Egyéb kategória
A Megoldások a holnapért győztesei az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknek segítenének
A Megoldások a holnapért kihívás jubileumi döntőjében a PrepBook csapat fiatal innovátorai állhattak a dobogó legfelső fokára május 30-án, akik egy interaktív könyvet terveztek, amellyel az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeket segítenék az orvosi vizsgálatokra való felkészülésben.
Második helyen végzett a Motus csapat, a mentális egészséget támogató, érzelmi napló applikációjával, míg a harmadik helyezett, az EmpowHerCareer párosa, a női közösségek formálására és fiatal lányok pályaválasztása kapcsán adott kiemelkedő megoldást. A Samsung az EdisonKids-dzel együttműködve immár ötödik éve biztosít lehetőséget a diákoknak a szárnypróbálgatásra, és arra, hogy szakmai mentorokkal karöltve szebb jövőt teremthessenek.
A Megoldások a holnapért döntője minden évben bizonyítja, hogy a diákokban hatalmas potenciál rejlik a társadalmi és környezeti problémák megoldására. Idén ismét számos innovatív projekt és inspiráló gondolat került a középpontba a holnap formálására. A nyolc finalista csapat ezúttal is szívét-lelkét beleadva mutatta be felvetéseit és szakértői támogatással kidolgozott megoldásait. Már-már szállóigévé vált az elmúlt öt év során a mondat, miszerint „a zsűri nincs könnyű helyzetben”. Ezúttal sem volt másképp a rendkívül önazonos, olykor megható, de minden esetben megkapó szakmai elkötelezettségről tanúskodó előadások után. A három legjobb csapatot kreativitás, kritikai gondolkodás és megalapozottság alapján választotta ki a zsűri – emellett idén a társadalmi felelősségvállalásnak, valamint a kommunikációnak és a csapatban való együttműködésnek is még nagyobb súlya volt.
Az együttérzés győzelme
A dobogó csúcsát elfoglaló PrepBook, a Karcagi SzC Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai, Nánási Diána, Isaszegi Boglárka és Simai Viktória az Egészség hívószavára, a szorongás témájára fókuszálva mutattak kimagasló példát társadalmi felelősségvállalásból és együttérzésből. A fiatalok interaktív könyvet fejlesztettek, amely segíthet az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknek átlátni és megérteni az orvosi vizsgálatok menetét, csökkentve bennük az ezzel kapcsolatos stresszt. Az autizmussal élő gyermekeknek számos új, ismeretlen helyzet súlyos szorongásforrást jelenthet, ennek a legyőzésében segíthet az interaktív kék könyv, amely könnyen lapozható és kiegészíthető, valamint lekerekített oldalainak köszönhetően biztonságos. Az érintett gyerekek még a vizsgálatok előtt megismerkedhetnek az ismeretlennel: többek közt a kórházat idéző szagminta található benne, a QR kódok mögött a várótermek és az orvosi eszközök zajai hangzanak fel, valamint fogorvosi tükör is tartozik a könyvhöz. Az Autistákért Szolnokon Egyesület támogató partnerként csatlakozott, és a Szolnokon rendelő fogorvos, Dr. Batári Zsófia, is elismerő szakmai véleménnyel nyilatkozott a könyvről és a kezdeményezésről. A csapat Szabó T. Anna Egyforma című versének részletével zárta előadását, amely az elfogadásra hívja fel a figyelmet, és a téma kontextusában még megkapóbb.
Második helyen végzett az Egészség kategóriában induló, szintén mély empátiával és inspiráló erővel felvértezett Motus csapat, a budapesti Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium, tanulói, Stiller Blanka Virág, Lempel Soma és Lőrinc Árpád, akik hangulatkövető érzelmi napló applikációval támogatnák a diákokat mentális jóllétük megőrzésében. A kulcsszó a szorongás, amely sokszor nehezen beazonosítható érzés: olykor csak a ránk nehezedő súlyt érezzük. A csapat 100 fiatal körében végzett kutatása szívszorító eredményeket hozott: sokan nem tudnak kihez fordulni a problémáikkal, mások pedig nem is tudják megfogalmazni az érzéseiket. A Motus, a 14-18 éveseknek megalkotott, AI-támogatott érzelmi napló azonban segítséget nyújthat. Nem diagnosztizál, hanem társként van jelen, aki figyel – biztonságot és elfogadást kínálva. A felhasználó például naplózhat vele, hangulatjavító tippeket kaphat és a csoportos chathez is csatlakozhat. A Kék Vonaltól már ajánlást is kaptak a fiatalok, akik a prototípust technológiai szempontból is finomhangolták, ráadásul iskolai közösségükből és a social media felületekről számos pozitív visszajelzés érkezett az applikáció kapcsán. A Motus a tervek szerint ingyenes lesz, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen.
A dobogó harmadik fokára állhatott az inspiráló energiákat sugárzó, lendületes versenyzőpáros, az EmpowHerCareer csapata, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjai, Toók Panna és Jánoskuti Hanna. Ők a Közösség kategóriájában a pályaválasztás előtt álló lányoknak segítenének, és oldanák a szorongásukat, akár a férfi-szakmának címkézett területeken történő elhelyezkedés kapcsán. Ennek érdekében létrehoztak egy közösségi platformot, ahol minden lány érdeklődési körtől függetlenül megtalálhatja az inspirációt videós formában – egy erős közösség tagjai lehetnek, és nemcsak nézők, de alkotók is. A páros saját kutatásából ugyanis kiderült, hogy nagyon sok lelkes fiatal lány venne részt a projektben, mind az előkészítésben, mind a tartalomgyártásban, ezért szerveztek nekik egy személyes eseményt, közös ötletelésre: különböző iskolákból hívták össze őket, így nemcsak tapasztalatot szerezhettek, hanem barátokat is. A folyamatosan formálódó közösség további fiatal lányokat fog bevonni az interjúkészítésbe, közösségi médián, diákönkormányzatokon és egyéb, a nőket támogató csoportosulásokon keresztül. A résztvevők tartalmat gyártanak majd: sikeres nőkkel készítenek videóinterjúkat, mindezt csapatokban. Ehhez gyakorlati oktatást is kapnának, és a folyamat során úgy tudnak kapcsolódni, hogy közben tudatosan készülnek a jövőjükre. A közösségépítő projekt célja – többek közt – olyan világot kialakítani, ahol 50-50 százalék a nemek aránya, kifejezetten a STEM szakmákban is.
A dobogón túl is számos kreatív jövőbe mutató megoldással találkozhatott a zsűri. Közösség kategóriában szerepelt többek közt egy, a financiális, jogi és AI-gyakorlati tudást megosztó digitális platform a fiataloknak, valamint a tudatos pénzügyi nevelésre szakosodott applikáció, amely a közösségi felelősségvállalás és az együttműködés fontosságára is felhívná a figyelmet. Az Egészség kategóriában egy mozgáskorlátozottaknak fejlesztett kommunikációs rendszert is bemutattak, a Fenntartható jövő témájában pedig a kávézacc mezőgazdasági célú újrahasznosítását célozták meg a diákok, valamint a természetes alapanyagú eldobható evőeszközöknek is új életet álmodtak meg, tápanyagdús virágföld formájában.
A jövő nyertesei
Az idén bevezetett Egészség kategóriában versenyző diákok arattak győzelmet, ezt a zsűri elnöke, az esemény fővédnöke, Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató külön méltatta. Valamennyi résztvevő nagyszerűen helytállt a komoly hazai jövőépítőkből és más kiváló szakemberekből álló zsűri kérdéseire adott válaszaikkal, megkoronázva ezzel a jubileumi programot.
„A Megoldások a holnapért kihívás minden évben emlékeztet minket arra, hogy a jövőt nemcsak álmodni, hanem alakítani is lehet – empátiával, kreativitással és közösségi gondolkodással. Amikor az új generáció tagjai egyszerre gondolkodnak a mentális egészségükről, a közösségeik jóllétéről és a bolygó jövőjéről, akkor valójában már ma formálják a holnap világát. Ennek a jelenségnek az ünnepe minden évadban a döntő, amely újra és újra magával ragad, és egy még élhetőbb jövő, egy még szerethetőbb közösség holnapjába visz el bennünket, ahol a technológia is a társadalmi ügyek szolgálatában állhat”
– mondja Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.
„Az idei döntő ismét megmutatta, mekkora erő rejlik a fiatalokban – nem csupán az ötleteikben, hanem abban, ahogyan gondolkodnak, együttműködnek és fejlődnek. A csapatok nemcsak problémát oldottak meg, hanem empátiát, kreativitást, rendszerszintű gondolkodást és kitartást gyakoroltak – azokat a kompetenciákat, amelyek a jövőben elengedhetetlenek lesznek. A megoldások mögött látszik: nemcsak reagálnak a világra, hanem értik is azt – és bátran alakítják. Ezért hisszük, hogy kulcsszereplői lehetnek a jövő formálásának már ma”
– mondja Borsos Dorottya, az Edisonplatform vezetője.
A világszinten tizenötödik, hazánkban ötödik évfordulóját ünneplő kihívásban 2010 óta összesen 2,8 millió fiatal vett részt, akik egytől egyig nyertesei a kihívásnak. A hazai 3 győztes csapat idén összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját, de talán ennél is fontosabb az a modern és elmélyült tudás, azok az új emberi kapcsolódások és inspirációk, amelyek tovább kísérhetik útjukon a fiatalokat.
További információk és jelentkezés a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Ismét magyar díjazott a nemzetközi médiaversenyen
Rádi Balázs (Index.hu) második helyezést ért el a Siemens Media Award régiós versenyén.
A program fennállása óta először Budapesten rendezték meg a Siemens Media Award nemzetközi díjátadóját. Az előző évekhez hasonlóan, idén is magyar sikert ünnepelhettünk: a szakmai zsűri kilenc ország pályázóit és pályaműveit értékelve a második díjat Rádi Balázsnak, az Index.hu újságírójának ítélte, az „Index a műtőben: először operáltak gerincsebészeti robottal Magyarországon” című írásáért.
A helyszíni riport egyedülálló betekintést nyújt abba, hogyan használnak itthon egy vadonatúj, a betegbiztonságot maximalizáló, és az orvosokat jelentős sugárterhelés alól mentesítő robottechnológiát, és miként képezi le a mesterséges intelligencia „videójáték-szerűen” az emberi testet, miközben minden eddiginél precízebbé teszi a műtéti beavatkozást.
A technológiai területén kiemelkedőt alkotó újságírókat és tartalomgyártókat elismerő, nemzetközi versenyen a zsűri legjobbnak Roko Kalafatic horvát újságíró, Lider üzleti portálon megjelent, „Miért értjük egyre kevésbé az általunk létrehozott világot?” című podcast epizódját választotta. Az adás elméleti és gyakorlati szempontból is reflektál a technológiai fejlődésre, miközben azt vizsgálja, hogyan formálja egyre inkább a világ megértését a gyors digitális átalakulás, az algoritmusok működése és az információs túlterheltség.
Kalafatic ezzel egy kétszemélyes utazást is nyert a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol a művészi tartalom mellett a kulisszák mögé is bepillanthatnak, és közelebbről megismerhetik a színpad mögött rejlő technológiákat.
A harmadik helyezést az osztrák tudományos újságíró, Tanja Traxler nyerte el a Der Standard médiumban megjelent „Közeleg a Q-Nap?” című cikkével, ami Ausztria kvantuminternet-technológiákban betöltött szerepét, valamint a kvantumtitkosítás jövőbeli kiberbiztonsági és digitális kommunikációs hatásait vizsgálja.
A pályázat első, hazai fordulójára ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal, olyan médiatartalmakkal lehetett nevezni, amelyek bemutatják a technológia mindennapi életben betöltött szerepét. A magyarországi első három helyezett pedig egyúttal tovább is jutott a nemzetközi versenybe. Itt kilenc közép- és kelet-európai országból (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) választotta ki a legjobbakat a nemzetközi zsűri, amelynek tagja volt Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu magyar alapítója és főszerkesztője is.
A korábbi években szintén kiemelkedően szerepeltek a magyar pályázók a nemzetközi versenyen: 2025-ben Kis Judit, a Forbes újságírója fődíjat nyert a Magyar siker mutatja, mit adhat az AI a mezőgazdaságnak című cikkével. 2023-ban a második helyezettnek járó, nemzetközi díjat Bagi László, szintén a Forbes munkatársa hozhatta haza, „A zöld rendszámos kukásautók nem ébresztenek fel” című cikkével, 2024-ben pedig Zákányi Virág került shortlistre a GyártásTrend honlapján publikált, „Terápia VR-szemüvegben” című cikkével.
Rádi Balázs újságíró, szakterületét a technológiai, gazdasági és egészségügyi témák jelentik. A kecskeméti Neumann János Egyetemen szerzett diplomát, 2019-ben elnyerte a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíját. 2022 óta az Index.hu főmunkatársa, a Közélet rovat egyik szerzője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak
Új NIS2-kompatibilis szolgáltatást kínál a Siemens.
Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása.
A megoldás választ ad a vállalati információtechnológia (IT) és az operatív technológia (OT) összeolvadására, a növekvő számú biztonsági riasztások kezelésére akkor, amikor gyakran hiányzik a megfelelő szaktudással rendelkező, éjjel-nappal elérhető személyzet.
A szolgáltatás folyamatos, 0–24 órás monitorozással nyújt védelmet, miközben elemzi az esetleges incidenseket, és konkrét intézkedéseket javasol a kockázatok csökkentésére és a problémák megoldására. Ennek köszönhetően akár 90 százalékkal gyorsabban tudnak a vállalatok reagálni a kibertámadásokkal szemben.
Az IT- és OT-rendszerekből összegyűjtött biztonsági adatokat a központi, Siemens Security Operations Center (SOC) kezeli. Itt zajlik az események elemzése, elkülönítik a téves riasztásokat, kezelik a kritikus incidenseket, miközben az új fenyegetésekre proaktívan reagálva folyamatosan frissítik az észlelési szabályokat.
Ezzel a kiszámítható és skálázható, NIS2-kompatibilis szolgáltatási modellel a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői az alaptevékenységükre tudnak koncentrálni. Egy hasonló, saját operatív biztonsági központ kiépítéséhez képest akár 80 százalékkal alacsonyabb beruházási költséggel biztosíthatják védelmüket, melynek üzemeltetési költségei akár a felére is csökkenhetnek.
Az új MDR szolgáltatás első referenciaügyfele a németországi Hertener Stadtwerke közüzemi szolgáltató, mely üzemi rendszereinek védelmére alkalmazza e technológiát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Európa legtehetségesebb diákjai versenyeznek a Google x Bitget hackathonján
Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére
A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.
A 10 órás hackathon célja, hogy támogassa és ösztönözze a fiatal tehetségeket az innovatív technológiai eszközök alkalmazására a jövő technológiai szektorának építésében. A fő téma:
„Gyorsított innováció a technológia, az üzlet és a kreativitás szinergiáján keresztül.”
Az „AI Accelerate Hack” egy intenzív, együttműködésen alapuló verseny, ahol fejlesztők és designerek dolgoznak együtt, hogy technológiai megoldásokat hozzanak létre valódi üzleti kihívásokra. Az esemény mintegy 200 résztvevőt vonz majd különböző háttérrel és szakterületről.
„Blockchain4Youth programjaink folyamatosan bővülnek világszerte. Az ilyen hackathonok kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy ígéretes hallgatókkal találkozzunk, mentorként megosszuk tapasztalatainkat, és közösségünket a tudásmegosztáson keresztül erősítsük”
– mondta Vugar Usi Zade, a Bitget COO-ja.
„A Bitgettel való együttműködés az ‘AI Accelerate Hack’ kapcsán tökéletesen illeszkedik küldetésünkhöz, hogy a következő generáció fejlesztőit támogassuk”
– tette hozzá Daniel Sparemblek, a GDG KU Leuven elnöke és alapítója.
„Ez az esemény egyedülálló platform, ahol az akadémiai elmélet találkozik a valós üzleti kihívásokkal, és a diákokat arra ösztönzi, hogy az AI, a blokklánc és a kreativitás metszéspontján innováljanak.”
A hackathon elsősorban mesterszakos mérnökinformatikus hallgatók számára készült, különös hangsúllyal a mesterséges intelligencia területére, de nyitott más tudományterületekről érkező hallgatók, friss diplomások (legfeljebb két év tapasztalattal) és technológiai szakértők számára is.
Az esemény programja egy rövid nyitóceremóniával indul, ahol a Bitget bemutatja a Blockchain4Youth kezdeményezést és a nemrég bevezetett Graduate Programot. Ez a program a legtehetségesebb egyetemi hallgatókat toborozza, és közvetlenül a Web3 valós munkafolyamataiba vonja be őket. A résztvevők a világ egyik leggyorsabban növekvő tőzsdéjénél dolgozhatnak, több mint 50 országból érkező kollégákkal együttműködve, világos karrierutat, mentorálást és versenyképes juttatásokat kapva.
A nap további részében zajlik a 10 órás kódolási verseny, majd este a csapatok bemutatják projektjeiket, ahol a legjobbakat díjazzák.
Ez az esemény a Bitget és a GDG második közös hackathonja, az elsőt 2025 májusában, a Constructor Egyetemen tartották nagy sikerrel. A kezdeményezés a Bitget Blockchain4Youth programjának része, amely globálisan támogatja az oktatást és a blokklánc-tudás terjesztését. Legutóbb a Bitget Web3 Diversity Career Sessiont tartott a Hong Kong University of Science and Technology (HKUST) egyetemen a 0xU hallgatói közösséggel közösen, míg augusztusban a harmadik Crypto Experience Month esemény 12 országban, több mint 15 000 résztvevővel zajlott.
A soron következő esemény a WAIB Summit AI x Web3 Hackathon lesz november 14–16. között, szintén a KU Leuvenen, ahol hallgatók, fejlesztők, vállalkozók és kutatók dolgoznak majd együtt forradalmi AI és Web3 megoldásokon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A soundcore bemutatta a Liberty 5 Pro és Liberty 5 Pro Max modelleket, az első termékeket ANKER THUS™ AI chipkészlettel
-
Zöld2 hét ago
Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése
-
Gazdaság2 hét ago
A BMW a vezető márka a hazai használtmotor-piacon, de a japán gyártók dominanciája megingathatatlan a top 10-ben
-
Ipar2 hét ago
PLC-generációváltás kritikus infrastruktúrában
-
Egészség2 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Tippek2 hét ago
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia
-
Gazdaság2 hét ago
Már most közel 30%-al erősebb nyári szezonra számíthatunk a magyar turizmusban, mint tavaly
-
Okoseszközök2 hét ago
Okoseszközök a fürdőszobában: intelligens reggeli rutin








