. Amikor a betegek látják a kézfertőtlenítésre vonatkozó posztereket, nagyobb bizalmat éreznek az intézmény tisztasága iránt. (3)
  • A Tork professzionális higiéniai termékeit úgy alakították ki, hogy csökkentsék a kézfertőtlenítés előtt álló esetleges akadályokat: tanúsított, könnyen használható adagolókkal, amelyek segítenek csökkenteni a káros baktériumok terjedésének kockázatát, valamint nagy kapacitású kiszerelésekkel, amelyek biztosítják, hogy kézfertőtlenítő, szappan és papírtörlő mindig rendelkezésre álljon, amikor szükség van rá.

További információkért látogasson el a következő weboldalra: https://www.torkglobal.com/hu/hu/az-on-vallalkozasa-szamara/eszkozok-es-kepzesi-utmutatok/kepzes-es-utmutatok/clean-care-program/world-hand-hygiene-day.


1 A Svéd Reumatológiai Társaság (SRA) által tanúsított „Easy to use” minősítés

2 Egészségügyi Világszervezet 2021, legfontosabb tényekről szóló dokumentum

3 Tork Healthcare kézfertőtlenítési felmérés, 2018. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Svédországban, Németországban és Lengyelországban 1017 egészségügyi szakember körében végzett kutatás alapján 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss