Gazdaság
Programozással próbálják hazacsábítani a külföldre vándorolt fiatalokat Magyarországra
Szívesen építik az informatikus szakmára új életüket a visszatérők – derül ki a Progmatic adataiból. Az itthoni cégek ajánlatai olyan versenyképesek, hogy a programozóiskolának akadt olyan diákja is, aki előzetes terveit felrúgva nem utazott külföldre új munkája miatt.
A hazai viszonyok között továbbra is kiemelkedő fizetésre számíthatnak a programozók, amit a többi között a Hays Salary Guide is alátámaszt, miközben az IVSZ tanulmánya szerint is legalább 22 ezren hiányoznak a piacról. Ezt mutatják a Progmatic számai is, hiszen a képzés után a diákok 400-450 ezer forintos bruttó átlagfizetéssel indulhatnak neki pályájuknak. Hogy mekkora a hiány képzett informatikusból, azt jól jelzi, hogy akár még a programozói iskola elvégzése előtt is kaphatnak állásajánlatot a tanulók. Ez a hihetetlen piaci igény pedig az előrejelzések szerint a belátható jövőben sem változik.
Jó a gazdaságnak, a természetnek és a családoknak
Az ágazat – amellett, hogy 2025-ig 200 milliárd euróval növeli Kelet-Közép-Európa GDP-jét – a fenntartható fejlődés motorja. Így kijelenthető, hogy a globális verseny szempontjából is létfontosságú, hogy a szakemberek Magyarországon maradjanak – vagy el se menjenek.
Itthon kezdenek új életet
A Progmatic összes eddigi tanfolyamán vettek részt Nyugatról hazatérő diákok.
„Tanulóink 12 százaléka külföldről jött vissza Magyarországra, hogy segítségünkkel új szakmába vágjon bele”
– mondta el Muraközy Andrea. A programozóiskola ügyvezetője kiemelte: a diákok 3 százaléka érkezett azzal a szándékkal, hogy külföldre megy a megszerzett tudással.
Londoni McDonald’s-ból a budapesti Nokiához
A hazatérők motivációja a korábbi kiköltözésre igen változatos képet mutat, de van közös elem is. „Mindenki a pénzért megy ki” – mondta el Krisztián, aki a közszférát hagyta hátra, hogy az egyik londoni McDonald’s segítségével megvesse a lábát Nyugat-Európában. Sikerült hamar jobb munkát találnia, de ennek ellenére hazatért, hiszen minden Magyarországhoz kötötte. Egy idő után úgy érezte, nincsen más alternatívája itthon, mint a programozás kitanulása, hiszen nincsen nagyon másik szakma, melyben ilyenek a lehetőségek. Felvételizett az ELTE-re, ugyanakkor szüksége volt rá, hogy mielőbb el is tudjon helyezkedni, ekkor döntött a Progmatic öt hónapos kurzusa mellett. Elmondása szerint vér és verejték kellett a több fronton való teljesítéshez, de valódi sikersztoriról lehet beszélni, hiszen a nyár óta a Nokiánál foglalkoztatják.
Hamar megtérülő szakma
Az iskola egyik hölgy „visszatérője” az egyetem befejezése után kalandvágyból, nyelvtanulási szándékkal, és némi pénz félretevésének reményében hagyta itt hazánkat. A német-amerikai munkavállalás ideje alatt autodidakta módon kezdte el képezni magát programozónak. A Progmatic mellett azért döntött, mert nem akart ismét hosszú éveket az iskolapadban tölteni visszatérése után – ami ráadásul nem is biztos, hogy megfelelő szakmát biztosított volna. Olyan munkára vágyott, amivel másoknak segíthet, és ami folyamatos gondolkodást és önképzést jelent. A Morgan Stanley amerikai pénzintézet budapesti irodájában ezt sikerült is megtalálnia.
Visszatérés
Iván Gergely azzal a szándékkal érkezett a Progmatic tanfolyamára, hogy a megszerzett tudást külföldön kamatoztassa. A tanfolyam elvégzése előtt azonban már ajánlatot kapott egy hazai kkv-tól, ami miatt ideiglenesen le is mondott a kalandról, sőt később a programozóiskola mentora lett. A külföldi útra már inkább csak tapasztalatszerzésként tekint, hiszen mindenképp visszatérne hazánkba – húzta alá.
Gazdaság
Új vezető a Schneider Electric hazai Secure Power csapatánál
Polóny Tibort nevezték ki a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai vezetőjévé.
A szakember többek között adatközponti, AI-alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrák, hűtési és szünetmentes áramellátási megoldásokat szállító részleg termékeinek magyarországi forgalmazásáért és műszaki támogatásáért felel.
Polóny Tibor a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett villamosmérnök diplomát. Az elmúlt 21 évben az információtechnológiával foglalkozó Kontron Hungary Kft.-nél töltött be különböző pozíciókat, 2012 óta értékesítési vezetőként dolgozott a vállalatnál. Pályafutása során átfogó ismereteket szerzett a végfelhasználók, integrátorok, disztribútorok és gyártók együttműködésére épülő ökoszisztéma működéséről, emellett kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki a vállalati ügyfélkörben. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a nagyvállalati IT-infrastruktúrákhoz kapcsolódó megoldások és fejlesztések területén is.
Új pozíciójában Polóny Tibor feladata lesz a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai üzletfejlesztése, különös tekintettel az adatközponti infrastruktúrák, a mesterséges intelligencia által generált új piaci igények, valamint a vállalat integrált energia- és digitalizációs megoldásainak pozicionálása. Emellett kiemelt szerepet kap a végfelhasználói, partneri és disztribútori értékesítési csatornák további fejlesztése, illetve a Schneider Electric komplex, ökoszisztéma-alapú ajánlatainak piaci erősítése. A szakember célja a partnerközpontú működés további erősítése, hiszen meggyőződése, hogy a hosszú távú üzleti siker alapja a bizalomra épülő partnerség, a tartós együttműködések és a közös értékteremtés. Ennek érdekében a Schneider Electric teljes megoldásportfóliójára támaszkodva kívánja tovább erősíteni a vállalat hazai piaci jelenlétét, és támogatni ügyfeleit az adatközponti fejlesztések, a mesterséges intelligencia térnyerése, valamint az energiahatékony infrastruktúrák kialakítása során.
„A Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletága élen jár az adatközpontok, a kritikus infrastruktúrák és a mesterséges intelligencia térnyerését támogató energiaellátási és hűtési megoldások piacán. Tibor személyében olyan vezető csatlakozott hozzánk, aki több mint két évtizedes iparági és értékesítési tapasztalattal, széles körű piacismerettel, valamint a partnerekkel és ügyfelekkel kialakított hosszú távú együttműködésekben szerzett kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik. Meggyőződésem, hogy szakértelmével tovább erősítjük partnerközpontú működésünket és piaci pozíciónkat.”
– mondta el a kinevezés kapcsán Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.
Polóny Tibor feladatai közé tartozik továbbá a hazai piaci lehetőségek feltérképezése és azoknak a fejlesztési programoknak, partnerségeknek és együttműködéseknek a támogatása, amelyek hozzájárulhatnak Magyarország digitális és energetikai infrastruktúrájának fejlődéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát
Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.
A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.
Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.
Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:
-
MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.
-
CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.
-
MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.
Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.
Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A hőhullám elmúlik, az energetikai kihívás velünk marad
Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást.
A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint zajló, felelős üzemeltetési döntésről van szó.
A több mint 2000 MW beépített teljesítményű Paksi Atomerőmű a magyar villamosenergia-rendszer meghatározó alaperőműve, ezért a termelés átmeneti visszafogása természetes módon irányítja rá a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére. A jelenlegi helyzet ugyanakkor jóval túlmutat a Paksi Atomerőmű aktuális működésén. Jól rávilágít arra a kihívásra, amellyel Magyarország mellett egész Európa energiarendszere is egyre gyakrabban szembesül: miként lehet biztosítani az ellátás folyamatosságát akkor is, amikor a villamosenergia-termelés és a fogyasztás időben nem találkozik.
A nyári hónapokban a hazai napelemes rendszerek napközben jelentős mennyiségű villamos energiát termelnek, sok esetben többet is annál, mint amennyire az adott pillanatban szükség van. A napközben megtermelt többletenergia ugyanakkor csak korlátozott mértékben hasznosul a későbbi órákban. Mire elérkezik az esti időszak, amikor a háztartások és a vállalatok energiaigénye ismét emelkedni kezd, a napenergia-termelés visszaesik, miközben a légkondicionálók továbbra is nagy terhelést jelentenek a hálózat számára. A Paksi Atomerőmű átmeneti teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása ezt az időszakot még érzékenyebbé teszi.
Az alkalmazkodóképesség új szerepet kap az energiaellátásban
„Az energiarendszerek működésében kulcsszerepe van annak, hogy a megtermelt villamos energia a megfelelő időben álljon rendelkezésre. A következő évek fejlesztéseinek egyik meghatározó iránya ezért a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltérés kezelése lesz”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A szakértő szerint a jelenlegi események egy hosszabb távú folyamat részeként értelmezhetők. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló hőhullámok, a szélsőségesebb hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-fogyasztás folyamatos növekedése egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az energiaellátás rugalmassága legalább olyan fontos lesz, mint maga a termelőkapacitás.
„A jelenlegi helyzetet nem érdemes elszigetelt eseményként kezelni. A hosszabb, intenzívebb hőhullámok, az alacsony folyóvízszintek és a villamosenergia-igény növekedése olyan folyamatok, amelyekkel a jövőben is számolni kell. Az energetikai beruházások tervezésében ezért felértékelődik az alkalmazkodóképesség és a rendszer rugalmassága. A naperőművekben megtermelt villamos energia napon belüli tárolása, majd esti időszakban történő kitárolása az egyik leggyorsabb megoldás a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságára, az ellátásbiztonság növelésére, melyre akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítése a leginkább célszerű”
– hangsúlyozta a szakértő.
„A jövő energiaellátását az atomenergia, a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolt működése teheti ellenállóbbá a szélsőséges helyzetekkel szemben.”
Az ellátásbiztonság üzleti értékké vált
A CRESCOM ELECTRA Kft. tapasztalatai szerint a vállalatok energetikai döntéseiben az energiaárak mellett az ellátásbiztonság, a működés folyamatossága és a kiszámítható üzemeltetés is meghatározó szemponttá vált. A beruházások fókusza ma már túlmutat a fogyasztás optimalizálásán: a cél olyan energiarendszerek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó működési és környezeti feltételekhez.
A megfelelően méretezett energiatároló rendszerek lehetővé teszik, hogy a helyben megtermelt villamos energia a fogyasztási igényekhez igazodva hasznosuljon. Ez mérsékelheti a hálózati terhelésből vagy átmeneti ellátási zavarokból eredő kitettséget, miközben stabilabb működést és hatékonyabb energiafelhasználást biztosíthat.
„Az energetikai beruházások ma már jóval többről szólnak, mint a költségek csökkentéséről. A vállalatok olyan rendszereket keresnek, amelyek kiszámítható működést, nagyobb üzembiztonságot és hosszú távon is megbízható energiaellátást biztosítanak. A helyi energiatermelés, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolásával olyan rugalmasság alakítható ki, amely valódi versenyelőnyt jelenthet a következő években.”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A következő évek egyik legfontosabb energetikai feladata a termelés és a felhasználás időbeli összehangolása lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját
-
Gazdaság2 hét ago
Újra növekedési pályán Európa hőszivattyúpiaca, amely már több tízmillió háztartást véd az energiaárak ingadozásától
-
Ipar2 hét ago
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
-
Gazdaság2 hét ago
Megállapodás született az IKEA és a KASZ között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról
-
Ipar2 hét ago
Erős félévet zárt a Schneider Electric új Impact 2030 fenntarthatósági programja
-
Szórakozás1 hét ago
Riválisukat segítették a Kékszalagon: a René Raffica nyerte a KPMG Fair Play Díjat





