Egészség
Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?
A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya.
A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
Erős alapok, eltérő szerepek
Az elmúlt évtizedben a magyar egészségügy digitális átalakulását több fontos mérföldkő jelezte. A 2017-ben indult EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) mára a leletek, receptek, beutalók és ellátási dokumentumok hiteles digitális tárhelyévé vált. A pandémia alatt életre hívott, ma EgészségAblak néven ismert mobilalkalmazás a modern, zsebben hordható egészségügyi asszisztens szerepét tölti be. Ezt egészíti ki a 1812-es számon hívható Egészségvonal és a hozzá kapcsolódó weboldal is, amely napi 24 órában kínál szakmai tájékoztatást.
A PwC kutatása alapján a platformok ismertsége és használati intenzitása eltérő képet mutat. Az EESZT Lakossági Portált a megkérdezettek 83%-a ismeri, és kétharmaduk aktívan használja is. Az EgészségAblak bár később indult, figyelemreméltó sikertörténetté vált – a válaszadók közel kétharmada ismeri, és a letöltők 91%-a használja is az applikációt, ami kiemelkedő elköteleződést jelez. Ezzel szemben az Egészségvonal 20% körüli ismertsége elmarad a várakozásoktól.
Puskás Otti, a PwC Magyarország egészségügyi szakértője szerint a felhasználók számára egyértelművé kell tenni, hogy ezek a csatornák egy rendszer részei. A lakosság 62%-a ugyanis nem tudja megítélni, hogy ez a három szolgáltatás összetartozik-e, és mindössze egyötöde ismeri fel, hogy egyetlen központi digitális ökoszisztéma részeiről van szó.
A leletek és receptek elérhetősége csak az első lépés
A használati mintázatok arra utalnak, hogy a lakossági digitális egészségügy ma még főként az adatokhoz való hozzáférésről szól. Az EESZT Lakossági Portálja szinte kizárólag „dokumentumtárként” működik, az EgészségAblak ugyanezt az alapot aktívabb szolgáltatás- és információkereső funkciókkal egészíti ki. Mindkét platformon továbbra is az ellátási dokumentumok, leletek és receptek visszakeresése dominál, de az időpontfoglalás – az egyik legismertebb aktív ellátásszervező funkció – már a mobilalkalmazás negyedik leggyakrabban használt funkciója.
A válaszadók a vizsgált digitális egészségügyi platformokat szakmailag hitelesnek és megbízhatónak tartják. Ez különösen az EgészségAblak és az EESZT esetében magas ajánlási hajlandóságban is megmutatkozik, míg az Egészségvonalat használók szűkebb körében az élőhangos segítségnyújtás elégedettségi mutatói emelkednek ki.
„Az alapok kiválóak, a bizalom megvan. Ahhoz, hogy a rendszer hatékonyságát ki lehessen használni, az egyes lakossági szolgáltatási platformokat egyetlen, könnyen érthető márkaként, transzparens szolgáltatási logika mentén kell definiálni. Ez nemcsak a felhasználók dolgát könnyítené meg, de a fejlesztési források
hatékonyabb összpontosítását is segíthetné”
– mutat rá a szakértő.
A leletmegtekintéstől a személyesre szabott segítségnyújtásig
A PwC szakértői szerint a digitális egészségügy következő fejlődési szakaszát nem elsősorban a mesterséges
intelligencia vagy újabb technológiai megoldások bevezetése hozza el, hanem az, ha a lakosság számára valóban használható, élethelyzetekre épülő megoldások születnek. A jelenlegi digitális egészségügyi platformok többsége jól működik „irattárként”, de csak korlátozottan segíti a felhasználót abban, hogy megszervezze az ellátását vagy magabiztosabban döntsön a következő lépésekről.
A jövő digitális egészségügyének ezért a páciens szemszögéből kell építkeznie. A cél nem az újabb funkciók halmozása, hanem olyan integrált szolgáltatások kialakítása, amelyek végigvezetik a felhasználót az egészségügyi folyamatokon: segítenek értelmezni a leleteket, támogatják a szükséges következő lépések megtételét, egyszerűvé teszik az időpontfoglalást, és csökkentik a bizonytalanságot.
A lakossági digitális egészségügy fejlesztése fokozatos építkezést kíván – érvelnek a PwC szakértői. Elsőként a meglévő szolgáltatások használhatóságát, átláthatóságát és összhangját kell megerősíteni, erre épülhetnek a fejlettebb, proaktív, majd később mesterséges intelligenciával támogatott megoldások.
Az erre kidolgozott érettségi modell jól szemlélteti a lakosság számára nyújtott szolgáltatási érték növelését. A
magasabb érettségi szintek felé haladva a rendszerek az adatok egyszerű megjelenítésétől fokozatosan jutnak el az értelmezésen és az ügyintézés támogatásán át a személyre szabott, proaktív segítségnyújtásig. Ez a modell egyben fejlesztési iránytűként is szolgálhat: arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlettebb, akár mesterséges intelligenciára épülő megoldások csak akkor lehetnek sikeresek, ha azok stabil, jól működő és a felhasználók számára könnyen érthető alapokra épülnek. Ennek megfelelően a digitális egészségügy fejlesztésének
középpontjában nem a technológia, hanem a páciens élethelyzeteinek hatékony támogatása kell, hogy álljon.
„Az, hogy a leletek, receptek és beutalók digitálisan elérhetők, óriási előrelépés, de a felhasználói bizonytalanság ettől még nem tűnik el automatikusan”
– hangsúlyozza Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi tanácsadási csapatának vezetője.
„A páciens sokszor nem az adatot keresi önmagában, hanem azt próbálja megérteni, mit jelent számára a következő lépés: kell-e orvoshoz fordulnia, hol tud időpontot foglalni, vagy mit kezdjen egy frissen kapott eredménnyel. A következő érettségi szintet ezért azok a megoldások jelenthetik, amelyek az adatok megmutatása mellett eligazodást is adnak a felhasználónak.”
Az eRecept már megoldott egy problémát, de a jövőbeli sikerhez ennél többre van szükség
Az eRecept jól példázza, milyen gyorsan válhat tömegesen használt szolgáltatássá egy digitális megoldás, ha egyértelmű és gyakori élethelyzetre ad választ. A Covid-időszakban a digitális receptfelírás aránya rövid idő alatt 70%-ról 90% fölé emelkedett, és mára páciens oldalon is az egyik leggyakrabban használt funkcióvá vált mind az EESZT-ben, mind az EgészségAblakban. Később a mobilapplikáció kiegészült további gyógyszerellátáshoz kapcsolódó funkciókkal, mint például a gyógyszertárkereső. Ez a fejlesztés is bizonyítja, hogy van igény a
gyakorlati ügyintézést könnyítő, mindennapi élethelyzetekre reagáló szolgáltatásokra. Nemzetközi jógyakorlatokból pedig számos további inspiráció gyűjthető: egyes országokban a gyógyszerfelírás automatikusan igényelhető, illetve a rendszerek különböző figyelmeztetéseket küldenek a gyógyszeres ellátással kapcsolatban.
Egy részletesebb kitekintés ebben a cikkben érhető el.
Összekapcsolt digitális betegút
A jelenlegi hazai működés viszont még alapvetően reaktív: a rendszer akkor ad információt, amikor a felhasználó belép és keres. A következő fejlődési lépcsőt olyan megoldások jelenthetik, amelyek már proaktívan is támogatják a felhasználót – például emlékeztetnek, ha elfogy a gyógyszer, figyelmeztetnek az esetleges kockázatokra, jelzik a szükséges következő lépéseket, vagy segítenek eligazodni a teljes ellátási folyamatban – függetlenül attól, hogy portál, mobilalkalmazást vagy telefonos csatorna.
„A digitális egészségügyben az lenne a valódi hozzáadott érték, ha a beteg nemcsak hozzáférne az adataihoz,
hanem könnyebben értené, mi következik belőlük. Ehhez a rendszernek idővel proaktívabbá kell válnia: jelezheti például, ha közeledik egy rendszeresen kiváltott gyógyszer felírásának ideje, figyelmeztethet a gyógyszerelési lista változásaira, vagy segíthet felkészülni egy utazásra a család aktuális gyógyszerigényei alapján. Ezek nem az
orvosi döntéshozatalt váltják ki, hanem a kockázatok korai jelzését és a felhasználói bizonytalanság csökkentését szolgálják”
– foglalta össze Remete Gergő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat
Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől.
A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
A fogyasztók gyorsan érthető információt, személyre szabott támogatást és olyan technológiát keresnek, amely nem bonyolítja, hanem megkönnyíti az egészségesebb alternatíva választását. A kutatás eredményeit Tapolcán, a Business Days konferencián mutatta be Madar Norbert, a PwC fogyasztói piacokért felelős igazgatója.
A PwC globális felmérése 21 808 fogyasztót kérdezett 27 országból. A közép- és kelet-európai elemzés négy ország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Ukrajna összesen 2419 válaszadójának véleményét foglalja össze, köztük 608 magyar résztvevőét.
Az egészség napi fogyasztói döntéssé vált
Az egészségesebb életmód naponta ismétlődő helyzetekben jelenik meg, a reggelitől a bevásárláson át az alvás vagy a stressz követéséig. A PwC globális kutatása szerint a fogyasztók átlagosan három-négy egészség- és jólléti termékkategóriában vásároltak az elmúlt évben, 69%-uk legalább két egészség- vagy táplálkozási szokást rendszeresen követ, 80%-uk pedig használ alkalmazást vagy viselhető eszközt legalább egy egészségügyi vagy wellness-célú tevékenységhez. A változtatás ugyanakkor nem magától értetődő. A régióban a válaszadók 63%-a a stresszt, a fáradtságot vagy az alacsony energiaszintet, 53% az időhiányt, 52% a motiváció fenntartását, ugyancsak 52% pedig a pénzügyi korlátokat nevezte meg fő akadályként.
„Az egészség egyre inkább a mindennapi döntések részévé válik: hatással van arra, mit vásárolunk, hogyan étkezünk, milyen digitális eszközöket használunk, és kitől fogadunk el tanácsot. A fogyasztók ma már nemcsak információt keresnek, hanem személyre szabott, könnyen érthető és a mindennapokban valóban használható támogatást is. Ezért a vállalatoknak az egészségesebb termékek és szolgáltatások mellett olyan megoldásokat kell nyújtaniuk, amelyek segítik az embereket a tudatosabb egészségmegőrzésben”
– mondta Madar Norbert, a PwC Magyarország fogyasztói piacokért felelős igazgatója Tapolcán, a Business Days konferencián tartott előadásában.
Több zöldség, kevesebb cukor kerülne a magyar kosarakba
A magyar válaszadók 50%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana (régiós szinten ez az arány 55%), és 34%-uk több vitamint és étrend-kiegészítőt vásárolna. Ezzel párhuzamosan 48% visszafogná a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszereket, 37% pedig kevesebb alkoholt inna.
A tudatosabb választások nemcsak az egészségesebb étrendről szólnak, hanem arról is, hogy a fogyasztók jobban figyelnek az élelmiszerek összetételére és eredetére. A régióban leginkább a növényvédő szerek (54%), az erősen feldolgozott élelmiszerek (51%) és a mikroműanyagok (48%) miatt aggódnak a megkérdezettek. Nem véletlenül válik egyre fontosabbá a friss alapanyag, az átlátható összetevőlista és az egyszerűen értelmezhető termékinformáció.
A vitaminok dominálnak, a célzott megoldások iránt is nő a kereslet
Az egészség megőrzését támogató vásárlások között magasan vezetnek az étrend-kiegészítők: a régió fogyasztóinak 71%-a vásárolt vitamint, ásványi anyagot vagy étrend-kiegészítőt az elmúlt évben. A szépségápolási kezelések 31%-kal, a speciális egészséget támogató élelmiszerek és italok pedig 30%-kal követik ezt a kategóriát. A jövőbeni érdeklődés még szélesebb. A közép- és kelet-európai válaszadók 85%-a mutat nyitottságot táplálkozással, étrend-kiegészítőkkel vagy szépségápolással kapcsolatos termékekre. Magyarországon ez az arány 83%.
A hazai fogyasztók körében különösen népszerűek azok a termékek, amelyek konkrét egészségügyi célokhoz kapcsolódnak. A válaszadók 35%-át érdeklik a hosszabb, egészségesebb életet támogató élelmiszerek és italok, 25%-ukat a bőr, haj és köröm állapotát támogató megoldások, 22%-ukat pedig az alvást segítő vagy nyugtató italok.
Az AI segít eligazodni, de a bizalomhoz szakértő kell
A technológia egyre nagyobb szerepet kap az egészség megőrzésében. A globális kutatás szerint a fogyasztók 80%-a használ alkalmazást vagy viselhető eszközt legalább egy egészségügyi vagy wellness-célú tevékenységhez. A PwC Magyarország és a Publicis Groupe Hungary korábbi, „AI az egészségügyben” kutatása azt mutatta, hogy közel minden negyedik (23,5%) digitálisan affinis magyar felhasználó használ mesterséges intelligenciát egészségügyi kérdésekben. Közülük 74% betegségleírások megértésére, 71% tünetellenőrzésre, 61% pedig vitaminok és étrend-kiegészítők kiválasztására is használta az AI-t.
Ehhez képest a közép- és kelet-európai régióban a válaszadók 47%-a fordul mesterséges intelligenciához, amikor először merül fel valamilyen egészségügyi vagy wellness kérdése. Ez jóval magasabb arány, mint Nyugat-Európában, ahol ugyanez 36%. A régió fogyasztóinak 60%-a használ AI-eszközt előzetes tájékozódásra egészségügyi döntései előtt. A magyar adatok is ezt az irányt erősítik. A korábbi PwC-kutatás szerint a megkérdezettek 27%-a laborleletek, 22%-a képalkotó diagnosztikai eredmények értelmezéséhez is igénybe vette már az AI-t. Kizárólag az AI válaszaira 7% alapoz, 9% pedig nem ellenőrzi a kapott információkat.
Magyarországon az AI elfogadottsága különösen magas a személyre szabott életmódtervezés területén. A korábbi magyar kutatásban a válaszadók fele nyitott volt orvosok vagy gyógyszerészek által jóváhagyott, egészségügyi célú AI-megoldásokra. A bizalomhoz ugyanakkor szakmai kontroll kell.
„A magyar felhasználók nem a szakemberek kiváltását várják az AI‑tól, hanem azt, hogy a technológia segítségével gyorsabban, érthetőbben és magabiztosabban juthasson el a megfelelő információkhoz. Az AI sokszor az első lépés, de a végső döntéshez továbbra is szükségük van az orvosi szakértelemre”
– mutat rá Cserjés-Kopándi Ildikó, a PwC Magyarország vezető menedzsere.
A globális felmérés válaszadóinak 38%-a venne igénybe mesterséges intelligenciát egyéni fitnesz- vagy wellnessprogram összeállítására, 30% pedig étrendtervezésben, bevásárlólisták készítésében vagy táplálkozási tanácsadásban számítana rá.
A GLP-1 a bevásárlási döntésekre is hat
A GLP-1 alapú gyógyszerek Európa-szerte terjednek: a közép- és kelet-európai fogyasztók 13%-a jelenleg vagy korábban használt ilyen készítményt, további 23% pedig nyitott lenne rá a jövőben. Egy korábbi PwC-elemzés szerint Magyarországon egyelőre alacsonyabb a tényleges használói kör. A felnőtt internetezők 2,1%-a szed aktívan ilyen készítményt, 1,6% korábban már kipróbálta, 2% pedig tervezi a használatát.
A készítmények hatása viszont túlmutat a fogyáson. A régiós adatok szerint az érintettek 44%-a nagyobb figyelmet fordít a táplálkozásra és az élelmiszercímkékre, 39%-uk többet mozog, 42%-uk ritkábban étkezik éttermekben, és sokan tudatosabban állítják össze bevásárlásaikat is. A korábbi magyar felmérés hasonló mintát mutatott. A használók 56%-a kisebb adagokat fogyaszt, 40%-uk ritkábban eszik, 20%-uk más típusú ételeket választ, 32%-uk pedig kevesebbet költ élelmiszerre. Vagyis a GLP-1 az étkezési szokásokon túl a kiskereskedelmi kínálatot is formálhatja.
Egyszerű megoldások kellenek az egészséges életmódhoz
Az egészségtudatos fogyasztás egyszerre jelent lehetőséget az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, az egészségügyi szolgáltatók, a gyógyszertárak, a gyógyszeripari szereplők és a technológiai vállalatok számára – érvelnek a PwC szakértői. A fogyasztók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az olyan termékek és szolgáltatások iránt, amelyek segítenek a jobb alvásban, a stressz kezelésében, a testsúly kontrollálásában, az energiaszint növelésében vagy az egészséges öregedés támogatásában. Azok a megoldások terjedhetnek el igazán, amelyek egyszerűen használhatók, világos előnyt kínálnak, és valódi segítséget adnak a mindennapi választásokhoz.
„A fogyasztók ma nem információhiánnyal, hanem információs túlterheltséggel küzdenek. Nem az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy hozzáférjenek az egészségükkel kapcsolatos információkhoz, hanem hogy eligazodjanak a sokszor egymásnak ellentmondó üzenetek, termékígéretek és ajánlatok között. A sikeres szereplők ezért nem pusztán termékeket kínálnak, hanem segítenek a döntésben is: érthető tájékoztatással, hiteles szakértői támogatással és olyan szolgáltatásokkal, amelyek egyszerűbbé és magabiztosabbá teszik az egészséggel kapcsolatos választásokat”
– mondta Koncz Barbara, a PwC Magyarország cégtársa.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
A Huawei bemutatta európai egészségügyi kutatási platformját és a HUAWEI WATCH D3-at Münchenben
A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) 2026-os kongresszusán bemutatta új európai egészségügyi kutatási platformját, a Terve Researchöt, valamint a platform első két kutatási projektjét. A vállalat emellett első alkalommal mutatta be a vérnyomásmérést támogató HUAWEI WATCH D3-at.
A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) 2026-os kongresszusán, Münchenben mutatta be európai egészségügyi kutatási platformját, a Terve Researchöt, valamint első alkalommal ismertette a HUAWEI WATCH D3-at. A két kezdeményezés jól szemlélteti a vállalat egészségügyi technológiákhoz kapcsolódó megközelítését, amely a kutatást és a mindennapi egészségkövetést egy közös ökoszisztémában kapcsolja össze. Míg a Terve Research a kutatók és a viselhető technológiák felhasználói közötti együttműködést támogatja, a HUAWEI WATCH D3 a mindennapi használat során kínál vérnyomásmonitorozási lehetőségeket. A Huawei célja, hogy a technológia ne különálló eszközként jelenjen meg, hanem szervesen illeszkedjen a mindennapi életbe, mind a design, mind a funkcionalitás szempontjából.
Terve Research az európai egészségügyi kutatások támogatására
A Huawei által támogatott Terve Research egy európai akadémiai és egészségügyi intézmények számára kialakított online kutatási platform és alkalmazás. Célja a kutatási résztvevők toborzásának támogatása, valamint a Huawei viselhető eszközeiből származó, valós környezetben gyűjtött adatok kutatási célú felhasználásának lehetővé tétele.
A platform zárt és nyílt kutatások megvalósítását egyaránt támogatja. Zárt kutatások esetében a kutatók választják ki és toborozzák a résztvevőket, akik számára eszközöket biztosítanak. Nyílt kutatások esetében az Európában élő, jogosult Huawei viselhetőeszköz-felhasználók önkéntesen választhatnak a Terve Research alkalmazáson keresztül elérhető projektek közül.
A résztvevők hozzájárulását követően a platform a kutatók által meghatározott gyakorisággal automatikusan gyűjti a szükséges adatokat, majd elemzés céljából elérhetővé teszi azokat. A rendszer a vonatkozó szabályozási, adatvédelmi és adatkezelési követelményeknek megfelelően működik, és megfelel az európai adatvédelmi előírásoknak, köztük a GDPR követelményeinek. A Terve Research ISO 27001 információbiztonsági irányítási és ISO 9001 minőségirányítási tanúsítással rendelkezik.
A platform működését és menedzsmentjét a Huawei finanszírozza, független működtetését pedig a Thryve végzi. A Terve Research a Huawei viselhetőeszköz-ökoszisztémájába integrált rendszerként támogatja a kutatásokban részt vevő eszközökből származó adatok egységes gyűjtését és elemzését.
Két kutatás indul szeptemberben
A Terve Research első két kutatási projektje 2026 szeptemberében indul. A Social Jetlag Study azt vizsgálja, hogy a cirkadián ritmus felborulása milyen kapcsolatban állhat a viselhető eszközöket használók egészségi állapotával Európa-szerte. A kutatást Ramin Khatami professzor, a Zürichi Egyetemi Kórház alvásgyógyászati részlegének vezetője és az European Narcolepsy Network (EU-NN) egyik alapító tagja vezeti. A kutatás olyan mintázatokat vizsgál, amelyek összefüggést mutathatnak a rendszertelen alvás-ébrenlét ciklusok, valamint a kardiovaszkuláris és metabolikus egészségi állapot között.
A Exercise & Cardiovascular Health Study a fizikai aktivitás mintázatai és a kardiovaszkuláris kockázati tényezők közötti kapcsolatot vizsgálja. A kutatást Tomasz Guzik professzor, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) programbizottságának elnöke vezeti. A kutatás a Huawei viselhető eszközeinek szenzortechnológiájára építve folyamatos aktivitási és szív-egészségügyi adatok gyűjtését és elemzését támogatja.
A két kutatás jól szemlélteti a Terve Research által létrehozott együttműködési lehetőséget, amely az egészségügyi kutatókat és a viselhető technológiák felhasználóit kapcsolja össze, és lehetőséget teremthet nagyobb léptékű, valós környezetben végzett kutatások megvalósítására.
HUAWEI WATCH D3 új vérnyomásmonitorozási lehetőségekkel
Az eseményen bemutatták a HUAWEI WATCH D3 okosórát, ami több alkalmazási területre vonatkozóan is megszerezte a CE-tanúsítást: nyugalmi vérnyomásmérésre, ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM), valamint a testmozgás előtti és utáni vérnyomás követésére.
Vérnyomásmonitorozás fizikai aktivitás előtt és után
A HUAWEI WATCH D3 támogatja a fizikai aktivitás előtti és utáni vérnyomásadatok rögzítését. Az eredeti termékanyag szerint a készülék fizikai aktivitáshoz kapcsolódó vérnyomásmonitorozása ISO-szabványoknak megfelelő megoldás. A készülék intelligens emlékeztetőket is kínál, amelyek a magasság változására és a hirtelen hőmérséklet-változásokra hívhatják fel a figyelmet.
Mindennapi használatra tervezett kialakítás
A HUAWEI WATCH D3 karcsúbb profillal és könnyű szíjjal rendelkezik, amelyet a vállalat egész napos viselésre tervezett. A készülék három színváltozatban érhető el. A vérnyomásmonitorozás mellett továbbfejlesztett Health Glance és Health Insights funkciókat is kínál.
Az egészségügyi kutatások háttere
A Huawei digitális egészségügyi fejlesztéseit világszerte több mint 160 egészségügyi intézménnyel kialakított együttműködés támogatja. A vállalat több mint tíz kutatóközponttal dolgozik együtt, köztük három jelentős sport- és egészségtudományi laboratóriummal.
A Terve Research és a HUAWEI WATCH D3 bemutatása ennek a hosszabb távú kutatási és fejlesztési megközelítésnek két különböző oldalát mutatja. A Terve Research az egészségügyi kutatásokhoz kapcsolódó együttműködéseket és adatgyűjtést támogatja, míg a HUAWEI WATCH D3 a mindennapi egészségkövetésben kínál vérnyomásmonitorozási lehetőségeket.
Elérhetőség
A HUAWEI WATCH D3 elérhetőségéről, áráról és teljes specifikációjáról a Huawei a szeptember 2-i hivatalos bemutatón és saját kommunikációs csatornáin ad további tájékoztatást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Iskolakezdés, új rutinok, új célok – de megfigyeled valójában, mit üzen a tested?
Szeptember sokak számára egyfajta új kezdet. Visszatérünk a munkába, az iskolába, új napirendet alakítunk ki, és ilyenkor gyakran egészségügyi célokat is kitűzünk magunk elé. Többet mozgunk, tudatosabban étkezünk, megpróbálunk változtatni a korábbi szokásainkon.
Mégis van egy lépés, amelyről a legtöbben megfeledkeznek: mielőtt változtatnánk, érdemes megfigyelni, hogyan működik a saját szervezetünk. Dr. Hámori Lilla biológussal (PhD), táplálkozási és életmód-tanácsadóval beszélgettünk arról, miért lehet a tudatos megfigyelés az egyik leghasznosabb eszköz, ha valaki emésztőrendszeri panaszokkal – például visszatérő puffadással – küzd.
„Sokan már az első kellemetlen tünetnél elkezdenek élelmiszereket elhagyni vagy új étrendet követni. Pedig az első kérdés nem az, hogy mit kellene megváltoztatni, hanem az, hogy pontosan mi történik a szervezetünkben.”
– mondja a szakértő.
A tested minden nap információt ad
A puffadás sokaknál kiszámíthatatlannak tűnik. Egyik nap jelentkezik, másnap nem. Van, aki egyetlen ételt okol, más pedig úgy érzi, „szinte mindentől” puffad. A valóság azonban gyakran összetettebb. Nemcsak az számít, mit ettünk, hanem az is, milyen gyorsan ettünk, mennyit aludtunk, milyen stressz ért bennünket, hol tartunk a menstruációs ciklusban, mennyit mozogtunk, vagy éppen mennyi idő telt el az előző étkezés óta.
„A szervezetünk ritkán működik véletlenszerűen. Sokszor vannak visszatérő mintázatok, csak a rohanó hétköznapokban nem vesszük észre őket.”
Egy egyszerű napló többet mutathat, mint gondolnánk
A szakember szerint már néhány hét tudatos megfigyelés is értékes információkat adhat. Nem csupán az elfogyasztott ételek feljegyzése lehet hasznos, hanem az is, hogy mikor jelentkeztek a tünetek, milyen erősek voltak, hogyan alakult a széklet, mennyit mozogtunk, mennyit aludtunk, vagy éppen mennyire volt stresszes a napunk. Így sokkal könnyebben kirajzolódhatnak azok az összefüggések, amelyek elsőre nem is tűnnek fel.
„A megfigyelés nem önmagában gyógyít. Viszont segít abban, hogy ne találgassunk, hanem valódi információk alapján hozzunk döntéseket.”
– teszi hozzá.
Nem a tökéletes étrend a cél. Az interneten ma már szinte minden élelmiszerről találunk olyan véleményt, amely szerint egészséges – és olyat is, amely szerint kerülni kellene. Ez könnyen bizonytalansághoz vezethet, különösen azoknál, akik rendszeresen puffadnak.
„Nincs olyan étrend, amely minden embernek egyformán megfelelő lenne. Éppen ezért fontos először megérteni a saját szervezetünk működését, és csak ezután alakítani az étkezésen.”
Egy új rutin szeptemberben
Az iskolakezdés és a munkába való visszatérés sokaknak új napirendet jelent. Ez egyben lehetőség is arra, hogy ne csak új szokásokat vezessünk be, hanem tudatosabban figyeljünk a testünk jelzéseire. Már napi néhány perc elegendő lehet arra, hogy feljegyezzük az étkezéseinket, a közérzetünket és az emésztőrendszeri tüneteinket. Ezek az apró megfigyelések később sokkal értékesebb információt adhatnak, mint egyetlen internetes lista a „puffasztó ételekről”.
Dr. Hámori Lilla biológusként (PhD), táplálkozási és életmód-tanácsadóként, fitoterapeuta szakvizsgával rendelkező természetgyógyászként tudományos szemlélettel segíti a hozzá fordulókat. Munkájában kiemelt szerepet kap a rendszerszintű gondolkodás, az emésztőrendszer egészsége, a bélmikrobiom támogatása és a női egészség. Hisz abban, hogy a tartós életmódváltás első lépése a saját testünk működésének megértése. A puffadás lehetséges okairól, a tünetek rendszerszintű megközelítéséről, valamint a témában készült részletes útmutatóról további információ Dr. Hámori Lilla weboldalán található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai
-
Gazdaság2 hét ago
Az átvilágítás első szakasza vezetési és kontrollhiányosságokat tárt fel az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-nél
-
Szórakozás2 hét ago
A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik
-
Okoseszközök2 hét ago
Bevált smart home megoldások – 10 praktikus példa a modern otthonhoz
-
Ipar2 hét ago
Hét év alatt harmadszor nyerte el a Schneider Electric kommunikációs megbízását a DeepInsight
-
Zöld2 hét ago
A paksi energiakrízis tanulsága: a napenergia mellől hiányoznak a tárolók és a rugalmas hálózat
-
Gazdaság2 hét ago
Nemzetközi szinten versenyképes, de kritikusan szűk a magyar e-kereskedelem élmezőnye
-
Gazdaság2 hét ago
Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra






