Gazdaság
Így csökkenti költségeit a Renault több mint 2 milliárd euróval
A következő 3 év folyamán a több mint 2 milliárd Euróval csökkentett fix költségek célja az, hogy a Csoport versenyképessége helyreálljon, és biztosítsa annak hosszútávú fejlődését az Alliance keretein belül.
Az éves eredmények bemutatásakor jelzetteknek megfelelően, a Groupe Renault ma mutatja be azt az átalakítási tervet, amelynek célja az, hogy több mint 2 milliárd Eurós megtakarítást érjen el 3 éven belül, és a versenyképességét teljesen új alapokra helyezze.
A Csoport nehézségei, a globális autóipari válság és a sürgető ökológiai szemléletváltás mind olyan tényezők, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az említett átalakulás tovább késlekedjen.
A terv képes lesz felerősíteni a cég ellenálló képességét úgy, hogy a cash-flow megtermelésére koncentrál, eközben pedig továbbra is az ügyfél marad a legfontosabb tényező. A működést és működtetést jellemző, sokkal hatékonyabb megközelítésen, valamint az erőforrások szigorú menedzsmentjén alapszik.
Ezeken túl, a tervezet célja az, hogy lerakja a Groupe Renault hosszútávú fejlődésének alapjait. Franciaországban a Csoport stratégiai területeket határoz meg és az üzleti tevékenységet ezek köré koncentrálja: elektromos autó, kishaszonjármű, körkörös gazdasági modell, és a magas hozzáadott értéket biztosító innovációk.
Ezek a Franciaországban létrehozandó tudásközpontok a Csoport újraélesztésének gócpontjaiként szolgálnak majd. Ennek megfelelően Flins-ben és Guyancourt-ban a Csoport újraszervezi a tevékenységét.
Amennyiben a Groupe Renault tervei szükségessé teszik, hogy a profitabilitás és fenntartható növekedés érdekében a munkaerő területén is átszervezésekre kerüljön sor, akkor természetesen a helyi hatóságokkal és a társadalmi szervezetekkel folyamatosan egyeztetve teszi azt majd meg.
Ezeket az átszervezéseket első sorban átképzéses alapon belső mobilitással, és önkéntes távozásokkal kívánja megoldani a cég. Az elkövetkező 3 évben ez mintegy 4 600 munkahelyet érint Franciaországban, és 10 000 további munkahelyet a világ egyéb részein.
„Teljes a bizodalmam a rendelkezésre álló eszközeinkben, értékeinkben és a cég vezetésében, ezért az előttünk álló átalakulásban és a Csoport értékeihez való visszatérésben is, a terv erre tökéletesen megfelel. A tervezett változások a cég fenntarthatóságának és hosszútávú fejlődésének alapjait fektetik le. Közösen, az Alliance partnerek támogatásával, a Groupe Renault el fogja érni a céljait és hamarosan ismét az autóipar kiemelt szereplőjévé válik. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, és értjük azt is, hogy a terveink szerinti átalakulás csak úgy lehet sikeres, ha az érdekelt felekkel és társadalmi szervezetekkel példaértékű diskurzust folytatunk”
– mondta el Jean-Dominique Senard, a Renault igazgatótanácsának elnöke.
„Ebben az összetett és bizonytalan helyzetben ez a projekt létfontosságú ahhoz, hogy stabil és fenntartható teljesítményt tudjunk nyújtani az ügyfeleink legnagyobb megelégedésére. Számos eszközünkkel, a Groupe Renault és az Alliance erőforrásainak és technológiai tudásának kiaknázásával, valamint az autóink fejlesztésének és gyártásának egyszerűsítésével olyan mértékű megtakarítást szeretnénk elérni, amely helyreállítja az általános jövedelmezőségünket, és biztosítja a fejlődésünket mind Franciaországban, mind pedig a nemzetközi színtéren”
– tette hozzá Clotilde Delbos, a Renault ideiglenes ügyvezetője.
A terv főbb elemei a következők:
- A mérnöki költségek csökkentése és hatékonyságnövelése, az Alliance megerősített eszköztárának felhasználásával, megközelítőleg 800 m€ megtakarítás:
- Az autók tervezésének és fejlesztésének áramvonalasabbá tétele: csökkentik az összetevők diverzitását, és nagyobb hangsúlyt kap a szabványosítás; Leader – Follower program az Alliance keretein belül.
- Erőforrás-optimalizáció: a stratégiai technológiai fejlesztések az Île-de-France-ban található tervezőközpontokba koncentrálódnak; a külföldi R&D központok és alvállalkozások újragondolásra kerülnek, nagyobb arányban kerülnek be a fejlesztési jóváhagyási körökbe a digitális eszközök.
- Termelés-optimalizáció: megközelítőleg 650 millió € megtakarítás
- Az üzemek átalakításának felgyorsítása az Industry 4.0 szabvány általánossá tételével
- Az eljárások továbbfejlesztése az új mérnöki projektekben: a digitalizáció és a „design to process” elv felgyorsítása
- Az ipari kapacitások kiigazítása:
- A globális termelési kapacitás felülvizsgálata, a 2019-es 4 millióról 2024-re 3.3 millióra (Harbour reference)
- A termelésben dolgozók számának felülvizsgálata
- A tervezett kapacitásbővítések felfüggesztése Marokkóban és Romániában, a Csoport oroszországi termelési kapacitásainak adaptációja, a sebességváltó-gyártás racionalizálása világszerte
- Franciaországban a termelés-optimalizációra négy munkahipotézis létezik, ezeket az érintettekkel, a helyi hatóságokkal és szakszervezetekkel közösen vizsgálják át:
- Konzultáció indul arról, hogy Észak-Franciaországban a douai-i és a maubeuge-i üzemek válnának ez elektromos autók és a kishaszonjárművek kiemelt központjaivá
- Az Alpine A110 modell életciklusának lezárultával a dieppe-i üzemegység is átalakulna.
- Flins-ben bevezetésre kerül a körkörös gazdasági ökoszisztéma és egyben Choisy-le-Roi-ból is átkerül ide a gyártás.
- A Bretagne-ban található fémmegmunkáló üzem stratégiai felülvizsgálata.
- A támogató funkciók magasabb hatékonysággal történű üzemeltetése mintegy 700 millió € megtakarítással jár
- Az általános és marketing-költségek optimalizációja: magasabb szintű digitalizáció, szervezeti racionalizálás és a támogató funkciókhoz tartozó költségek csökkentése
- Egyes tevékenységek áttekintése az erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében
Ez a Csoport core business tevékenységét érintő változásokat jelenti:
- Részben az RRG európai értékesítési hálózatára vonatkozóan
- A Groupe Renault részesedése a Dongfeng Renault Automotive Company Ltd (DRAC) -ben a Dongfeng Motor Corporation-re száll, és a Renault márkájú, belső égésű motoros járművek forgalmazása megszűnik a kínai piacon.
Ezeket a terveket a hatályos szabályoknak megfelelően ismertetik majd a munkavállalói képviseletekkel. A terv bevezetésének várható költsége 1.2 milliárd €.
Gazdaság
A szőlő szereti a meleget, de a magyar borvidékeknek már túl sok jut belőle
A hazai borvidékeken 1971 óta 25–30 százalékkal nőtt a szőlő fejlődését meghatározó hőösszeg, ezért korábban pattannak ki a rügyek, hamarabb következik be a virágzás és az érés, a szüret pedig akár hetekkel előrébb tolódik.
A melegedés azonban nemcsak gyorsabb fejlődést hoz: fokozza a nyári hő- és vízstresszt, növeli a tavaszi fagykár kockázatát, és a legtöbb hazai fehérborszőlő-fajta számára már nem biztosít ideális klímát. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza hazai megfigyelésekre és klímamodell-eredményekre, valamint Klár Máté alföldi borászok tapasztalatait bemutató videóriportjára támaszkodva mutatja be, hogyan alakíthatja át a klímaváltozás a magyar borvidékek fajtaszerkezetét és gazdálkodását.
A dél-alföldi Dűne Borbirtokon idén nem szüreteltek Irsai Olivért, mert a tavaszi fagy szinte teljesen elvitte a termést. Két éve pedig már augusztus 1-jén megkezdték a szüretet – szemben a 2000-es évek második felével, amikor rendszerint csak szeptemberben jutottak el idág. Béla Zoltán birtokának példája jól mutatja a klímaváltozás kettős hatását: a felmelegedés egyre korábbra hozza a szőlő fejlődését és érését, de a hamarabb induló vegetáció növeli a tavaszi fagykár kockázatát, a túl gyors érés pedig a bor minőségét is ronthatja. Klár Máté nemrég megjelent videóriportjában több alföldi borász osztja meg tapasztalatait arról, hogy az utóbbi években miként vált egyre szélsőségesebbé a klíma, forróbbá a nyár, és hogyan tolódott előbbre mintegy két héttel a szőlő vegetációs időszakának kezdete.
1971 óta 25–30 százalékkal nőtt a vegetációs időszakban a szőlő fejlődését befolyásoló hőösszeg. A gyorsabb fejlődés azonban nem feltétlenül előny: a bogyók cukortartalma ugyan nőhet, eközben azonban kedvezőtlenül változhat a bor sav-, aroma- és ízvilága. Ha az éréshez szükséges hőösszeg már jóval a nyár vége előtt összegyűlik, megbomlik a fajta és a termőhely korábbi összhangja.
Ez különösen nagy tét Magyarországon, ahol a bortermelés meghatározó része fehérborszőlő-fajtákra épül: Tokajban, valamint Mór és Nagy-Somló borvidékein arányuk a 90 százalékot is meghaladja. A Szabó Péter által vizsgált párosítások közül a furmint és a szürkebarát Badacsonyban, a hárslevelű pedig Móron maradt még közel az ideális éghajlati tartományhoz. Az Irsai Olivér, a juhfark és az olaszrizling több térségben már túl korán érik. Az Alföldön a jelenleg reálisnak tartott közepes kibocsátási forgatókönyv szerint a század végére a mai dél-spanyolországi termőterületekéhez hasonló hőösszeg várható, ami nagyobb hőigényű fajták, leginkább vörösborszőlők térnyerését vetíti előre. A klimatikus lehetőség azonban önmagában kevés: nem biztos, hogy a piac is követi a fajtaváltást.
Forróbb és szárazabb lesz a szőlő környezete
A 35 Celsius-fok feletti napok megperzselhetik a leveleket és a szőlőszemeket, fokozzák a savvesztést és rontják a szőlő beltartalmát, továbbá bizonytalanná teszik a terméshozamot. A homokos területeken a gyorsan felmelegedő, kiszáradó talaj tovább erősíti ezt a terhelést. A kedvezőtlen trend pedig várhatóan folytatódik: a közepes forgatókönyv szerint a hazai borvidékeken a jelenlegi, átlagosan évi 6–7 forró nap helyett 2060 után ennek kétszerese várható, de egyes modellszimulációk szerint akár a háromszoros átlagérték sem kizárt.
A melegedés akkor is fokozza az aszályt, ha az éves csapadékmennyiség nem csökken jelentősen, mert a magasabb hőmérséklet növeli a párolgást. Több alföldi térségben 2–4 méterrel süllyedt a talajvízszint az elmúlt évtizedekben; Baján az idei júniusi érték mintegy 2 méterrel maradt el az 1991–2020-as átlagtól, Lajosmizsén és Bugacon pedig a különbség meghaladta a 3 és fél métert. A szőlő mély gyökérzete előnyt jelent, de a süllyedő talajvíz, a hőség és a szárazság együttes hatását már nehezen képes kivédeni.
Kevesebb a fagy, mégis nő a fagykár veszélye
Elsőre paradoxnak tűnhet, de a melegedő klíma a fagykár kockázatát is növeli. A fagyos napok éves száma jelentősen csökkent, és bár jóval ritkábbak a szőlőt károsító kemény telek, a korábban induló tavasz hamarabb fakasztja ki a rügyeket, miközben még sokáig előfordulhatnak hidegbetörések. A sérülékeny fiatal hajtásokban így egy késői lehűlés nagyobb veszteséget okoz – ez különösen 2020 óta figyelhető meg a borvidékeken. A közepes forgatókönyv szerint a század végére, 25 év alatt 5–30 napos extra kockázatot is jelentene a szőlőnek a -1 Celsius-foknál hidegebb napok számának növekedése – elsősorban az alföldi borvidékeken.
Az enyhébb telek a kártevők áttelelését is segítik. Az amerikai szőlőkabóca által terjesztett fitoplazmás betegséget egyes borvidékeken már második filoxéraként emlegetik. Az alkalmazkodás ezért a szárazságtűrőbb vagy nagyobb hőigényű fajták kipróbálásától a sortájolás, a talajtakarás, az árnyékolás és a szüret időzítésének átalakításán át az öntözésig terjedhet.
„A kérdés tehát az, hogy a hazai borvidékek milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni a klímaváltozáshoz úgy, hogy a gazdálkodás még megtérülő legyen. Annyi bizonyos, hogy nem mindenkinek lesz rá lehetősége”
– zárja a Másfélfokon megjelent cikkét Szabó Péter.
A teljes cikk a masfelfok.hu oldalán olvasható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Kamara nyitott egy új típusú feladatkör megfogalmazására
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), mint köztestület tudomásul veszi a gazdasági kamarákra vonatkozó kormányzati bejelentést és várja a jogszabálymódosítások részleteit, amely alapján, tevékenységét újra gondolva tud dolgozni a továbbiakban a hazai vállalkozói közösségért.
A Kamara vezetése nyitott egy új típusú feladatkör megfogalmazására és az ehhez kapcsolódó finanszírozásra, a mikrovállalkozások terheinek mérséklésére, és a vállalkozások gazdasági súlyához jobban igazodó, arányosabb hozzájárulási rendszer kialakítására. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a korábbiakban is már több alkalommal felvetette, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvényben foglalt feladatainak finanszírozását az 5000 forintos kamarai hozzájárulás helyett sokkal hatékonyabban, a vállalkozókat kevésbé terhelő módon célszerű megoldani.
A gazdasági kamarák feladata köztestületként a gazdaság működésének felügyelete és ezáltal a vállalkozók átfogó érdekeinek képviselete, továbbá a nemzetközi kamarai szövetség részeként a hazai vállalkozások uniós szintű képviselete. A Kamara nyitott a kormányzattal való együttműködésre annak érdekében, hogy a hazai vállalkozásokat a továbbiakban is támogassa a versenyképesebb működésben és a minél nagyobb hazai hozzáadott érték előállításában. A Kamara eddig is minden támogatási forrását szabályosan használt fel és azzal elszámolt, ezt az átlátható működés jegyében a jövőben is fenntartja.
A gazdasági kamarákról szóló törvény alapján a gazdasági kamarák szerepe jelenleg:
„A gazdasági kamarák feladata, hogy e törvénynek, más jogszabályoknak megfelelően, önkormányzaton alapuló működésükkel előmozdítsák a gazdaság fejlődését és szerveződését, a piaci magatartás tisztességét, a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesülését.”
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a területi kamarákkal közösen a hazai vállalkozások gazdasági önkormányzata több mint 175 éve. Erős, kiszámítható és gyakorlatias kamarai hálózatot működtet az osztrák és német minták alapján, ahol az MKIK tudásközpontként működve látja el a stratégiai koordinációt, míg a területi kamarák a vállalkozások első számú, helyben elérhető partnerei. A Kamara közel egymillió vállalkozást képvisel, 23 szervezetből álló országos hálózatot működtet, több mint 60 irodában mintegy 1000 szakember közreműködésével. A Kamara továbbra is azon dolgozik, hogy az egész gazdaság érdekeit szem előtt tartva segítse a hazai vállalkozói ökoszisztéma fejlesztését.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A bértranszparencia láthatóbbá teheti az anyasági bérhátrányt
A gyermekgondozási szabadságról visszatérő munkavállalók bérét már ma is korrigálni kell a munkajogi szabályok alapján, az esetleges hátrány azonban a bérek összehasonlíthatóságának hiánya miatt gyakran rejtve marad.
Az uniós bértranszparencia-irányelv ezen változtathat: a munkáltatóknak átláthatóbban és objektív szempontok alapján kell működtetniük bérezési rendszerüket. A PwC szakértői szerint az új követelmények különösen fontosak lehetnek a hosszabb távollétről visszatérők számára, mivel a bérkorrekció valamennyi elemét, hátterét megismerhetik.
A visszatérők bérét már ma is védi a törvény
A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság után a munkáltatónak felül kell vizsgálnia a visszatérő munkavállaló alapbérét. Ennek során az azonos munkakörű, ilyen kollégák hiányában pedig a hasonló munkakört betöltő munkavállalóknál időközben megvalósult bérfejlesztések átlagos mértékét kell figyelembe vennie. Egy többéves távollétről visszatérő munkavállaló bére tehát nem maradhat automatikusan a távozásakor érvényes szinten.
A jelenlegi rendszer legnagyobb korlátja, hogy a munkavállalók általában nem látják, mennyit keresnek az összehasonlítható munkát végző kollégák, illetve milyen béremeléseket kaptak. Így sok esetben már azt is nehéz felismerniük, hogy fennáll-e bérhátrány.
„A visszatérők bérének felülvizsgálata már ma is munkáltatói kötelezettség. A valódi kérdés azonban az, hogy a vállalat milyen összehasonlítási alapot használ, hogyan veszi figyelembe a távollét alatt végrehajtott béremeléseket, és mennyire következetesen dokumentálja a döntést”
– mondta dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda, PwC Legal szakértő ügyvédje. Emellett már ma is érvényesül az egyenlő bánásmód követelménye és az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elve.
Az 5 százalékos eltérés már további vizsgálatot indokolhat
A bértranszparencia-irányelv alapján a munkavállalók információt kérhetnek saját bérszintjükről, valamint az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos bérszintjéről, nemek szerinti bontásban. A nagyobb munkáltatóknak rendszeresen jelenteniük kell a nemek közötti bérkülönbségeket is. Ha valamely munkavállalói kategóriában az eltérés eléri az 5 százalékot, és objektív szempontokkal nem indokolható, további vizsgálatokra és korrekciós intézkedésekre, adott esetben pedig a szakszervezettel közös bérértékelésre lehet szükség.
A vállalatoknak ezért felül kell vizsgálniuk a munkakör-értékelési rendszerüket, bérsávjaikat, valamint az előmeneteli és teljesítménykritériumaikat. Különösen ott lehet szükség változtatásra, ahol a bérek hosszabb idő alatt, eltérő felvételi helyzetek és egyedi vezetői döntések nyomán alakultak ki.
A transzparencia nem jelent automatikus béremelést
Az irányelv nem írja elő, hogy egy adott munkakörben mindenki ugyanannyit keressen, és a gyermekgondozásból visszatérők számára sem garantál automatikus béremelést. A szakmai tapasztalat, a teljesítmény, a felelősségi kör vagy a speciális szaktudás továbbra is indokolhat különbségeket, ha a munkáltató ezeket objektív, nemileg semleges szempontokkal igazolni tudja. A gyermekgondozás miatti távollét azonban önmagában aligha lehet megfelelő indoka egy tartós bérhátránynak. Egy esetleges jogvita során a munkáltatónak kell bemutatnia, hogy az eltérés mögött tényleges szakmai vagy munkaköri különbségek állnak.
„A bértranszparencia nem teszi azonossá a fizetéseket, hanem világosabb indoklást vár el a különbségekre. A gyermekvállalás ténye önmagában nem tarthat fenn bérhátrányt: a munkáltatónak bizonyíthatóan szakmai és munkaköri szempontokra kell alapoznia a döntéseit”
– hangsúlyozta dr. Szűcs László.
Egy hosszabb távollét alatt elmaradt projekttapasztalat vagy vezetői felelősség indokolhat eltérő bérszintet, a különbséget azonban konkrét szakmai és munkaköri szempontokkal kell alátámasztani.
A szolgálati idő szabályait is pontosítani kell
A szenioritás, a releváns szakmai tapasztalat és a teljesítmény a jövőben is legitim bérezési szempont maradhat. A munkáltatóknak ugyanakkor pontosabban kell meghatározniuk, hogyan veszik figyelembe ezeket, különösen a gyermekgondozási szabadságon töltött idő értékelésekor. Az a rendszer, amely a távollétet automatikusan jelentős bérhátránnyal kapcsolja össze, felvetheti a közvetett nemi alapú megkülönböztetés kockázatát.
Az új szabályozás önmagában várhatóan nem szünteti meg teljes egészében a gyermekvállaláshoz kapcsolódó bérhátrányt, de elősegítheti, hogy a korábban rejtve maradó különbségek láthatóbbá és ellenőrizhetőbbé váljanak.
A PwC bértranszparenciáról szóló cikksorozatának első része itt érhető el.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Olvadni kezdtek a betéti kamatok, de még így is verik az inflációt, érdemes sietni a lekötéssel
-
Gazdaság2 hét ago
Már reklámokkal is válaszolhat a ChatGPT a magyarok kérdéseire
-
Ipar2 hét ago
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG kibővített AI-otthon ökoszisztémával érkezett az IFA 2026-ra
-
Okoseszközök2 hét ago
Hisense IFA 2026: intelligensebb otthon, új szintű képélmény és magával ragadó szórakoztatás
-
Gazdaság2 hét ago
A Xiaomi Auto 2027-től Európában is kapható lesz
-
Gazdaság2 hét ago
A következő válságot még nem látjuk, de az AI már keresheti a nyomait
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai










