Egészség
Több mint 1000 km-t kerékpározott a Continental munkatársa, hogy felhívja figyelmet az egészséges életmódra
Nagy Zoltán, a Continental budapesti munkatársa két fontos célt tűzött ki a zászlajára: az egészséges életvitel és a környezettudatos életmód fontosságára kívánta felhívni a figyelmet 150 órányi kerékpározással, mely során több mint 1000 km-es távot teljesített.
A kihívás során a technológiai vállalat mind a 8 hazai lokációját érintette, több szakaszon munkatársai is csatlakoztak hozzá, miközben sokszor nem várt fordulatok tették még izgalmasabbá a közel egy hetes kalandot.
„Az életem meghatározó része a testmozgás, ennek az örömét, illetve az egészségtudatos életmód fontosságát szeretném minél több emberrel, így a kollégáimmal is megismertetni. Nagyon hálás vagyok, hogy munkahelyem, a Continental a partnerem ebben, és amikor előálltam a 150 órás kerékpározás ötletével, az első pillnattól kezdve támogattak a kihívás megvalósításában”
– mondta el Nagy Zoltán, akinek sportolói aktivitása hosszú múltra nyúlik vissza. Többek között a Tour de Pécs, Mecsek kupa, Gemenc kupa, Csillebérci 24 órás MTB verseny, illetve a Velencei-tó Tízszer kihívásokat is több alkalommal teljesítette
A május 2-től egészen május 7-ig tartó kerékpáros kihívás során a vállalat sportos kollégája érintette a Continental hazai vállalatait Vácon, Budaörsön, Veszprémben, Szegeden, Makón, Nyíregyházán, illetve Budapesten, azonban előfordult, hogy váratlan fordulatok miatt módosítani kellett az előre eltervezett ütemterven. A küldetés során volt olyan, nap, amikor 160-200 km-t teljesítettek, legalább 8000-9000 kalória elégetésével, ami nagy teljesítmény az emberi szervezet számára. A közel egy hétig tartó túra előre eltervezett ütemtervét váratlan kihívások is szinesítették, mint egy nem várt defekt, vagy az olyan éjszakák, amikor a menetrend miatt csak 3-4 óra jutott a pihenésre.
„Végtelenül hálás vagyok a munkatársaimnak, akik hol kisebb, hol nagyobb távra csatlakoztak hozzám az elmúlt héten, függetlenül attól, hogy csak ritkábban, hobbi szinten, vagy rendszeresen tekernek hosszabb távokat”
– mondta el Nagy Zoltán.
„Úgy dondolom, hogy ezzel a kihívással egyrészt sikerült felhívnom számos kollégám figyelmét az egészséges életmódra, illetve arra a tényre, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán hasznos, hanem kiváló csapatépítő program is. Emellett nagyon örülök, hogy lehetőségem volt ellátogatni a Continental valamennyi hazai gyárába, és közelebbről betekinteni a munkafolyamatokba”
– tette hozzá a kerékpáros.
A Continental környezetvédelmi stratégiájának legfőbb törekvése, hogy a vállalat teljes értékláncát 100%-ban karbonsemlegessé tegye, így kiemelt fontosságúnak tartanak minden ehhez kapcsolódó szemléletformáló akciót.
„A környezettudatosság és a fenntartható működés a vállalatunk stratégiájának meghatározó eleme, emellett az egymásért való munka az egyik vállalati értékünk. Nagyon büszkék vagyunk egyrészt Nagy Zoltán kezdeményezésére, másrészt pedig arra, hogy a vállalat munkatársai minden lokációnkban nagy lelkesedéssel várták, illetve kísérték őt az útja során”
– emelte ki Hornyacsek Zoltán, a Continental országos vállalati kommunikációs vezetője és a hazai Continental Csoport fenntarthatóságért felelős szponzora.
Egészség
A puffadás nem normális állapot – különösen nyáron érdemes odafigyelni rá
A nyári időszak több okból is kedvezhet az emésztőrendszeri panaszoknak. Gyakrabban fogyasztunk fagylaltot, cukros italokat, alkoholt, több nyers zöldséget és gyümölcsöt, miközben a folyadékbevitel és a napi rutin is megváltozik.
A hőség önmagában is lassíthatja az emésztést, ezért ilyenkor sokaknál jelentkezik fokozott teltségérzet vagy puffadás. Dr. Hámori Lillával, biológussal (PhD), táplálkozási és életmód-tanácsadóval beszélgettünk a puffadásról, melyről sokan azt gondolják, hogy természetes folyamat.
,,Az alkalmi puffadás előfordulhat bárkinél, de ha rendszeresen visszatér, fájdalommal, fokozott gázképződéssel vagy hasi feszüléssel jár, akkor érdemes utánajárni az okának”
– mondja a szakértő.
,,A puffadás egy tünet, amely mögött nagyon sokféle eltérés állhat – az étrendi hibáktól kezdve az ételintoleranciákon, a bélflóra egyensúlyának felborulásán és a stresszen át egészen hormonális vagy emésztőrendszeri betegségekig”
– teszi hozzá.
Az első lépés tehát mindig az okok felderítése. Emellett néhány egyszerű szokás is sokat segíthet:
- lassabb étkezés és alapos rágás,
- megfelelő folyadékbevitel,
- a cukros üdítők és szénsavas italok mérséklése,
- rendszeres séta étkezések után,
- az egyéni érzékenységet kiváltó élelmiszerek felismerése,
- valamint a bélmikrobiom támogatása rostokban gazdag, változatos étrenddel.
A szakértő azt is elárulja, hogy nem mindenkinél ugyanaz az élelmiszer okoz panaszt, ezért a személyre szabott megközelítés kiemelten fontos.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
,,Ha a puffadás hetek óta fennáll, rendszeresen visszatér, jelentősen rontja az életminőséget, vagy más tünetek – például hasi fájdalom, hasmenés, székrekedés, indokolatlan fogyás vagy vérszegénység – is társulnak hozzá, mindenképpen érdemes kivizsgáltatni. A cél nem a tünetek elfedése, hanem a kiváltó ok megtalálása.”
Dr. Hámori Lilla elmondja, hogy a konzultáció során nem csupán azt vizsgála meg, hogy mit eszik valaki, hanem azt is, hogyan működik az emésztése, milyen életmódbeli tényezők befolyásolják a panaszait, illetve szükség lehet-e további kivizsgálásra.
,,A legtöbb esetben apró, de jól célzott változtatásokkal jelentős javulás érhető el.”
–teszi hozzá a szakértő.

Dr. Hámori Lilla
Dr. Hámori Lilla biológusként (PhD), fitoterapeutaként és táplálkozási, valamint életmód-tanácsadóként tudományos szemlélettel segíti a hozzá fordulókat. Kiemelt szakterülete az emésztőrendszer egészsége, a bélmikrobiom támogatása, a hormonális egyensúly és a női egészség. Célja, hogy a tünetek mögött meghúzódó okokat feltárva, személyre szabott, hosszú távon is fenntartható megoldásokat nyújtson a hozzá fordulóknak. További információk itt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A magyarok közel fele elrejti valódi érzéseit: az érzelmi álarcok mögött mélyül a társas magány
A magyarok jelentős része nap mint nap megéli a „társas magányt” , miközben közel 45%-uk úgy érzi, el kell rejtenie valódi érzéseit a külvilág elől. A bizalmatlanság erősödése és az őszinte beszélgetések hiánya tovább mélyíti az érzelmi elszigeteltséget.
A Hedepy online mentális egészségügyi platform friss, reprezentatív kutatása a bizalmatlanság és az elszigeteltség mélyebb okait kereste.
A Forecast Marketingkutató Kft. segítségével végzett országos, a 18-65 éves lakosságra reprezentatív kutatás rávilágít: az érzelmi bezárkózás nemektől független társadalmi jelenség. A Hedepy célja, hogy a technológia és a szakmai támogatás összekapcsolásával lebontsa ezeket a belső falakat, és széles körben elérhetővé tegye a pszichológiai segítséget.
Érzelmi álarcok: Miért félünk kimutatni, amit érzünk?
Az adatok szerint a magyarok közel 45%-a érzi úgy, hogy a mindennapokban el kell rejtenie valódi érzéseit mások elől. A kutatás rávilágított, hogy a férfiak 44,5%-a és a nők 44,8%-a egyaránt „maszkot” visel a társas érintkezések során. Különösen figyelemre méltó, hogy közel 8% érzi úgy: szinte soha nem mutathatja meg valódi önmagát. „Az érzelmek ilyen szintű visszatartása hosszú távon komoly mentális terhet jelent. A ‘maszkviselés’ gyakran egyfajta túlélési stratégia a bizalmatlan környezetben, de a valódi kapcsolódást éppen ez teszi lehetetlenné. A gyógyuláshoz az első lépés egy olyan biztonságos, ítélkezésmentes közeg, ahol az álarcok levehetők – ebben nyújt professzionális támogatást a terápia” – mutat rá Temesvári Eszter pszichológus, a Hedepy magyarországi community managere.
Bizalmi deficit: miért nehezebb ma hinni másoknak?
