Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A lányoknak gyakran a kezdő lökés hiányzik az informatikához

smartiz

Digitális formában is folytatódott a Smartiz program sikertörténete: az előző két félévben újabb 22 diáklány végezte el a Morgan Stanley budapesti központja és a Nők a Tudományban Egyesület matematikai és programozási foglalkozássorozatát.

Az idén „hibrid” rendszerben folytatódik a program: lesznek személyes találkozások, de a foglalkozások zömét online tartják, így ismét az ország minden szegletéből jelentkezhetnek a tehetséges tizedik évfolyamos lányok szeptember 24-ig. A nők informatikai ambícióit évek óta támogatja a Morgan Stanley, és idén a vállalat jóvoltából a résztvevő lányok is segíthették kortársaikat: a 2021-es félév során tableteket adományoztak az általuk kiválasztott szervezeteken keresztül olyan lányoknak, akiknek az otthoni tanulását ilyen módon támogatták.

A Morgan Stanley budapesti informatikai és elemző központja és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) immár negyedik alkalommal hirdeti meg középiskolás lányok számára indított programját, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben.

Az előző tanévben 22 lány vett részt a Smartiz foglalkozásain, online formában. Így, míg korábban elsősorban budapesti és főváros- környéki diáklányok tanulhattak, tavaly Magyarország teljes területéről lehet jelentkezni, és ez idén is így lesz. A foglalkozások zöme a soron következő tanévben is online zajlik majd, de ha a járványhelyzet engedi, a nyitó- és záróeseményt, valamint a személyiségfejlesztő foglalkozásokat élőben tartják meg.

A programnak a kezdetektől fogva fontos része, hogy a matematikai és programozási foglalkozások mellett a lányok egyéni és csoportos pályaorientációs mentorálásban, készségfejlesztő programokban is részt vegyenek. A Morgan Stanley önkéntesei és a NATE munkatársai mellett idén különleges előadókkal is találkozhatnak a résztvevők, akik a saját példájukon keresztül mutatják be a STEM pályák előnyeit.

Kezdő lökés a lányoknak

„A programozáshoz szükséges készségek – szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és csapatmunka – nemektől függetlenek, mégis az a tévhit él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfias szakmák – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai divíziójának operációs igazgatója. – Azt tapasztaljuk, hogy a fiatal lányok sokszor úgy gondolják, hogy nem érdemes ilyen pályákban gondolkodniuk, és ha nem kapják meg a kezdő lökést, megerősítést, sokan nem is indulnak el ezen az úton. A Morgan Stanley célja, hogy változtasson a társadalmi berögződéseken, és megadja ezt a kezdő lökést minél több lány számára.”

A legújabb kutatások szerint az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet, 44 ezer digitális szakember tudna még elhelyezkedni hazánkban. Ezen a hiányon enyhíthetne, ha több fiatal lány indulna el a pályán. „A nők aránya ma még alacsony az informatikában, így ők képezik az egyik legnagyobb munkaerő-tartalékot ezen a területen – tette hozzá Mátyás-Kollár Gabriella. – Büszkék vagyunk rá, hogy a Morgan Stanley budapesti központjában gyorsan nő az IT-ban dolgozó nők aránya. Sokan közülük mentorként a Smartiz programban is részt vesznek, bizonyítva, hogy lehetséges nőként sikeres informatikai karriert befutni akár a világ egyik vezető pénzintézeténél.”

Mindenkiből lehessen informatikus

A Smartiz ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel. A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível. Az egyedülálló tananyagot pedagógusok, oktatáskutatók és társadalomkutatók bevonásával alkották meg, hogy fokozatosan vezessék rá a résztvevőket, hogyan hasznosítható a matematika és az informatika a hétköznapokban. A Smartiz minden évben alakult, formálódott a Morgan Stanley és a NATE szervezőinek javaslatai, illetve a mentorok és a lányok visszajelzései alapján.

„Nem az jelenti a fő problémát, hogy a lányokhoz képest több fiú megy informatikusnak vagy matematikusnak, hanem az, hogy a támogatás hiánya, a negatív társadalmi beidegződések miatt olyan lányokból nem lesznek informatikusok vagy matematikusok, akik egyébként szeretnének azok lenni, feltehetően élveznék ezt a területet és sikeresek is lehetnének benne. A Smartiz program célja, hogy minden tehetséges gyerek elindulhasson a természettudományos, műszaki, informatikai és matematikai (STEM) tudományterületek felé, aki ebben megtalálja magát, bármilyen nemű is az illető”

– mondta el Sáray Szilvia, a Smartiz egyik tananyagfejlesztője és a matematika foglalkozások vezetője.

Tabletek rászoruló gyerekeknek

A Morgan Stanley fontos alapértéke, hogy a munkatársak visszaadnak valamit annak a közösségnek, amelyben élnek és dolgoznak – ez az úgynevezett „giving back” filozófia, amit idén a Smartiz programra is kiterjesztettek. A programban részt vevő lányok civil szervezetek bevonásával kiválaszthattak olyan rászoruló gyerekeket, akikhez tableteket juttathattak el annak érdekében, hogy számukra is könnyebbé váljon a digitális készségek elsajátítása.

A programra 2021. szeptember 24-ig lehet jelentkezni ezen a weboldalon: https://nokatud.hu/smartiz/

A témához kapcsolódva ajánljuk Gazdasági híreinket.

Gazdaság

A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé

A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.

Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.

A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.

„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”

– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.

„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”

A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.

A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).

Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Országos MI oktatási programot jelentett be a Bosch

bosch Országos MI oktatási program

Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.

A diákok visszajelzései is alakítják a programot

A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a képés videógenerálás is hangsúlyt kap.

A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe

A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető
és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és
továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat.

„A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra
ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.

Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát

A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A sikeres AI-transzformáció három alappillére

A mesterséges intelligencia (AI) egyre több vezetői megbeszélés központi témájává válik.

A vállalatok túljutottak a kísérletezés fázisán, sok cégnél azonban még nem tudják hatékonyan beépíteni a technológiát és pontosan mérni az AI hozzáadott értékét. Az EY tapasztalatai szerint a hosszú távon sikeres transzformáció három alapvető pillérre épül: a munkatársak AI-készségeinek fejlesztésére, az adatok tudatos kezelésére és a kiberbiztonság megerősítésére.

A mesterséges intelligencia fejlődése jelentős üzleti lehetőségeket teremt, ugyanakkor a vállalatoknak nemcsak a technológiát kell bevezetniük, hanem az azt támogató szervezeti és működési alapokat is biztosítaniuk kell. Azok a cégek, amelyek kizárólag az új alkalmazások bevezetésére összpontosítanak, mint például egy chatbot indítása, e-mail-asszisztensek vagy dokumentumkészítő megoldások használata, gyakran nem tudják kiaknázni az AI-ban rejlő teljes potenciált.

„A legtöbb hazai cégnél még mindig IT-projektként tekintenek a mesterséges intelligenciára, pedig valójában legalább ennyire emberi és szervezeti kérdésről van szó. Az AI nem kizárólag az informatikai csapatok számára hasznos eszköz. Ahhoz, hogy valódi üzleti értéket teremtsen, a szervezet minden szintjén meg kell jelenniük azoknak a készségeknek, amelyek segítségével a munkatársak megértik a technológia lehetőségeit és korlátait”

– mondta Erik Slooten, az EY AI-szolgáltatásait vezető partnere.

Az EY szakértői szerint a sikeres AI-programok jelentős része valójában adatprojektként indul. Bár a figyelem gyakran az új modellekre és alkalmazásokra irányul, az AI-megoldások teljesítménye nagymértékben függ az adatok minőségétől és elérhetőségétől.

„A legtöbb vállalat óriási mennyiségű információval rendelkezik, de ezek sok esetben különböző rendszerekben, eltérő formátumban találhatók meg. Ha az adatok nincsenek megfelelően strukturálva és irányítva, a mesterséges intelligencia sem képes megbízható eredményeket előállítani. Éppen ezért ma az egyik legjobb beruházás sok esetben nem egy új AI-alkalmazás, hanem az adatok rendezése, konszolidálása és megfelelő kezelése”

– tette hozzá Erik Slooten.

A generatív AI-eszközök gyors terjedésével párhuzamosan a biztonsági szempontok jelentősége is növekszik. A vállalatoknak egyszerre kell innoválniuk és garantálni az érzékeny adatok és rendszerek védelmét.

„A mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremt az üzleti működésben, de új kockázatokat is hoz magával. A generatív AI használatának szabályozása, az adatvédelem, a hozzáférések kezelése és a kiberbiztonság ma már nem különálló feladatok. A biztonság az AI-stratégia szerves részévé vált. A védelemre legalább akkor figyelmet kell fordítani, mint az innovációra”

– hangsúlyozta Erik Slooten.

Az EY tapasztalatai alapján a mesterséges intelligencia bevezetésében élen járó szervezetek közös jellemzője, hogy nem kizárólag technológiai beruházásként tekintenek az AI-ra. Az emberek fejlesztése, az adatok tudatos kezelése és a biztonság megerősítése együttesen adja meg azt az alapot, amely a sikeres AI-transzformációhoz szükséges.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss