Egyéb kategória

Audi Development Camp: húsz országból érkeztek a jövő mérnökei a Széchenyi István Egyetemre

A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében negyedik alkalommal került sor az Audi Development Camp intenzív rövid képzési programra augusztus 9. és 15. között.

A járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó, mikrotanúsítványt adó nemzetközi kurzusra 20 ország 35 tehetséges hallgatója jutott be, akik egy héten át tanulhattak és fejlődhettek Győrben.

A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria 30 éve tartó gyümölcsöző együttműködésének egyik fontos eleme az Audi Development Camp (ADC). A rövid képzési programot először 2019-ben rendezték meg, és idén már negyedik alkalommal várták a világ minden tájáról az ambiciózus fiatal mérnököket és közgazdászokat, akik a járműfejlesztés titkaiba nyerhettek betekintést az egyhetes tábor során. Az Audi Development Camp megnyitójára a Széchenyi-egyetem tavaly átadott Győri Innovációs Parkjában került sor, ahol a tudomány, az innováció és az ipar a mindennapokban is találkozik.

Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese nagy örömmel köszöntötte a 35 tehetséges hallgatót, akik húsz ország húsz egyeteméről érkeztek Győrbe, és az egy hét során egy elektromos jármű hajtásláncának szimulációjával foglalkoztak, öttagú projektcsapatokban versenyezve a győzelemért. Kiemelte: a Széchenyi-egyetem fontos szerepet játszik a térség járműipari szakembereinek képzésében, és büszke az Audi Hungariával három évtizede tartó partnerségre.

„Ez az együttműködés az évek során folyamatosan bővült, és az oktatás mellett laboratóriumi szolgáltatásokban és kutatás-fejlesztésekben is testet ölt. A sokoldalú kapcsolat egyik zászlóshajója a 2015-ben megalapított Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, amely ma már négy angol nyelvű képzést is nyújt a hallgatóknak, tanszékein pedig számos Audi Hungariával közös projekt zajlik”

– fejtette ki. Hozzátette: az ADC kitűnő példája a partnerségnek, a tábor célja pedig, hogy rövid idő alatt a lehető leghatékonyabban mutasson utat a fiatal tehetségeknek.

Németh Katalin, az Audi Hungaria oktatási-tudományos kooperációért felelős vezetője széles körű és sokszínű kapcsolatként jellemezte a nagyvállalat Széchenyi-egyetemhez fűződő viszonyát, amelyben a felek együtt fejlődnek.

Büszkék vagyunk közösen megvalósuló fejlesztéseinkre, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar tevékenységére és azokra a dolgozóinkra, akik mind az ipari, mind az akadémiai oldalt támogatják munkájukkal”

– húzta alá. Hozzátette:

„Az ADC-nek számos előnye van, ilyen a gyakorlatorientált oktatási forma, a nemzetközi csapatban zajló projektmunka, a kapcsolatépítés és a valós ipari problémákra választ kereső, megoldásfókuszú közös gondolkodás. Látni a jövő kihívásait és megtalálni a helyes utat másokkal együtt dolgozva: ez a munkaerőpiacon leginkább értékelt tulajdonság.”

Az egyetem és az Audi együttműködésének ékes példájaként dr. Jan Rohde-Brandenburger, a Járműhajtás Technológia Tanszék vezetője, az Audi Hungaria hajtásrendszer-fejlesztési szakértője is köszöntötte a résztvevőket. Kifejtette: az ADC alatt pont azokat a készségeket és kompetenciákat gyakorolhatják a hallgatók, amelyekre nagy szükségük lesz az autóipari karrierjük során is.

„Az elmúlt hat hónapban olyan programot dolgoztunk ki a táborra, ami tükrözi egy hajtásrendszer-fejlesztő mérnök szimulációs munkáját. A feladat, hogy a csapatok a lehető legjobb teljesítményt hozzák ki a hajtásláncból, miközben a hatékonyságra és szén-dioxid-kibocsátásra, valamint néhány ESG kritériumra is figyelniük kell”

– részletezte.

Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, dr. Dogossy Gábor az Audi oktatásra gyakorolt hatásáról beszélt, ami szerepet játszik abban is, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektet a projektalapú, gyakorlatorientált képzésekre. Büszkén emelte ki a kar nemzetközi versenyeken remeklő hallgatói innovációs csapatait is, így a motorfejlesztő SZEngine-t, a Formula Student-sorozatban remeklő Arrabona Racing Teamet és az elektromos autót fejlesztő, világcsúcstartó SZEnergy Teamet.

A táborban a felvételt nyert hallgatók – akik olyan neves egyetemekről érkeztek, mint például a Princeton Egyetem vagy épp a Darmstadti Alkalmazott Tudományok Egyeteme – oktatási napokon ismerkedtek meg a kurzus anyagával, majd önálló projektmunkában dolgoztak a szimulációs feladaton. A szervezők szabadidős programokkal is készültek a szervezők, amelynek része volt többek között a győri Audi-gyárban és a világszínvonalú járműipari tesztpályán, a zalaegerszegi ZalaZone-on tett látogatás is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egyéb kategória

Gerillaakcióval lepte meg hétfő reggelre a fővárost az SOS Gyermekfalvak

Mit keres egy baba hordozókendőben a Nagymező utcai Radnóti-szoborra, Hofi-szoborra, a Széll Kálmán-szoborra vagy a Madách téren álló Táncosnőre kötve?

Hogy kerül egy rácsos babaágy a Blaha Lujza térre? Az SOS Gyermekfalvak utcai gerillaakciójával a kórházban hagyott több száz csecsemő ügyére hívta fel a figyelmet.

Közel 300 kisbaba tölti élete első hónapjait kórházban, mert szülei elhagyták, vagy nem tudják hazavinni.
Az SOS Gyermekfalvak október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napján az elhagyott csecsemőkre és a drasztikus nevelőszülő hiányra hívta fel a figyelmet kreatív utcai gerillaakciók keretében.

A főváros számos közterét lepték el a hordozókendős szobrok, a Blaha Lujza téren és a Nyugati téren pedig felállított rácsos ágyak fogadták a járókelőket. A kampányhoz csatlakozott többek között a budapesti Radnóti Miklós Színház és számos ismert ember is, mint Dallos Bogi, Puskás Peti, Tapasztó Orsi, Ábel Anita, Ördög Nóra, Kiss Ramóna, Szabó Győző, Szabó Erika, Sena, Nádai Anikó.
Közel 24 000 gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban, 30%-uk gyermekotthonban, 300 baba pedig kórházakban, mert nincs elég nevelőszülő. Az alapítvány azért küzd, hogy minden szülők nélkül élő gyerek családba kerülhessen és megoldódjon a kórházban ragadt kisbabák helyzete.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egyéb kategória

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

Az internet ugyanúgy kell, de másképpen használják a generációk.

Rengeteget internetezünk, leginkább okostelefonon, és minden második fiatal napi 2-3 órát tölt el chateléssel – derül ki a Yettel országos, reprezentatív kutatásából. Bár minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban használja mobilon az internetet, de még az X generáció 85 százaléka is naponta többször felmegy a netre. A legnépszerűbb közösségi platform továbbra is a Facebook, de a Z generációsok körében a TikTok és az Instagram is hódít.

Az idén nyáron bemutatott Yepp, a fiatalabb közönségnek tervezett mobilszolgáltatás fogadtatásából kiderült, hogy a 18-35 éves korosztály mellett a 36-55 éves korcsoportban is megvan az igény a digitálisan igénybevehető szolgáltatásokra, az egyszerű, ‘bárhol-bármikor’ ügyintézésre. Mivel a mobilnet-használók adatigénye folyamatosan növekszik és a Yepp korlátlan belföldi mobilnet-hozzáférést kínál, így a Yettel országos reprezentatív kutatásában arra kereste a választ, hogy – bár az internethez való hozzáférés módja azonos az egyes generációkban – a különböző korcsoportok mire és hogyan használják a netet. Az eredmények alapján ez már jelentős különbségeket mutat a korosztályok között.

Kevesen használjak keveset a netet (sokak sokat)

100 fő Z generációs válaszadó közül mindössze 1, az Y generációsok közül 4, és még az X generáció tagjai közül is csak 12 olyan felhasználó van, aki legfeljebb naponta csak egyszer használja netezésre az okostelefonját. A 16-25 évesek közel fele (49%), de még a 46-55 évesek egyharmada és az 56 év fölöttiek egynegyede is mobilon netezik „amikor csak lehetséges” – azaz szinte egész nap. Az okostelefon ezzel minden más eszközt megelőz – a következő legnépszerűbb a laptop és a notebook, amelyet a megkérdezettek közel fele (48%) használ naponta legalább egyszer internetezésre.

A közösségi médiában a legtöbb időt az Y generáció tölti, közülük is leginkább a 26-35 évesek. A közösségi oldalakon a legkedveltebb tevékenység a posztok, bejegyzések olvasása – minden második válaszadó naponta legalább 1-2 órát tölt ezzel. Ezt a videónézés követi, majd jóval rövidebb időtartamban a saját poszt, bejegyzés vagy hozzászólás írására fordítanak időt. A videó egyértelműen a legfiatalabbak, a Z generáció tagjainak a szórakozása: kétharmaduk (66%) naponta legalább 1-2 órát, 20 százalékuk pedig több mint három órát fordít erre naponta.

Még mindig a Facebook és az Instagram vezet

A fiatalok közösségi platformja egyértelműen a TikTok és az Instagram – előbbit a Z generáció fele, utóbbit pedig 55 százaléka naponta többször is használja. A Facebook a 26 éven aluliak körében némileg kevésbé népszerű, de így is döntő részük (81%) naponta belép a felületre. A YouTube inkább a Z és az Y generációk platformja, az X (korábbi nevén Twitter) pedig a kevésbé elterjedt oldalak közé tartozik itthon. Az egyéb közösségi oldalakat már kevésbé használjuk, de a Reddit, a BeReal és főleg a Snapchat a legfiatalabbak között azért népszerű (utóbbin a Z generáció tagjainak 37 százaléka legalább napi szinten küld üzenetet). Bár a Teams sokaknak munkaeszköz, mégis inkább az Y és Z generáció használja, nem pedig az idősebb X generáció.

Így üzenünk a neten

Az üzenetküldő és chatszolgáltatások esetén is megfigyelhetők a korosztály szerinti különbségek: minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban messengerezik – de még az 56 év fölöttiek 56 százaléka is naponta többször használja az alkalmazást. A Viber és a Whatsapp esetén hasonló a helyzet: bár az Y és az X generáció is sűrűn lép fel ezekre a platformokra, de utóbbiak körében magasabb a szolgáltatást egyáltalán nem használók aránya. A Gmaillel, az Outlookkal és az irodai levelezőprogramokkal inkább az Y és az X generáció küld e-maileket.

Leginkább az Y generáció, különösen a 26-35 évesek töltenek időt munka- és magáncélú e-mailek írásával (sorrendben 51, illetve 46 százalék legalább napi félórát foglalkozik ezzel). Munka miatt szintén az Y generáció chatel a legtöbbet (47 százalékuk naponta legalább félórát), magáncélból viszont már a Z generáció tagjai (minden második fiatal naponta legalább 2-3 órát). A chatelésről is elmondható, hogy a kor előrehaladtával egyre rövidül az ezzel töltött idő.

Látható tehát, hogy generációnként eltérő mértékben, de rengeteg időt töltünk a digitális térben. A az ország első digitális előfizetése, a Yepp éppen azoknak a felhasználóknak jelent jó megoldást, akiknek elsősorban adatra van szükségük, és ügyeiket online szeretik intézni. A tarifa korlátlan belföldi adatkeretet és 50 GB EU/1-es díjzóna roamingot biztosíté, hűségszerződés nélkül vehető igénybe, és digitálisan, teljes egészében a Yettel alkalmazáson keresztül rendelhető meg. Így ugyanazt a felhasználói élményt hozza, mint amit sok közkedvelt szolgáltatás a streamingtől az ételrendelésen át az autómegosztásig. Ezzel is biztosítja a digitálisan érettebb felhasználóknak az elvárt, kötöttségek nélküli szabadságot.

Az egyes generációk kutatásban használt életkori meghatározása: Z: 16-24 évesek, Y: 25-44 évesek, X: 45-65 évesek.

A kutatás 1006 fő online megkérdezésével zajlott 2024. március 14-25. között. A minta reprezentatív a 16-65 éves magyar lakosságra életkor, nem, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint (Impetus Research).


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egyéb kategória

Biohackingtől a kibernetikus implantátumokig

Hány évvel élhetnek tovább a jövő nemzedékei? Milyen izgalmas technológiai újítások vezethetnek a hosszú élethez? Hol tart most a tudomány a különböző testimplantátumok fejlesztése terén? A jövő tényleg a transzhumánoké?

Az idei MVM Future Talks az emberi élet meghosszabításának témáját járja körül nagyköveteinek nemzetközi dokumentumfilmjeivel, tech innovátorok megszólaltatásával, tudományos fejlesztések bemutatásával. A három részből álló sorozat idén is az online közvetített budapesti talk showban zárul.

Fél évtizede indult útjára az MVM Future Talks tudományos sorozata, azzal a határozott céllal, hogy  sztárszakértők segítségével – bárki számára könnyen fogyasztható és szórakoztató módon – keresse a választ az emberiséget leginkább lázban tartó kérdésekre. Az idei talk show a mindenkit ősidők óta foglalkoztató kérdést állította a középpontba: miként dacolhatunk az idővel, és hosszabbíthatjuk meg jelentősen az emberi életet?

A sorozat két sztárnagykövete a világ különböző országaiban készített egy-egy dokumentumfilmet. Az egyórás videókban betekintést adnak a tudományos élet élvonalába tartozó fejlesztésekbe, megszólaltatják a tech-világ jövőjének formálóit, és időnként saját bőrükön is megtapasztalják a ma még csak szűk körben ismert kísérleti megoldásokat.

Wossala Rozina, vendéglátóipari szakember és médiaszemélyiség, a műsor történetében másodszor vállalta az MVM Future Talks nagyköveti szerepét. Budapest mellett Helsinkit és Los Angeles-t is érintő utazása során forgatott filmjében a tudomány, a kultúra és az emberi történetek közös pontjait kutatja. Azokat, amelyek aktívan formálják az emberi élet meghosszabbítására irányuló törekvéseket. A legmodernebb biotechnológiai laboratóriumoktól a jól bevált wellness tradíciókig világhírű szakértőkkel és mindennapi emberekkel találkozik, akik azért feszegetik a határokat, hogy hosszabb és egészségesebb életet élhessünk.

Szirmai Gergely, YouTuber, filmkritikus és utazó riporter, az MVM Future Talks korábbi műsorvezetője, idén is visszatér a produkcióba nagykövetként. Dokumentumfilmjében egy izgalmas utazásra invitál, ahol a neurológia, a bionika és a robotika legújabb technológiai vívmányait tárja a nézők elé. Látványos megoldásokkal és izgalmas beszélgetésekkel mutatja be az ember és a gép fúziójának jövőjét, a kiborglétet és a transzhumán világ nyújtotta lehetőségeket. A film középpontjában egyetlen kérdés áll: hogyan formálhatja át a technológiai forradalom a mindennapi életünket, és mikor érkezik el a transzhumánok ideje?

A sorozat az elmúlt évadokban körüljárta a technológia jövőjét, az adatvezértelt jövőt, a mesterséges intelligenciát és Földet veszélyeztető legégetőbb globális kihívásokat A mindenkit érintő témákat rendre nemzetközi sztárszakértők vitatják meg a budapesti talk show-ban. Az esemény világhírű vendége volt többek között Neil deGrasse Tyson asztrofizikus, Michio Kaku fizikus professzor, Kevin Kelly, a Wired magazin alapítója, techguru, futurista, Hayley Arceneaux orvosi asszisztens, űrhajós és Andy Weir amerikai regényíró.

A 2024-es MVM Future Talks-nagykövetek dokumentumfilmjeit és az októberi talk show-t az mvmfuturetalks.hu oldalon hamarosan ingyenesen bárki megtekintheti.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss