Gazdaság
Kezd lejjebb hagyni a lakásvásárlási roham Budapesten
Úgyis majdnem hét százalékkal nőtt országosan a lakáseladások száma, hogy Budapesten megállt a növekedés.
A fővárosban tavaly nem nőtt a tranzakciók száma, az ingatlanpiacot azonban még így is Budapest pörgeti. A nagyvárosoktól távoli járásokban továbbra is nehéz ingatlant eladni.
„A fővárosban 2017-ben – a 2016. évi értékhez képest – 3,3 %-kal csökkent az adásvételek száma, ezzel szemben 2018-ban az előző évivel egyező adásvétel történt Budapesten„
– kommentálta a KSH legfrissebb statisztikáját Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.
A kimutatás szerint tavaly Budapesten 36 100 tranzakció történt, amely szinte pontosan megegyezik a 2017-es adattal. A trend 2015 óta érezhető, három év alatt nagyjából 10 %-kal kevesebb ingatlant értékesítettek a fővárosban. Ennek egyik oka az árak látványos emelkedése mellett az is, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy kiköltöznek az agglomerációba.
„De a kiköltözési trend sem tudja megingatni a fővárosi kerületek vezető szerepét, továbbra is Budapest belső kerületeiben a legmagasabb az adásvételek fajlagos értéke„
– mutatott rá az elemzési vezető.
A legtöbb adásvétel a XIII. kerületben (3468 db) és a XIV. kerületben (3310 db) történt. A főváros kerületeinek többségében az adásvételek száma megegyezik a 2017. évi értékekkel, azonban a IV., VII., IX., XIII. és XIV. kerületben 10%-kal emelkedett, míg a VIII., X., XVI., XIX., XX. és XXIII. kerületben ugyanennyivel csökkent a tranzakciók száma.
Az országos trend eltér a fővárositól: tavaly 10 ezerrel több, összesen 164 ezer adásvétel történt, ami 6,5%-os növekedést jelent 2017-hez képest. A megyeszékhelyeken majdnem 34 ezer adásvételt regisztráltak, ami 3%-kal több mint 2017-ben. A vidéki megyei jogú városok esetében a munkaerőhelyzettel szoros összefüggésben megingathatatlan az öt nagyváros, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és Győr vezető szerepe. A legtöbb tranzakció Debrecenben volt 4250 darabbal, amit Szeged 3536 és Miskolc 3241 adásvétellel követett.
A városok többségében nőtt vagy változatlan maradt az adásvételek száma, a legnagyobb mértékű növekedés Miskolcon volt, ahol az adásvételek száma 13%-kal haladta meg a 2017. évi értéket. Ezzel szemben a legnagyobb mértékben Szekszárdon csökkent a tranzakciók száma, szintén 13%-kal. A KSH kimutatása szerint a legkevesebb tranzakciót is Szekszárdon regisztrálta a hivatal, összesen 556 darabot.
A népességszámra vetített adásvételek fajlagos értékében a fővárosi kerületek fölénye egyértelmű. 1000 lakosra vetítve továbbra is Budapest belső kerületeiben a legmagasabb az adásvételek száma. A belső kerületekben 30-40 adásvétel történt 1000 lakosra vetítve. A VII. kerületben volt a legmagasabb ez a szám, ahol 1000 lakosra 44 darab adásvétel jutott, míg a VI. kerületben ugyanez az érték 37 db, a második legmagasabb. A pesti belváros öt kerületét nagyjából hasonló értékek jellemezik, míg Budán több kerület is kiemelkedett a kedveltségi listán. Az 1000 lakosra vetített 20-21 darab tranzakciót mutató érték szerint az I. kerület és a XI. kerület a legfelkapottabb ebben a városrészben. Érdekesség, hogy a legmagasabb fajlagos érték, tehát a VII. kerületi ötszöröse a legalacsonyabb kerületben (XXIII. kerület) rögzített értékhez képest.
A megyei jogú városokban fajlagosan, a népességre vetítve valamivel kevesebb adásvétel történt, mint Budapest belső kerületeiben. A legtöbb városban 16-22 db/1000 lakos. A legmagasabb fajlagos érték Dunaújvárosban volt 24,4 db/1000 lakossal, míg a legkevesebb Érden 13 db/1000 lakos volt.
Erős éve volt, a Balatonnak, a Velencei-tónak és térségének, valamint a fővárosi agglomeráció néhány járásának is a fajlagos értékek alapján: Balatonon kiemelkedő mennyiségű adásvételt mutatott a Keszthelyi járás: itt 1000 lakosra 26,9 db jutott. A tóparti járások többségében 20 db tranzakció jutott ezer lakosra, míg a Velencei-tavat felölelő Gárdonyi járásban 19,3.
A fővárosi agglomerációt tekintve Szigetszentmiklósi járásban volt népesség arányosan a legmagasabb az 1000 lakosra vetített tranzakciók száma 18,1 darabbal, melyet a Dunakeszi járás követett 17,1 darabbal – ez szintén kiemelkedőnek mondható Pest megye többi járásához képest. Érdekes fejlemény, hogy a fővárosi agglomerációban akadtak gyengébben teljesítő járások is; például a Gyáli járásban 1000 lakosra vetítve csak 8,1 tranzakció történt, ami a 197 járás közül a legalacsonyabb érték. Az alacsony szám azzal is indokolható, hogy ez az egyetlen főváros környéki járás, amely nélkülözi a korszerű és sűrű kötöttpályás közlekedést.
Ahogy korábban, tavaly is az ország északkeleti és délnyugati szélén elhelyezkedő, nagyobb városoktól távoli járásokban volt a legkevesebb adásvétel: mind a két szegmensben, abszolút és fajlagos értékek alapján jelentősen kevesebb adásvétel történt. Például a Bólyi járásban csak 111 db adásvételt regisztráltak, míg fajlagos értékek alapján a legkevesebbet a Baktalórántházai járás produkált, ahol ezer lakosra összesen 8,4 db eladás jutott.
Mindezek alapján kijelenthető, hogy bár a növekedés üteme Budapesten megállt, a lakáspiac továbbra is élénk a fővárosban, a nagyvárosokban és agglomerációikban, valamint az üdülő területeken.
Gazdaság
Több ezer milliárd forintot égetnek el a magyarok a párna alatt
Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg.
A biztonságérzet hamis illúziója miatt – a digitális megoldások térnyerése ellenére – a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben1. Ez az ország éves GDP-jének jelentős hányadát kitevő összeg2 azonban a fiókok mélyén pihenve nem termel hasznot, sőt: a Lightyear elemzése rámutat, hogy aki 2021 óta nem lépett, annak a “matracban” tartott pénze mára reálértéken közel a felét éri.
A számok nem hazudnak: a készpénz csendes halála
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a KSH friss, 2025-ös évet összegző adatai kijózanítóak. Bár az éves átlagos infláció 2025-ben 4,4%-ra csökkent (a 2023-as rekorder 17,6% után)3, ez még mindig azt jelenti, hogy a fiókban tartott pénz vásárlóereje folyamatosan olvad.
„Ha valaki 2021 elején eltett 1 millió forintot a “matracba” nehezebb időkre, az ma már – a halmozott inflációt figyelembe véve – alig ér többet 600 ezer forintnál reálértéken. Ez olyan, mintha a megtakarításunk harmadát egyszerűen kidobtuk volna az ablakon”
– hívja fel a figyelmet a Lightyear elemzése. Ez a jelenség különösen az idősebb generációt érinti érzékenyen, akiknél a készpénzbe vetett bizalom történelmileg erősebb, ám ők azok, akik a legkevésbé engedhetik meg maguknak megtakarításaik elértéktelenedését.
Andres Kitter, a Lightyear vezérigazgatója szerint a probléma nem a megtakarítási szándék hiánya, hanem az eszközök ismeretének hiánya:
„Magyarországon hatalmas igény van a biztonságra, amit sokan tévesen a fizikai készpénzzel azonosítanak. Pedig a modern pénzügyi világban a legnagyobb kockázatot éppen a kockázatkerülés jelenti: a 0%-os kamatozás. A Lightyearnél azt látjuk, hogy a magyar felhasználók egyre tudatosabbak: keresik azokat a lehetőségeket, ahol a pénzük nem lekötve, mégis kamatozva, akár dollárban vagy euróban védve van a hazai inflációs hatásoktól. A pénznek dolgoznia kell, nem aludnia.”
A szemléletváltás elkerülhetetlen
A helyzetet súlyosbítja, hogy sokan úgy vélik, a befektetés csak a gazdagok kiváltsága, vagy komoly szakértelmet igényel. Balogh Petya, angyalbefektető és a Cápák között cápája, aki maga is a pénzügyi tudatosság szószólója, határozottan fogalmaz a készpénztartással kapcsolatban:
„A matracpénz nem biztonsági tartalék, hanem egy lyukas vödör. Sokan félnek a tőzsdétől vagy a bankoktól, de az inflációtól nem rettegnek eléggé, pedig az az egyetlen biztos veszteség. Nem kell tőzsdecápának lenni ahhoz, hogy ezt elkerüljük. Ma már pár kattintással, alacsony költségek mellett el lehet érni, hogy a pénzünk megőrizze az értékét. Aki ma nem fektet be, az nem óvatos, hanem felelőtlen a saját jövőjével szemben.”
Mi a megoldás 2026-ban?
A szakértők egyetértenek abban, hogy a legrosszabb stratégia a semmittevés. A 2026-os évben a reálkamatok visszatérésével (amikor a banki vagy befektetési kamatok meghaladják az inflációt) újra van lehetőség érdemi gyarapodásra. Legyen szó állampapírról, alacsony kockázatú pénzpiaci eszközökről vagy a Lightyearhez hasonló platformok által kínált, le nem kötött tőkére fizetett kamatokról – a lényeg, hogy a tőke mozgásban legyen.
1 Forrás: MNB Pénzügyi Számlák (2025 Q3-Q4)
2 Forrás: KSH Gyorstájékoztató – GDP 2025
3 Forrás: MNB Inflációs Jelentés – 2025. december
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így hat az MI az európai villamosenergia-igényre – a Schneider Electric friss kutatási eredményei
A villamosenergia-infrastruktúra összehangolt fejlesztése, intelligens megoldások bevezetése az áram felhasználásának optimalizálására, különböző szektorok közötti együttműködések – többek között ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy Európa elkerüljön egy komolyabb, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások fokozott áramigénye miatti energiaválságot.
A Schneider Electric új elemzése, az „AI & Energy in Europe” négy lehetséges forgatókönyvön keresztül mutatja be, hogy a különböző szabályozási lépések és stratégiák hogyan formálhatják az MI és az energiafelhasználás jövőjét a kontinensen.
Az egyes európai országok jelenleg nagyon eltérő helyzetből indulnak a mesterséges intelligencia ugrásszerűen növekvő energiaigényének menedzselésében. Azok az államok, ahol már most jelentős a megújuló forrásból származó villamosenergia termelés aránya és rugalmas erőforrásokra támaszkodnak, a kibocsátásuk minimális növelésével tudják kezelni az MI térhódítását. Ugyanakkor a fosszilis energiaforrásoktól függő országok esetében a digitalizáció iránti igény még szigorú hatékonysági szabványok mellett is emeli a kibocsátást.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata legújabb, „AI & Energy in Europe” című tanulmánya négy lehetséges forgatókönyvet vázol, amelyek a különböző szabályozási gyakorlatok alapján vizsgálják az adatközponti kapacitás bővülését és a várható energiaigényt. Az elemzésből kiderül, hogy attól függően, milyen stratégiát választ Európa, drámai mértékű különbségek lehetnek az energiaigényben. Míg az MI fejlesztés szigorú szabályozása és korlátozása mellett a mesterséges intelligencia energiaigénye 2030-ra 45 TWh lehet, addig összehangolt, fenntartható fejlesztés mellett ez az érték már elérheti a 90 TWh-t. Nem kontrollált fejlődés esetén viszont akár 145 TWh-ra is nőhet az MI energiaigénye a kontinensen, vagy a válság és fellendülés között ingadozó, volatilis pályát követhet.
A tanulmány megállapítja, hogy a fenntartható MI-fejlődés eléréséhez három területen szükséges az európai országok koordinált fellépése. Ezek közül az egyik az infrastruktúra várható keresletet felülmúló fejlesztése, a rugalmas kapacitások biztosítása, valamint a modern, ellenállóképes villamosenergia-rendszerek gyorsított bevezetése révén. A másik fontos terület a változó körülményekhez alkalmazkodó szabályozás megvalósítása. A harmadik kiemelt jelentőségű lépés pedig a villamosenergia-hálózat dekarbonizációjának felgyorsítása.
„Európának egyedülálló lehetősége van arra, hogy vezető szerepet töltsön be az MI fenntartható fejlesztésében. Jelenleg a világ számítástechnikai infrastruktúrájának kevesebb mint 5 százaléka található itt, ami jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió részesedése a globális GDP-ből. A kutatás alapján egyértelmű, hogy az MI teljes potenciálját úgy aknázhatjuk ki, hogy közben teljesítjük a klímavédelmi céljainkat is.
Ehhez együtt kell működnünk az engedélyezési folyamatok felgyorsítása, a hálózathoz való gyorsabb és egyszerűbb csatlakozás elősegítése, valamint a dekarbonizált villamosenergia-termelésbe történő további befektetés érdekében. A villamos energia Európa digitális jövőjének gerince, így ha megfelelően kezeljük, esélyünk van arra, hogy együtt sikeresen véghezvigyük a digitális és az energetikai átállást”
– mondta el Laurent Bataille, a Schneider Electric „European Operations” területért felelős ügyvezető alelnöke.
„Az, hogy hogyan alakul a mesterséges intelligencia energiafelhasználása, nem determinált – attól függ, hogy most milyen döntéseket hozunk három alapvető területen: a technológia, a szabályozás és az infrastruktúra terén. Ez a kutatás rámutat arra, hogy mennyire fontos az MI technológia fejlesztését összekapcsolni az elektromos infrastruktúra bővítésével és a valós körülményekre reagáló, adaptív szabályozással. A fenntartható MI Európában megvalósítható, de csak átgondolt tervezéssel. –Az egész kontinensre kiterjedő, tudatos lépések hiányában az ennek eléréséhez rendelkezésre álló időkeret szűkül”
– mutatott rá Rémi Paccou, a Schneider Electric „Sustainability Research” igazgatója és a tanulmány vezető szerzője.
A Schneider Electric külön köszönetét fejezi ki Thomas Le Goffnak, a Télécom Paris adjunktusának és a CERRE ösztöndíjasának, aki az MI szabályozás, a digitális jog és a fenntarthatósági politika szakértője, valamint társszerzője a tanulmánynak. Társszerzőként Fons Wijnhoven, a Twentei Egyetem docense is közreműködött, aki az egyes forgatókönyvek kidolgozásával és az elemzésekhez elengedhetetlen rendszerdinamikai modellezési szakértelmével járult hozzá a tanulmányhoz. Köszönet illeti Somya Joshi-t, a Stockholmi Environment Institute kutatási igazgatóját is, aki a kormányzás és az ágazatokon átívelő megközelítések kapcsán segítette szakértő tanácsokkal a tanulmány elkészítését.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars
A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.
Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.
Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.
Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.
Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.
Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
Exkluzív termékekkel indul a KitKat és a Formula-1 első közös szezonja
-
Gazdaság2 hét ago
2026: az év, amikor végleg búcsút inthetünk a jelszavaknak?
-
Gazdaság2 hét ago
Modern irodaházak, modern szabályozókkal Zuglóban
-
Mozgásban2 hét ago
Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat
-
Mozgásban2 hét ago
A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe
-
Okoseszközök2 hét ago
Exkluzív Galaxy Z Flip7 Olympic Edition modell lesz az olimpikonok társa a 2026-os milánó-cortinai téli játékokon
-
Szórakozás2 hét ago
Új kollekcióval érkezik a MediaMarkt kínálatába a PEAQ by Robbie Williams
-
Tippek1 hét ago
A tél csendes kihívása: hogyan javítható a levegőminőség?






