Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A Continental hatékony hajtószíjakkal látja el a Goldwind szélturbinákat

Új megközelítés: szíjak veszik át a fogaskerekek helyét a turbina gondolájának szabadalmaztatott kialakításában

A Continental technológiai vállalat látja el hajtószíjakkal a kínai Xinjiang Goldwind Science and Technology gyártóvállalat által előállított szélturbinákat.

Az egyedülálló és szabadalmaztatott konstrukcióban a németországi Dannenbergben gyártott szíjak lehetővé teszik, hogy a rotorlapátokon fogaskerekek vagy hidraulika nélkül lehessen állítani. A Continental tervezői két, már kipróbált és bevált fogasszíj-technológia optimális kombinációjának segítségével fejlesztették ki a szíjakat. 2018-ban a Continental közel két millió eurót fektetett be alsó-szászországi helyszínén, hogy meg tudjon felelni a kínai vállalat évi több mint 100 kilométernyi hajtószíjat kitevő szükségletének.

A fogasszíjak hatékony alternatívát kínálnak a bonyolult erőátviteli rendszerekkel szemben

A Goldwind egyike azon kevés gyártóknak a piacon, amelyek fogaskerekek nélküli meghajtással állítják lapátjaikat, ami egyre fontosabb tényezővé válik a változó szélerősségekre való rugalmas reakció szempontjából.

„A Goldwind fogasszíjakra támaszkodik”

– mondja Rolf Marwede, a Continental dannenbergi lokációjának igazgatója.

„Ennek számos előnye van, például a rendszer így kevésbé komplex, aminek következménye, hogy kevésbé hajlamos a turbina gondolájában előforduló vibrálásra és meghibásodásokra. Szíjaink emellett rendkívül kopásállók és tartósak.”

A Continental által szállított szíjak nem igényelnek kenést, karbantartásuk kimondottan egyszerű, valamint jelentősen ellenállnak a korróziónak is. Különösen a tengeri szélerőművek esetében ez az utolsó tényező komoly előnyt jelent a folyamatosan sós tengeri levegőnek kitett hagyományos fém kialakításokkal szemben.

„A fogaskerekes megoldásokhoz képest egy egyszerűbb, hajtószíjakat alkalmazó kivitel költséghatékonyabb és hatásosabb is hosszú távon”

– mondja Marwede. Hiba esetén a rendszer nagyon gyorsan javítható is, mivel csak az övet kell cserélni, nem pedig a teljes erőátviteli rendszert.

Két termékcsoport legjobb tulajdonságainak ötvözete

A Goldwind számára fontos volt, hogy kidolgozzon egy alacsony karbantartási igénnyel rendelkező, egyszerűbb alternatívát a hagyományos erőátviteli rendszerekre. A Continental Synchrodrive technológiáján alapuló szíjas megoldás tökéletesen megfelelt ezeknek a kívánalmaknak. A szíj, melynek belseje horganyzott acélzsinórokat tartalmaz, poliuretánnal van bevonva, amely a fogakat és az öv hátulját egyaránt lefedi, így kiemelkedő kapcsolatot teremt a feszítő elemmel. A poliuretán emellett kimondottan kopásálló is.

Az acélzsinórok és azok sodrásainak két ellentétes ütközési iránya semleges futási tulajdonságokat eredményez, aminek köszönhetően a szíjak rendkívül rugalmassá válnak. Nem ritka az, hogy körülbelül 12 millió fordított hajlítási ciklus menjen végbe. Viszont a Goldwind által használt szíjakat igazán egyedivé a Continental northeimi helyszínén gyártott speciális anyag teszi. A hajtószíjak specialistája a Syncrochain technológiában szerzett szaktudását kamatoztatja ehhez az alkalmazáshoz.

“Az anyag jobban ellenáll az elhasználódásnak és elnyeli a zajt, valamint sokkal stabilabb szerkezetet biztosít a fogasszíj számára. Ennek köszönhetően még tovább növelhető a szíj teljesítménye”

– magyarázza Marwede. Az anyag megerősíti a fogakat és javítja a bejáratási viselkedést, ami tovább emeli a hatékonyságot.

„Végső soron két termékcsoport ötvözésével fejlesztettük ki az ideális megoldást a Goldwind alkalmazásához.”

A Dannenbergi Kompetencia Központ kapacitása elegendő a jövőbeni termékbővítéshez

A Continental a Goldwind szíjait a dannenbergi telephelyén gyártja, amely egy a poliuretán szíjak létrehozására fókuszáló kompetencia központként működik a vállalaton belül. A technológiai vállalat kimondottan erre a célra hozta létre az új üzemet. A 2017-ben újonnan épített csarnok, ahol a központ a tevékenységeit végzi, további termékbővítéshez is rendelkezik helykapacitással.

„Ezen az egy helyszínen nem csak a Synchrodrive és Syncrochain öveket gyártjuk, hanem a két terméktípust egymással is ötvözni tudjuk – mint ahogyan azt a Goldwind alkalmazása esetében is tettük. Ilyesmire korábban még nem került sor, így tehát mindez rendkívül hatékony partnerekké tesz minket”

– foglalta össze Marwede.

A szél egy tiszta alternatíva és ideális kiegészítője más energiaforrásoknak

A Continental a Goldwinddel kötött partnerkapcsolatát jelentős alapkőnek tekinti, mely segítségével tovább fejlesztheti a fenntarthatóságra és erőforrások megőrzésére irányuló erőfeszítéseit. A hajtószíjak mellett a vállalat a szélturbina-gyártónak szerelőelemeket, szélellenállást csökkentő fóliákat, valamint hidraulikus vezetékeket is szállít.

A szél egy kimeríthetetlen erőforrás. A szélturbinák tisztának számítanak, és az általuk generált szélenergia ideális kiegészítője lehet más energiaforrásoknak. 2019 végéig összesen körülbelül 650 gigawatt összteljesítményű szélerőmű épült világszerte. Csak összehasonlításképpen: 40 gigawatt elég lenne ahhoz, hogy minden háztartást ellásson elektromossággal Németországban. A több mint 200 gigawatt összteljesítményű telepítésével Kína számít messze a világ legnagyobb szélenergia-piacának.

Gazdaság

Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén

A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.

Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.

A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.

A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.

Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.

Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.

Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.

„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”

– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége

A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.

A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.

Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás

Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.

Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.

Diszruptív modell a digitális munkahelyekért

A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.

Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.

Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.

Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe  

Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.

Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.

Jövőbe mutató alternatíva

Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.

A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.

„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”

– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).

„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”

-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.

„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Már social media és Google-kampányokra is pályázhatnak a kkv-k

Új lehetőség nyílt a hazai kis- és középvállalkozások számára: immár social media és Google-kampányok megvalósítására, linképítésre, SEO- és PR-cikkek online megjelenítésére is igényelhető támogatás a Modern Vállalkozások Programján belül. A projekteket a Content’ n more (CNM) ügynökség viszi, mely tíz éve támogatja a hazai vállalkozások online láthatóságát.

A DIMOP Plusz, GINOP Plusz, valamint a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében elérhető pályázatok célja, hogy a kkv-k versenyképesebbé váljanak a digitális térben – olvasható honlapjukon. A CNM ügynökség 10 éve segít hazai vállalkozásokat az online térben való megjelenésben, legyen szó több milliárdos forgalommal bíró cégről, vagy pár főt foglalkoztató vállalkozásról, vagy éppen szárnyait bontogató startupról.

Támogatott Google Ads és Meta-kampányok

A pályázatok kiemelt célja a digitális jelenlét fejlesztése, amely ma már elengedhetetlen feltétele az üzleti növekedésnek. A támogatott tevékenységek között a Content’n more jóvoltából már támogatottan elérhetőek Google Ads kampányok, Meta-kampányok (Facebook és Instagram). Az ügynökség a költés optimalizálásától kezdve a teljeskörű lebonyolítást vállalja, marketingterv kidolgozásával, kreatívok gyártásával, és a kampányt megerősítő SEO-cikkek megjelenések szervezésével. „Egy vállalkozás online jelenlétének megalapozása, legyen szó Goolge vagy AI keresésekről, egyértelműen a SEO-nál kezdődik” – emeli ki Lóska Márton ügyvezető.

Szakértői segítség a kampányok tervezésében és lebonyolításában

A pályázó vállalkozások nem maradnak egyedül a kampányok megvalósítása során. Az ügynökség szakértő csapata a teljes folyamatban képes támogatást nyújtani. Hogy a kampányok folyamatosan a cégek igényeihez legyenek alakítva.

A cég komplex szemlélettel dolgozik: a marketing, a PR és az online sajtómegjelenések összehangolásával segíti a vállalkozásokat abban, hogy igény szerint ne csak direkt eladásokat produkáljanak, hanem hosszú távon is erősítsék márkájukat.

Google Ads és Facebook-kampányok: gyors eredmények, hosszú távú hatás

A jól felépített Google Ads és Facebook-kampányok nemcsak azonnali forgalmat generálnak, hanem értékes adatokat is szolgáltatnak a vállalkozások számára. A hirdetési aktivitást a SEO-alapú tartalommarketing és a célzott PR-cikkek egészítik ki, amelyek erősítik a bizalmat és javítják a láthatóságot. „Egyértelmű, hogy egy gyors készletkisöpréshez a Facebook- és Google Ads kampányok a legcélravezetőbbek

Pályázati forrásból erősíthető az online láthatóság

A Modern Vállalkozások Programján belül elérhető támogatások valódi lehetőséget kínálnak a kkv-knak arra, hogy pályázati forrásból fejlesszék digitális marketingtevékenységüket. A cél nem csupán a megjelenés, hanem az üzleti eredmény: több érdeklődő, nagyobb ismertség és erősebb piaci pozíció.

A támogatási konstrukciók segítségével a vállalkozások biztonságos, szakmailag megalapozott környezetben vághatnak bele a Google- és közösségimédia-kampányokba.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss