Gazdaság
A Buckingham-palotában magyar fejlesztésű IoT megoldásokkal könnyítik meg az életet
A precíziós mezőgazdaság, a közműszolgáltatóval önállóan kommunikáló fogyasztásmérők és a gépjárműlopások visszaszorítása látszólag egymástól távol álló területek, mégis összeköti őket egyvalami: néhány éven belül szenzorok milliárdja kommunikál majd róluk a Dolgok Internetén.
A jövő lehetőségeit az Antenna Hungária fejlesztői napján mutatták be egymásnak a legkülönbözőbb megoldásokon dolgozó IT-szakemberek.
Az Antenna Hungária saját IoT hálózatán jelenleg nagyjából 120 fejlesztőcsapat teszteli párhuzamosan saját, LoRaWAN megoldásait, közülük nem egy már a piaci bevezetés előtti fázisban van. A fejlesztők között egyetemisták, mérnökcsapatok és piaci vállalatok egyaránt megtalálhatók, sőt jelenleg üzleti együttműködés formálódik egy hazai top10-be tartozó vállalattal is. A rendezvényen már sikeres LoRaWAN fejlesztők mutatták be megoldásaikat a szakemberekből álló közönség előtt, míg az Antenna Hungária előadói a meglévő és jövőbeni műszaki és üzleti lehetőségekről számoltak be a meglévő és potenciális fejlesztőknek.
Külön panel szólt a rendezvényen a mesterséges intelligencia megoldások felhasználásáról, ahol a Microsoft és a Neuron Solutions képviselője is felszólalt. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a szenzorok által továbbított, exponenciálisan növekvő mennyiségű adat feldolgozása és szortírozása elengedhetetlenné teszi a valamilyen fokú önállósággal bíró automatizálást. Szemléletes példával: egyetlen repülőgép transzatlanti útján annyi adatot gyűjtenek az érzékelők, az általános repülési adatokkal kezdve az üzemanyagpumpa elhasználódásának mértékéig bezárólag, ami megtöltene 200 db DVD-lemezt.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a mesterséges intelligenciát a felhőbe telepítsék, vagy maguk az érzékelők képesek legyenek az adatok értelmezésére (edge computing), mérsékelve az eszközök számának robbanásszerű növekedésével járó adatforgalom-növekedést. Mindenesetre az emberi intelligenciát imitáló módszerek leginkább az azonosítás, detektálás területén mehetnek nagyot. Például sokat segíthet, ha az okos kamerák maguk felismerik a repülőtéren egyedül hagyott csomagokat, az üres parkolóhelyeket, felszabadult irodai tárgyalókat, esetleg maguk elemzik ki egy mérkőzés után a játékosok teljesítményét. A nevelésben is új távlatokat nyithat az egyik előadó által említett megoldás: a gyermeke tabletjén csak akkor engedélyezte az internetelérést az otthoni hálózat, ha az okoskamera úgy ítélte meg, a lurkó rendet rakott a szobájában.
A Buckingham-palota mosdójától a lappföldi rénszarvasokig
Erdei Zoltán a debreceni ZANE System részéről a Buckingham-palota részére szállított megoldásukat mutatta be: az időszakos múzeumi tárlatoknak is helyt adó intézményben a mosdók takarításának szükségességéről annak függvényében kap értesítést a személyzet, hogy a szenzorok milyen sűrűséggel jelentik a toalett ajtók nyitását és zárását. Ugyanazon fejlesztésüket pedig különböző vevők eltérő módon hasznosítják: GPS-jeladóik a lappföldi rénszarvas-csordák esetében nem akkor jeleznek a megfigyelőnek, ha mozog az állat, hanem ha gyanúsan hosszú ideje mozdulatlan, ekkor ugyanis feltételezhetően elhullott. Míg a svájci Alpokban akkor kap értesítést telefonján a helyi gazda, ha ugyanezen érzékelők egyszerre jelentenek hirtelen mozgást több állattól – ilyenkor bizonyosan farkas ólálkodik az ijedt marhacsorda környékén, ami miatt rá kell nézni az állatokra.
A további előadásokban szó volt már működő IoT-alapú gépjárművédelemről, az okos fogyasztásmérőkről, a szenzorgyártói piacra várhatóan két év múlva betörő olcsó kínai konkurenciáról, illetve az eszközök rendkívül alacsony áramfogyasztásáról és ebből fakadó hosszú élettartamáról is.
Az Antenna Hungária IoT-hálózata jelenleg a lakossági lefedettséget tekintve megközelíti a 60%-ot, továbbfejlesztésének tervei között azonban nem csak a teljes lefedettség szerepel, a vállalat szakemberi dolgoznak a hasonló – szomszédos országokban működő, vagy nemzetközi – hálózatokkal való hosszabb távú összekapcsolódáson is. Az átjárhatóság biztosítása a vállalat szakértői szerint mind az ügyfél, mind a fejlesztői oldalon új lehetőségeket tárházát nyitná meg a következő évtizedben.
Gazdaság
Az új korszak elvárásAI: a vas már nem elég, stabil háttérre is szükség van
A mesterséges intelligencia egyre mélyebben épül be az üzleti folyamatokba, ezért a vállalatok körében ugrásszerűen nő az igény a hosszú távon is stabil AI-környezetek iránt. Sok szervezetnél ráadásul alapelvárás, hogy saját adatközpontban maradjanak az érzékeny adatok és az AI-alkalmazások, vagyis a vállalatoknak helyben kell megteremteniük az AI biztonságos és kiszámítható működésének feltételeit.
A SUSE szakértői szerint ehhez az új hardverek mellett olyan AI-környezetre van szükség, amely megbízhatóan és tervezhető költségek mellett üzemeltethető.
„A vállalati AI gyorsan terjed, és ezzel együtt folyamatosan nő az igény olyan infrastruktúra iránt, amely biztosítja az adatok feletti kontrollt és a szabályozott környezetekhez szükséges irányítást.”
– mondta John Fanelli, az NVIDIA vállalati szoftverekért felelős alelnöke
A mesterséges intelligencia fokozatosan szerves részévé válik a vállalatok mindennapjainak. Sok cég már nem tesztjelleggel, hanem élesben használ AI-t, és egyre több helyen jelennek meg olyan megoldások is, amelyek több modellt és AI-ügynököt kapcsolnak össze egyetlen környezetben.
Új technológiák, új igények
Ez a változás új elvárásokat teremt a vállalati IT és az infrastruktúra területén is. Számos iparágban ugyanis alapelvárás, hogy az érzékeny adatokat kizárólag saját adatközpontban kezeljék, és az AI-alkalmazásokat is olyan környezetben futtassák, ahol a szervezet közvetlen kontrollt gyakorolhat a rendszerek, a költségek és a biztonságos üzemeltetés felett. Erre bizonyos esetekben adatvédelmi és szabályozási elvárások miatt van szükség, más esetekben pedig a vállalatok szeretnének nagyobb biztonságot és jobb rálátást az infrastruktúrára.
A szervezeteknek ezért korszerűsíteniük kell IT-környezetüket, ha az AI-szolgáltatásoktól is ugyanolyan folyamatos, kiszámítható és megbízható működést várnak el, mint minden más rendszerüktől. Ezek a modern megoldások ugyanis új típusú terhelést jelentenek, miközben a hagyományos infrastruktúrák többségét eredetileg nem ilyen igényekre tervezték.
A hardver csupán félkarú óriás
Az új igényekre a hardvergyártók is gyorsan reagálnak. Az olyan új generációs AI-hardverek, mint az NVIDIA Rubin platform kifejezetten az összetettebb vállalati AI-ökoszisztémák kiszolgálására készülnek. Az ilyen megoldások fejlesztésénél már nemcsak a nagyobb számítási teljesítményt tartják szem előtt, hanem azt is, hogy a rendszerek jól skálázhatók és hatékonyan működtethetők legyenek. A hardver ezért egyre inkább stratégiai szerepet kap az AI-infrastruktúrában.
Az új AI-hardverek azonban csak akkor teremtenek valódi üzleti értéket, ha olyan környezet egészíti ki őket, amely biztonságosan, átláthatóan és kiszámíthatóan működtethető. Ha ez a háttér hiányzik, a vállalatok nem tudják teljes mértékben kihasználni a nagy teljesítményű hardverben rejlő lehetőségeket: az új megoldások nehezebben skálázhatók, több erőforrást és költséget igényel az üzemeltetésük, és nagyobb kockázatot jelenthetnek a napi vállalati működésben is.
Stabil alap, biztos háttér
A vállalatoknak tehát olyan AI-környezetekre van szükségük, amelyek saját infrastruktúrán belül is támogatják a biztonságos és szabályozott működést, a SUSE AI pedig pontosan ezt nyújtja. A helyben működtethető, nyílt, vállalati felhasználásra szánt platform segítségével a szervezetek adatközpontokban, hibrid vagy air-gapped (internettől elzárt) környezetekben futtathatják az AI-szolgáltatásokat, miközben az érzékeny adatokat saját ellenőrzésük alatt tarthatják. Ez nagyobb kontrollt, biztonságosabb működést és auditálható AI-használatot tesz lehetővé a vállalati környezetben.
A platform beépített megfigyelési és elemzési funkcióinak köszönhetően jól nyomon követhetők a legfontosabb mutatók, például a tokenhasználat és az ehhez kapcsolódó költségek, valamint a GPU-k teljesítménye és kihasználtsága. Ezáltal a vállalatok jobban átláthatják és kézben tarthatják a költségeket, ami támogatja a stratégiai tervezést és a megbízhatóbb AI-működést.
A megoldás megfelelő alapot nyújt a vállalati AI-alkalmazások használatához olyan területeken, ahol egyszerre fontos az érzékeny adatok védelme, a szabályozott működés és a kiszámítható üzemeltetés. Ilyenek lehetnek például a saját infrastruktúrán futó generatív AI-megoldások, a belső tudásbázisokra épülő alkalmazások vagy más olyan AI-folyamatok, ahol a szervezetek nem akarják az adatokat külső, zárt platformokra vinni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Kétmilliárd forintról döntött a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. első negyedévében 66 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.
A TSZSZ az időszakban 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg. Emellett 4 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A kiadott szakvélemények száma az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal, a megítélt összeg pedig 150 százalékkal nőtt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független köztestületi szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Az idei év első három havi kérelmeinek zöme egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez.
Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre. A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy az segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárás esetén jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel. Az eljárás határideje alapesetben 30 nap, indokolt esetben legfeljebb 60 nap. A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 3 százaléka, de minimum 200 ezer és legfeljebb 2 millió forint. A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik kapcsán is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.
A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.
A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.
„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is
– hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.
– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”
Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek
-
Gazdaság2 hét ago
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem komplex képzésfejlesztési programja
-
Szórakozás2 hét ago
Ismét megtelt egyetemistákkal a Schneider Electric budapesti központja
-
Gazdaság2 hét ago
27 díjat nyert az LG Electronics a 2026-os Red Dot Design Awardon
-
Gazdaság5 nap ago
SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre
-
Egyéb kategória2 hét ago
Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak
-
Gazdaság2 hét ago
Kiderült, mennyire tudnak a pénzzel bánni a mai fiatalok a magyarok szerint
-
Okoseszközök2 hét ago
Kevesebb munka, több szabadidő a kertben – terjednek az automatizált eszközök




