Connect with us
Hirdetés

Egyéb kategória

A legjobb öt európai csapat közé kerültek a magyarok a lányok matematikai diákolimpiáján

matematikai
Kép: Penn Today

A Morgan Stanley támogatásával először rendezték meg Magyarországon az EGMO-t.

A múlt héten véget ért Egerben az Európai Leány Matematikai Diákolimpia (EGMO), amelyen idén 57 országból 222 versenyző mérte össze az erejét. Magyarország első alkalommal szervezte meg a nagyszabású versenyt, amelyen a legeredményesebb az Egyesült Államok csapata lett. Az európai nemzetek sorában a magyar csapat az ötödik helyen végzett, és összesen 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérmet hozott el a versenyről. Az EGMO idei, hazai megrendezését – és 2018 óta a magyar csapat felkészülését – a Morgan Stanley budapesti irodája támogatja, amely a globális bank egyik vezető informatikai és elemző központjaként célul tűzte ki, hogy növekedjen a természettudományos, informatikai, műszaki és matematikai (STEM) pályát választó lányok száma.

Az Európai Leány Matematikai Diákolimpiát (European Girls’ Mathematical Olympiad, EGMO), 2012-ben rendezték meg először Cambridge-ben azzal a céllal, hogy minél több lány kapjon támogatást és kedvet a matematika műveléséhez. Idén először Magyarország volt a házigazda, Egerben 222 diák mérte össze a tudását, immár nemcsak Európából, hanem a világ minden tájáról. A két versenynap során a fiataloknak 3-3 feladatot kellett megoldaniuk, mindkétszer 4,5 óra alatt.

Magyarország két, egyenként négyfős csapattal képviseltette magát, és összesen 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérmet hozott el a versenyről. A válogatott legeredményesebb tagja Fülöp Csilla, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja volt, aki aranyérmes lett, az európai indulók között az egyéni osztott 3-4. legjobb eredményt érte el. Magyarország 57 ország közül a 8. helyen zárt (az európaiak között 5. helyen).

„Büszkék vagyunk a lányok eredményeire”

A tornát az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Bolyai János Matematikai Társulat és A Gondolkodás Öröme Alapítvány szervezte. A Morgan Stanley platina fokozatú szponzorként támogatta a verseny megrendezését, a magyar csapat felkészülését pedig immár 2018 óta támogatja a globális bank budapesti informatikai és elemző központja.

„Büszkék vagyunk a magyar lányok eredményeire, és hogy Magyarország kiváló házigazdája volt az EGMO-nak. A versenyen látott kiváló megoldások újra bebizonyították, hogy a lányoknak érdemes a legmagasabb szinten művelni a matematikát, és érdemes tovább támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek révén több fiatal lány indulhat el a STEM tudományok felé”

– mondta el Molnár-Sáska Gábor, a magyar csapat egyik felkészítője, aki matematikusként az egyik kvantitatív részleg vezetője a Morgan Stanley budapesti központjában.

A lányok versenyéből a vegyes csapatba

Az EGMO lehetőséget biztosít, hogy a matematikát szerető és abban tehetséges lányok mind az országukon belül, mind nemzetközi szinten találkozzanak egymással, kapcsolatokat építsenek, barátságokat köthessenek és építsék szakmai önbizalmukat is. A tapasztalatok szerint azokban az országokban, amelyek rendszeresen részt vesznek az EGMO-n, egyre több lány kerül a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára kijutó vegyes csapatokba is. Így van ez hazánkban is, ahol számos, köztük az egri EGMO-n most szereplő lány is tagja annak a keretnek, amelyből kikerül majd a végleges magyar csapat.

„A matematika műveléséhez szükséges készségek nemtől függetlenek, korábban mégis kevesebb lány mérettette meg magát a legmagasabb szinten. Fontos mérföldkő volt az EGMO létrehozásával egy olyan keretrendszer kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy nemtől függetlenül minden tehetséges fiatal felfedezhesse a matematika csodáit, és a legkiválóbbak nemzetközi szinten is próbára tehessék tudásukat. Azt szeretnénk, hogy nemtől függetlenül minden tehetséges fiatal elindulhasson a STEM tudományok felé, és az EGMO-n való részvétel nagy lökést adhat ehhez”

– emelte ki Molnár-Sáska Gábor.

Matematikai és programozó szakkör középiskolás lányoknak

A Morgan Stanley budapesti központjának kapcsolata a matematikával azért is különleges, mert 15 éve éppen egy kisebb létszámú matematikai modellező csoporttal nyitotta meg kapuit a mára már a globális pénzintézet egyik legfontosabb technológiai és elemző központjává bővülő hazai iroda. A vállalat magyar irodáiban több mint 2500 szakember dolgozik elsősorban az informatika, a pénzügyi és matematikai modellezés, a kockázatmenedzsment és az adatelemzés területén támogatva a bank globális működését.

A Morgan Stanley eltökélt abban, hogy a nők arányát még tovább növelje a STEM területeken. A vállalat hosszú távú célja, hogy inspirálja a lányokat ezeken a területeken is a pályaválasztásban, és felhívja figyelmüket a STEM területeken kínálkozó karrierlehetőségekre. Ezt a célt szolgálják az EGMO támogatása mellett az olyan kezdeményezések is, mint a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen meghirdetett matematikai és programozási oktatási program, a Smartiz, amelynek során középiskolás lányok mélyíthetik el matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben.

Egyéb kategória

Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak

Új NIS2-kompatibilis szolgáltatást kínál a Siemens.

Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása.

A megoldás választ ad a vállalati információtechnológia (IT) és az operatív technológia (OT) összeolvadására, a növekvő számú biztonsági riasztások kezelésére akkor, amikor gyakran hiányzik a megfelelő szaktudással rendelkező, éjjel-nappal elérhető személyzet.

A szolgáltatás folyamatos, 0–24 órás monitorozással nyújt védelmet, miközben elemzi az esetleges incidenseket, és konkrét intézkedéseket javasol a kockázatok csökkentésére és a problémák megoldására. Ennek köszönhetően akár 90 százalékkal gyorsabban tudnak a vállalatok reagálni a kibertámadásokkal szemben.

Az IT- és OT-rendszerekből összegyűjtött biztonsági adatokat a központi, Siemens Security Operations Center (SOC) kezeli. Itt zajlik az események elemzése, elkülönítik a téves riasztásokat, kezelik a kritikus incidenseket, miközben az új fenyegetésekre proaktívan reagálva folyamatosan frissítik az észlelési szabályokat.

Ezzel a kiszámítható és skálázható, NIS2-kompatibilis szolgáltatási modellel a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői az alaptevékenységükre tudnak koncentrálni. Egy hasonló, saját operatív biztonsági központ kiépítéséhez képest akár 80 százalékkal alacsonyabb beruházási költséggel biztosíthatják védelmüket, melynek üzemeltetési költségei akár a felére is csökkenhetnek.

Az új MDR szolgáltatás első referenciaügyfele a németországi Hertener Stadtwerke közüzemi szolgáltató, mely üzemi rendszereinek védelmére alkalmazza e technológiát.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egyéb kategória

Európa legtehetségesebb diákjai versenyeznek a Google x Bitget hackathonján

Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.

10 órás hackathon célja, hogy támogassa és ösztönözze a fiatal tehetségeket az innovatív technológiai eszközök alkalmazására a jövő technológiai szektorának építésében. A fő téma:
„Gyorsított innováció a technológia, az üzlet és a kreativitás szinergiáján keresztül.”

Az „AI Accelerate Hack” egy intenzív, együttműködésen alapuló verseny, ahol fejlesztők és designerek dolgoznak együtt, hogy technológiai megoldásokat hozzanak létre valódi üzleti kihívásokra. Az esemény mintegy 200 résztvevőt vonz majd különböző háttérrel és szakterületről.

„Blockchain4Youth programjaink folyamatosan bővülnek világszerte. Az ilyen hackathonok kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy ígéretes hallgatókkal találkozzunk, mentorként megosszuk tapasztalatainkat, és közösségünket a tudásmegosztáson keresztül erősítsük”

– mondta Vugar Usi Zade, a Bitget COO-ja.

„A Bitgettel való együttműködés az ‘AI Accelerate Hack’ kapcsán tökéletesen illeszkedik küldetésünkhöz, hogy a következő generáció fejlesztőit támogassuk”

– tette hozzá Daniel Sparemblek, a GDG KU Leuven elnöke és alapítója.

„Ez az esemény egyedülálló platform, ahol az akadémiai elmélet találkozik a valós üzleti kihívásokkal, és a diákokat arra ösztönzi, hogy az AI, a blokklánc és a kreativitás metszéspontján innováljanak.”

