Gazdaság
A Gebrüder Weiss a válság idején is erős maradt
A tavalyi üzleti év 1,77 milliárd euró nettó árbevételéhez a digitalizáció, a fenntarthatóság és a telephelyek számának globális bővítése meghatározó módon járult hozzá
A Gebrüder Weiss nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat a 2020-as üzleti évben 1,77 milliárd euró nettó árbevételt ért el, ami a megelőző évben elért 1,71 milliárd euróhoz képest 3,7 százalékos árbevétel-növekedés. A vállalat az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is növekedési pályán mozog.
„A pozitív mérleg szempontjából meghatározó volt, hogy a koronavírus okozta válság alatt is rugalmasak és tökéletesen működőképesek tudtunk maradni világszerte minden telephelyünkön. A többszöri lezárások és a globális raktércsökkenés ellenére végig képesek voltunk ügyfeleinknek megfelelő szállítási megoldásokat kínálni. Munkatársaink a nehéz körülmények között is kiválóan teljesítettek”
– mondta Wolfram Senger-Weiss, a Gebrüder Weiss igazgatótanácsának elnöke.
Best of Both Worlds: a digitális stratégia Magyarországon is megállja a helyét
A digitalizációs folyamat egyik mérföldköve volt a vállalat 2020-ban bevezetett myGW online ügyfélportálja, amely egyszerű, gyors és közvetlen hozzáférést biztosít a Gebrüder Weiss valamennyi szolgáltatásához, valós idejű információkat nyújtva a szállítási és logisztikai megbízásokról.
„A Best of Both Worlds elnevezésű digitális stratégiánk – azaz a fizikai és a digitális kompetenciák összekapcsolása – válság idején is sikeresnek bizonyult. Képesek voltunk megmutatni, hogy nemcsak megbízható, hanem innovatív logisztikai partnerei is vagyunk ügyfeleinknek. A pozitív visszajelzések is megerősítenek minket abban, hogy stratégiánk helyes irányban halad”
– fűzte hozzá Wolfram Senger-Weiss. Az ügyfélportál jelenleg Ausztriában, Németországban, Svájcban, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában érhető el. A vállalat az idei évre tervezi a szolgáltatás kiterjesztését további országokra.

Wolfram Senger-Weiss, a Gebrüder Weiss igazgatótanácsának elnöke. (forrás: Gebrüder Weiss / Gnaudschun).
Kiépült a globális telephelyhálózat – a magyar leányvállalat is bővült
A Gebrüder Weiss 2020-ban folytatta nemzetközi jelenlétének kibővítését: a légi és tengeri szállítmányozási szegmensben tovább növelte németországi telephelyeinek számát, piacra lépett Lengyelországban, Dél-Koreában, Malajziában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
„A korlátozott utazási lehetőségek miatt a terjeszkedés megvalósítását szinte mindenhol távolról irányítottuk. Ez külön kihívást jelentett az érintett csapatok számára, amit a digitális kommunikációs eszközök segítségével sikeresen megoldották”
– fűzte hozzá Senger-Weiss. A nemzetközi hálózat így immár 35 ország 170 telephelyén 7400 főt foglalkoztat (teljes munkaidő egyenértékben számítva). A logisztikai vállalat összesen több mint 70 millió euró értékű beruházást eszközölt telephelyei és IT-infrastruktúrája kiépítésébe, illetve akvizíciókba. A saját tőke aránya stabilan 60 százalék feletti: a vállalat többek között ennek köszönheti, hogy a válság idején is erős tud maradni, és nehéz körülmények között is képes tovább fejlődni.
A Gebrüder Weiss Kft. is jelentős növekedést ért el 2020-ban. A Dunaharaszti székhelyű vállalat forgalma egy év leforgása alatt 8 százalékkal, a továbbított küldemények száma 17 százalékkal, a házhozszállítás küldeményszáma pedig 100 százalékkal növekedett. Az év során elnyert új logisztikai megbízás magas színvonalú teljesítése érdekében 10 százalékkal bővült a foglalkoztatottak létszáma.

A Gebrüder Weiss igazgatótanácsa (balról): Jürgen Bauer, Peter Kloiber, Wolfram Senger-Weiss (elnök) és Lothar Thoma (forrás: Gebrüder Weiss / Gnaudschun / 2020. február).
Fenntarthatóság a fókuszban: CO2-semlegesség 2030-ig
A Gebrüder Weiss a fenntarthatóság terén is egyértelmű célokat fogalmazott meg: a CO2-kibocsátást éves szinten tíz százalékkal kívánja csökkenteni, 2030-ra pedig CO2-semlegessé szeretne válni. A kitűzött célokat többek között a saját logisztikai terminálokon kialakított további napelemes rendszerekkel és az alternatív meghajtású teherautók (elektromos, gáz- vagy hidrogénüzemű) arányának növelésével kívánja elérni. A Gebrüder Weiss mindemellett a tavalyi évtől tanúsított klímavédelmi projektekkel biztosítja ügyfelei számára a kibocsátások kompenzálását.
Az elmúlt évben tapasztalt bizonytalan gazdasági helyzet az egyes üzleti területek árbevételének alakulásában is megmutatkozott: a korlátozások és egyes ügyfelek üzletbezárásai miatt – különösen a második negyedévben – a közúti szállítmányozás és logisztika terén elért 1,10 milliárd eurós árbevétel 4,3 százalék csökkenést jelentett a tavalyelőtti 1,15 milliárdhoz képest.
Az internetes kereskedelem iránti megnövekedett kereslet folytán a házhoz szállítási szegmensben a kiszállítások 29 százalékkal növekedtek (2020: 1,37 millió kiszállítás); ezáltal a Gebrüder Weiss Ausztriában és több kelet-európai országban piacvezetővé lépett elő. A légi és tengeri szállítmányozásban 470 millió euró árbevételt ért el a vállalat, ami 23,7 százalékos növekedésnek felel meg a 2019-ben elért 380 millió euróhoz képest. A kiváló üzletfejlesztés mellett – különösen a légi szállítmányozás területén – az Ipsen Logistics felvásárlása is pozitív hatással volt erre a területre. A részben a Gebrüder Weiss Paketdienst (GWP) tulajdonában lévő DPD Austria a legnagyobb kihívásokat jelentő körülmények ellenére is több mint 57 millió csomagot kézbesített. Ez több mint tíz százalékos növekedést jelent, amit a koronavírus okozta válság közepette is sikeresen teljesített.
Gazdaság
Országos kamarai program segíti a kkv-kat a fogyasztóvédelem és az ügyfélpanasz-kezelés területén
Elindult az OVK-TÁR, azaz az Országos vállalkozói munkacsoport-hálózat és kamarai workshop-program, amelynek célja, hogy gyakorlatorientált, gyorsan alkalmazható megoldásokkal erősítse a kis- és középvállalkozások fogyasztóvédelmi jogszabályi megfelelését és ügyfélpanasz-kezelési gyakorlatát.
Az országszerte nyolc helyszínre ellátogató OVK-TÁR a felhasználó élményére és az üzleti célokra egyszerre fókuszáló, úgynevezett service design alapú fejlesztési logikára épül. A program nem előre gyártott megoldásokat kínál, hanem vállalkozói interjúkra, problématérképezésre, kamarai visszajelzésekre és tesztelésre támaszkodva alakítja ki a gyakorlati javaslatokat. Így a fejlesztések valóban a vállalkozások mindennapi működési nehézségeiből indulnak ki, és azokra adnak célzott, használható válaszokat. A Budapesti Békéltető Testület szakmai vezetésével és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara projektgazdai koordinációjával zajló együttműködés biztosítja, hogy a fejlesztések ne csak országos szinten legyenek relevánsak, hanem a helyi vállalkozói igények is beépüljenek a munkába.
A Vállalkozásfejlesztési Program (VFP) részeként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) finanszírozásával létrejött kezdeményezés különösen a határidők szigorú betartására, a megfelelő dokumentálásra, az egységes ügyfélkommunikációra, valamint a tájékoztatók és az általános szerződési feltételek (ÁSZF) releváns elemeire helyezi a hangsúlyt.
A projekt négy fő pillérre épül, az országos vállalkozói munkacsoport-ülésekre, az országos műhelymunkára, a fogyasztóvédelmi jogi tanácsadásra és a hasznos tudásanyagok létrehozására. A workshopokokat meghívásos formában rendezik meg, azok a területi és ágazati szempontból releváns kkv-k vehetnek részt, amelyeknek van fogyasztóvédelmi és panaszkezelés tapasztalata. A jogi tanácsadás több területi kamaránál érhető el, Budapesten például 2026. május 7-től, előzetes időpontfoglalás alapján az ovktar@bkik.hu e-mail címen. A program eredményeként olyan tudásanyagok jönnek létre, mint panaszkezelési folyamatábrák, fogyasztóvédelmi kisokos ügyfélszolgálati munkatársak számára, valamint service design módszertannal kidolgozott jógyakorlat-csomagok, amelyek a projekt lezárása után is széles körben használhatók maradnak egy a tudástárban.
A program nyolc területi kamara, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei, a Csongrád-Csanád vármegyei, a Fejér vármegyei, a Győr-Moson-Sopron vármegyei, a Hajdú-Bihar vármegyei, a Pest vármegyei, a Heves vármegyei és Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara aktív közreműködésével valósul meg.
,,A fogyasztóvédelmi megfelelés és a panaszkezelés ma már nem csupán jogi kérdés, hanem fontos működési és reputációs tényező is a vállalkozások számára. Az OVK-TÁR éppen erre ad rendszerszintű, a kkv-k mindennapjaiban közvetlenül hasznosítható választ. A területi kamarák szervezeti egységeiként működő békéltető testületek nem csupán vitarendezési intézmények, hanem a vállalkozások mindennapi működését aktívan támogató, gyakorlati megoldásokat fejlesztő szakmai partnerek”
– hangsúlyozta dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke.
A program részleteiről és az egyes elemekhez kapcsolódó információkról a részt vevő területi kamarák nyújtanak tájékoztatást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így látnak a fiatal kutatók a pénzügyi piacok mögé – reflexív AI a tőzsdén
A mesterséges intelligencia és az adattudomány már nem a jövő – hanem a pénzügyi szektor jelenét formáló erő. A K&H STEM pályázat éppen azokat az egyetemistákat emeli reflektorfénybe, akik komplex rendszermodellezéssel és innovatív technológiai megoldásokkal keresnek választ valós gazdasági kihívásokra.
Az egyik dobogós kutatás pedig túlmutat a szakmán: a tőzsdei folyamatok megértése mindannyiunk életét érinti – legyen szó megtakarításokról, nyugdíjalapokról vagy a gazdasági stabilitásról.
A pénzügyi piacok mögött nem csupán számok állnak, hanem emberek: döntések, várakozások és egymásra adott reakciók hálózata alakítja az irányokat. A kutatás éppen ezt a láthatatlan dinamikát teszi érthetővé: hogyan formálódik a befektetői hangulat, és miért mozdul sok szereplő egyszerre ugyanabba az irányba egy-egy kritikus pillanatban. Ez a megközelítés közelebb visz ahhoz, hogy a gazdasági folyamatokat ne csak adatokként, hanem emberi működésként is értelmezzük.
A felismerések ráadásul nem maradnak az elmélet szintjén. A hétköznapi befektetők számára is kapaszkodót adnak: segítenek megérteni a hirtelen árfolyam-ingadozások mögötti okokat, és azt, miért válhatnak tömegessé bizonyos döntések. Ez a tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakossági befektetők tudatosabban kezeljék megtakarításaikat, felismerjék a piaci hangulat hatását, és hosszabb távon stabilabb, átgondoltabb pénzügyi stratégiát építsenek.
Somlai Dóra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatójának projektje a magyar tőkepiac működését vizsgálja egy reflexív ügynökalapú szimulációs modell segítségével. A rendszer virtuális befektetők hálózatát modellezi, és azt elemzi, hogyan alakíthatják a piaci folyamatokat a befektetők várakozásai, egymás döntései és a kollektív hangulat. A kutatás több technológiai megközelítést integrál egyetlen rendszerben. A modell valós tőzsdei idősorokra épül, hálózati viselkedésmodellezést alkalmaz, és tanuló algoritmus segítségével optimalizálja a befektetői döntési szabályokat. A genetikus algoritmus evolúciós módon hangolja a modell paramétereit, így a szimuláció képes feltárni azokat az önmagukat erősítő folyamatokat, amelyek a piaci volatilitás vagy a kollektív befektetői viselkedés mögött állhatnak. Az ilyen modellek hosszútávon hozzájárulhatnak a pénzügyi rendszerek stabilabb működéséhez és a piaci folyamatok pontosabb előrejelzéséhez, ami közvetve mindenki számára fontos, akinek megtakarítása, hitele vagy nyugdíjcélú befektetése kapcsolódik a gazdaság teljesítményéhez.
Az idei pályázat világosan megmutatta, merre tart a jövő: egyre több kutatás épít a modern informatikai módszerek és a valós gazdasági adatok találkozására. Ezek a projektek nem elméleti kísérletek, hanem élő példái annak, hogyan kapcsolódik össze az egyetemi tudás a piac valós működésével.
Jól látszik az is, hogy a hallgatók már azokon a kulcsterületeken dolgoznak – mint az adattudomány, a mesterséges intelligencia vagy a komplex rendszerek modellezése –, amelyek ma a pénzügyi szektor digitális átalakulásának motorjai.
„A STEM pályázat számunkra nemcsak egy tehetséggondozási program, hanem egy olyan szakmai platform, ahol láthatóvá válik, hogyan gondolkodik a következő generáció technológiai problémákról. Egyre több hallgató dolgozik adattudományi, mesterséges intelligencia- vagy komplex rendszermodellezési projekteken, amelyek nagyon közel állnak azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel a vállalati IT-csapatok is foglalkoznak. A K&H-nál ezért különösen fontos számunkra, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel az egyetemi innovációs közeggel. Informatikai szervezetünk ma már a bank egyik kulcsterülete, a fejlesztések jelentős része házon belül történik, és olyan digitális megoldásokon dolgozunk, mint a mobilbanki fejlesztések, az ügyfélélményt támogató rendszerek vagy a banki ökoszisztéma technológiai platformjai. A K&H IT egyfajta szakmai műhelyként működik, ahol a kollégák modern technológiai projekteken dolgozhatnak, inspiráló és tapasztalt szakemberekkel együtt. Nagy hangsúlyt fektetünk a fejlődési lehetőségekre is, széles körű szakmai képzéseket, világos karrierutakat és akár projektváltási lehetőségeket kínálunk annak érdekében, hogy mindenki megtalálja azt a technológiai területet, ahol igazán kibontakozhat”
– mondta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Konecta és a Lenovo stratégiai partnersége
A Konecta, az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások globális piacvezetője bejelentette stratégiai szövetségét a technológiai szektor meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. Az együttműködés a kategóriaelső technológiai megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy alapjaiban formálja át a digitális munkahelyi megoldásokhoz és a munkavállalói élményhez fűződő piaci megközelítést.
A partnerség alapgondolata egy égető piaci kérdésre ad választ: miért épülne a digitális munkahely széttagolt IT-szerződésekre és egymástól független szolgáltatókra, ha működhetne egységes, mesterséges intelligencia által vezérelt élményplatformként is? A felek piacformáló szereplőként kívánják átírni az iparági játékszabályokat: közvetlen alternatívát kínálnak a merev, hagyományos IT-outsourcing modellekkel szemben, újradefiniálva a vállalati szolgáltatások beszerzését és üzemeltetését.
Beszállítói viszonyból stratégiai összefonódás
Ami kezdetben hagyományos partneri kapcsolatnak indult, az mára mély stratégiai együttműködéssé fejlődött. Miközben a Konecta globális programot indított saját munkahelyi infrastruktúrájának modernizálására, a Lenovo túllépett a technológiai beszállító szerepén: kulcsfontosságú partnerré vált egy olyan AI-alapú működési modell kidolgozásában, amely az automatizáció révén jelentősen csökkenti az emberi erőforrás-igényt. A Konecta globális hálózatában – amely több mint 100 000 munkavállalót érint – már megkezdődött a Lenovo szolgáltatásainak fokozatos bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a Konecta vette át a Lenovo e-kereskedelmi tevékenységének támogatását, és a felek már tárgyalnak a CX-üzleti folyamatok kiszervezéséről (BPO), valamint az AI-támogatott szolgáltatási képességek kiterjesztéséről. A folyamatok 2025-ben, Egyiptomban sikeresen elindultak, tovább erősítve ezzel is a régió növekvő szerepét globális CX- és digitális központként.
Diszruptív modell a digitális munkahelyekért
A Konecta és a Lenovo egy közös, teljes körű digitális munkahelyi ajánlatot fejlesztett ki, amely közvetlenül versenybe száll a piacon már elterjedt, bevett rendszerekkel.
Míg korábban a vállalatok bonyolult és széttagolt ökoszisztémákra – külön eszközgyártókra, infrastruktúra-szolgáltatókra és IT-támogatókra – támaszkodtak, az új modell az egységre törekszik.
Az ajánlat a Konecta AI-vezérelt szolgáltatásmenedzsmentjére és CX-szakértelmére épít, amelyet a Lenovo a digitális munkahelyek integrátoraként emel a következő technológiai szintre. A cél a teljes technológiai ökoszisztéma egyesítése, ahol az AI-képes eszközök és a vállalati platformok közvetlenül az üzleti célokat szolgálják.
Fogyasztói szintű élmény bevezetése a szervezeti működésbe
Míg az ügyfélélmény az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül, a belső munkavállalói folyamatok gyakran továbbra is reaktívak, folyamatvezéreltek és hibajegy-alapúak maradtak. A partnerség egyik központi célja, hogy a fogyasztói CX-szabványokat a belső munkavállalói élményre is alkalmazza.
Az új modellben a munkavállalókra kiemelt ügyfélként tekintenek: az AI-alapú chat- és önkiszolgáló funkciók villámgyors ügyintézést tesznek lehetővé, míg a többcsatornás (omnichannel) elérés a kommunikáció zökkenőmentességét garantálja. Az adatközpontú személyre szabás révén a rendszer érezhetően hatékonyabbá teszi a mindennapi munkát, így az IT-támogatás egy reaktív folyamatból valódi prémium digitális szolgáltatássá lényegül át.
Jövőbe mutató alternatíva
Ahogy a vállalatok modernizálják technológiai környezetüket és a munkavállalói élményt (EX) is fejlesztik, a Konecta–Lenovo stratégiai szövetség a hagyományos IT-szolgáltatási modellekkel szemben egy jövőbe mutató alternatívát kínál.
A Konecta-Lenovo partnerség az egyszerűsítést választotta a komplexitás helyett. Az eszközpark, a háttérinfrastruktúra és a terméktámogatás egységesítésével egy olyan rugalmas szemléletmódot alakítottak ki, amely képes a digitálisan fejlett munkaerő legmagasabb igényeit is kiszolgálni.
„Ez a szövetség tükrözi azt az ambíciónkat, hogy újragondoljuk a technológia és a szolgáltatás találkozását. A Lenovo technológiai fölényének és a Konecta CX-szakértelmének ötvözésével egy olyan modellt alkottunk, amely az intelligenciára és a felhasználói elégedettségre épül”
– hangsúlyozta Julien Vidal, a Konecta csoport növekedési igazgatója (CGO).
„A Digital Workplace kezdeményezések középpontjában az áll, hogy javítsuk a munkavállalói élményt, ezáltal felszínre hozzuk a produktivitást, az innovációt, sőt még a kreativitást is”
-tette hozzá Rakshit Ghura, a Lenovo Digital Workplace Solutions alelnöke és általános igazgatója.
„A Konectával közösen segítünk a szervezeteknek abban, hogy hatékonyabb és eredményközpontúbb munkakörnyezetet teremtsenek.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai
-
Szórakozás2 hét ago
Ingyenes VW kiállítás az Allee-ban
-
Egészség2 hét ago
A wellness-életkor mutathatja meg a valóságot?
-
Ipar2 hét ago
Additív gyártás 2026: ipari fordulópont