Az érzelmi elszigeteltség és a maszkviselés mögött egy mélyebb, strukturális probléma is meghúzódik: annak az érzése, hogy nehéz másokat a bizalmunkba engedni. A kutatás adatai szerint a válaszadók több mint 40%-a határozottan nehezebben szavaz bizalmat másoknak, mint korábban: a megkérdezettek közel negyede (24,6%) teljes mértékben úgy érzi, ma nehezebb megbízni az emberekben. Ha ehhez hozzáadjuk a bizonytalanok táborát, látható, hogy a társadalom jelentős részét érinti ez a probléma. Ez a bizalmi deficit sokszor felerősíti a belső magányt. „Amikor a bizalom alapjaiban rendül meg, az egyén bezárkózik” – teszi hozzá Temesvári Eszter.
Értő figyelem: Az őszinte beszélgetések hiánya
A kutatás rávilágított egy másik fontos pontra: bár az emberek többsége vágyik az értő figyelemre, a mindennapokban sokak számára elérhetetlen a valódi megnyílás lehetősége. A válaszadók több mint egyötöde (22,8%) vallotta be, hogy soha vagy csak ritkán jut el mély, őszinte beszélgetésig a környezetében. Ez a szám különösen aggasztó annak tükrében, hogy az érzelmek feldolgozáshoz elengedhetetlen azok kimondása. Bár a magány intenzíven jelen van, a kutatás pozitív változásokat is jelez: a 18-30 évesek 68,3%-a szerint a terápiára járás ma már teljesen természetes dolog. Ebben a generációban minden hatodik fiatal (16,4%) már tervezi is, hogy szakember segítségét kéri.
Személyre szabott segítség és a „JÓL VAGY?” pad
A Hedepy küldetése, hogy technológia-alapú illesztési rendszerével segítsen megtalálni a több mint 200 pszichológus közül azt, aki leginkább passzol a kliens egyéni szükségleteihez. A várólisták nélküli, akár másnapra foglalható online vagy személyes konzultációk célja, hogy a segítség akkor érkezzen, amikor a legnagyobb szükség van rá.
A platform kezdeményezésére az Erzsébet téri Akvárium Klub teraszán kihelyezett „JÓL VAGY?” pad az elmúlt hetekben az őszinteség szigetévé vált. Az installáció felületén hagyott névtelen üzenetek is igazolják: óriási az igény a valódi megnyílásra. A pad nem csupán egy köztéri alkotás, hanem egy fizikai tér, ahol az „érzelmi álarcok” helyett a valódi megélések kerülhetnek a középpontba.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Magzatkárósítóként besorolt oldószert találtak helyi civilek a Greenpeace-szel a komáromi ipari park víztározójában
Az “ÉBRESZTŐ KOMÁROM!” civil csoport számolt be arról, hogy a komáromi ipari park területén található esővízgyűjtő tóban – melyből vizet eresztenek a Dunába – több nagytestű hal pusztult el. Emiatt a civil csoport tagjai mintát vettek a tó vizéből és a Greenpeace segítségével akkreditált laboratóriumban vizsgáltatták be azt.
A vizsgálat során az akkumulátorgyártás során használt oldószert, N-Metil-pirrolidont (NMP-t) találtak a mintákban. Az ipari park területén található többek között a JWH NMP-feldolgozó üzeme, az Enchem Hungary Kft. elektrolitgyára, illetve az SK On és az SK Battery akkumulátorgyárak, melyekről korábban is jelentek meg olyan információk, melyek szerint működésük a dolgozókra is a környezetre is veszélyes lehet.
Az “ÉBRESZTŐ KOMÁROM!” civil csoport tagjai június elején keresték meg a Greenpeace-t amiatt, hogy a komáromi ipari park víztározójában körülbelül egy tucat nagytestű haltetemet láttak a vízfelszínen és a nádas mellett. A helyiek elmondása szerint ha a tó megtelik, innen a Dunába emelik át a vizet. A szokatlan jelenség miatt június 8-án mintát vettek a víztározóból, majd ezt a mintát többféle anyagra bevizsgáltatták. A vizsgálati jegyzőköny szerint a mintában 5 mg/l nagyságban találtak NMP-t (1), amely anyagot hazánkban leggyakrabban az akkumulátorgyártás során használnak.
Korábban pont a Greenpeace bejelentéseit követően csökkentette le a hatóság – a zöld szervezet szerint szabálytalanul engedélyezett – 150 mg/m3-es levegőbe való kibocsátási határértékét 1mg/m3-re a komáromi SK akkumulátorgyárakból. A szervezet szerint a jelenlegi szabályozás hiányosságát mutatja, hogy az NMP-nek nincs vizekre (sem felszíni, sem felszín alattiakra) vonatkoztatható határértéke.
A Greenpeace hangsúlyozza, hogy nem zárható ki, hogy más oldószerek is kerülhettek a vízgyűjtőbe, melyekre vizsgálatuk ez alkalommal nem terjedt ki. A mostani mintavételben az NMP mellett vizsgált fluorid, szerves karbonátok, illetve kobalt, lítium, nikkel szintje nem haladta meg a határértéket. Annak kiderítése, hogy az NMP valamelyik akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzemből kerülhetett-e a környezetbe, a hatóságok feladata. A Greenpeace ezért bejelentést tett az esetről és kéri az eset kivizsgálását Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivataltól.
Emlékezhetünk, korábban a gödi Samsung-gyárról derült ki, hogy 88 tonna NMP-t bocsátott ki a gödiek levegőjébe, illetve a Greenpeace mért ki ugyanezen üzem mellett a termőföldre kiömlött szennyvízben NMP-t. A komáromi SK akkugyár pedig húsz határozatot kapott az elmúlt két évben a hatóságtól, mert a cég mulasztásai súlyos balesetekhez vezettek, jelentős részük emberi életeket is veszélyeztetett.
Legutóbb a Greenpeace márciusban vett mintát Komáromban, akkor a helyi lakosok kútjaiban a szervezet nem talált NMP-t. Az erről, illetve az ezzel egy időben zajló gödi és tárnoki mintavételeikről szóló beszámolójukat több szerkesztőség és a korábbi szennyezéses ügyekért akkor politikai felelősséggel tartozó, jelenleg már ellenzéki politikusok is kiforgatták. A Greenpeace az első pillanattól kezdve élesen visszautasította, hogy szakmai méréseit bárki manipulatív módon, a környezet- és egészségvédelmi célokkal szemben használja fel.
Ennek ellenére több mint 110 olyan újságcikk, influencer videó, televízió- vagy rádió interjú született, amelyben a Greenpeace szakmai méréseivel kapcsolatban valótlanságokat állítottak. Ezek közül a szervezet – jogi mérlegelés után – 28 esetben jutott arra, hogy helyreigazítási kérelmeket nyújt be, vagy ha kell, a bíróságon védi meg az igazát. A Greenpeace szerint erre azért volt szükség, mert mérési eredményeik kiforgatása alkalmas lehet a közbizalom megrendítésére az esetleges későbbi vizsgálatok vagy nyilvánosságra kerülő információk hitelességében, ezt a felelőtlen és megtévesztő fellépést a Greenpeace határozottan visszautasítja.
A Greenpeace felszólítására egy kivétellel az összes érintett lap helyreigazításokat tett közzé, elismerve, hogy valótlanságokat állítottak a szervezet méréseiről. A helyreigazítási kérelmet egyedül nem végrehajtó Demokrata ellen pedig jogi eljárást is indítottak. A szervezet szerint ahhoz, hogy elkerülhessük a hasonló lejárató kampányokat, elengedhetetlenül szükség van a független hatóságok működésére, akik saját, hiteles méréseikkel tudják megerősíteni egyes szennyezések tényét, vagy szennyezések hiányában eloszlatni a lakosság nyugtalanságát.
“Ez a komáromi mérés is azt bizonyítja, hogy az akkumulátorüzemeknek folyamatos hatósági kontroll mellett kell működniük. Előfordulhat, hogy ugyanaz a gyár, amelyik pár hónappal ezelőtt nem bocsátott ki szennyező anyagokat, egy másik ellenőrzés idején megteszi ezt. A Tisza-kormány konkrét ígéreteket tett a szennyezések megfékezéséért. Ezért azt várjuk, hogy járjanak el a hatóságok és vizsgálják ki, hogyan kerülhetett NMP a komáromi víztározóba, illetve hogy került-e oda más szennyező anyag is”
– nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.
1: A Greenpeace nem állítja, hogy ez okozta a halpusztulást, de más vegyszer is juthatott a víztározóba. Ezt csak teljes körű, hatósági vizsgálat tudja megállapítani.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Belépett a balti energiatárolási piacra a Futureal Energy Partners
-
Egészség1 hét ago
Magzatkárósítóként besorolt oldószert találtak helyi civilek a Greenpeace-szel a komáromi ipari park víztározójában
-
Okoseszközök2 hét ago
A Zyxel Networks három új hozzáférési pontot dob piacra
-
Ipar2 hét ago
Az új AI-ügynök már nemcsak javasol – elvégzi a munkát is
-
Mozgásban2 hét ago
A bérelt e-rollerek viszik a prímet a rolleres károkozásokban
-
Zöld2 hét ago
Valós idejű egyedfelismerés a természetvédelem szolgálatában
-
Gazdaság2 hét ago
A Web3 jövője veszélyben? A tehetségek megvannak, az állások hiányoznak
-
Mozgásban2 hét ago
Arrabona Racing Team: továbbfejlesztett autóval vág neki második elektromos szezonjának a Széchenyi István Egyetem csapata