A hackathon elsősorban mesterszakos mérnökinformatikus hallgatók számára készült, különös hangsúllyal a mesterséges intelligencia területére, de nyitott más tudományterületekről érkező hallgatók, friss diplomások (legfeljebb két év tapasztalattal) és technológiai szakértők számára is.

Az esemény programja egy rövid nyitóceremóniával indul, ahol a Bitget bemutatja a Blockchain4Youth kezdeményezést és a nemrég bevezetett Graduate Programot. Ez a program a legtehetségesebb egyetemi hallgatókat toborozza, és közvetlenül a Web3 valós munkafolyamataiba vonja be őket. A résztvevők a világ egyik leggyorsabban növekvő tőzsdéjénél dolgozhatnak, több mint 50 országból érkező kollégákkal együttműködve, világos karrierutat, mentorálást és versenyképes juttatásokat kapva.

A nap további részében zajlik a 10 órás kódolási verseny, majd este a csapatok bemutatják projektjeiket, ahol a legjobbakat díjazzák.

Ez az esemény a Bitget és a GDG második közös hackathonja, az elsőt 2025 májusában, a Constructor Egyetemen tartották nagy sikerrel. A kezdeményezés a Bitget Blockchain4Youth programjának része, amely globálisan támogatja az oktatást és a blokklánc-tudás terjesztését. Legutóbb a Bitget Web3 Diversity Career Sessiont tartott a Hong Kong University of Science and Technology (HKUST) egyetemen a 0xU hallgatói közösséggel közösen, míg augusztusban a harmadik Crypto Experience Month esemény 12 országban, több mint 15 000 résztvevővel zajlott.

A soron következő esemény a WAIB Summit AI x Web3 Hackathon lesz november 14–16. között, szintén a KU Leuvenen, ahol hallgatók, fejlesztők, vállalkozók és kutatók dolgoznak majd együtt forradalmi AI és Web3 megoldásokon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egyéb kategória

Folytatódik a Hankook nagy abroncsosztása! Idén tizennegyedik alkalommal támogatják a közhasznú szervezetek munkáját

A közjót szolgáló szervezetek munkájának támogatására a Hankook immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját.

A Hankook a program keretében prémium minőségű gumiabroncsainak biztosításával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a pályázók a korábbinál hatékonyabban és nagyobb biztonságban láthassák el nélkülözhetetlen feladataikat.

„A Hankooknál hiszünk abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csupán lehetőség, sokkal inkább a közösség iránti elkötelezettségünk alapvető kifejezése. Nap mint nap látjuk, hogy a közhasznú szervezetek milyen elképesztő és áldozatos munkát végeznek, legyen szó életmentésről, beteg gyermekek szállításáról, katasztrófavédelemről vagy a környezetünk megóvásáról. A mi hozzájárulásunk ehhez nagyon konkrét és gyakorlati segítség: a biztonságos közlekedés alapfeltételét jelentő, kiváló minőségű gumiabroncsok biztosítása. Egy megbízható abroncsgarnitúra nem csupán alkatrész, hanem egyben garancia arra, hogy a segítség időben és biztonságban célba ér. Büszkék vagyunk erre a több mint egy évtizedes hagyományra, és izgatottan várjuk az idei pályázatokat, hogy idén is hozzájárulhassunk a legnemesebb célok megvalósításához”

– mondta el Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.

A program sikerét jól mutatja, hogy a tavalyi év során a Hankook közel 140 nonprofit szervezet számára biztosított több mint 1600 darab új gumiabroncsot. A kedvezményezettek között olyan országos lefedettséggel rendelkező intézmények is megtalálhatók, mint az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt vagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amelyek munkáját a vállalat már évek óta segíti. A támogatottak listáján mindemellett számos civil szervezet, önkéntes tűzoltóság és polgárőrség is szerepel.

A 2025-ös pályázatra elsősorban olyan, legalább öt éve bejegyzett közhasznú szervezetek, alapítványok, közalapítványok és egyesületek jelentkezését várják, amelyek tevékenységükkel a szociális ellátás, egészségügyi ellátás, polgári védelem és katasztrófa-elhárítás, környezet- és állatvédelem területén dolgoznak.

A pályázatokat augusztus 14-től augusztus 27-ig a www.hankookadomany.hu weboldalon lehet benyújtani, ahol tájékozódni lehet a program részleteiről és a pályázati feltételekről.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss