Connect with us

Egészség

Amit az endokrinológiáról tudni érdemes

endokrinológia szakvizsgálat

Ha valamilyen egészségügyi panaszunk van, akkor azt minél előbb érdemes kivizsgáltatni, majd pedig maradéktalanul követni a szakorvos által készített kezelési tervet a komolyabb problémák elkerülése érdekében.

Sajnos könnyen előfordulhat, hogy a testünk endokrin rendszerével, illetve annak központi elemeivel, a mirigyek működésével adódnak gondok. Ennek következményeként hormonális egyensúlyzavar alakulhat ki, ami számos negatív hatást von maga után.

Szerencsére van lehetőségünk arra, hogy magas tudással és széles körű tapasztalattal rendelkező belgyógyász, igényesen kialakított és technikailag is jól felszerelt környezetben kezeljen minket. Amennyiben szeretnénk alaposan kivizsgáltatni magunkat, akkor jelentkezzünk be a Hotel Európa Fit****superior endokrinológiai szakvizsgálatára!

Mit kell tudni az endokrinológiáról? Hogyan működnek a mirigyek, és melyek a leggyakoribb endokrin betegségek?

Az endokrinológia az orvostudomány fontos területe

Az endokrinológia lényegében nem más, mint az orvostudomány egy speciális ága, területe, amely a hormonrendszerrel, annak működésével, illetve szabályozásával foglalkozik.

A testünk endokrin rendszerének legfontosabb elemei a mirigyek, amelyeknek az az elsődleges funkciójuk, hogy hormonokat termeljenek. Ezek a hormonok aztán a véráramba kerülnek, ennek köszönhetően pedig részt vesznek különböző biológiai folyamatok szabályozásában.

Többek között szerepet játszanak például az anyagcserében, a reprodukciós folyamatokban, illetve az energia-egyensúly fenntartásában.

A leggyakrabban előforduló endokrin betegségek

A leggyakoribb endokrin betegségek közé tartozik a cukorbetegség, a pajzsmirigy túlműködése, illetve alulműködése, valamint a PCOS, azaz a női reproduktív rendszert érintő hormonális egyensúlyzavar.

Kik foglalkoznak ezzel a területtel?

Azokat a szakembereket, akik az endokrin rendszert – azaz a mirigyek működését – érintő problémákra specializálódtak, endokrinológusoknak hívjuk. Ők azok, akik különböző képalkotó eljárások, vérvizsgálatok és egyéb módszerek segítségével felállítják a diagnózist, majd pedig kezelési tervet javasolnak.

A testünkben található, különböző hormonokat termelő mirigyek rendkívül fontos szerepet töltenek be, nagymértékben hozzájárulnak ugyanis a szervezet különböző funkcióinak szabályozásához. A működésükkel kapcsolatban felmerülő egészségügyi problémákat egy alapos, átfogó endokrinológiai szakvizsgálat keretén belül tudja egy hozzáértő belgyógyász kivizsgálni, meghatározni.

Erre a vizsgálatra a Hévíz szívében található Hotel Európa Fit****superior szállodában is be tudunk jelentkezni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Digitális felügyeleti megoldás biztosítja a finn kórház áramellátásának kifogástalan állapotát

A Helsinki Egyetemi Kórház kevesebb, mint egy óra leforgása alatt tért át transzformátorainak időigényes, fizikai ellenőrzéséről az ABB felhőalapú digitális megoldására.

Jari-Pekka Korhonen, a kórház üzemeltetési vezetője elmondása szerint: „Egyaránt használunk száraz- és olajtranszformátorokat, amelyeket rendszeresen ellenőrizni és felügyelni kell. Az olajtranszformátorok esetében ehhez teljes leállsára van szükség a mintavételezéshez – ez óriási kihívást jelent egy olyan nagy forgalmú kórházban, ahol évente 87 000 sebészeti beavatkozást hajtanak végre, és sok beteget gépekkel tartanak életben.

„Ezen a hatalmas területen belül transzformátoraink sok különböző helyen találhatók” – mondja Korhonen. „Lehetetlen, hogy csapatom tagjai mindenhol ott legyenek, ezért nagyon fontos, hogy az ellenőrzést és felügyeletet távolról is elvégezhessük.”

A nemrégiben bevezetett ABB Ability™ transzformátor monitorozó rendszer segítségével – amelyet az ABB a dán Oktogrid startup céggel közösen fejlesztettek ki – Korhonen és csapata felhőn keresztül férhet hozzá a transzformátorok működésének legfontosabb teljesítményadataihoz és valós idejű tendenciáihoz. Ez nemcsak az időigényes fizikai felülvizsgálatok és a költséges leállások szükségességét csökkentette, hanem a transzformátorok teljesítményével és hatékonyságával kapcsolatban is rengeteg hasznosítható adatot biztosított a kórház vezetőségének.

A megoldás bármilyen típusú, gyártmányú vagy régebbi transzformátornál alkalmazható: a hangok és rezgések, a hőmérséklet és a mágneses mező mérésével leállás vagy redundancia nélkül valósítható meg a valós idejű, távoli állapot- és teljesítményfigyelés.

A Helsinki Egyetemi Kórház (HUS) Finnország legnagyobb egészségügyi szolgáltatója. A 24 település 2,2 millió lakosának egészségéért felelős HUS évente közel 700 000 beteget lát el, miközben 27 500 szakembert foglalkoztat, amivel az ország második legnagyobb munkáltatójának számít.

A HUS egy kisváros fogyasztásának megfelelő villamos energiát használ. Mindezt transzformátorok hálózata segíti, amelyek rendszeres felülvizsgálatot és időnkénti leállásokat igényelnek– ami szinte lehetetlen feladat egy olyan kórházban, ahol a betegek életének védelme érdekében 100 százalékos rendelkezésre állást kell biztosítani.

„Ma már megszakítás nélküli, valós idejű adatokat kapunk a transzformátorokról, ami nem volt lehetséges szemrevételezéssel, mert annak során csak azt lehetett megállapítani, hogy van-e szivárgás, vagy változás a transzformátor hőmérsékletében vagy az üzemelés során keletkező hangjában” – teszi hozzá Korhonen. „A transzformátorokat a hét minden napján, 24 órában ellenőrizhetjük, és azonnal értesülünk minden olyan problémáról, amelyet kezelnünk kell.”

Sixten Holm, az ABB Energetikai Szerviz divíziójának üzletfejlesztési vezetője a következőket mondta: „Örülünk, hogy forradalmi transzformátor-monitorozó készülékünkkel segítettünk megoldani a HUS számára problémát jelentő felügyeletet. Jelentősen csökkentettük a szükséges fizikai ellenőrzések számát és az olaj vizsgálatának szükségességét. A villamosenergia-rendszer állapotára vonatkozó kulcsfontosságú adatok most már könnyen hozzáférhetők, lehetővé téve a hiba korai felismerését és a még tökéletesebb, az állapotnak megfelelően végzett karbantartást.

„A piacon sokféle transzformátor kapható, amelyek ellenőrzése fizikai beavatkozás és esetleges leállás nélkül nehezen végezhető el. Egyes készülékeket 15 – 20 év alatt egyszer sem ellenőriztek a magas költségek és a művelet bonyolultsága miatt. Az ABB Ability™ transzformátor-monitorozó rendszer, mint a hálózat modernizálásának egyszerű és költséghatékony módja, ezeket az akadályokat győzi le.”

Ha többet szeretne megtudni az ABB Ability™ transzformátor-monitorozó rendszerünkről, kattintson ide.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

A menstruációs ciklusról bővebben

menstruációs ciklus

A menstruációs ciklus minden nő egészségének szempontjából alapvető fontossággal bír. Testünk működésének megértése segíthet abban is, hogy érzelmi, valamint fizikai szükségleteinkre is sokkal jobban odafigyeljünk.

A ciklus ritmikusságának megértése, a megfelelő egészségügyi betét vagy tampon használata segíthet abban, hogy sokkal harmonikusabban éljünk és tudatosabban kezelhetjük testünk természetes folyamatait.

A Shoperia egészségügyi betét kínálatában ezeknek a termékeknek a széles választéka áll rendelkezésünkre, így bátran válogassunk kedvünkre. A mai modern technológiáknak köszönhetően a menstruációs időszakban szükséges női higiénia termékek minősége egyre jobb, így ne idegenkedjünk új dolgok kipróbálásától sem.

Pontosan mi is az a menstruációs ciklus?

Egy igen bonyolult folyamatról van szó, amelyet a női nemi hormonok szabályoznak. Egy egészséges hölgy reprodukciós működése csak úgy lehet teljes, ha ezek a hormonok aktívan működnek.

Egy ciklus 28 napig tart, de természetesen lehetnek eltérések. Mivel a ciklus során végig hormonális változások zajlanak le testünkben, ezért ez hatással van a testünkre, a hangulatunkra és az energiaszintünkre is.

Első szakasz (1-5. nap)

Az első napon leválik a méhnyálkahártya és ez okozza a vérzést. A tisztulási folyamat teljesen természetes, de sok esetben fáradtságot, levertséget érzünk. Az sem kizárt, hogy görcsöket idéz elő, ami elég kellemetlen lehet. Az érzelmi hullámzásokat ilyenkor a partnernek is el kell viselnie, így a türelemre ebben a szakaszban nagy szükség lesz.

Follikuláris szakasz (1-13. nap)

Már a legelső naptól kezdve testünk folyamatosan készül fel az ovulációra. Megérnek a tüszők a petefészkekben, és emellett az ösztrogénszintünk is megemelkedik. Ilyenkor már sokkal energikusabbnak érezhetjük magunkat és szellemileg is sokkal frissebbek leszünk. A fizikai és kreatív munkákat erre az időszakra érdemes időzíteni.

Ovulációs szakasz (14. nap környékén)

Az ovuláció során a petesejt útra kel a méh felé, így ez tekinthető a legtermékenyebb ciklusnak. A méhnyaknyák megváltozik és enyhébb hőemelkedést is tapasztalhatunk. Ebben az időszakban minden nő sokkal vonzóbbnak és kívánatosnak érzi magát.

Luteális szakasz (utolsó szakasz, 15-28. nap)

A progeszteron hormon szintje emelkedni kezd, és szó szerint felkészíti testünket egy esetleges terhességre. Sikertelen megtermékenyítés esetén a hormonszint csökken, ellenkező esetben pedig nő. Ebben a szakaszban nem ritka a PMS szindróma, azaz hangulatingadozásokat, puffadást is tapasztalhatunk.

Ezeket a ciklusokat ma már sokkal könnyebben nyomon lehet követni, mint régebben, így a nőknek is sokkal egyszerűbb dolguk van. Mobiltelefonos alkalmazásokkal, illetve a természetes jelekre figyelve bárki egyszerűen meg tudja határozni, hogy éppen melyik ciklusba lépett.

A megfigyelésekkel segíthetjük egy terhesség megtervezését, és emellett a hormonális változásokra is időben felkészülhetünk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

10 panasz, amit elkerülhetsz, ha mozogsz a munkahelyeden

rendszeres mozgás munka közben ülőmunka
Kép forrása: Freepik

Az ülőmunka számos mozgásszervi problémát okozhat, amelyek hosszú távon rontják az életminőséget és a munkateljesítményt. A modern irodai környezetekben azonban egyre több cég ismeri fel a rendszeres mozgás fontosságát. Nézzük, hogy milyen panaszoktól szabadulhatsz meg, ha kicsit többet mozogsz a munkahelyeden is, tudatosan felépített gyakorlatok alkalmazásával.

Miért fontos a rendszeres mozgás munka közben?

Az ülőmunka során az izmok merevvé válnak, a helytelen testtartás pedig további terhelést ró a gerincre és az ízületekre. A nagyvállalatok, például a Google vagy a Microsoft, már ösztönzik a dolgozókat a gyógytornász által összeállított nyújtógyakorlatok végrehajtására munka közben. Ha viszont a munkahelyeden erre nem helyeznek elég hangsúlyt, akkor kövesd a profik tancásait. A gyógytorna Budaörs szívében remek lehetőségeket kínál ahhoz, hogy elsajátítsd a szükséges mozdulatokat, hogy utána elvégezhesd azokat a munkahelyeden.

10 mozgásszervi panasz, amit elkerülhetsz

A hátfájás az egyik leggyakoribb probléma, amely az ülő életmód következménye. Egyszerű nyújtógyakorlatok, mint például a macska-tehén póz, segítenek csökkenteni a feszültséget. Másik gyakori panasz a nyakfájás, ami az előre billentett fej- és válltartás miatt alakul ki, pedig könnyen elkerülhető, ha óránként végzünk nyakfordításokat és vállkörzéseket munka közben. A nyaki izmok feszessége miatt gyakran jelentkezik fejfájás, amelyet a nyaki izmok nyújtásával és a légzőgyakorlatokkal enyhíthetünk.

Derék és csípő panaszok

A hosszú ideig tartó ülés túlzott nyomást gyakorol a deréktáji porckorongokra. Az oldalsó törzshajlítások és a derék körzése segítenek enyhíteni a fájdalmat. Mivel a folyamatos ülés csökkenti a csípőízületek mozgásterjedelmét. A csípőemelés és az ülve végzett lábemelések szintén hatékony gyakorlatok.

Végtagfájdalmak és panaszok

A számítógépes munka gyakori mellékhatása a csuklótáji alagút szindróma. A csukló hajlítása és nyújtása enyhíti a feszültséget. De nemcsak a kezekkel kíméletlen az ülőmunka, hanem az ülő helyzetben tartott térdekkel is. A merev lábak nyújtogatása vagy térdkörzés hatékony megoldást jelenthet.

A vérkeringés lassulása miatt gyakori probléma az ödéma. Rövid séták és lábkörzések serkentik a keringést, így az ízületek kevésbé veszítenek rugalmasságukból. Az amerikai irodákban például egyre népszerűbb az úgynevezett „álló meeting,” amely mozgásra készteti a résztvevőket.

Mit tesznek a nagyvállalatok a dolgozók egészségéért?

Számos multinacionális cég felismerte, hogy a dolgozók mozgásszervi egészsége közvetlenül hat a produktivitásra. Az amerikai cégeknél az irodai számítógépek gyakran figyelmeztetik a dolgozókat, hogy álljanak fel és végezzenek egyszerű gyakorlatokat. A Google irodáiban pedig rendszeresen szerveznek gyógytornász által vezetett foglalkozásokat.

A rendszeres mozgás munka közben nemcsak a fájdalmak megelőzését szolgálja, hanem növeli az energiaszintet és a koncentrációt is. Egy-két perces nyújtás vagy rövid séta óriási különbséget jelenthet a mindennapi életminőségünkben. A tudatos odafigyeléssel hosszú távon sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss