Gazdaság
Jól jönne a nőies megközelítés az informatikában
Lányok Napja a DXC-nél
Az idei eseményen is az ország legjobb vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei engedtek bepillantást a kulisszáik mögé azzal a céllal, hogy felkeltsék a középiskolás lányok érdeklődését az informatikai pálya iránt.
„Nagyon furcsa nekem ennyi lánnyal ülni ebben a tárgyalóban, ahol jellemzően egyedüli nőként szoktam üldögélni”
– így nyitotta meg Tóth Mária, a DXC Technology szoftverfejlesztési igazgatója a cégnél szervezett Lányok Napját.
„Hiányoznak a szakmából a nők, én mindig különösen szerettem olyan projekteken dolgozni, ahol kolléganőkkel volt alkalmam együttműködni. Szerencsére cégünkre mindig is jellemző volt a nemek megfelelő aránya, de a témával ennek ellenére mégis érdemes foglalkozni”
– folytatta Czibók Zoltán, cég ügyvezetője.
10 lány várakozott egy keddi napon a DXC irodája előtt – talán jövőbeli informatikusok, akik a Lányok Napja alkalmából bepillanthatnak egy IT-cég kulisszái mögé. Beszélgetés, kérdezz-felelek mellett, szerverszoba látogatás és notebook-összeszerelés is várt a lányokra.
Tóth Mária, a DXC Technology szoftverfejlesztési igazgatója szerint a programozó lét azért különösen izgalmas, mert aki programozónak megy akár 5 évente teljesen új szakmákat tanulhat meg. Ennek az az egyszerű oka, hogy ma már minden iparágban jelen van az IT, minden cégnél dolgoznak programozók, így aki munkahelyet vált, valóban teljesen új területeken találja magát – nem fenyegeti kiégés a változatos projekteken dolgozó programozókat.
A lányokat az érdekelte leginkább, hogy mi a legnagyobb előnye annak, ha nőként ezt a pályát választják?
„Nem kell a csapatépítőn sorban állni a női mosdó előtt, de hátránya, hogy hajgumit sem tudok kérni senkitől”
– felelt viccesen Tóth Mária.
„Komolyra fordítva a szót, a sztereotípiák lebontásának nagyon jót tenne, ha több nő érkezne erre a pályára: a szakállas, szemüveges kódolóról alkotott kép, aki pizzán és kólán él, már igen idejétmúlt. Nem is beszélve arról, hogy a nők általában jobban kommunikálnak, nyitottabbak, máshogy közelítenek egy-egy problémához, más a rálátásuk egy-egy helyzetre és ez nagyon jót tesz minden csapatnak és a vállalati kultúra is színesebb lesz tőlük. Összességében tehát a nőies megközelítés jól jön az informatikában.”
Gömöriné Körösi Ildikó, a Szinyei Merse Pál Gimnázium informatikatanárnője azért hozott el osztályából hat lányt a DXC Lányok Napja rendezvényére, mert úgy gondolja, hogy a lányok nem merik észrevenni saját magukon, hogy igenis érdeki őket az informatika. A tanárnő szerint sokan úgy mennek el egyetemre, hogy fogalmuk nincs mit akarnak tanulni, aztán közben jönnek rá, hogy fordulhattak volna már érettségi után az informatika felé. Talán egy ilyen látogatás segít nekik abban, hogy felismerjék, hogy milyen terület érdekli őket leginkább.
A kötetlen beszélgetés után a lányok meglátogatták a szerverszobát és a Service Desk egyik csapatát. A legnagyobb sikere a desktop és notebook összeszerelésnek volt, itt többször elhangzott a lányok részéről, hogy ez még a legózásnál is jobb program.
A lányok közül volt, aki gazdaságiinformatikusnak készül, most fog érettségizni és már rengeteg céget nézett végig az elmúlt évek Lányok Napjai alkalmával. Volt, aki matematika-biológia-informatika érdeklődésű, de kommunikáció és marketing pályára készülő lányok is részt vettek DXC Lányok napi eseményén.
Gazdaság
Folytatódhat a Demján Sándor Tőkeprogram
A Magyar Fejlesztési Bank 2026. augusztus 26-án vállalta, hogy biztosítja a feltételeknek megfelelő vállalkozások hitel- és tőkefinanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot.
A mintegy 43,9 milliárd forintos forrásrészlet még nem érkezett meg az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-hez: az MFB a vezetőváltást követően előbb meg kíván győződni az alapkezelő jogszerű működéséről, valamint arról, hogy az új vezetés elkötelezett a bankkal korábban egyeztetett befektetési stratégia következetes végrehajtása mellett. Az MKIK ehhez minden szükséges dokumentumot, információt és garanciát megad.
A program kedvezményes hitel- és tőkefinanszírozással segíti a magyar kis- és középvállalkozások beruházásait és növekedését. A forrást az MFB biztosítja, az MKIK tulajdonában álló MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. pedig a magántőkealap kezelőjeként felel a befektetések lebonyolításáért, a szerződéskötésekért és a finanszírozás vállalkozásokhoz történő eljuttatásáért.
A program eredetileg bejelentett 150 milliárd forintos keretét három, egyenként 50 milliárd forintos részletben tervezték biztosítani. Az első részletet az MFB már az alap rendelkezésére bocsátotta, ennek terhére valósul meg a program első finanszírozási szakasza. A mostani döntés a másodikra vonatkozik: az MFB és az alapkezelő 168 pályázó vállalkozást értékelt pénzügyi, gazdasági, működési és üzletbiztonsági szempontból, közülük 145 felelt meg maradéktalanul a feltételeknek, így az eredetileg 50 milliárd forintos részletből 43,9 milliárd forint szolgálhatja a finanszírozásukat. A harmadik, további 50 milliárd forintos részlet nem tárgya az MFB mostani döntésének; rendelkezésre bocsátásáról az MKIK információi szerint jelenleg nincs végleges döntés, ezért a teljes, eredetileg bejelentett keret jelenleg nem áll az alapkezelő rendelkezésére.
A vezetőváltás előzménye, hogy az MKIK elnöke 2026 júniusában szabályszerűségi vizsgálatot indított az alapkezelő működésével kapcsolatban. Az ügyvédi, számviteli és informatikai szakértők bevonásával zajló átvilágítás első megállapításait követően került sor a vezérigazgató visszahívására és munkaviszonyának megszüntetésére; ezek a lépések az MKIK álláspontja szerint jogszerűen történtek. A vizsgálat első fázisa várhatóan a jövő hét folyamán zárul le, megállapításairól először az MKIK vezetése kap tájékoztatást.
Az MKIK álláspontja szerint a volt vezérigazgató részéről az elmúlt napokban több sajtóorgánumban megjelent állítások tényszerűen megalapozatlanok, és a vizsgálat menetére nincsenek hatással. Az átvilágítás dokumentumok alapján, szakértők bevonásával zajlik, azt nyilatkozatok nem befolyásolják. Az MKIK elnöke kitart a tények teljes körű feltárása mellett, és ettől a személyét vagy a Kamarát érő megalapozatlan és nemtelen támadások sem tántorítják el.
Az alapkezelő működése folyamatos: az MKIK álláspontja szerint a döntéshozatalhoz, a képviselethez és az operatív működéshez szükséges szervezeti és aláírási rend az új vezérigazgató kinevezéséig is biztosított. Az MKIK és az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. együttműködik az MFB-vel, és haladéktalanul a bank rendelkezésére bocsátja a kért dokumentumokat, információkat és garanciákat.
A befektetési időszak négy hónapos meghosszabbításával elegendő idő állhat rendelkezésre a szerződéskötések és a finanszírozás lebonyolítására. Ezek tényleges ütemezését a forrás beérkezése és a kötelező ellenőrzések lezárása határozza meg; a teljesen előkészített ügyleteknél ezt követően rövid időn belül sor kerülhet a szerződéskötésre és a folyósításra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Megjelentek a legújabb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, keresetekre vonatkozó gyorstájékoztatója, mely szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete.
Ugyanezen időszakban a nettó átlagkereset 529 700 forint volt a hivatal szerint, míg a bruttó mediánérték 617 900, a nettó mediánérték pedig 438 000 forint. A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak azok a lakossági ügyfelek, akik az átlag- és mediánösszegeket keresik meg havonta.
A KSH legfrissebb tájékoztatója szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 529 700 forint volt ugyanebben az időszakban. A jelentés szerint a bruttó átlagkereset 7,1%-kal, a nettó átlagkereset 9,4%-kal, a reálkereset pedig 7,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ami a keresetek bruttó mediánértékét illeti, az a jelentés szerint 617 900 forint, míg a nettó mediánérték 438 000 forint volt idén júniusban, ami 8,8%, illetve 10,9% emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Mekkora lakáshitelre elég a júniusi átlagfizetés?
A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci lakáshitel felvételére lehet képes az, akinek a keresete a legutóbbi nettó átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szabályozása értelmében a nettó 800 ezer forint alatti jövedelmek maximum 50%-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, a Bank360 az átlag- és a mediánkereset kapcsán is ezzel az aránnyal számolt.
A fentieknek megfelelően a nettó átlagkereset esetében 264 850 forint, a nettó mediánkereset esetében pedig 219 000 forint a maximálisan vállalható havi törlesztőrészlet összege.
A Bank360 kalkulátorával elvégzett számítás szerint jelenleg egy 20 éves futamidejű, 34 millió forint összegű piaci lakáshitelnek ~263-264 ezer forintba kerül a havi törlesztőrészlete (THM 7,21% – 7,22%), tehát ez még éppen belefér a jegybanki szabályozás nyújtotta keretek közé. Amennyiben a futamidőt 25 évre növeljük, úgy a hitelösszeg 37 millió forintig emelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~261-262 ezer forint körül alakul (THM 7,20% – 7,22%). Jelenleg tehát ezekig a hitelösszegekig nyújtózkodhat az, akinek a bére a jelenlegi nettó átlagkeresettel megegyező mértékű.
Más a helyzet azok esetében, akiknek a bére a júniusi nettó mediánbérrel egyezik meg. Amennyiben 20 éves futamidőben gondolkodunk, úgy a nettó mediánbér mellett jelenleg 28 millió forint a felvehető maximum, aminek a havi törlesztőrészlete ~216-218 ezer forint között mozogna (THM 7,21% – 7,22%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30,5 millió forint körül alakul, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 216 ezer forint alatt maradna (THM 7,20% – 7,22%).
Természetesen a kamattámogatott Otthon Start Program keretein belül a fentieknél magasabb hitelösszegek is felvehetők, hiszen az állami támogatásnak köszönhetően lényegesen olcsóbban juthatnak hitelhez az arra jogosult igénylők. A maximális, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03% – 3,06%), így az bőven belefér a júniusi nettó átlagkereset 50%-ába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.
A nettó mediánbért megkeresők esetében ez már nem igaz. Az ő esetükben 46 millió forint az elméletileg felvehető maximális hitelösszeg, feltéve, hogy 25 éves futamidővel számolunk. Ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~217-218 ezer forint között mozog (THM 3,03% – 3,06%).
Rövidebb, 20 éves futamidő esetén a nettó mediánbért megkeresők esetén 39 millió forint a felvehető maximum (~216-217 ezer forintos törlesző), ám ekkora időtávon a nettó átlagkeresetből élőknek is be kell érniük 47,5 millió forinttal (~263-264 ezer forintos törlesztő).
Mekkora személyi hitelre elegendő a júniusi átlagkereset?
A Bank360 személyihitel-kalkulátora alapján változatlanul elmondható, hogy a nettó átlagkeresetből élők számára a piacon jelenleg elérhető legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeg felvétele sem lehetetlen. Legalábbis abban az esetben, ha ehhez a hitelösszeghez kellően hosszú futamidő társul. Ez a „kellően hosszú” minimum 7 évet jelent, ekkor ugyanis a jelenleg elérhető ajánlatok alapján ~245-258 ezer forint közötti havi törlesztőrészletre számíthatunk (THM 9,90% – 12,00%), ami már belefér a jegybanki keretekbe. Legalábbis a nettó átlagkereset esetében.
A nettó mediánbér esetében még hosszabb, 10 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a havi törlesztőrészlet (~198 ezer forint, THM 10,66%) beleférjen a jövedelem felébe. Rövidebb, 8 éves futamidő esetén már a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Utóbbi esetben 14 millió forint a felvehető maximum, és az adósnak még ekkor is szét kellene néznie a különböző hitelintézetek ajánlatai között, ugyanis azok havi törlesztői 210 ezer és 223 ezer forint között mozognak, tehát a drágább ajánlatok már meghaladnák a lehetőségeiket (THM 10,17% – 12,22%).
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Húsz éve tette le a voksát Budapest mellett a Morgan Stanley
Budapesten fejlesztik az árazóprogramot, amelyet a Morgan Stanley kereskedői világszerte használnak, itt dolgozzák fel naponta több tízmillió tőzsdei tranzakció adatait a másodperc törtrésze alatt, és magyar csapat építette a bank vagyonkezelési üzletágának első generatív MI-alkalmazását is.
Húsz évvel ezelőtt néhány tucat matematikussal nyitotta meg budapesti irodáját a globális pénzügyi szolgáltató, ma mintegy 3000 szakember dolgozik a Duna-parti irodaházakban. A jubileum alkalmából a vállalat díjazta azokat a budapesti csapatokat, amelyek munkája a legnagyobb hatással volt a cég globális működésére.
A 2006-ban matematikai modellező csapatként induló budapesti iroda mára a Morgan Stanley egyik legnagyobb központja lett. A munkatársak közel fele informatikai területen dolgozik, de jelentős létszámmal működnek pénzügyi, kockázatelemzői és kvantitatív modellezői csapatok is. A budapesti szakemberek a bank európai, észak-amerikai és ázsiai működését egyaránt támogatják, számos területen pedig már a globális felelősség is Budapesten van.
A pénzvilág mércéit építik a Duna-parton
Erről tanúskodnak a belső pályázat díjazott projektjei is. A győztesek között van az a budapesti csapat, amely a bank hozamgörbéit építi, azaz ők számolják ki, hogy mennyit ér ma egy jövőbeli kifizetés. Rengeteg számítás épül erre: ez alapján árazza a bank a kötvényeket, a hiteleket és az összetett tőzsdei ügyleteket, és ez alapján méri a kockázataikat is. Ha a görbe pontatlan, a bank rosszul áraz, és pénzt veszíthet – ezért számít kiemelt bizalmi feladatnak, hogy ezt a rendszert, valamint a bank kereskedői által világszerte használt árazóprogramot Budapesten fejlesztik.
Egy másik díjazott fejlesztőcsapat 2007 óta azon dolgozik, hogy a világ tőzsdéiről érkező adatok a lehető leggyorsabban jussanak el a bank rendszereibe. Amikor egy részvény ára vagy egy deviza árfolyama megváltozik, arról a kereskedési rendszereknek azonnal értesülniük kell – a modern tőzsdei kereskedésben ugyanis az nyer, aki hamarabb reagál az új információra. A budapesti fejlesztésű rendszer csúcsidőszakban napi 65-70 millió tranzakció adatát dolgozza fel, és az információ a beérkezéstől számítva kevesebb mint a másodperc tízezred része alatt jut el a felhasználókhoz. Ez nagyjából tízezerszer gyorsabb egy emberi szempillantásnál, és a nemzetközi mezőnyben is kivételes mérnöki teljesítménynek számít.
Belső MI-chatbot hárommillió kérdésre
A bank vagyonkezelési üzletágának pénzügyi tanácsadói egy hatalmas, több mint 16 ezer oldalas belső tudástárból dolgoznak, amikor az ügyfelek kérdéseire keresnek választ – ennek üzleti működtetése, valamint az új, gyakran MI-alapú funkciók fejlesztési irányainak meghatározása budapesti csapat feladata. Az itt épített rendszer táplálja a bank belső asszisztensét: a tanácsadók által feltett eddigi hárommillió kérdésre adott válaszok 95 százaléka ebből a tudástárból származik. A csapat fejlesztette a vagyonkezelési üzletág első generatív MI-alkalmazását, amely mostanra tízezrek számára könnyíti meg a mindennapi munkát Amerikától Ázsiáig.
„A Morgan Stanley budapesti irodájának 20 éves története a szaktudás és az ambíció története. A hazai egyetemekről kikerülő és más országokból idecsábított matematikusok, mérnökök, közgazdászok és más szakemberek két évtized alatt bebizonyították, hogy a nemzetközi pénzügyi világ legösszetettebb feladataiban is az élvonalban tudnak teljesíteni. Ma már globális rendszerek fejlesztése és működtetése, világszintű szakmai döntések múlnak az itt dolgozó kollégákon, és erre nagyon büszkék vagyunk”
– mondta el Mayer Dániel, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.
Öt fővel indultak, ma globális döntéseket hoznak
A belső évfordulós pályázat eredményei a szervezeti fejlődést is jól mutatják. A bank belső működésének pénzügyi elszámolásáért felelős kontrolling csapat 2006-ban öt fővel indult, ma több mint 65 szakemberrel globális funkciót irányít Budapestről, teljes, nemzetközi döntési jogkörrel. A modellkockázat-kezelési csapat hat éven át vezette azt a programot, amelynek során a bank mintegy 3000 matematikai modelljét – vagyis azokat a számítási eljárásokat, amelyekkel a bank a kockázatait méri és az árait kalkulálja – vizsgálták át és emelték egységes, a nemzetközi felügyeletek elvárásainak megfelelő színvonalra. Az üzletágakon átívelő, világméretű projektet végig Budapestről koordinálták.
A cég két évtizede szorosan együttműködik a hazai felsőoktatással: a budapesti iroda munkatársainak jelentős része vezető magyar egyetemek képzésein szerzett diplomát. A vállalat gyakornoki programjai révén évente hallgatók tucatjai kezdik pályájukat a banknál – sokan közülük ma már vezető pozícióban dolgoznak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Ipari 3D nyomtatás versenykörnyezetben
-
Gazdaság2 hét ago
Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon
-
Gazdaság2 hét ago
Elindult a SMARTTABLE ENERGY energetikai platform
-
Gazdaság2 hét ago
Autót a tévék mellől: új korszak jöhet a magyar autókereskedelemben
-
Gazdaság1 hét ago
Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
-
Szórakozás1 hét ago
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
-
Zöld7 nap ago
Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság
-
Okoseszközök1 hét ago
A rezsiről már nem csak télen érdemes beszélni






