Gazdaság
HONOR: A megkérdezettek közel 60%-a tervezi a megváltozott helyzetet segítő ajándék vásárlását
A válaszadók 57,1%-a tervezi olyan ajándék vásárlását, ami reflektál a megváltozott kapcsolattartási módokra és szabadidős tevékenységekre, mutat rá a HONOR Magyarországon végzett kutatása.
A Honor nemzetközi technológiai márka Magyarországon végzett kutatást, hogy felmérje a fogyasztók karácsonyi vásárlásával kapcsolatos igényeit és terveit.
A közel 1000 fő bevonásával készült felmérés 2020 novemberében készült, és a karácsonyi vásárlás mellett olyan témákat is érintett, mint a jelenlegi járványhelyzet következtében megváltozott kapcsolattartási és szabadidős szokások.
Megváltozott szokások a kapcsolattartásban és a szabadidőben
A kutatás, amelyben elsősorban a 18-44 év közötti korosztály vett részt, rámutat arra, hogy a barátokkal, családdal való kapcsolattartás leggyakoribb formája a telefonhívás (67%), ezt követi a chatelés és a videóhívás (50-50%-kal), a személyes kapcsolattartás pedig a negyedik helyre csúszott (44%). A jelenlegi helyzet a kapcsolattartás mellett a szabadidő eltöltését is befolyásolja. A válaszadók több filmet néznek, többet vannak online és többet hallgatnak zenét, a pandémiát megelőző időszakhoz képest. Lakóhely szerint vizsgálva kiderül, hogy a budapestiek többet vannak online (61%, míg a teljes résztvevők között ez a szám 48%), és több zenét hallgatnak (52% és 39%) mint más településen élők. A válaszadók csupán 22%-a mondta azt, hogy a jelenlegi időszakban többet sportol.
A megváltozott szokásokhoz igazodó terméket a vásárlók 27%-a vásárolt az elmúlt időszakban. Ezen vásárlások 61%-a mobiltelefon, laptop vagy táblagép volt. Az ajándékba vásárolt eszközök kapcsán ugyanakkor elmondható, hogy nagyobb arányban reflektálnak a jelenlegi helyzetre, ugyanis a válaszadók 57,1%-a tervez ilyen ajándékot tervez vásárolni.
Online vásárlás novemberben és decemberben
A felmérést kitöltők 73,2%-a online szerzi be (vagy szerezte be) az ünnepi ajándékokat. A fővárosi fogyasztók 66,5%-a tervezi az online vásárlást, míg a kisebb települések (községek) lakóinak 85,6%-a veszi online az ajándékokat. Az ajándékvásárlás időpontját tekintve közel azonos arányban vannak a novemberi és a decemberi vásárlók (46,7% és 43,5%), és csupán 3,6%-uk hagyja a vásárlást az ünnepek előtti napokra.
Az ajándék választás szempontjait tekintve az élménynyújtás került az első helyre (67,9%), ezt követi a praktikum (58,2%), majd a tudásbővítés és az egészségmegőrzés (22,9% és 22,2%). Ugyanakkor a válaszadók 47,3%-ának az egészségmegőrzés kimondottan fontos szempont ajándékvásárláskor. Termékkategóriákat tekintve az okoseszközök, a játékok és a szépségápolás a legnépszerűbbek. Az okoseszközön belül pedig a válaszadók okosórát (75,3%), vezetéknélküli fül- és fejhallgatót (53,3%) és okoskarkötőt (47,1%) terveznek ajándékozni.
Az okosórát szinte mindenki ismeri
A viselhető okoseszközök egyre ismertebbek a vásárlók előtt. 91,4%-a ismeri az okosórát, mint kategóriát, 79.8%-uk pedig az okoskarkötőt. Az okosórák tudását azonban rendkívül szerteágazóan és eltérően ismerik és kezelik. A válaszok alapján az okosórának betudott legfontosabb funkció az egészség figyelése, 11,7%-uk pedig csak ebben látja szerepüket.
Árpromóciók vezető szerepben
A promóciós mechanizmusok közül egyértelműen az árpromóció bír a legnagyobb befolyással a vásárlókra, a második helyet pedig a kuponok foglalják el. Bár a kupont nem jelölték „komolyan befolyásoló” tényezőnek, viszont ha már rendelkezésre áll, azt nagy valószínűséggel felhasználják, így ez lett a második legfontosabb vásárlást befolyásoló tényező.
Az ajándékvásárlás során a felhasználók kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül hasonló összeget terveznek költeni idén. Az ajándékokra fordított átlagos költés 66.000 forint.
A válaszadókról
A válaszadók 17,7%-ban budapestiek, 16,7%-uk megyeszékhelyen, 38,6%-uk városban, 27%-uk községben vagy faluban lakik. Túlnyomó részük 18 és 44 év közötti, mindössze 2,7%-uk 45 év feletti. A nemi megoszlást tekintve kiegyenlítettebbek a számok: a kitöltők 54,3%-a férfi, 45,7%-a nő.
Gazdaság
Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát
Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.
A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.
Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.
Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:
-
MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.
-
CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.
-
MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.
Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.
Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A hőhullám elmúlik, az energetikai kihívás velünk marad
Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást.
A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint zajló, felelős üzemeltetési döntésről van szó.
A több mint 2000 MW beépített teljesítményű Paksi Atomerőmű a magyar villamosenergia-rendszer meghatározó alaperőműve, ezért a termelés átmeneti visszafogása természetes módon irányítja rá a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére. A jelenlegi helyzet ugyanakkor jóval túlmutat a Paksi Atomerőmű aktuális működésén. Jól rávilágít arra a kihívásra, amellyel Magyarország mellett egész Európa energiarendszere is egyre gyakrabban szembesül: miként lehet biztosítani az ellátás folyamatosságát akkor is, amikor a villamosenergia-termelés és a fogyasztás időben nem találkozik.
A nyári hónapokban a hazai napelemes rendszerek napközben jelentős mennyiségű villamos energiát termelnek, sok esetben többet is annál, mint amennyire az adott pillanatban szükség van. A napközben megtermelt többletenergia ugyanakkor csak korlátozott mértékben hasznosul a későbbi órákban. Mire elérkezik az esti időszak, amikor a háztartások és a vállalatok energiaigénye ismét emelkedni kezd, a napenergia-termelés visszaesik, miközben a légkondicionálók továbbra is nagy terhelést jelentenek a hálózat számára. A Paksi Atomerőmű átmeneti teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása ezt az időszakot még érzékenyebbé teszi.
Az alkalmazkodóképesség új szerepet kap az energiaellátásban
„Az energiarendszerek működésében kulcsszerepe van annak, hogy a megtermelt villamos energia a megfelelő időben álljon rendelkezésre. A következő évek fejlesztéseinek egyik meghatározó iránya ezért a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltérés kezelése lesz”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A szakértő szerint a jelenlegi események egy hosszabb távú folyamat részeként értelmezhetők. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló hőhullámok, a szélsőségesebb hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-fogyasztás folyamatos növekedése egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az energiaellátás rugalmassága legalább olyan fontos lesz, mint maga a termelőkapacitás.
„A jelenlegi helyzetet nem érdemes elszigetelt eseményként kezelni. A hosszabb, intenzívebb hőhullámok, az alacsony folyóvízszintek és a villamosenergia-igény növekedése olyan folyamatok, amelyekkel a jövőben is számolni kell. Az energetikai beruházások tervezésében ezért felértékelődik az alkalmazkodóképesség és a rendszer rugalmassága. A naperőművekben megtermelt villamos energia napon belüli tárolása, majd esti időszakban történő kitárolása az egyik leggyorsabb megoldás a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságára, az ellátásbiztonság növelésére, melyre akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítése a leginkább célszerű”
– hangsúlyozta a szakértő.
„A jövő energiaellátását az atomenergia, a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolt működése teheti ellenállóbbá a szélsőséges helyzetekkel szemben.”
Az ellátásbiztonság üzleti értékké vált
A CRESCOM ELECTRA Kft. tapasztalatai szerint a vállalatok energetikai döntéseiben az energiaárak mellett az ellátásbiztonság, a működés folyamatossága és a kiszámítható üzemeltetés is meghatározó szemponttá vált. A beruházások fókusza ma már túlmutat a fogyasztás optimalizálásán: a cél olyan energiarendszerek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó működési és környezeti feltételekhez.
A megfelelően méretezett energiatároló rendszerek lehetővé teszik, hogy a helyben megtermelt villamos energia a fogyasztási igényekhez igazodva hasznosuljon. Ez mérsékelheti a hálózati terhelésből vagy átmeneti ellátási zavarokból eredő kitettséget, miközben stabilabb működést és hatékonyabb energiafelhasználást biztosíthat.
„Az energetikai beruházások ma már jóval többről szólnak, mint a költségek csökkentéséről. A vállalatok olyan rendszereket keresnek, amelyek kiszámítható működést, nagyobb üzembiztonságot és hosszú távon is megbízható energiaellátást biztosítanak. A helyi energiatermelés, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolásával olyan rugalmasság alakítható ki, amely valódi versenyelőnyt jelenthet a következő években.”
– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.
A következő évek egyik legfontosabb energetikai feladata a termelés és a felhasználás időbeli összehangolása lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A kékgallérosok kora lejárt? Érkeznek az újgalléros munkavállalók
A vállalatok évek óta egyre nehezebben találnak kész szakembereket a termelő és gyártószektorban, miközben a klasszikus kékgalléros munkakörök is átalakulóban vannak és egyre kevésbé írhatók le pusztán fizikai feladatokkal. A Jobtain szakértői szerint a munkaerőhiány következő szakaszára már nem a hagyományos toborzási logika a válasz, hanem egy új munkavállalói réteg, az „újgalléros” dolgozók megjelenése.
„Ha csak azt nézzük, milyen végzettsége vagy korábbi munkaköre van valakinek, könnyen elveszítjük a jó munkavállalókat. Ha viszont azt nézzük, mit képes megtanulni, egészen más munkaerőpiac nyílik meg előttünk. Ez az újgalléros munkavállalói réteg jelentheti a magyar gazdaság egyik rejtett tartalékát”
– hangsúlyozza Mihályi Magdolna, a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.
A cégek már nem kész szakembert keresnek, hanem fejleszthető jelöltet
A Jobtain 2026-os Kékgalléros Benchmark kutatása szerint a vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a szűkös munkaerőpiacon nem elegendő a meglévő szakemberekért versenyezni. A szakmunkás-toborzásban továbbra is jelentős akadályt jelentenek a bérigények, amelyeket a cégek 55%-a említett kihívásként, valamint a hiányzó szakmai tapasztalat, amely 39%-nál okoz nehézséget. A válasz a problémára azonban már nem kizárólag a magasabb bér vagy a gyorsabb toborzás. A kutatás alapján a cégek 59%-a tudatosan keresi a jó tanulási potenciállal rendelkező jelölteket, vagyis azokat, akikből megfelelő betanítással, átképzéssel vagy továbbképzéssel stabil, hosszú távon is értékes munkavállaló válhat. Ez a szemléletváltás a kiválasztási szempontokban is jól látszik. A gyors tanulási képesség 50%-os említéssel már a negyedik legfontosabb kiválasztási tényezővé vált, mindössze 6%-kal lemaradva a szakmai tapasztalat után, és megelőzve több hagyományosan fontosnak tartott tulajdonságot, köztük a precizitást és pontosságot.
A munkaerőhiányt egy új típusú munkavállalói réteg felépítésével lehet kezelni
Az újgalléros munkavállalók megjelenése nem a kékgalléros réteg végét jelenti. A fizikai munkakörök jelentős része továbbra is nélkülözhetetlen marad, de a hozzájuk kapcsolódó kompetenciaelvárások gyorsan változnak.
„A kékgalléros munka nem tűnik el, csak átalakul. A magyar gyárakban ma már egyre több olyan munkakör érhető el, amely valójában nem is igényel szakképzettséget, ugyanakkor túlmutat a hagyományos fizikai munkavégzésen. Itt jelenik meg az újgalléros munkavállaló: olyan dolgozó, aki képes fejlődni, technológiát kezelni, folyamatokban gondolkodni, és belső képzéssel gyorsan értékes munkaerővé válni”
– hívja fel a figyelmet Mihályi Magdolna.
Megbízhatóság nélkül nincs újgalléros munkaerő
Bár a technológiai nyitottság és a tanulási képesség felértékelődött, a Jobtain kutatása szerint az alapkompetenciák továbbra is meghatározók. A fizikai és operatív munkakörökben a legfontosabb kiválasztási szempont továbbra is a megbízhatóság, amelyet a válaszadó vállalatok 90%-a emelt ki. Ez különösen fontos az újgalléros munkavállalók esetében is. A vállalatok ugyanis csak akkor tudnak érdemben átképzésbe, továbbképzésbe és belső fejlesztésbe fektetni, ha a jelölt hosszabb távon is tervezhető, stabil és motivált. Az újgalléros dolgozó tehát nem csupán technológiailag nyitott munkavállaló, hanem olyan ember, akire a vállalat működésében építeni lehet.
„A következő évek egyik legnagyobb HR-kérdése lesz, hogy a cégek felismerik-e ezeket a jelölteket még a versenytársaik előtt”
– emeli ki a szakértő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját
-
Gazdaság2 hét ago
Újra növekedési pályán Európa hőszivattyúpiaca, amely már több tízmillió háztartást véd az energiaárak ingadozásától
-
Ipar1 hét ago
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
-
Gazdaság1 hét ago
Megállapodás született az IKEA és a KASZ között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról





