Egészség

Egyre többeknek okoz problémát az alvás

Az alvási nehézség jelenti a vezető egészségügyi problémát a Huawei és az Ipsos nyolc európai országban végzett kutatása szerint.

A megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Bár az alvásmonitorozásban nagy segítséget nyújthatnak a viselhető okoseszközök, a kutatás szerint az okosórák alvásfigyelő funkcióját csak minden negyedik válaszadó ismeri. Az okosórával már rendelkező válaszadók majdnem kétharmada rendszeresen használja az alvásmonitoring funkciót, és mintegy 40 százalékuk számolt be pozitív hatásáról.

Az alvásproblémák jelentik a vezető egészségügyi nehézségeket az európai válaszadók körében a Huawei és az Ipsos legfrissebb kutatása szerint, mégis csak minden negyedik megkérdezett ismeri az okosórák alvásfigyelő funkcióját, amely segíthet az alvási nehézségek okainak feltárásában. Az Amerikai Szív Társaság (American Heart Association) tavaly vette fel a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséhez szükséges szempontjai közé az optimális alvást, és a felnőtteknek napi 7-9 óra alvás javasolt. A társaság szerint az alvásnak fontos szerepe van az általános egészség szempontjából, és azok az emberek, akik egészségesebb alvási szokásokkal rendelkeznek, hatékonyabban kezelik az olyan egészségügyi tényezőket, mint a testsúly, a vérnyomás vagy a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A szervezet szerint továbbá az alvásmérési módszerek – például a viselhető okoseszközök – fejlődése lehetővé teheti, hogy megbízhatóan és rutinszerűen nyomon követhessük alvási szokásainkat. Az okosórákban található alvásfigyelő funkció átfogó képet adhat a pihenés időtartamáról, minőségéről, és az alvásciklusok váltakozásáról, valamint tanácsokkal segítheti az alvási szokások módosítását.

Bár az alvás minősége fontos egészségügyi mutató, és a megkérdezettek 35 százaléka nyilatkozott alvással kapcsolatos nehézségről, a problémák felismerésében hatékony támogatást nyújtó okosórák alvásfigyelő funkciójának ismerete alacsony szintű, azt csak minden negyedik válaszadó ismeri. A legismertebb okosóra funkció a pulzus- és a fizikai aktivitás monitorozása volt (56, illetve 52 százalék), és a válaszadók átlagosan két és fél okosóra-funkciót tudtak megnevezni. Pedig számos okosóra rendelkezik fejlett alvásmonitorozó funkciókkal, és már nemcsak a fontosabb egészségi értékeket figyelik éjszaka, hanem minőségi szempontok alapján is értékelik az alvást. Így láthatjuk, hogy az éjszakai alvásból mennyi idő telt mélyalvással, amely kulcsfontosságú például a kimerültség leküzdésében, valamint az energiaszintünk és a hangulatunk kiegyensúlyozásában. Ugyanígy az alváselemzésnél az eszköz jelzi az éber alvás, vagy az ébredések mennyéségét, de akár a légzés minőségét is. Emellett vannak olyan okosórák is, például a WATCH GT 4, amely az alvás közbeni légzéskimaradást is figyeli.

Az okosórát használók körében népszerű az alvásfigyelő funkció, a megkérdezettek jóval több mint fele, 61 százaléka használja, és a válaszadók 39 százaléka állította azt, hogy eszközük hatására jobban figyelnek alvásukra. Emellett a kutatásból kiderült az is, hogy az okosóra felhasználók általánosságban is jobban odafigyelnek egészségükre; a megkérdezettek majd kétharmada állította, hogy okosórája értesítései alapján felkeresi orvosát további egyeztetés miatt, ami az okoseszközökkel kapcsolatos bizalmat jelzi.

A kutatás teljes anyaga a https://consumer.huawei.com/uk/wearables/2023-eu-health-survey link alatt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss