Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Új kereskedelmi igazgató a LeasePlan hazai leányvállalatánál

A flottakezelésben piacvezető LeasePlan új kereskedelmi igazgató kinevezésével indította a 2021-es évet. Harmat Eszter (46) széles körű iparági ismeretekkel érkezett a vállalathoz, a flottakezelés különböző területein 18 éves tapasztalattal rendelkezik.

A több mint 40 fős kereskedelmi területet irányító vezető feladata többek között a kkv- és a nagyvállalati ügyfelek magas szintű kiszolgálásnak biztosítása, valamint új ügyfelek szerzésével a vállalat ambiciózus növekedési céljainak támogatása. A szakember többek között a digitalizációban és a fenntarthatóságra való törekvésben, így az elektromos autók minél szélesebb körű használatában látja a megváltozott gazdasági helyzethez való alkalmazkodás kulcsát.

„Az iparágban eltöltött 18 év során folyamatos fejlődésre és újításra ösztönzött ez a változatos, innovációkat lehetővé tevő szakma, a jelenlegi helyzet pedig kifejezetten izgalmas és kihívásokkal teli feladatot állít elénk. A koronavírus-járvány jelentősen átalakította a flottakezelői piacot is, a cégek flottapolitikáját az új normalitás határozza meg.  Úgy vélem, kulcsfontosságú, hogy a LeasePlannél gyorsan tudjunk alkalmazkodni ehhez a globális átalakuláshoz, és a szolgáltatásaink testre szabásával, megújításával reagáljunk az új elvárásokra. Ennek egyik alapköve a digitalizáció, ezért elkötelezetten állok a vállalatunk digitális transzformációjának élére, de az elkövetkezendő évek egyik fontos eszközeként tekintek az egyre sokszínűbb online marketing tevékenységre is. A LeasePlan ezeken a területeken a piacon egyedülálló megoldásokat kínált már eddig is, például úttörőként tekinthetünk a kiemelkedő színvonalú online tájékoztatási és oktatási tevékenységünkre, valamint a kkv-k számára kialakított online platformunka, amellyel a mai magyar gyakorlatban még szokatlan módon, teljesen online juthat autóhoz az elfoglalt vállalkozó. Az újító megoldások kialakításában elengedhetetlennek tartom a motiváción alapuló csapatmunkát, az őszinte emberi kapcsolatokat és az alulról jövő kezdeményezéseket, hiszen ezekből születnek a legfontosabb innovációk”

– mondta a frissen kinevezett kereskedelmi igazgató.

Harmat Eszternek nemcsak a szakmai céljai, hanem a fenntarthatóság-központú életfilozófiája is összhangban van a LeasePlan alapelveivel. A kereskedelmi igazgató zéró emissziós házban él a családjával, ahol a technológia adta lehetőséggel több áramot termel, mint amennyit fogyaszt, és szívügye a zöld autózás is. Így helyi szinten is aktívan hozzá szeretne járulni a vállalat azon célkitűzéséhez, hogy a következő években teljes flottáját elektromos autókra váltsa, illetve, hogy számos eszközzel, tanulmányokkal és termékfejlesztésekkel egyre több autóvezetőt és céget is „zöld útra” tereljen.

A szakember 1998-ban kezdte a karrierjét az Aegon Biztosítónál, ahol üzleti menedzserként egy 10 fős sales csapatot vezetett. Ezt követően két éven át a Dun & Bradstreet üzletiadatbázis-szolgáltató cégnél dolgozott a regionális értékesítési csapat vezetőjeként. 2002 és 2007 között a LeasePlan ügyfélkapcsolatokért felelős team leadere volt, ahol az ügyfélelégedettség- és lojalitásfókuszú termék- és folyamatfejlesztési projekteket vezette, illetve nagy volumenű ügyfélportfóliókat kezelt. Harmat Eszter a LeasePlannél töltött öt év után egy nemzetközi versenytárs hazai üzemeltetési igazgatójaként irányította a cég tevékenységét 13 éven keresztül, ahol 50 fő tartozott csapatába. Innen tért vissza most a LeasePlanhez kereskedelmi igazgatói pozícióba.

Harmat Eszter a Szegedi Tudományegyetem matematika és angol szakán szerzett MA diplomát, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti mesterképzését is elvégezte. Szabadidejében legszívesebben családjával kirándul, új helyeket fedez fel, és kerékpározik, amikor pedig lehetősége nyílik rá, új városok történelmének, kultúrájának megismerésével töltődik fel.

Gazdaság

Rékasi Csaba lesz a Schneider Electric új projekt- végrehajtási vezetője

Szeptember elsejétől Rékasi Csaba tölti be a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót a Schneider Electricnél. Feladatai közé tartozik a hazai projektportfolió operatív irányítása, a végrehajtási folyamatok transzparenciájának növelése és az adatalapú működés elmélyítése.

Rékasi Csaba több mint 15 éves nemzetközi projekt- és operációs menedzsment tapasztalattal érkezik a pozícióba. 2024-ben csatlakozott a Schneider Electric csapatához, mostani kinevezéséig az Egyesült Királyságban dolgozott, szolgáltatási operatív vezetőként a Schneider Electric Digital Energy üzletágában, ahol kiemelt szerepet vállalt a belső folyamatok digitalizációjában és a működési hatékonyság növelésében. Ezt megelőzően csaknem 12 évet töltött egy épületinfrastruktúra-szolgáltató vállalatnál különböző pozíciókban, szintén az Egyesült Királyságban.

A szakember 2026. szeptember elsejétől a Schneider Electric magyarországi csapatán belül a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót tölti be.  Új szerepkörében a magyarországi projekt-végrehajtás folyamatainak egyszerűsítésére, a kockázatkezelés erősítésére és az átlátható, adatalapú működésre összpontosít.

„A sikeres projektvégrehajtás alapja a transzparens működés és a gyakorlati megvalósítás: értik egymás hatását, időben azonosítják a kockázatokat, és együtt tanulnak a hibákból. Céljaim között szerepel a végrehajtási folyamatok gyorsabbá és rugalmasabbá tétele, valamint annak biztosítása, hogy a Schneider Electric az elektrifikáció és a digitalizáció területén komplex, end-to-end szemléletű partnerként tudja támogatni ügyfeleit”

– tette hozzá Rékasi Csaba

„Egy projekt nem attól lesz sikeres, hogy papíron jó a struktúra, hanem attól, hogy a folyamatok a gyakorlatban is gördülékenyen működnek. A célom az, hogy a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentésével, valamint a transzparens folyamatokkal olyan hátteret biztosítsunk a csapatoknak, ahol a valódi értékteremtésre és a határidők pontos tartására tudnak fókuszálni”

– mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

Rékasi Csaba felsőfokú gazdasági tanulmányokat folytatott, szakmai és vezetői tudását pedig az angliai Chartered Management Institute (CMI) keretében szerzett felsőfokú vezetői minősítéssel (Level 5 Diploma in Leadership & Management) tette teljessé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását.

A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonyabban ellenőrizhető, digitális rendszert teremtsen az EU-ban, különös tekintettel az e-kereskedelem gyors növekedésére.

A reform által hozott egyik legfontosabb változás az, hogy a közvetlen, EU-n kívülről EU-fogyasztónak történő értékesítést lehetővé tevő eladók és platformok lesznek a felelős importőrök. Ennek megfelelően nekik kell biztosítaniuk a szükséges vámadatokat, megfizetniük vagy garantálniuk a kapcsolódó terheket, valamint gondoskodniuk arról, hogy a termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak. Az ismételten jogsértő szereplőket az éves uniós importértékük 1-6 százalékáig terjedő bírság is sújthatja.

Az EU-n kívüli webáruházakból közvetlenül érkező bizonyos árukra új, uniós szintű kezelési díjat is bevezetnek. A díj pontos összegét az Európai Bizottság határozza meg, a tagállamoknak pedig legkésőbb 2026. november 1-jétől kell megkezdeniük annak beszedését.

Jön az új Európai Uniós Vámhatóság és az egységes vámügyi informatikai környezetet

A reform központi eleme az EU Customs Data Hub létrehozása. Az új digitális platform legalább 111 jelenleg használt vámügyi informatikai rendszert válthat fel. A vállalatok ezen keresztül egyszerűbben jelenthetik be az árukat és kommunikálhatnak a vámhatóságokkal, míg a hatóságok átfogóbb adatok alapján végezhetnek kockázatelemzést. A rendszer fakultatív használata 2031-ben indulhat, 2034-től pedig kötelezővé válik.

„A reform nem pusztán a vámszabályok modernizálását jelenti. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a vámadatok minősége, az informatikai rendszerek összekapcsolhatósága és az ellátási lánc átláthatósága közvetlenül befolyásolja majd a működés gyorsaságát és biztonságát. Azok a cégek, amelyek időben áttekintik folyamataikat, az új rendszer egyszerűsítéseit és kedvezményeit is jobban kihasználhatják”

– mondta Fülöp Attila, az EY adópartnere.

A megbízható vállalatok egyszerűbb eljárásokra számíthatnak

Az új szabályozás bevezeti a „trust and check” gazdálkodói kategóriát. Azok a vállalatok, amelyek átláthatóan működnek, megfelelő adatokat biztosítanak és hozzáférést adnak elektronikus rendszereikhez, ritkább ellenőrzésekre és rugalmasabb vámfizetési feltételekre számíthatnak. A jelenlegi engedélyezett gazdálkodói, vagyis AEO-minősítés továbbra is megmarad.

Az EY szakértői szerint az importtal, exporttal vagy nemzetközi e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatoknak érdemes lesz:

  • feltérképezniük, hogy a reform mely üzleti és vámfolyamataikat érinti, és mikortól;
  • áttekinteniük szerződéseiket és az ellátási lánc szereplői közötti felelősségeket;
  • felmérniük a vámreformban rejlő lehetőségeket (pl: az AEO- vagy a későbbi „trust and check” státusz előnyeit);
  • felülvizsgálniuk a vámadatok minőségét és elérhetőségét;
  • megvizsgálniuk informatikai rendszereik felkészültségé

Az EY adó- és vámcsapata a szabályozási hatások felmérésében, a vámfolyamatok és informatikai megoldások átvilágításában, a kockázatok azonosításában, valamint a szükséges működési változások megtervezésében támogatja a vállalatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook Tire nyerte a fődíjat a magyarországi koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadón

A Hankook Tire elnyerte a fődíjat a Magyarországon működő koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadó gálán, amelyet a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége szeptember 18-án szervezett Budapesten.

A 2025-ben indult kezdeményezés célja, hogy elismerje és megossza a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén alkalmazott jó gyakorlatait. Miután tavaly elnyerte a Közösségi Hozzájárulás Díjat, a Hankook Tire immár második egymás követő évben nyert elismerést, ezzel tovább erősítve pozícióját, mint példamutató vállalat, amely elkötelezett a magyarországi helyi közösségekkel való közös fejlődés mellett.

A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szlogen jegyében a Hankook Tire magyarországi gyára továbbra is a helyi igényekhez igazodó, széles körű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket valósít meg, három fő területre összpontosítva: a közösséghez való hozzájárulás, az egészség és a jólét, valamint az oktatás. Ezen erőfeszítések révén a vállalat a helyi közösségekkel való kölcsönös fejlődés előmozdítására törekszik.

A társadalmi felelősségvállalás területén a Hankook Tire 2012 óta a „Hankook Értékteremtő Program” keretében több mint 30 000 gumiabroncsot adományozott, közel 2 800 intézménynek és nonprofit szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel támogatva a biztonságosabb és hatékonyabb sürgősségi beavatkozásokat, segélyakciókat és egyéb jótékonysági kezdeményezéseket.

A Hankook Tire elkötelezett a helyi közösségek egészsége és jólléte iránt, és célja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Idén májusban a vállalat támogatta a Szent Panteleon kórház által szervezett lakossági szűrőnapot Dunaújvárosban, amelynek köszönhetően több mint 400 helyi lakos számára biztosított egészségügyi szűréseket, többek között vérnyomás- és vércukorszint-méréseket, valamint részletes orvosi vizsgálatokat.

Az oktatás területén a Hankook Tire iskolai felszereléseket biztosít hátrányos helyzetű gyermekek számára, és helyi szakiskolákkal, valamint a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött partnerségeken keresztül hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez. A vállalat emellett helyi oktatási intézményekkel együttműködve szakmai gyakorlat- és ösztöndíjprogramot is működtet, amely lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek. A Hankook ezzel támogatja a tehetséges fiatalok fejlődését a helyi közösségben.

Lim Ho taek, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a helyi közösség támogatása érdekében tett erőfeszítéseinket immár második alkalommal is elismerték. A jövőben is olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek a helyi közösségek valós és gyakorlati igényeire reagálnak. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelős vállalatként tegyünk a helyi közösségekért, és velük együtt fejlődjünk.”

A Hankook Tire gyártóüzemei világszerte a helyi igényekhez igazodó CSR-kezdeményezéseket valósítanak meg. Ezek a kezdeményezések a gumiabroncs-adományozástól és a munkavállalói önkéntes programoktól kezdve a jövő generációk oktatásának támogatásán és a hátrányos helyzetű közösségek segítésén át az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséig terjednek. Céljuk, hogy a helyi közösségek és a Hankook fejlődéséhez egyaránt hozzájáruljanak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss