Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Győzelemmel felérő állóvízben a tabletek

tablet

Miközben a gazdasági kockázatok miatt szinte minden informatikai eszköz iránt erősen csökken a kereslet, a tableteknél néhány pozitív fejleménynek köszönhetően sikerült egy plusznullás negyedévet hozni.

A sok negatív előjelű elemzés és jelentés tengerében üdítő színfoltot jelent az IDC nemrégiben kiadott tabletpiaci riportja. Az amerikai piackutató számításai szerint ugyanis az eszközök forgalma az idei második negyedévben a vártnál erősebben alakult.

A globális táblagép-szállítások április és június között az előzetes szakértői adatok alapján elérték a 40,5 millió darabot. Ez éves szinten ugyan alig kimutatható, 0,15 százalékos növekedést jelent, de a teljesítmény kapcsán már az is komoly fegyvertény, hogy nem mínusszal kezdődik ez a mutató.

Az időszakot az inflációs nyomás és a geopolitkai feszültségek okozta anomáliák mellett a Kínában még meglévő egészségügyi korlátozások is erősen terhelték. Ezt azonban ellensúlyozni tudták az oktatás területén tapasztalható bevezetések, illetve olyan nagyvolumenű akciós napok, mint amilyen a Kínában júnusi első felében hagyományosan megtartott 618, vagy az Amazon Prime Day. A tabletek pozícióját a „rokon” gyengélkedése szintén javította, hiszen a bizonytalan gazdasági környezetben sok vásárló a PC alternatívájaként dönt az olcsóbb táblagép beszerzése mellett.

Az éves összevetésben állóvíznek tekinthető globális forgalmon azonban a szállítók igen eltérő módon osztoztak. Az első helyezett Apple kicsivel, a második Samsung viszont már komolyabb mértékben, közel 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábban realizált értékesítési volumentől. Az Amazon eszközeinél megmutatkozó mintegy 27 százalékkal erősebb kereslet viszont elég volt ahhoz, hogy az amerikai vállalat letaszítsa a területen közel ennyit bukó Lenovót. A toplista utolsó helyére még felférő Huawei pedig nagyjából azt hozta, mint 2021-ben ilyenkor.

Nem kell a kutyának se?

A tabletekkel együtt érkezett az IDC chromebookos jelentése is. A Google Chrome OS-ét futattó, netkapcsolatra kihegyezett speciális számítógépek értékesítése valósággal a földbe állt. A szállítások éves szinten több mint 51 százalékkal, 6 millió darabra csökkentek a második negyedévében.

A csökkenés ugyanakkor nem volt váratlan. Az IDC szerint ebben közrejátszott például az, hogy a piaci szereplőknél még a felhalmozott készleteket kiürítése zajlik. A jelentés megjegyzi azt is, hogy ez az erősen összement szállítási volumen is nagyobb, mint amilyen számokat a pandémia előtt produkált a réspiac. A távoktatás miatt a Chrome egyre elterjedtebbé vált, ami garantálhatja, hogy a negatív trend ellenére a világjárvány előtti minimális értékesítési szintig azért nem töpörödik össze a közeljövőben a szegmens.

Forrás: Bitport

Gazdaság

Új vezető a Schneider Electric hazai Secure Power csapatánál

Polóny Tibort nevezték ki a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai vezetőjévé.

A szakember többek között adatközponti, AI-alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrák, hűtési és szünetmentes áramellátási megoldásokat szállító részleg termékeinek magyarországi forgalmazásáért és műszaki támogatásáért felel. 

Polóny Tibor a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett villamosmérnök diplomát. Az elmúlt 21 évben az információtechnológiával foglalkozó Kontron Hungary Kft.-nél töltött be különböző pozíciókat, 2012 óta értékesítési vezetőként dolgozott a vállalatnál. Pályafutása során átfogó ismereteket szerzett a végfelhasználók, integrátorok, disztribútorok és gyártók együttműködésére épülő ökoszisztéma működéséről, emellett kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki a vállalati ügyfélkörben. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a nagyvállalati IT-infrastruktúrákhoz kapcsolódó megoldások és fejlesztések területén is.

Új pozíciójában Polóny Tibor feladata lesz a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai üzletfejlesztése, különös tekintettel az adatközponti infrastruktúrák, a mesterséges intelligencia által generált új piaci igények, valamint a vállalat integrált energia- és digitalizációs megoldásainak pozicionálása. Emellett kiemelt szerepet kap a végfelhasználói, partneri és disztribútori értékesítési csatornák további fejlesztése, illetve a Schneider Electric komplex, ökoszisztéma-alapú ajánlatainak piaci erősítése. A szakember célja a partnerközpontú működés további erősítése, hiszen meggyőződése, hogy a hosszú távú üzleti siker alapja a bizalomra épülő partnerség, a tartós együttműködések és a közös értékteremtés. Ennek érdekében a Schneider Electric teljes megoldásportfóliójára támaszkodva kívánja tovább erősíteni a vállalat hazai piaci jelenlétét, és támogatni ügyfeleit az adatközponti fejlesztések, a mesterséges intelligencia térnyerése, valamint az energiahatékony infrastruktúrák kialakítása során.

„A Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletága élen jár az adatközpontok, a kritikus infrastruktúrák és a mesterséges intelligencia térnyerését támogató energiaellátási és hűtési megoldások piacán. Tibor személyében olyan vezető csatlakozott hozzánk, aki több mint két évtizedes iparági és értékesítési tapasztalattal, széles körű piacismerettel, valamint a partnerekkel és ügyfelekkel kialakított hosszú távú együttműködésekben szerzett kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik. Meggyőződésem, hogy szakértelmével tovább erősítjük partnerközpontú működésünket és piaci pozíciónkat.” 

– mondta el a kinevezés kapcsán Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

Polóny Tibor feladatai közé tartozik továbbá a hazai piaci lehetőségek feltérképezése és azoknak a fejlesztési programoknak, partnerségeknek és együttműködéseknek a támogatása, amelyek hozzájárulhatnak Magyarország digitális és energetikai infrastruktúrájának fejlődéséhez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát

Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.

A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.

Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.

Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:

  • MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.

  • CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.

  • MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.

Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.

Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A hőhullám elmúlik, az energetikai kihívás velünk marad

Az elmúlt időszakban a Paksi Atomerőmű blokkjainak fokozatos teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása került az energetikai hírek középpontjába. A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást.

A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint zajló, felelős üzemeltetési döntésről van szó.

A több mint 2000 MW beépített teljesítményű Paksi Atomerőmű a magyar villamosenergia-rendszer meghatározó alaperőműve, ezért a termelés átmeneti visszafogása természetes módon irányítja rá a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére. A jelenlegi helyzet ugyanakkor jóval túlmutat a Paksi Atomerőmű aktuális működésén. Jól rávilágít arra a kihívásra, amellyel Magyarország mellett egész Európa energiarendszere is egyre gyakrabban szembesül: miként lehet biztosítani az ellátás folyamatosságát akkor is, amikor a villamosenergia-termelés és a fogyasztás időben nem találkozik.

A nyári hónapokban a hazai napelemes rendszerek napközben jelentős mennyiségű villamos energiát termelnek, sok esetben többet is annál, mint amennyire az adott pillanatban szükség van. A napközben megtermelt többletenergia ugyanakkor csak korlátozott mértékben hasznosul a későbbi órákban. Mire elérkezik az esti időszak, amikor a háztartások és a vállalatok energiaigénye ismét emelkedni kezd, a napenergia-termelés visszaesik, miközben a légkondicionálók továbbra is nagy terhelést jelentenek a hálózat számára. A Paksi Atomerőmű átmeneti teljesítménycsökkentése, várható teljes leállása  ezt az időszakot még érzékenyebbé teszi.

Az alkalmazkodóképesség új szerepet kap az energiaellátásban

„Az energiarendszerek működésében kulcsszerepe van annak, hogy a megtermelt villamos energia a megfelelő időben álljon rendelkezésre. A következő évek fejlesztéseinek egyik meghatározó iránya ezért a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltérés kezelése lesz”

– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.

A szakértő szerint a jelenlegi események egy hosszabb távú folyamat részeként értelmezhetők. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló hőhullámok, a szélsőségesebb hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-fogyasztás folyamatos növekedése egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az energiaellátás rugalmassága legalább olyan fontos lesz, mint maga a termelőkapacitás.

„A jelenlegi helyzetet nem érdemes elszigetelt eseményként kezelni. A hosszabb, intenzívebb hőhullámok, az alacsony folyóvízszintek és a villamosenergia-igény növekedése olyan folyamatok, amelyekkel a jövőben is számolni kell. Az energetikai beruházások tervezésében ezért felértékelődik az alkalmazkodóképesség és a rendszer rugalmassága. A naperőművekben megtermelt villamos energia napon belüli tárolása, majd esti időszakban történő kitárolása az egyik leggyorsabb megoldás a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságára, az ellátásbiztonság növelésére, melyre akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítése a leginkább célszerű”

– hangsúlyozta a szakértő.

„A jövő energiaellátását az atomenergia, a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolt működése teheti ellenállóbbá a szélsőséges helyzetekkel szemben.”

Az ellátásbiztonság üzleti értékké vált

A CRESCOM ELECTRA Kft. tapasztalatai szerint a vállalatok energetikai döntéseiben az energiaárak mellett az ellátásbiztonság, a működés folyamatossága és a kiszámítható üzemeltetés is meghatározó szemponttá vált. A beruházások fókusza ma már túlmutat a fogyasztás optimalizálásán: a cél olyan energiarendszerek kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó működési és környezeti feltételekhez.

A megfelelően méretezett energiatároló rendszerek lehetővé teszik, hogy a helyben megtermelt villamos energia a fogyasztási igényekhez igazodva hasznosuljon. Ez mérsékelheti a hálózati terhelésből vagy átmeneti ellátási zavarokból eredő kitettséget, miközben stabilabb működést és hatékonyabb energiafelhasználást biztosíthat.

„Az energetikai beruházások ma már jóval többről szólnak, mint a költségek csökkentéséről. A vállalatok olyan rendszereket keresnek, amelyek kiszámítható működést, nagyobb üzembiztonságot és hosszú távon is megbízható energiaellátást biztosítanak. A helyi energiatermelés, az energiatárolás és az intelligens energiairányítás összehangolásával olyan rugalmasság alakítható ki, amely valódi versenyelőnyt jelenthet a következő években.”

– mondta Megyik Zsolt, a CRESCOM ELECTRA Kft. ügyvezetője.

A következő évek egyik legfontosabb energetikai feladata a termelés és a felhasználás időbeli összehangolása lesz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss