Gazdaság
Rekord árbevételt ért el a QUADRON Kibervédelmi Kft. az Arab-öbölben
A magyar cég összesen közel 100 millió forint értékben nyújtott kiberbiztonsági szolgáltatásokat Kuvaitban.
A QUADRON Ománban, Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben is aktív, 2019-ben pedig a szaúd-arábiai piacra lépést is tervezi, valamint az egész régióban elérhetővé kívánja tenni teljes hazai szolgáltatás-portfólióját.
A tavalyi évben összesen közel 100 millió forint értékben nyújtott kiberbiztonsági szolgáltatásokat a QUADRON Kibervédelmi Kft. Kuvaitban, ahol a magyar cég 2016 óta a legnagyobb helyi internetszolgáltató partnere. A Qualitynet a QUADRON szakmai támogatásával indította el IT-biztonsági üzletágát 2016-ban – a magyar fél szakmai tudása és tapasztalata igen értékes a külföldi partner számára, mivel a régió IT-biztonság terén 5-10 éves lemaradásban van Magyarországhoz képest. A közös munka 2018-ban rekordot döntött: a Kuvaitban nyújtott kiberbiztonsági szolgáltatások értéke az egész magyar, az országba érkező termékexport közel 1 százalékát, míg a teljes magyar, szintén Kuvaitba irányuló szolgáltatásexport közel 10 százalékát teszi ki. A Quadron Kuvait mellett Ománban, Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben is aktív.
„A régióban végzett munkánkat tovább erősíti, hogy tavaly helyi szakembereket vettünk fel, akik a helyszínen, az anyanyelvükön tudják megoldani a napi feladatokat, ami nagyban segít leküzdeni az esetleges kulturális akadályokat. Továbbra is Magyarország a bázisunk, itthonról támogatjuk és képezzük a kinti csapatot, idén pedig tovább növeljük a régióban alkalmazott munkatársak létszámát és a hazai szakértő csapatot egyaránt. 2019-ben már a szaúd-arábiai piacon is szeretnénk jelen lenni, sőt, az egész régióban helyi irodákból és egy regionális SOC hálózatból álló struktúrát tervezünk létrehozni és elérhetővé tesszük a teljes hazai szolgáltatás-portfóliónkat. Emellett folyamatosan keressük azon magyar cégek partnerségét, akik nyitottak hasonló együttműködésre, amelyet a Qualitynet-tel folytatunk: tehát van exportálható tudásuk vagy saját termékük, mert a terveink között szerepel egy magyar IT-biztonsági szolgáltatás-portfolió összeállítása is.”
– mondta el Gulyás Péter, a QUADRON Kibervédelmi Kft. ügyvezető igazgatója.
A QUADRON a Qualitynet-tel közösen vett részt a december első hetében, Kuvaitban megrendezett E-Government Forum szakmai konferencián és expón. A rendezvényen a kuvaiti kormányzat magas szinten képviseltette magát. A magyar cég így többek között Anas Khalid Al Saleh, kuvaiti miniszterelnök-helyettessel is tárgyalást folytatott. Sőt, Magyarország kuvaiti nagykövete, dr. Soós István Gyula, a QUADRON és a Qualitynet képviseletében tartotta meg az esemény egyik nyitóbeszédét, amelyben kiemelte:
„Magyarország teljes mértékben kész arra, hogy másokkal is megossza tapasztalatát az elektronikus közigazgatás és a digitális technológia terén, amelyek a magyar állampolgárok biztonságát garantálják. Ez a tapasztalatmegosztás a QUADRON és a Qualitynet közötti partnerséggel már a gyakorlatban is elindult, e kapcsolat pedig rendkívül gyümölcsöző és hatékony. Külön örömmel jelenthetem be, hogy a partnerség az elmúlt időszakban folyamatosan fejlődött és látványos módon haladt előre, ezáltal több jelentős projekt valósult meg Kuvaitban a QUADRON közreműködésével.”
– hangsúlyozta dr. Soós István Gyula nyitóbeszédében.
Gazdaság
Kétmilliárd forintról döntött a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. első negyedévében 66 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.
A TSZSZ az időszakban 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg. Emellett 4 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A kiadott szakvélemények száma az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal, a megítélt összeg pedig 150 százalékkal nőtt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független köztestületi szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Az idei év első három havi kérelmeinek zöme egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez.
Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre. A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy az segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárás esetén jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel. Az eljárás határideje alapesetben 30 nap, indokolt esetben legfeljebb 60 nap. A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 3 százaléka, de minimum 200 ezer és legfeljebb 2 millió forint. A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik kapcsán is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.
A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.
A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.
„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is
– hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.
– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”
Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Amikor a föld és az űr együtt segíti a gazdálkodókat – fiatal fejlesztő megoldása a vízpazarlásra
A digitális technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak a mezőgazdaságban. Az új megoldások segítenek abban, hogy a gazdálkodás hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. A pontos talajnedvességi adatok és az adatvezérelt öntözés hozzájárulhatnak a vízfelhasználás csökkentéséhez, a terméshozamok növeléséhez, valamint a természeti erőforrások védelméhez. A K&H STEM pályázat szakmai különdíjas projektje szenzoros mérések és műholdas adatok kombinálásával támogatja ezt a törekvést.
A fejlesztés hatása azonban nemcsak a mezőgazdaságban fontos. A víz tudatos használata a mindennapokban is érezhető lehet. Kevesebb pazarlás történik, így a természeti erőforrások is jobban megmaradnak. A pontos öntözési döntések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy stabilabb legyen az élelmiszer-ellátás. Az ilyen adatvezérelt megoldások segítenek abban, hogy a mezőgazdaság jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz, és hosszútávon is fenntarthatóbbá váljon.
Simon Márton, az Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar hallgatójának fejlesztése egy szenzoros és egy szoftveres rendszer kombinációja. Az eszköz rendszeres talajnedvesség-méréseket végez, az adatokat pedig egy online felületen jeleníti meg műholdas megfigyelésekkel – például növényállapot mutatókkal – kiegészítve. Így a gazdálkodók pontosabb képet kaphatnak a talaj állapotáról és megalapozottabb döntéseket hozhatnak az öntözésről.
A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szenzorok nem hagyományos mobilhálózati IoT-kapcsolatra épülnek. Egy speciális rádiós megoldásnak köszönhetően egyetlen központi egység akár 10–20 kilométeres területet is lefedhet, így a rendszer olyan mezőgazdasági területeken is használható, ahol a mobilhálózati lefedettség korlátozott. A projekt egy talajnedvesség-szenzor és adatplatform prototípusa, amely segíthet a gazdálkodóknak csökkenteni a vízfelhasználást és a költségeket, miközben fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdasági gyakorlatokat.
„A K&H-nál kiemelten fontos számunkra a fiatal tehetségek támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a jövő innovációi gyakran az egyetemi évek alatt születnek és ezek a gondolatok később a gyakorlati IT fejlesztésekben is értéket teremtenek. Egy fiatalos, dinamikus és energikus szervezetként működünk, ahol az IT-szakemberek valódi fejlődési lehetőségeket találnak, támogató szakmai közösség, széles képzési lehetőségek, valamint karrierutak és projektváltási lehetőségek segítik kollégáink szakmai kiteljesedését. A K&H STEM pályázat díjazott projektjei is jól mutatják, miért fontos számunkra ez a terület, a fiatal fejlesztők már egyetemi éveik alatt olyan technológiákon dolgoznak- például szenzorhálózatokon, beágyazott rendszereken és felhő alapú adatplatformokon-, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a modern IT megoldásokhoz, melyek hosszútávon a banki és üzleti digitalizációt is formálják.”
– mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
2025 inspiráló hazai ipari projektjei
-
Gazdaság2 hét ago
Fordulat az albérletpiacon: már nem a kis lakások diktálják az áremelkedést
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
Kiváló eredményekkel rajtolt el az „Impact 2030”, a Schneider Electric új fenntarthatósági programja
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
PEZ adagoló-összeszerelő gép fejlesztése
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek






